A Fővárosi Munkaügyi Bíróság jogszerűnek minősítette a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSzSz) december 17-i sztrájkját - tájékoztatta közleményében a Független Hírügynökséget a VDSzSz.
A Fidesz hazug és alattomos politikát folytat az egészségügyben, kiderült, hogy csak akkor nem tekintik üzletnek az egészségügyet és csak akkor ellenzik a magántőke bevonását az egészségügybe, ha nem ők húznak hasznot belőle - közölte Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken. Nyakó István telefonos sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: miközben Orbán Viktor és a Fidesz a kormányt és…
Karácsony előtt megnyitja kapuit a sportolni vágyók előtt a zugligeti természetes jegű korcsolyapálya - közölte a szabadidőközpont képviselője az MTI-vel. Meszleny András elmondta, több mint húszéves fennállása óta még soha sem sikerült az ünnepek előtt megnyitni a korcsolyapálya kapuit.
Ilyenkor karácsony tájékán gyakrabban megdobban az emberek kicsi szívecskéje, amikor maguknál elesettebb polgártársakat kénytelenek vizualizálni az általuk bejárt térben, és nagyobb késztetést éreznek az adakozásra. Mondjuk a Nyugati téri aluljáróban erre kiváló lehetőségeik támadnak az időszaki szamaritánusoknak.
Az Euroinvest Közép-európai Befektetési Zrt. egy orosz partnercéggel épít 200 millió euróból cukorgyárat Oroszországban, amely várhatóan 2009 negyedik negyedévétől kezdi meg a termelést. Korábban a ké...
Magyarországról Ausztriába érkezve, néhány helyen behajtani tilos tábla fogadja a magyarokat. A külügyminiszter szerint a jelenség nem általános, és a legtöbbször a megnövekvő forgalomtól tartanak a helyiek.
A Kaposvár hazai pályán nagy meglepetésre 3-0-ra legyőzte a BSE együttesét a női röplabda NB I-es ligabajnokság pénteki mérkőzésén. Eredmény, kiemelt csoport: BITT Kaposvár NRC-BSE FCSM 3-0 (19, 19, 19)
Dupla ünnepi számmal jelent meg a legfrissebb Európai Utas. A folyóirat olvasói ezúttal Szerbiába, Szlovákiába, Romániába, Szlovéniába és Németországba, Berlinbe "utazhatnak".
Százötvenezer vizsgálat, ellenőrzés és tanácsadás – ezzel a mérleggel zárultak a Miniszterelnöki Hivatal SZ.É.P. – Szűréssel az Életért Program novemberi és decemberi rendezvényei. A hét nagyvárosban megtartott rendezvénysorozatnak köszönhetően hatvanezren tölthetik nyugodtabban a karácsonyt szeretteik körében.
A Fidesz hazug és alattomos politikát folytat az egészségügyben, kiderült, hogy csak akkor nem tekintik üzletnek az egészségügyet és csak akkor ellenzik a magántőke bevonását az egészségügybe, ha nem ők húznak hasznot belőle - közölte Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken.
Az újév elején, január 4-6. között első ízben tartanak tehetségbörzét és szakmai konferenciát a dzsesszről a budapesti Művészetek Palotájában. A műfaj meghatározó személyiségei vesznek részt a Jazz Showcase-en, a világ minden tájáról - mondta pénteken az MTI-nek a szervezők egyike, H. Magyar Kornél.
Kaposváron, a Béla király utcai vasúti átjárónál tilosban akart átkelni egy 20 éves helyi fiatalember péntek délután, aki az életével fizetett figyelmetlenségéért. A fiatalember megvárta, amíg elhaladt előtte egy szerelvény, aztán akart átkelni a síneken, de nem számolt a másik irányból érkező motorvonattal, amely halálra gázolta.
Az urali Jekatyerinburgban pénteken megnyílt a magyar főkonzulátus: a szentpétervári után ez a második ilyen, Moszkván kívüli magyar főkonzulátus. A nagyváros és a Szverdlovszki terület, amelyhez tart...
Egy mozgó jégtábla látható a vörös bolygó hegyvidékes déli féltekéjén az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express nevű szondájának az egyik felvételén a kutatók szerint. Az már ismert, hogy a Marson több millió éve képződött jégtáblák vannak, de eddig viszonylag fiatal, néhány ezer évvel ezelőtt létrejöhetett aktív jégtáblák létét még nem mutatták ki.
Élő állatokkal, köztük tevékkel mutatják be a betlehemi történetet a Kossuth téri Mesevárosban a hét végén. A Miniszterelnöki Hivatal által szervezett Ország Karácsonya rendezvény egyik programjaként szombaton és vasárnap 11 és 18 óra között minden órában tevéken vonulnak be a téren felállított Mesevárosba a három királyok.
