2007. december 30. vasárnap

dec. 30
8:07
Büszke doppingoló (HírExtra)
A spanyolországi doppingbotrány kulcsfigurája, dr. Eufemiano Fuentes szerint elképzelhető, hogy módszerei miatt 20 év múlva akár Nobel-díjat is kaphat.
dec. 30
8:09
Rekord döntögető hazafiak (HírExtra)
Megdöntötte a Miami Dolphins 1972-ben felállított rekordját a New England Patriots, vagyis veretlenül nyerték meg az Amerikai Futball Liga (NFL) alapszakaszát. A Patriots magyar idő szerint vasárnap hajnalban 38-35-re legyőzte a New York Giants csapatát és ezzel mind a 16 mérkőzésüket megnyerték a szezonban. A mérkőzésen Tom Brady két gólpasszt is adott.
dec. 30
8:13
Meghalt a katódsugár, éljen az OLED! (HírExtra)
A Sony japán elektronikai óriás az igények csökkenése miatt befejezi a hagyományos katódsugaras, hátsómegvilágítású tévék gyártását - jelentette ki a cég egyik szóvivője. A vállalat az eddigi folyékonykristályos (LCD) és plazmatechnológia mellett inkább gőzerővel a szerves fénykibocsátó diódás (OLED) rendszert fejleszti, mivel az valószínűleg újabb forradalmat hoz az elektronikai iparban.
dec. 30
8:18
A megbukott zászlóreform - az év internetes égései VII. (Infostart)
Itt az év vége, ami hagyományosan a különböző összegző összeállítások ideje is. A brit The Daily Telegraph segítségével mi is visszatekintünk az év legnagyobb internetes bukásaira, melyek közé a lap beválasztotta a kissé furcsára sikeredett brit zászlóreform-kezdeményezést.
dec. 30
8:18
153 millió eurós könyv (HírExtra)
Így is lehet íróként hírnevet szerezni: a messze földön ismeretlen német író, Tomas Alexander Hartmann felvetette a világ legdrágább - 153 millió euróért kapható - könyvét a beszerezhető könyvek jegyzékébe. A kötet ráadásul mindössze 13 oldalas.
dec. 30
8:23
A méz még mindig csodaszer (HírExtra)
A gyógyszeres kezelésnek ellenálló kórokozók és alig gyógyuló sebek korában visszatér az orvoslásba egy ősi medicina, a méz. A egyiptomiak négyezer évvel ezelőtti gyógymódját vette alapul egy New Jersey-i cég, amikor kifejlesztette új sebkezelő szerét - mézből. A Medihoney nevű szert ősszel kezdték forgalmazni az Egyesült Államokban.
dec. 30
8:24
Az FKF Zrt. 30 téli célgéppel síkosságmentesítette az utakat (Gondola)
A fővárosban szombaton este nyolc óra körül az észak-pesti területet, a IV., a XV., a XIV. és a X., kerület egy részét érintő, változó intenzitású havazás kezdődött. A város többi részén hó nem...
dec. 30
8:24
Változik a nyugdíjak kiszámítása január 1-jétől (Alternatív Energia)
Változik a nyugdíjak kiszámítása január 1-jétől; a korábbi szabályokhoz képest 6-8 százalékkal csökken az induló nyugdíjak szintje, és szigorodnak az előrehozott nyugdíj melletti munkavégzés feltételei.
dec. 30
8:28
A doppingpápa Nobel-díjról álmodik (HírExtra)
A spanyolországi doppingbotrány kulcsfigurája, dr. Eufemiano Fuentes szerint elképzelhető, hogy módszerei miatt 20 év múlva akár Nobel-díjat is kaphat. Az orvos erről a Stern című lapnak beszélt.
dec. 30
8:30
Havonta egyszer lesz ingyenes a múzeumok látogatása (Spa Trend Online)
Január elsejétől megszűnik az állami múzeumok állandó kiállításainak ingyenessége, ugyanakkor számos kedvezmény lép életbe, illetve marad változatlan. A legnagyobb budapesti múzeumokban megközelítőleg egy mozijegy árát kell majd kifizetniük a látogatóknak a teljes árú jegyért.
dec. 30
8:33
Múlt heti fonákság - a Sándor-palotába címzendő hatástanulmánnyal (Piac és Profit)
Azért ez nem semmi, gazdaságtörténetet "mi lett volna, ha..." stílusban, mégpedig nem is hátrafelé, hanem előre tekintve még nem írt senki.
