A világ legnagyobb számítógépes játékokat előállító cége jöhet létre azzal, hogy a francia Vivendi médiacsoport játékrészlege egybeolvad amerikai versenytársával, az Activision céggel. A fúzió jól j...
Fokozott ellenőrzésekre és rendőri jelenlétre lehet számítani a bevásárlóközpontok, piacok és közterületek környékén decemberben, a karácsonyi időszakban - jelentette be Tafferner Éva, a Budapesti Ren...
Négy hibás szirénát találtak hétfőn, a paksi atomerőmű 30 kilométeres körzetében megtartott csökkentett üzemű próbán - tájékoztatta az MTI-t az országos katasztrófavédelem.
Kétórás figyelmeztető sztrájkra készülnek csütörtökön a Magyar Posta budapesti értékszállítói, mert nem sikerült eddig megállapodiuk munkáltatójukkal a béremelésekről. A pénzszállító autók 12 és 14 óra között állnának le, de csak zárt helyen vagy rendőrségi parkolóban.
Irán nemzetközi diplomáciai nyomásra már 2003 őszén felhagyott atomfegyver-fejlesztési programjával - derült ki egy hétfőn Washingtonban nyilvánosságra hozott titkos hírszerzési dokumentumból. Teherán ennek ellenére folytatja az urándúsítást, és az amerikai információk szerint képes lehet arra, hogy 2010-ig vagy 2015-ig saját atomfegyvert fejlesszen ki.
Gyurcsány Ferenc családjával Bulgáriában, felesége rokonainál tölti a karácsonyi ünnepeket. Erről a miniszterelnök internetes naplójában írt. A miniszterelnök felidézve az elmúlt évek karácsonyi...
Magyarország december 21-ei, a schengeni térséghez való csatlakozását követően bárki lekérheti; szerepel-e az úgynevezett Schengeni Információs Rendszerben (SIS) - közölte az adatvédelmi ombudsman egy hétfői, budapesti konferencián.
Az EU-tagállamok felkérték az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot arra vonatkozóan, hogy az EU-ban csak tűzbiztos cigarettát lehessen árulni. A szabályozás két-három év múlva léphet életbe.
Várhatóan 2013-ban működésbe lép az Európai Unió által finanszírozott, az amerikai GPS-nél fejlettebb műholdas helymeghatározó rendszer, a Galileo. Magyarország az űrkutatás elitklubjába tartozik
Fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett Szerencs polgármestere a város főjegyzője és a városfejlesztési osztályvezetője ellen, mert a két köztisztviselő felügyelő bizottsági tagságot vállalt abban a cégben, amely hőerőművet épít a borsodi városban - derül ki a polgármester hétfői közleményéből.
Jelentősen emelkedhet jövőre a bírságok összege, miután hétfőn elfogadta az Országgyűlés a szabálysértési törvény módosítását. A pénzbüntetés legalacsonyabb összege január esejétől ezer helyett 3 ezer forint lesz, felső határa pedig 150 ezer forint. A helyszíni bírság legalább 3, de legfeljebb 20 ezer forint lehet 2008-tól az eddigi legfeljebb 10 ezer forint helyett.
Csehország történetének valószínűleg legnagyobb értékű készpénzlopása történt egy prágai biztonsági cégnél: az egyik alkalmazott félmilliárd koronát tulajdonított el szombaton a társaság fővárosi irod...
Nem érzékel lazulást a pénzintézetek hitelezési feltételeiben a Bankszövetség elnöke. Erdei Tamás szerint a nagyobb hitelválaszték és a kölcsönfelvétel szokásos karácsony előtti felfutása miatt alakulhat ki ez a benyomás. A szakember az amerikai másodlagos devizapiaci válsággal összefüggésben azt mondta: a neheze még hátra van.
Váratlanul Afganisztánba érkezett hétfő este Robert Gates amerikai védelmi miniszter. A Pentagon vezetője kedden találkozik Hamid Karzai afgán elnökkel és az ázsiai országban állomásozó amerikai erők, illetve a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) parancsnokaival.
