December 24-én és 31-én minden fürdő 13.00 óráig üzemel - közölte a Budapest Gyógyfürdői Zrt. az MTI-vel pénteken. A fővárosi önkormányzat tulajdonában, és a cég által üzemeltetett fürdők 25-én zárva lesznek.
A Zala megyei Gelsén 50 ezer forint szülési támogatást kaptak az önkormányzattól az idén született kisbabák szülei. A községben 2002 óta hagyomány, hogy Karácsony előtt megajándékozzák azokat az édesanyákat, akik újszülöttet hoznak világra - írja a Zalai Hírlap. A gelsei családokat nemcsak ezzel támogatják: olyan lakhatási, oktatási, szociális, egészségügyi és infrastrukturális feltételeket…
Mindenki úgy érezheti, hogy valóban Európa szívében vagyunk - mondta Sólyom László köztársasági elnök december 20-án, a schengeni csatlakozás alkalmából hivatalában elmondott beszédében. Az alábbiakban a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja alapján teljes terjedelmében közöljük az államfő beszédének szövegét:
Százhuszonkét, örökbefogadásra váró könyvből álló listát állítottak össze az Akadémiai Könyvtár munkatársai. A könyvtár olyan - zömében több tízezer forint értékű - művek megvásárlására indította az örökbefogadási akciót, amelyeknek a beszerzése az elmúlt néhány évben meghaladta anyagi lehetőségeit.
Felnőtteknek és gyermekeknek szóló jótékonysági műsort ad Huzella Péter, Kossuth-díjas művész december 22-én a Regionális Összművészeti Központban (Tisza Lajos körút 56.). A délután három órakor kezdődő, gyermekeknek szóló eseményen a televízióból ismert műsor, a Zenegér elevenedik meg.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 132 millió forintra bírságolta az OTP-t egyes betétlekötési akcióinak fogyasztókat megtévesztő reklámozása miatt; a nem jogerős döntést a pénzintézet bíróságon megtámadja.
HungaroConnections címmel koncerttámogatási pályázatot hirdetett a Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért (PANKKK), a cél magyar és külföldi zenekarok együttműködésének elősegítése cserekoncertek támogatásával - közölte Berta András programkoordinátor az MTI-vel.
TV6 néven új tévécsatornát indít a Viasat-cégcsoport Magyarországon; az eddigi megállapodások alapján már minden ötödik hazai háztartásba eljut a január végén induló adó műsora - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
Bill Gates, a Microsoft elnöke részesedést vásárolt egy mexikói sörgyárban - jelentette be az amerikai tőzsdefelügyelet csütörtökön. A milliárdos számítógépes vállalkozó 392 millió dollárt, több mint 64 milliárd forintot fizetett a FEMSA nevű cég részvényeinek 3 százalékáért.
Január 1-től újabb 8 németországi régióban, köztük a tartományi jogú Berlinben lesz tilos a dohányzás a közintézményekben és éttermekben. A Német Hotel és Vendéglátó Szövetség pénteken a karlsruhei alkotmánybírósághoz fordult, mert szerintük a szigorítás nem összeegyeztethető a törvényben garantált szabadságjogokkal.
14.30 órakor teszik közzé a magban mért novemberi amerikai PCE-Deflátort, ahol +2,0%-os értékkel számolnak a legutóbbi +1,9% után. 85% esély van rá, hogy a Fed januárban további 25 bázisponttal 4,00%-ra csökkente kamatát. A Fed ráadásul törekedni fog rá, hogy ne avatkozzon be a választási küzdelembe, így 2008 tavaszáig igyekszik lezárni kamatlépéseit. Az inflációs veszélyek ellenére, (ha a PCE-…
Egerszegi Krisztina. Minden idők legfiatalabb női olimpiai bajnoka volt. A királynő. A szakemberek szerint a Hírességek Csarnokába (Hall of Fame) beválasztott klasszisnál senki sem úszott elegánsabban. Nem kétséges, megelőzte a korát. Mindent megnyert amit csak lehetett. Legutóbb Prima Primissima díjban részesült.
A budapesti Örkény Színház is részt vesz az Európa Tanács Kultúra 2000 programja támogatásával ez év őszén indult Blog the Theatre - Blogold a színházat című projektben, amelynek keretében olyan blogszövegeket kutatnak fel, amelyek színházi feldolgozásra is alkalmasak - közölte a teátrum munkatársa, Vágó Kata az MTI-vel.
Vlagyimir Putyin orosz elnök lehet, mandátumának lejárta után, a Gazprom állami gázvállalat következő elnöke - írja pénteki számában a Vedomoszti című orosz gazdasági lap.
A Spears-saga folytatódik. A The Sun szerint ugyanis Britney tizenhat éves, terhes húgát, Jamie-Lynnt faképnél hagyta fiúja. Nem sokkal jobb Britney helyzete sem: az énekesnő állítólag szintén terhes volt, de elvetélt a napokban.
