A Külügyminisztérium arra figyelmeztet: alaposan fontolja meg utazási szándékát az, aki Kenyába akar menni. Az afrikai országban fegyveres zavargások miatt teljesen kiszámíthatatlanná vált a helyzet.
Gyenge minőségű diplomával rendelkezők egész nemzedékét termelte ki a brit kormány az egyetemi végzettségűek számának növelését erőltető politikájával, és a brit munkáltatók ma már sokszor előnyben részesítik a kelet-európai alkalmazottakat a hazai diplomások rovására, mondta a Brit Gyáriparos Szövetség (CBI) vezetője.
Elutasította a spanyol főpapoknak a kormánnyal szembeni bírálatát, és szavaik "helyesbítésére" szólította fel a katolikus vezetőket hétfőn a kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE).
Gyenge minőségű diplomával rendelkezők egész nemzedékét termelte ki a brit kormány az egyetemi végzettségűek számának növelését erőltető politikájával, és a brit munkáltatók ma már sokszor előnyben...
A szíriai sajtó zászlóshajója közvetlen párbeszédet sürgetett hétfőn Damaszkusz és Washington között, egy nappal azután, hogy egy befolyásos amerikai törvényhozó kijelentette: Amerika "áthidalhatná...
Életének 97. évében, hosszú betegség után hétfőn meghalt Sík Olga, a magyar énektanítás kimagasló személyisége - közölte a Kőbányai Zenei Stúdió és a Magyar Zene- és Táncművészek Szakszervezete nevében Gyimesi László főtitkár az MTI-vel.
Január 1-jétől az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) vizsgálja a járulékellenőrzések keretében azt is, ha valaki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) jelzése szerint jogosulatlanul vesz igénybe egészségügyi szolgáltatást - hívja fel a figyelmet az adóhatóság csütörtöki sajtóközleményében.
Most még nem egyenletes vastagságú a jég a Velencei-tavon, ezért csak január 1-jétől lehet biztonságosan sportolni a tavon. A Balatont egyelőre 5-12 centiméteres jégréteg borítja, ami a tó déli partján néhány helyen már alkalmassá teszi a korcsolyázásra.
Visszatérnének Portugáliába a tavasszal ott eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei, hogy megpróbálják életben tartani az utóbbi időben erősen csökkenő érdeklődést az ügy iránt. Ennek egyik...
Bár nehéz ellenfelet kapott mindhárom állva maradt olasz csapat a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolásán, Hajdú B. István sportkommentátor és Dénes Tamás futballszakíró egyetért abban, hogy nem valószínű mindhárom itáliai együttes búcsúja, de azt is nehéz kijelenteni, hogy valamennyi olasz csapat továbbjut. A Roma a Real Madriddal, az Inter a Liverpoollal, míg a címvédő Milan az…
Az eredetinek kinéző hamisítvány a legjobb üzlet. Úgy látszik, erre az internetes bűnözők is rájöttek, hiszen az idén minden eddiginél tökéletesebb ál-honlapok és valódinak tűnő e-mailek révén próbálták az adathalászok megszerezni személyes, banki adatainkat, illetve vásárlásra bírni bennüket, átlagos felhasználókat.
Tízemeletes panelház liftje gyulladt ki Csepelen hétfőn kora este, a tűzet eloltották, személyi sérülés nem történt - közölte a tűzoltóság az MTI-vel. Az első emeleten álló lift lobbant...
Sok furcsaságot hozott 2007. A Reuters összegyűjtötte azokat a híreket, amelyek a legkülönösebbek voltak. Ezek között találunk felgyújtott nemi szervet és bűzölgő lábat is.
Jövőre lefogyok. Leteszem az alkoholt. Több könyvet fogok elolvasni. Többet járok majd színházba, és kevesebbet kocsmázni. Spórolni fogok, és nem költöm el a fizetésem az utolsó fillérig. Ezekhez hasonló fogadalmakat teszünk az év utolsó napján. De vajon megtartjuk-e őket? Ha ön eddig nem volt képes erre, olvassa el a következő tanácsokat.
Egy pekingi diák egyszerűen otthagyta az iskoláját, miután kiderült, hogy 5 millió jüant, azaz több mint 117 millió forintnak megfelelő összeget nyert a lottón.
Legkevesebb három palesztin vesztette életét hétfő este a Gázai övezetben a Fatah és a Hamász fegyveresei között kitört összecsapásokban - közölték helyi kórházi források.
Sikeres pályázata révén jövőre újabb kilenc termék illetve rendezvény használhatja "az Észak-alföldi régió ajánlásával" minősítést tanúsító grafikai emblémát; a nyertes produktumok, programok előállítói és szervezői további reklám és marketingkommunikációs tevékenységük során feltüntethetik a védjegyet - közölte a Magyar Turizmus Rt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága.
Legkevesebb három palesztin vesztette életét hétfő este a Gázai övezetben a Fatah és a Hamász fegyveresei között kitört összecsapásokban - közölték helyi kórházi források. Az egyik áldozat egy...
Itt az év vége, ami hagyományosan a különböző összegző összeállítások ideje is. A brit The Daily Telegraph segítségével mi is visszatekintünk az év legkínosabb internetes pillanataira. Ha kínos pillanatokról beszélünk, aligha mehetünk el szó nélkül Britney Spears és Paris Hilton, illetve az általuk képviselt jelenség mellett.
A lehető legrosszabb, amit Lindsay Lohan számára hozhatott a 2007-es év, az esztendő végén következett be számára. Kiderült ugyanis, hogy egy internetes szavazás eredményeként a nézők neki ítélték a legrosszabb női alakítás díját.
Megérte ezt az évet is, Megérte a magyar haza: A vészes égen elborult, De nem esett le csillaga. Meg van vagdalva, vérzik a kezünk. De azért még elbírja fegyverünk, S amerre vág, Ott hagyja fájó vérnyomát. Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született Kiskőrösön.