Orbán Viktor egy avatóünnepségen elmondta: ragaszkodnak ahhoz, hogy az ügyek intézése minél közelebb kerüljön az emberekhez, és ne vesszen el a politikai rendszerből a megyék által közvetített demokratikus, kulturális örökség.
Az idén Talmácsi Gábor kapja a motorsport "Oscar-díját", a Casci D,Orót (Arany Sisak). A magyar klasszis az idén a 125 kcm-esek között világbajnok lett a gyorsaságimotoros vb-n.
Új párt alakul Romániában az Emil Boc vezette Demokrata Párt (PD) és a Teodor Stolojan által irányított Liberális Demokrata Párt (PLD) egyesüléséből - ezt a két pártvezető maga jelentette be hétfőn...
Nem kell kifizetnie Toroczkai Lászlónak azt a tízmillió forintot, amelyet a rendőrség követelt tőle a tavaly szeptemberi székházostrom közben keletkezett károkért - így döntött hétfőn a Fővárosi Bíróság, egyelőre nem jogerősen. Toroczkai László szerint nonszensz volt, hogy tőle követelték a pénzt.
Magyarország a középmezőnyben foglal helyet az Európai Unió tagországai között a háztartások szélessávú internet-hozzáférését tekintve. Az Eurostat adatai szerint a magyar háztartások 33 százalékában ...
Második csoportmeccsét is megnyerte a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon. Németh András szövetségi kapitány együttese 33-20-ra nyert Kongó ellen, és továbbjutott a középdöntőbe. A második félidő egy része - akárcsak vasárnap Japán ellen - most sem sikerült jól.
Hagyományos díszkivilágítás, mindenki karácsonyfájának felállítása, valamint a szabadtéri zenés rendezvények sora Nyíregyházán, a Kossuth téren, a karácsonyig tartó programsorozat egyszerre közönségcsalogató különlegesség és bemutatkozási alkalom a város és megye együtteseinek - hangoztatta hétfőn Soltész Attila.
A Tv2 Aktív című műsora azt tervezte bemutatni, hogy a Nagy Fogyásból ismert Vizl Péter hogyan választ Schobert Norbert és Rubint Réka segítségével eljegyzési gyűrűt barátnője számára, de végül is azt tudtuk meg, hogy Réka és Norbi mennyire boldogok egymással.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke, Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, valamint Semjén Zsolt, a KDNP elnöke egyaránt részt vesz a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hétfőn kezdődött...
Orbán Viktor szerint csak körültekintően és óvatosan lehet végrehajtani a megyéket érintő átalakításokat. A Fidesz elnöke erről hétfőn, a Pesti Vármegyeháza felújított börtönkápolnájának avatóján beszélt.
Január elsejétől emelkedik a szabálysértési és a helyszíni bírság összeghatára a hétfőn módosított törvény értelmében. A 191 igen, 166 nem szavazattal és 2 tartózkodással elfogadott...
Januártól Csehországban 7,4 százalékkal emeli a lakossági földgáz árát az RWE Transgas, amely a cseh földgázpiac 80 százalékát tartja kezében. A cégnél hétfőn bejelentett áremelés valamivel kisebb a v...
Kiraboltak egy patikát a főváros XIII. kerületében hétfő este - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel. Bartha László tájékoztatása szerint este hét óra körül egy férfi lépett a Váci úti...
A jövő nyári szezonig nem emelik a belépőjegyek árát a Budapesti Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett fürdőkben, ahol a jövő évi bérleteket decemberben az idei áron lehet megvásárolni - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
A három német gépkocsigyártó vállalat, a Daimler, a Volkswagen és a BMW soha nem rendelkezett akkora szabad készpénzállománnyal, mint jelenleg. Egy autós újság írása szerint ennek összege immár meghaladja a 34 milliárd eurót.
Kommunista jelképeket, és kommunista politikusok arcképeit használó kocsma ellen tiltakozik a Fidesz-KDNP csepeli frakciója. A kerületi jegyző azt közölte, hogy ki kellett adniuk a működési engedélyt, mert a jogszabályokban foglaltaknak a kereskedő eleget tett.
A hirtelen havazás és a viharos erejű szelek tizenhárom ember életét követelték az Egyesült Államok északkeleti szögletében, New Englandben. A CNN hétfői beszámolója szerint eső, ólmos eső és havazás nehezíti a térségben a közlekedést.