Komoly piaci bővülést jelent a CEZ-nek a MOL-lal kötött stratégiai szövetség - mondta a CEZ Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Hornai Gábor hozzátette: a magyar energiaellátás szempontjából is döntő jelentőségű az új erőművi blokkok építése.
Minden évben fél évet medvékkel él egy nyugalmazott tanár Alaszkában. Charlie Vandergraw azt állítja: nagyon szeretik őt az egyébként veszélyes állatok, akik sokkal őszintébbek, mint az emberek.
Meghalt Arabella Spencer-Churchill, Winston Churchill néhai brit politikus, államférfi, egykori miniszterelnök (1940-1945 és 1951-1955) unokája. 58 éves korában Somerset grófságban lévő otthonában érte csütörtökön a halál - közölte férje pénteken. A brit BBC televízió értesülése szerint rákbetegség végzett a neves államférfi unokájával.
Kilenc évvel az utolsó Budapest Sportcsarnokbeli koncert után a fővárosi Papp László Soprtaréna színpadán lép fel a Republic együttes jövő pénteken, ahol bemutatja Fényes utakon című nagylemezét - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.
A fizikai korlátok a schengeni szerződés életbelépésével megszűnnek, a lelki sorompókat azonban még nem nyitják fel - vélekedett a bodrogközi Pácin polgármestere a péntek este tartott határtalan ünnepségen. Barati Attila szerint a Trianon által kettészakított Bodrogköz kárpótláshoz jutott a schengeni egyezmény révén, de utalt arra, hogy december 21-e az ősi pogány magyar hitvilágban egyben a téli…
Több mint ötvenre emelkedett a pénteki pakisztáni öngyilkos merénylet halottjainak száma. A támadás célpontja a volt belügyminiszter, Pervez Musarraf elnök közeli szövetségese volt. Az öngyilkos merénylő egy szigorúan őrzött komplexum mecsetjében robbantotta fel magát.
Betiltják a higanyt január elsejétől Norvégiában. Megtiltották a veszélyes anyagot tartalmazó termékek kivitelét, behozatalát és gyártását is - derült ki a norvég környezetvédelmi miniszter pénteki közleményéből.
Elutasította a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a MÁV Zrt. és a MÁV Start Zrt. a VDSZSZ Szolidaritás december 17-ei sztrájkja jogellenességének megállapítására irányuló kérelmét - közölte a szakszervezet pénteken. Az elutasítás egyik indoka az volt, hogy a munkáltatók és szakszervezet között nincs olyan kollektív szerződés, amely a nyugdíjszámítási szabályok kedvezőtlen változásából eredő, a…
Kiengedték a kórházból Juan Antonio Samaranchot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi elnökét, akit két napig magas vérnyomással kezeltek. A NOB-ot 1980-tól 2001-ig irányító sportvezető - a szervezet örökös tiszteletbeli elnöke - egy madridi jótékonysági összejövetelen lett rosszul szerdán, szédült és rövid időre az eszméletét is elvesztette.
Új vitorlázórepülő világcsúcsot állított fel Hegedűs László Namíbiában december 19-én. Bitterwasser repülőteréről felszállva Nimbus-4 típusú vitorlázógépével 151,3 km/órás átlagsebességgel repült 1253 km-t szabályos háromszög alakú "pályán", majd az előírásoknak megfelelően a kiindulási repülőtéren landolt.
Míg máshol lebontották a sorompókat, addig Szentgotthárdon néhány méteren újra felépült a vasfüggöny az osztrák-magyar határon. A PRONAS civil környezetvédő szervezet így tiltakozott péntek délután az ausztriai Heiligenkreuzba tervezett hulladékégető ellen.
Az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának határozata szerint a Mastercard kártyarendszerének határon átnyúló tranzakciói esetében alkalmazott bankközi jutalék felszámítása beleütközik az Európai Unió versenyjogi szabályaiba.
Határozatlan időre bérelt önkormányzati tulajdonú lakásokat értékesít Győr város a most elfogadott lakásrendelet értelmében - közölte Somogyi Tivadar, a lakásügyi bizottság elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
Öt tüntetőt bántalmaztak izraeli őrök Ciszjordániában pénteken. A demonstrálók az izraeli és palesztin területeket elválasztó kerítésrendszer ellen tiltakoztak. Egyikük Mikulás-jelmezt viselt.