Megindult a verseny a kivonás előtt álló egy- és kétforintos érmékért, és egyre több a jótékony célú gyűjtés. A Magyar Nemzeti Bank csütörtökön fizette ki az első karitatív célú érmegyűjtés első részletét, több százezer forintot.
Októberben 4,1%-kal csökkentek a magyar kiskereskedelmi forgalmak, miközben 3,7%-os csökkenéssel számoltak a legutóbbi -4,6% után. A kereskedelmi mérleg többlete októberben 41,6 millióról 47,6 millióra emelkedett. Az EUR-HUF-ot 253,96-on jegyzik. Ellenállás 254,41-nél és 255,14-nél, míg támogatás 253,43-nál és 253,15-nél található. In-GFX
Pénteken II. Albert király előtt letette a hivatali esküt a flamand liberális Guy Verhofstadt eddigi ügyvezető kormányfő vezette új - ideiglenes - belga kormány, amely a tervek szerint három hónapig marad funkcióban. Ezzel egy időre megoldódott a több mint fél évig tartó kormányválság.
Megegyezett az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) arról, hogy a jövő évre bruttó 5-7,5 százalékos keresetemelést ajánl országosan a versenyszférának.
Gyurcsány Ferenc tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján még azt mondta: a kormányzati negyeddel kapcsolatban minden a tervek szerint halad. Közben kiderült, hogy a Demján Sándor vezette Pólus Holding is kiszáll a beruházásból.
TV6 néven új csatornát indít a Viasat-cégcsoport Magyarországon; az eddigi megállapodások alapján már minden ötödik háztartásba eljut a január végén induló adó
Levélben kértük az Állami Számvevőszék elnökét, hogy az ÁSZ vizsgálata terjedjen ki a Köztársaság tér 27. bérbeadására és a közös értékesítés szerződéseire is - tudatta Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhét év eltelte után ismét eggyé vált Sátoraljaújhely, a trianoni döntéssel kettészakított zempléni város a schengeni határnyitás után lényegében újból egy lett, a két település ugyanakkor továbbra is önálló - mondta a két település polgármestere a pénteki határnyitáson.
Élelmiszercsomagot és az EU-normáknak megfelelő matrachuzatot adományozott Hunvald György erzsébetvárosi polgármester a VII. kerületi Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház fenntartásában működő hajléktalan szálló lakóinak pénteken Budapesten.
A Pólus Holding nem írja alá a kormányzati negyedhez kapcsolódó városrendezési szerződést, mert a főváros az utolsó pillanatban a kialkudott 8 milliárd forintos közlekedésfejlesztési hozzájárulás mellett további 12 milliárd forintot követel - áll a cég InfoRádióhoz eljuttatott közleményében. A főváros szerint a cég kész helyzet elé állította a többi szerződő felet.
A holland kikötőváros vezetése 2025-ig a felére akarja csökkenteni az üvegházhatású gázkibocsátást. A nagyra törő cél szolgálatába állítanak mindent, amit csak lehet. A közlekedési vállalat sofőrjeinek például külön tanfolyamra kell járniuk, hogy megtanulják, hogyan kell környezetbarát módon vezetni.
Újabb indokkal, újabb hónapokat, akár fél évet is késhet a szentesi mentőhelikopter-bázis megépítése, amelynek átadását az Egészségügyi Minisztérium először ez év végére ígérte.
Nem lesz országos havazás karácsonykor, és továbbra is hideg időre kell számítani - mondta az InfoRádió által megkérdezett meteorológus. Németh Lajos elmondta: az év utolsó napjaiban a megélénkülő széllel valamivel frissebb levegő érkezik az ország fölé.
Négyszáz lakásban, 22 utcában nincs gáz, és így jó részükben fűtés sem Budakeszin csütörtök este óta, a Pest megyei településen melegedőket alakítottak ki - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Schengeni ünnepséget tartottak péntek délelőtt Nyírbátorban, a határőr igazgatóság technikai bemutatójával a várkastély előtti parkban; a keleti határon egyúttal megszigorították az ellenőrzést. Az ünnepséget Takács Albert nyitotta meg. Az igazságügyi és rendészeti miniszter emlékeztetett arra, hogy ma már a keleti (ukrán és román) határ átlépése után az unió országai között szabadon…
Január 1-jétől már csak az APEH által kijelölt sorszámtartományú nyugtákat, számlákat szabad kibocsátani és befogadni - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
Gyurcsány Ferenc tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján még azt mondta: a kormányzati negyeddel kapcsolatban minden a tervek szerint halad. Közben kiderült, hogy a Demján Sándor vezette Pólus Holding is kiszáll a beruházásból. A Fidesz szerint a miniszterelnök félrevezette a közvéleményt.
