Az év végi hajrá után végre itt a néhány napos nyugalom, amikor az ember csak magával, szeretteivel - és a hasával törődhet. A nagy pihenés közben azonban sokan elfeledkeznek a következményekről és a plusz kilókkal sem törődnek, hiszen a konyhaasztalon garmadával állnak a jobbnál jobb falatok. Ezért még a finom sültek és bejglik csábító látványa közben is érdemes figyelni, hogy miből mennyit és mi…
"A demokrácia alapja a személy, a személyes szabadság, a személyes döntés, a személyes felelősség" - mondta Nádas Péter író a Népszabadság karácsonyi számában közölt interjúban.
Elégedett az utódok, vagyis a magyar úszók szereplésével Egerszegi Krisztina. A Prima Primissima-díjjal kitüntetett ötszörös olimpiai bajnok az InfoRádiónak adott interjúban elmondta: már csak nyaranként úszik a Balatonban, mert még nem hiányzik neki annyira korábbi sportága, hogy egy uszodába is lemenjen. Hozzátette: gyermekei is tanulnak úszni, de nem azért, hogy úszók legyenek.
Utasok tízezrei rekedtek a brit főváros környékén fekvő repülőtereken vasárnap, miután a sűrű köd miatt több mint száz légi járatot töröltek, több tucat repülőgép pedig késve közlekedett a karácsonyi csúcsforgalomban.
Az adóhatóság kötelessége 2008. januártól, hogy a nyugdíjasok éves, minimálbért meghaladó jövedelméről értesítést küldjön a nyugdíjfolyósítónak - ezt egy 2006-ban hozott törvény teszi kötelezővé.
Magyarországnak előrehozott választásokra van szüksége - jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Nemzet hétfői, karácsonyi számában közölt interjújában. A Fidesz elnöke hangoztatta, az alkotmányos rendet mindenkor tiszteletben tartják, de képesek és készek arra, hogy a társadalom összérdekeit védelmező ellenállását és önszerveződését bátorítsák.
Vasárnap óta több mint 12 jelezték, hogy csatlakoznak az egészségbiztosítás átalakítása elleni jezsuita akcióhoz. Két szerzetes kezdett éhségsztrájkba még a törvény elfogadása előtt - majd 3 hetesre bővítették az ételmegvonást.
A mai ünnepek közül a karácsony őrzi meg a legtöbb kereszténység előtti szokást - mondta Sándor Ildikó néprajzkutató az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakértő hozzáfűzte: a szokás eredete, hogy az emberek ma fényfüzérekkel díszítik otthonaikat, a régmúltban gyökerezik.
Egy héttel ezelőtt mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy a magyar közéletben már nem pártok versengenek, hanem a magyar nép elsöprő többsége áll szembe a kormányzó hatalommal. Pontosabban a kormány szembefordult jószerivel az egész társadalommal - mondta el Orbán Viktor.
Angliában a karácsonyi színházi és hangversenykínálatban nemcsak a keresztény hívők és a vakációzó gyerekek találják meg a kedvükre valót: mindenkinek van alkalma a kikapcsolódásra.
Hétfőn legfeljebb délután 2 óráig tarthatnak nyitva az üzletek - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Ezt a kereskedelmi törvény szabályozza.
Javul a helyzet Záhonynál, de még mindig 400 kamion vár a kilépésre. A sofőröknek 20 órát kell az ukrán határ előtt vesztegelniük. Több száz kamionos töltötte az éjszakát az átkelőnél.
A britek csaknem fele inkább az ellenzéki konzervatívok vezetőjét látná szívesebben a kormányfői poszton, mint a jelenlegi munkáspárti miniszterelnököt - adta hírül hétfőn az AFP francia hírügynökség egy vasárnap közzétett brit felmérésre hivatkozva.
Ajándékra nem is vágynak Lőrincz Balázs szülei, hiszen számukra az a legnagyobb öröm, hogy nyolc és fél éves kisfiuk az életmentő szívműtétnek köszönhetőn megérhette a karácsonyt. Balázska szépen erősödik, a Bors olvasójának köszönhetően egy fényképezőgépet talál a fa alatt ma este.
A szolidaritás és az igazságosság fontosságára hívta fel a figyelmet a társadalmi rendszerek átalakításával összefüggésben Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek az InfoRádiónak adott évzáró interjújában. Az egyházi vezető sikeresnek tartja a budapesti Városmissziót; a határok megnyitását pedig a történelmi normalitáshoz való visszatérésként értékelte.
Nemcsak az inflációt jóval meghaladó tarifaemeléssel, hanem a tömegközlekedés feltételeinek további szigorításával is kedveskedik a budapestieknek a 8 milliárdos hiánnyal és azt tízszeresen meghaladó adóssággal küszködő BKV.
Magyarországnak előrehozott választásokra van szüksége - jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Nemzet hétfői, karácsonyi számában közölt interjújában. A Fidesz elnöke hangoztatta: az alkotmányos rendet mindenkor tiszteletben tartják, de képesek és készek arra, hogy a társadalom összérdekeit védelmező ellenállását és önszerveződését bátorítsák.
Az UniCredit Bank egyedülálló lehetőséget nyújt betéti kártyával rendelkező ügyfelei számára. A hazai bankok között abszolút elsőként ingyenessé teszi számukra a Bankcsoport több mint 13 ezer készpénz-automatájából történő pénzfelvételt itthon és további 15 európai országban.