dec. 30
8:34
Legyezőkiállítás (HírExtra)
A legyezők varázslatos világa - ezzel a címmel nyílt kiállítás a napokban a moszkvai Puskin múzeumban, nagyrészt az Osztankino-kúria és -múzeum gyűjteményéből.
dec. 30
8:35
Szilveszteri forgatag a fővárosban (Spa Trend Online)
Musical, kabaré, vígjáték várja a szórakozni vágyókat szilveszterkor a budapesti színházakban, és gazdag a zenei kínálat is: a Művészetek Palotájában például az Amadinda Ütőegyüttes búcsúztatja az óévet, a másnapi újévi koncerten Haydn A teremtés című alkotása hangzik el.
dec. 30
8:39
Nyugdíjas lett a babarobbanás generációja (HírExtra)
Kathleen Casey-Kirschling, a második világháború utáni demográfiai robbanás, a "baby-boom" hivatalos elsőszülöttje lesz nemzedékének első nyugdíjasa 2008. január 1-től, és egyben elindítója is egy olyan nagy társadalmi változásnak, amelynek várhatóan komoly gazdasági és politikai hatása is lesz.
dec. 30
8:40
Újabb olajügyi papírok titkosítását oldották fel (Alternatív Energia)
Újabb, korábban titkosított olajügyi dokumentumokat hozott nyilvánosságra a rendőrség, az anyagok a police.hu internetes oldalon olvashatóak. A nyilvánossá tett iratok elsősorban operatív nyomozások jegyzőkönyvei a 90-es évekből, eredeti minősítésük szigorúan titkos.
dec. 30
8:41
Draskovics örül szembekötősdi végének (HírExtra)
Draskovics Tibor szerint az idei év a költségvetési egyensúlyteremtés mellett a reformok szempontjából is eredményes volt, mivel a kormány azokhoz a problémákhoz nyúlt hozzá, amelyek valóban feszítik a társadalmat, de az is igaz, hogy a kivitelezésben voltak hibák, és érthetőbben kellene beszélni, világosabbá téve az összefüggéseket.
dec. 30
8:44
Jövőre új nyugdíjszabályok (HírExtra)
Változik a nyugdíjak kiszámítása január 1-jétől; a korábbi szabályokhoz képest 6-8 százalékkal csökken az induló nyugdíjak szintje, és szigorodnak az előrehozott nyugdíj melletti munkavégzés feltételei.
dec. 30
8:49
A szélsőséges párt honlapja - az év internetes nyertesei VIII. (Infostart)
Itt az év vége, ami hagyományosan a különböző összegző összeállítások ideje is. A brit The Daily Telegraph segítségével mi is visszatekintünk az év legnagyobb internetes nyerteseire. Közéjük tartozik - elgondolkodtató képet adva a brit belpolitikáról - a szélsőségesnek tartott Brit Nemzeti Párt oldala, amely vetélytársait megelőzve a leglátogatottabb hivatalos pártoldal.
dec. 30
8:50
Jövőre nem ingyenes az állandó kiállítás (HírExtra)
Január elsejétől megszűnik az állami múzeumok állandó kiállításainak ingyenessége, ugyanakkor számos kedvezmény lép életbe, illetve marad változatlan. A legnagyobb budapesti múzeumokban megközelítőleg egy mozijegy árát kell majd kifizetniük a látogatóknak a teljes árú jegyért.
dec. 30
8:55
Csúszásmentesítik a közutakat (HírExtra)
A fővárosban szombaton este nyolc óra körül az észak-pesti területet, a IV., a XV., a XIV. és a X., kerület egy részét érintő, változó intenzitású havazás kezdődött. A város többi részén hó nem esett, azonban a ködszitálás folyamatos volt.
dec. 30
8:55
A Sony befejezi a hagyományos tévék gyártását (Gondola)
A Sony japán elektronikai óriás az igények csökkenése miatt befejezi a hagyományos katódsugaras, hátsómegvilágítású tévék gyártását - jelentette ki a cég egyik szóvivője. A vállalat az eddigi...
dec. 30
9:00
Móka, kacagás szilveszterkor (HírExtra)
Musical, kabaré, vígjáték várja a szórakozni vágyókat szilveszterkor a budapesti színházakban, és gazdag a zenei kínálat is: a Művészetek Palotájában például az Amadinda Ütőegyüttes búcsúztatja az óévet, a másnapi újévi koncerten Haydn A teremtés című alkotása hangzik el.
dec. 30
9:01
A betörő is lehet áldozat (Gondola)
Daniel Cabralt, egy 22 éves fiatalembert néhány nappal ezelőtt tartóztatták le a Massachusettsi Egyetem egyik épületében elkövetett betörés gyanújával. Vádat emeltek ellene, majd szabadlábra...