Önhangoló gitárt fejlesztett ki és dob piacra a napokban a Gibson gitárgyártó cég, a hangszert a vállalat tokiói irodájában hétfőn bemutatta egy zenész. A Gibson szerint ez a világ első olyan...
Ha történtek is csalások, azok biztosan nem befolyásolták érdemben a hétvégi orosz parlamenti választások eredményét - mondta az InfoRádióban a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa. Deák András György közölte: a különböző szervezetek tiltakozása nyomán romlani fog Oroszország nemzetközi megítélése, de minden ország el fogja ismerni a választások eredményét.
A japánok elleni nehéz győzelem után a Kongó elleni 33-20-as diadallal folytatta szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon.
Az egyik legveszélyesebb, évek óta körözött szicíliai maffiavezérrel végzett hétfőn az olasz rendőrség a földközi-tengeri sziget középső részén. A hatóságok rajtaütést hajtottak végre a 43 éves Daniele Emmanuello búvóhelyén.
MÁV és a MÁV-START Zrt. is társult a Baptista Szeretetszolgálat Tízezer Gyermek Karácsonya elnevezésű akciójához. A vasúttársaság ingyen bocsátotta rendelkezésre a Keleti pályaudvarhoz közeli területét, ahol a Szeretetszolgálat felállíthatta lakókonténerét a cipősdoboz ajándékok gyűjtéséhez.
A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői is megnevezték az idei év legjobb magyar labdarúgóit. A Magyar Aranylabdához hasonlóan itt is Hajnal Tamás nyerte a legjobb labdarúgó címet.
Indonézia több millió fát ültetett, hogy ezzel ellensúlyozza az ENSZ Balin rendezett klímacsúcsa során a légkörbe kerülő széndioxidot. Több, mint 15 ezer kormányzati illetékes, szakértő és újságíró vesz rész a 11 napos tanácskozáson, amelynek során a globális felmelegedés elleni konkrét lépésekről tárgyalnak.
A korábbi nehézségek után folytatódik a Nine miles down című film felvétele Budapesten a Törley-gyárban, ahol az eredeti tervek szerint egy napot Nick Nolte, az alkotás egyik szereplője is forgatna - tájékoztatta Czinkóczky Csaba társproducer az MTI-t hétfőn.
Késnek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, mert a Liszt Ferenc EuroCity halálra gázolt egy embert hétfő este a Komárom-Esztergom megyei Ács előtt. Egyelőre nem tudni, mi történt pontosan.
A hazai törvények 1 éves garanciát (jótállást) írnak elő a műszaki cikkekre, amit a gyártóknak, illetve forgalmazóknak kell vállalniuk. A garanciális jogok (pl. javítás, csere) 3, 4 vagy akár 5 éves meghosszabbítására kínál lehetőséget 2007. december 1-től a társaság új biztosítási termékével, a Groupama Garanciá-val.
Súlyos betegség következtében 82 éves korában elhunyt Spira György, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc történetének neves kutatója, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének nyugdíjas tanácsadója - tudatta az MTA Történettudományi Intézete az MTI-vel hétfőn.
Egy hónap múlva bárki engedély nélkül kiadhatja, vagy felhasználhatja József Attila műveit. A jogszabály ugyanis a szerző halála után 70 évig kötelezi a kiadókat arra, hogy hozzájárulást kérjenek, illetve jogdíjat fizessenek az örökösöknek. A költő versei januártól ismét elérhetők lesznek a Magyar Elektronikus Könyvtár rendszerében.
Kultúr-porta elnevezéssel összművészeti szellemi műhelyt hozott létre Demcsák Ottó, Harangozó-díjas koreográfus és balettművész, Malasits Zsolt képzőművész, Kszel Attila színész-rendező és Velekei László balettművész Győrött.
Közönségtalálkozót rendezett az Első Emelet a Cotton Clubban, amelyikről kapott sajtóközleményből ezt a mondatot idézzük: „Az Első Emeletes fiúk még mindig megdobogtatják a lányok, asszonyok, családanyák szívét.