A szállodák már most zsúfoltak, a 2000-es évi palesztin felkelés óta az idei várhatóan a legbékésebb karácsony lesz. Jézus születési helyén azonban egyre kevesebb keresztény él.
Thakszin Sinavatra megbuktatott thaiföldi kormányfő szövetségesei szerezték meg a legtöbb képviselői helyet a vasárnapi parlamenti választásokon, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük a törvényhozásban - derült ki a választási bizottság által hétfőn ismertetett eredményekből.
Az amerikai tévés szórakoztatóipar két sztárja, a késő esti politikai kabarékat vezető Jon Stewart és Stephen Colbert is visszatér a képernyőre januártól a hollywoodi forgatókönyvírók folytatódó sztrájkja ellenére.
Thakszin Sinavatra megbuktatott thaiföldi kormányfő szövetségesei szerezték meg a legtöbb képviselői helyet a vasárnapi parlamenti választásokon, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük a törvényhozásban - derült ki a választási bizottság által hétfőn ismertetett eredményekből.
Kevesebb gáz- és távhőtámogatási kérelem érkezik az év utolsó napjaiban a kincstárhoz, mint tavaly ilyenkor. Elmaradt a várt decemberi roham is, naponta 40-45 ezer kérelem érkezik az államkincstárhoz, míg tavaly ilyenkor volt nap amikor 100 ezernél több kérelem futott be.
A szeretet ünnepe alkalmából a Sice Girls nem csak énektudását, hanem gyermekeit is felvonultatta a minapi londoni koncerten. A közönség nagyon örült, hogy az apák nélkül ugyan, de együt láthatta a sztárcsaládokat. A madridi koncertre is viszik a srácokat.
Ma Budapesten marad a szürkeség meg a szmog. Országszerte nyirkos, szélmentes, hideg idő lesz -1, -7 fokkal. Köd, ónos szitálás bárhol lehet. Estére az útonlevők bajba kerülhetnek, de a lakásból kinézve megszépülhet a nap.
"Egyre több ember ismeri fel, hogy ezen a helyzeten csak előre hozott választások segíthetnek. Egyre több, de még nem annyi, hogy ezt ki is tudják kényszeríteni. Még nem elég elsöprő az akarat" - fogalmazott a belpolitikai helyzetet elemezve Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Megindulnak a sífelvonók kedden és ezzel kezdetét veszi a kékestetői sícentrumban a szezon - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az üzemeltető Mátra Centrum sajtófőnöke.
11 koszovói albánt próbált meg Magyarországra csempészni két szerb - a déli határszakasznál. Mórahalomnál buktak le éjszaka, amikor a határőrök elfogták őket, az illegális bevándorlók rájuk támadtak, ezért figyelmeztető lövést is leadtak.
Hétfőn is komoly fennakadásokat okozott az Angliát napok óta borító sűrű köd a legnagyobb brit repülőtereken, amelyeken az előző napi járattörlések miatt ezrek töltötték az éjszakát; a hétfői újabb törlések egy budapesti járatot is érintettek.
A szokásosnál kevesebben töltik a karácsonyi időszakot hajléktalanszállókon, éjjeli menedékhelyeken, de ilyenkor is 90 százalékos a kihasználtság - mondta el Pelle József, a Budapesti Módszertani Szociális Központ vezetője.
Hétfőn is komoly fennakadásokat okozott az Angliát napok óta borító sűrű köd a legnagyobb brit repülőtereken, amelyeken az előző napi járattörlések miatt ezrek töltötték az éjszakát; a hétfői újabb törlések egy budapesti járatot is érintettek.
Utasok tízezrei rekedtek a brit főváros környékén lévő repülőtereken a sűrű köd miatt. Több mint száz járatot töröltek, több tucat repülőgép pedig késve közlekedett a karácsonyi csúcsforgalomban.
Negyvenen sérültek meg az elmúlt 24 órában a csúszós utakon bekövetkezett balesetekben - mondta Dobson Tibor, a katasztrófavédelem főigazgatója az InfoRádióban.
A Karácsony a legtöbb ember életében meghitt, békés időszak - azonban az ünnepet megelőző napok gyakran az év legstresszesebb napjai közé tartoznak. A nagy rohanásban azután már kedvünk sincs a karácsonyhoz. Azonban ennek nem kell szükségszerűen így lennie.
14 siíta utast rabolt el Irakban hétfőn egy fegyveres férfi. Bakuba városa közelében állította meg a járművet és ejtette foglyul az utasokat, köztük nőket és gyermekeket.
Veszélyes mértékű az intolerancia a magyarokban - mondta az InfoRádiónak adott interjújában Kapitány Ágnes szociológus. Az emberekben ma is van igény arra, hogy egy szeretetteljesebb világban éljenek, ám a társadalmi tapasztalataik ellentmondanak ennek - tette hozzá.
Az adóhatóság kötelessége 2008. januártól, hogy a nyugdíjasok éves, minimálbért meghaladó jövedelméről értesítést küldjön a nyugdíjfolyósítónak - ezt egy 2006-ban hozott törvény teszi kötelezővé. Az Országgyűlés még 2006-ban egy csomagban módosított több pénzügyi tárgyú törvényt, és az új szabályok többségét 2007 első napjától kellett alkalmazni. Az adózás rendjéről szóló törvényt módosító két…