dec. 30
9:11
Drogmentesen az erdőkért (HírExtra)
Kevesen tudják, hogy minden egyes szippantás a kokainból tíz négyzetméternyi amazóniai erdő pusztulását eredményezi. Egy hektár ültetvény miatt négy hektár erdő tűnik el. A világfogyasztás jelenlegi ritmusát tekintve ez évente 240 ezer hektár erdő kiirtását jelenti.
dec. 30
9:11
Újabb olajügyi papírok titkosítását oldották fel (Gondola)
Újabb, korábban titkosított olajügyi dokumentumokat hozott nyilvánosságra a rendőrség, az anyagok a police.hu internetes oldalon olvashatóak. A nyilvánossá tett iratok elsősorban operatív...
dec. 30
9:16
Pakisztán nem csitul (HírExtra)
Életét vesztette két férfi vasárnap egy vezető pakisztáni politikus háza előtt történt robbanásban - közölte a helyi rendőrség. Ez lett volna az első merénylet Pakisztánban azóta, hogy a múlt héten meggyilkolták az ellenzék vezérét, Benazir Bhuttót. Az akció az egész országban zavargáshullámot váltott ki.
dec. 30
9:17
Megszületett a megállapodás a MÁV Zrt. és a szakszervezetek között (Gondola)
A MÁV Zrt. menedzsmentje és azon szakszervezetek, amelyek felelősséggel gondolkodnak a MÁV átalakításáról, szombaton aláírták a 2008. évre vonatkozó valamennyi foglalkoztatáspolitikai és...
dec. 30
9:21
Tisztuló olajügyek (HírExtra)
Újabb, korábban titkosított olajügyi dokumentumokat hozott nyilvánosságra a rendőrség, az anyagok a police.hu internetes oldalon olvashatóak. A nyilvánossá tett iratok elsősorban operatív nyomozások jegyzőkönyvei a 90-es évekből, eredeti minősítésük szigorúan titkos.
dec. 30
9:22
Robbanások egy kolumbiai fegyverraktárban, többen eltűntek (Gondola)
Legkevesebb hat személy eltűnt, nyolc pedig megsebesült annak következtében, hogy robbanások ráztak meg egy katonai fegyverraktárt szombaton a kolumbiai Medellínben - közölték a dél-amerikai ország...
dec. 30
9:27
Rekorddöntés amerikai futballban (HírExtra)
Megdöntötte a Miami Dolphins 1972-ben felállított rekordját a New England Patriots, vagyis veretlenül nyerték meg az Amerikai Futball Liga (NFL) alapszakaszát.
dec. 30
9:27
Januártól nem ingyenes az állandó kiállítás (Blikk)
dec. 30
9:28
Mi a sorozatos ingatlanértékesítés és ki adózik utána? (Adózóna)
A beépített új ingatlanok, valamint az építési telkek sorozatos értékesítése jövőre mind a jogi mind a magánszemélyeknek valamint a nem jogi személyeknek adóköteles lesz. A PricewaterhouseCoopers (PwC) ingatlanokat érintő adóváltozásokról szóló hírleveléből kiderül ki és mikor válik adóalannyá és milyen ingatlanok tartoznak e szabályozás alá.
dec. 30
9:32
Bin Laden beszél a neten (HírExtra)
Újabb, Oszama bin Ladennek tulajdonított hangfelvétel bukkant fel az interneten. A csaknem 1 órás beszédben a terroristavezér az iraki szunnitákhoz szól, és arra figyelmezteti őket, hogy ne harcoljanak az al-Kaida ellen és ne lépjenek szövetségre az amerikaiak által támogatott iraki kormánnyal.
dec. 30
9:43
"Filléres" kisautó Indiából (HírExtra)
Az indiai Tata vállalat januárban mutatja be legújabb fejlesztését, a "népautónak" keresztelt, alig 100 ezer rúpiába (430 ezer forint) kerülő kisautóját. Szakértők szerint az új négykerekű világszerte olcsóbbá teheti az autókat.
dec. 30
9:44
153 millió euróba kerül a világ legdrágább könyve (Gondola)
Így is lehet íróként hírnevet szerezni: a messze földön ismeretlen német író, Tomas Alexander Hartmann felvetette a világ legdrágább - 153 millió euróért kapható - könyvét a beszerezhető könyvek...
dec. 30
9:49
Kolumbia nem nyugszik (HírExtra)
Legkevesebb hat személy eltűnt, nyolc pedig megsebesült annak következtében, hogy robbanások ráztak meg egy katonai fegyverraktárt szombaton a kolumbiai Medellínben - közölték a dél-amerikai ország hadseregének az illetékesei.