A Fővárosi Önkormányzathoz tartozó gyermekotthonok lakóinak rendeznek karácsonyi ünnepséget a Fővárosi Nagycirkuszban december 23-án, vasárnap. Az eseményre - amelyet immár 10. alkalommal rendeznek meg - 40 otthonból több mint 1200 gyermeket hívtak meg - tudatta közleményben a Fővárosi Önkormányzat.
Ne fizessünk mindenféle magáncégnek parkolási büntetést, és a parkolási társaságnak is csak akkor, ha mulasztásunkat igazolni tudja – javasolja dr. Bálint Anna. Az ügyvéd szerint annak kell bizonyítania, hogy jogos a követelése, aki a pénzhez akar jutni. Dr. Vida Sándor szerint hivatkozhat az autós az 1988-as közlekedési törvényre is, ami mindössze két hónapot ad a díjfizetési kötelezettség…
A Pólus Holding nem írja alá az utolsó pillanatban módosított városrendezési szerződést, mert a szerződést a Fővárosi Közgyűlés az utolsó pillanatban módosította
Az olasz futball szerelmesei egy nappal szenteste előtt a milánói derbit kapják karácsonyi ajándékba. A Serie A 17. fordulójának rangadója inkább a vendég AC Milan számára fontos, hiszen a klubvilágbajnoki cím valószínűleg nem vigasztalja a csapat drukkereit a kiábrándító bajnoki szereplésért.
Japán idén nem vadászik hosszúszárnyú bálnákra - jelentette be a szigetország kormányszóvivője. Nobutaka Macsimura azután beszélt erről, hogy Ausztrália komoly nyomást gyakorolt Tokióra: hagyjon fel a bálnavadászattal. Japán idén 50 hosszúszárnyú bálna kilövését tervezte. A Greenpeace környezetvédő szervezet üdvözölte a lépést, de kevésnek tartja azt.
Négyszáz lakásban, 22 utcában nincs gáz, és így jó részükben fűtés sem Budakeszin tegnap este óta, a Pest megyei településen melegedőket alakítottak ki az iskolákban - közölte a katasztrófavédelem szó...
"A Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára kiírt pályázat elbírálásának körülményei nem voltak teljesen tiszták, de lezártam magamban a kérdést" - mondta el a Független Hírügynökségnek pénteken délelőtt Balikó Tamás. A Pécsi Nemzeti Színház igazgatója is indult a pályázaton, amelyet Alföldi Róbert nyert meg.
Az USD-CAD árfolyama ma ismét visszaesett a paritás alá, és átmenetileg napi minimumot ért el 0,9961-nél. A devizapár további sorsának szempontjából meghatározóak a mai kanadai és amerikai adatok. 14.30 órakor teszik közzé a magban mért novemberi amerikai PCE-Deflátort, ahol +2,0%-os értékkel számolnak a legutóbbi +1,9% után. Az októberi kanadai GDP-nél változatlan +0,1%-os értékre számítanak. Ha…
Az elmúlt napok nagy veszteségei után, amikor is tesztelték a csökkenö trendcsatorna alsó odalát, ma tipikus technikai ellenmozgás kezdödött, és az EUR-USD napi csúcsot ért el 1,4411-nél, ami 85 pipes nyereséget jelent. Késöbb ismét 1,4388 alá ment az árfolyam. Ahhoz, hogy ismét megközelíthessék a tegnapi csúcsot, az érték átlépésére lenne szükség. Támogatás 1,4325-nél található. A közzétett…
Az idei 380 milliós keretből mindössze 256 millió forintot tudott szétosztani a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány a roma ösztöndíj-programon, mivel nem volt több jelentkező - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Teleki László, az MSZP újonnan kinevezett, roma ügyekért felelős ügyvivőja.
Pénteken délben átkeresztelték a korábbi Üllői úti stadiont, ami ezután az Aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián nevét viseli. A névadó ünnepségen körülbelül 150 szimpatizáns vett részt, köztük a jelenlegi csapat tagjai és edzői, valamint a Ferencváros vezetői.
Csempészett cigarettát, hamisított márkájú sportmezt és egy határsértő által használt búvárfelszerelést is láthatnak az érdeklődők a schengeni határnyitás napján a budapesti Közraktárak épületében rendezett interaktív kiállításon; a Határtalan Európa című programsorozattal olyan fogalmakat búcsúztatnak el, mint a piros útlevél, a disszidálás, a 70 dolláros keret és a Gorenje-turizmus.
Váratlanul, 59 éves korában elhunyt Babinecz Ibolya, nyíregyházi rádiós újságíró pénteken - közölte volt munkahelye az MTI-vel. Babinecz Ibolya 1984-től volt a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójának műsorszervezője, majd hírszerkesztője - mondta Veszprémi Erzsébet, a debreceni regionális stúdió szerkesztője.
A nemzetközi roma integrációs program intézkedési terve szerint 2008 a romák valódi lehetőségének éve lesz - mondta Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.