A schengeni övezet kibővítésének hatásaként javulást vár a szlovák-magyar kapcsolatokban a pozsonyi parlament elnöke. Pavol Paska pénteken kijelentette, hogy a mindkét országra kiterjedő kibővítés hozzá fog járulni a feszültség enyhítéséhez a két szomszéd között. Paska sajnálatosnak minősítette, hogy - miként a szlovák hírügynökség idézte - "Magyarországon a Szlovákiával való kapcsolat még mindig…
Oroszország vétót fog emelni az ENSZ Biztonsági Tanácsában a nyugati országok minden olyan terve ellen, amely Koszovó független államiságának elismerésére irányul - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy pénteken megjelent lapinterjúban.
A telente szokásos nyitva tartással üzemel az Állatkert karácsony első és második napján, január elsején, és a két ünnep között is, egyedül december 24-én és december 31-én látogatható rövidebb ideig, 13 óráig a városligeti intézmény.
Hatalmas aranylelőhelyet - vélhetően a világon a legnagyobbat - találtak Kolumbia középnyugati részében - jelentette be pénteken Hernan Martinez bánya- és energiaügyi miniszter. A lelőhelyre Tolima megyében egy külföldi bányavállalat bukkant rá, amelynek a nevét biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra.
Árverésre bocsátják Lengyelországban a megszűnt határok miatt fölöslegessé vált tárgyakat. A jótékonysági akció bevételét a menekültek megsegítésére fordítják - olvasható a Gazeta Wyborcza nevű lengyel lap internetes oldalán. A tiltótáblák a határok lebontása után válltak felesleges kacattá, illetve relikviákká.
Egy volt félkatonai alakulat tagját tartóztatták le pénteken szerb rendőrök. A férfit háborús bűnök elkövetésével vádolják. A 38 éves Gorán Szavicsot Kraljevo városában fogták el. A vád szerint a férfi 1992-ben, a boszniai háború kezdetekor megölt egy embert, majd pedig több muzulmánt is bántalmazott Zvornik városában. Szavics társát egyébként idén nyáron fogták el a hatóságok. FH
Kompromisszum született a Kapos Volán Zrt. és a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) helyi tagszervezete között, amelynek értelmében a cég nem bocsátja el a szervezet vezetőjét, de minden eddigi többletjuttatását megvonja a szakszervezettől - tájékoztatott Dobi István, a KKSZ somogyi szervezetének vezetője.
Brit tudósok megállapították, hogy a férfiak humorosabbak a nőknél, mivel a viccelődést gyakran a tesztoszteron hormon kiváltotta agresszió okozza. Az erről szóló tanulmányt a legnevesebb orvosi szaklap, a British Medical Journal karácsonyi száma hozta nyilvánosságra pénteken.
A jelenlegi meteorológiai helyzet miatt romlik Budapest és a vidéki nagyvárosok levegőminősége. A legjelentősebb légszennyezők a szálló por 10 mikron átmérőnél kisebb összetevői. Nincsen olyan alacsony porkoncentráció, ami hatástalan lenne egészségünk szempontjából.
Péntek kora este várhatóan visszakapcsolják a gázt abban a 400 budakeszi lakásban, amelyekben csütörtök este óta nem tudnak főzni és fűteni a lakók. A rendszerben keletkezett hibát gyorsan kijavították, de a visszakapcsolás sok időt vesz igénybe. Minden egyes lakásban el kell zárni ugyanis előtte a gázcsapokat a robbanásveszély miatt.
Az UT1, a legnagyobb ukrán közszolgálati televíziós csatorna vasárnap főműsoridőben mutatja be azt a filmet, amelyet forgatócsoportja készített december közepén a magyar fővárosban. Az ukrán stáb fölkereste a Városligeti Műjégpályát, fölvételeket készített a Budapesti Karácsonyi Vásáron, a Vasárnapi Művész Piacon és a Rudas fürdőben.
Az esti órákban áll helyre teljes egészében Budakeszin a gázszolgáltatás - mondta az InfoRádiónak Győrössi Pál, a Tigáz szóvivője. A nyomásszabályozó rendszer meghibásodása miatt ugyanis csütörtök este óta négyszáz lakásban nem volt gáz.
Január 1-jétől szétválik a mentés és a betegszállítás; ennek értelmében a finanszírozás is átalakul az Egészségbiztosítási Alapon belül. Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta: a betegszállításért a jövőben sem kell fizetniük az állampolgároknak, hiszen az megmarad a társadalombiztosítási finanszírozásban. Hozzátette: az Országos Betegszállító Szolgálat a betegkísérőt,…
A Fehérvár FC Kft. új többségi tulajdonosa tiszta, átlátható viszonyokat kíván teremteni a székesfehérvári labdarúgásban, ennek alapfeltételeként 2005 januárjáig visszamenőleg nyilvánosságra hozza a kft. taggyűlési jegyzőkönyveit.