dec. 30
9:59
Nyert a Boston (HírExtra)
A ligaelső Boston Celtics hat ponttal nyert a Utah Jazz otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
dec. 30
10:05
Kökény: februártól hatályos lehet az új egészségügyi törvény (HírExtra)
Február legelején a szakbizottság foglalkozik majd a köztársasági elnök egészségbiztosításról szóló törvényjavaslathoz fűzött észrevételeivel. A parlamenti ülésszak első napján napirendre tűzi a Ház a törvénytervezetet - mondta a Vasárnapi Híreknek Kökény Mihály.
dec. 30
10:10
Orosz parádézott Amerikában (HírExtra)
Alekszandr Ovecskin, a Washington Capitals orosz klasszisa négy gólt lőtt, valamint egy gólpasszt adott az Ottawa Senators otthonában, csapata pedig 8-6-ra nyert az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján.
dec. 30
10:10
Omar molla menesztette az egyik helyi parancsnokát (Gondola)
Omar molla, az afganisztáni tálibok legmagasabb rangú vezetője menesztette a szervezet egyik helyi parancsnokát - közölte vasárnap a molla egyik szóvivője. A menesztés oka: függelemsértés és...
dec. 30
10:10
Gyalogosátkelőnél gázolták halálra (HírTV)
Halálos baleset történt szombaton este Szigetszentmiklóson. A Pest megyei városban egy idős férfit gázolt el egy személyautó, egy kijelölt gyalogosátkelőnél.
dec. 30
10:16
A végösszeg kerekítendő (HírExtra)
Az 1 és 2 forintosok február végi megszűnése után csak a vásárlás végösszegét kell kerekíteni, az egyes tételek árát nem - mondta a Vasárnapi Híreknek Iglódi-Csató Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kommunikációs igazgatója.
dec. 30
10:16
GKM: 500 kilométernyi vasútfejlesztésre lesz lehetőség uniós forrásból (Gondola)
A következő években 500 kilométernyi vasút fejlesztésére nyílik lehetőség uniós forrásokból - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). A GKM közleménye szerint 2008-ban is...
dec. 30
10:21
Gaskó: A közlekedési tárca megszegte ígéreteit (+videó) (HírTV)
Jövőre átlagosan 6,9 százalékkal emelkednek a bérek a MÁV-nál, miután a vasúttársaság megegyezett négy szakszervezettel. A VDSzSz Szolidaritás nem írta alá a megállapodást, mert Gaskó István szerint a közlekedési tárca megszegte ígéreteit.
dec. 30
10:26
Bhutto után Bhutto? (HírExtra)
Ellentmondásos hírek jelentek meg a héten meggyilkolt korábbi pakisztáni kormányfő, Benazir Bhutto fiával kapcsolatban. Egyes információk szerint a 19 éves Bilaval veszi át édesanyja szerepét a Néppárt élén, más források szerint viszont nem kíván politizálni, és inkább visszamegy tanulni Oxfordba.
dec. 30
10:31
Fehérorosz ellenfele lehet Szávaynak (HírExtra)
A fehérorosz Viktorija Azarenka könnyedén nyert a japán Szugijama Ai ellen a 175 ezer dollár összdíjazású keménypályás Gold Coast-i tenisztornán. A 18 éves játékos a következő fordulóban így találkozhat Szávay Ágnessel, persze csak akkor, ha a magyar kiválóság hétfőn legyőzi selejtezőből érkező ellenfelét.
dec. 30
10:35
Kevésbé pezsgően élünk (Piac és Profit)
Az eladott pezsgők negyven százalékát decemberben vesszük meg, az év végi ünnepi időszak értékesítését alapvetően az import pezsgők uralják.
dec. 30
10:36
Építkezés csak a kormány engedélyével (Infostart)
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök úgy döntött, hogy a jövőben a kormánynak kell jóváhagynia minden, a ciszjordániai zsidó telepeken tervezett építkezést - közölte vasárnap egy Olmert hivatalához közel álló forrás.
dec. 30
10:37
Nyilvánosságra hozták a gyilkosok képét (Infostart)
Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető feltételezett támadóit ábrázoló fényképeket közölt a Dawn News pakisztáni televízió.
dec. 30
10:37
Győztek a szerb teniszezők (HírExtra)
A szerb válogatott magabiztosan nyert a tajvaniak ellen a XX. Hopman Kupán, a teniszezők nemhivatalos csapat-világbajnokságán, Perth-ben.

Keresés