Megalázták Horváth Anitát, a Miss Bikini World szépségverseny tavalyi nyertesét. Nem hívták meg a világverseny szervezői az idei megmérettetésre, ahol neki kellett volna tovább adnia a koronát. A magyar szépség felháborodott a történteken.
A karácsonyi vásárlási hajrá utolsó két hete hatalmas tumultust okozott a házhoz szállítással foglalkozó futárcégeknél - olvasható a Népszabadságban. Az ünnep előtti utolsó héten a csomagküldésre szóló megrendelések jócskán felülmúlták a várakozásokat, több cégnél kölcsönmunkásokat kellett keríteni, hogy győzzék a másfél-kétszeresére nőtt munkát.
Még mindig nem figyelünk eléggé önmagunkra, hagyjuk, hogy a munkánk belefolyjon a magánéletünkbe, pedig már szinte minden fórumon hallani a menedzserbetegségekről. Az állandó stressz, az egyre növekvő megterhelés, az önmagunkkal szemben állított elvárásai pszichoszomatikus zavarokhoz és fizikai betegségekhez vezethetnek. Általában csak akkor kapunk észbe, mikor már majdnem késő, pedig a…
Molnár Anikó boldog ünnepek elé néz, hiszen hazatért szerelme Angelo Görögországból. A portugál fiú és Anikó azonnal el is utazott Olaszországba egy közös munkára, ráadásul Velencében meg is ünnepelték az egy éves évfordulójukat.
A korábbi évek végén minden kórház kért gazdálkodási előleget az OEP-től, az idén a 165 intézmény közül csak 52 nyújtotta be 11 milliárd forintot kitevő igényét - kérdés, minek köszönhető ez
Hiába próbált radar-ügyben nyomást gyakorolni a pécsiekre a Honvédelmi Miniszter. A kormánypárti többség szavazataival egyhangúlag döntött rendkívüli ülésén a pécsi önkormányzat a helyi építési szabályzat módosításáról. A szocialisták azt az ellenzéki indítványt is elfogadták, hogy a határozat a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozzon. Ennek értelmében a Tubes-hegyen nem, csak az ipari övezetben…
Az izraeli hadsereg az Iszlám Dzsihád négy katonájával végzett Gázában. A palesztin fegyveresek ezt megelőzően rakétákkal lőtték a határ menti izraeli településeket. Az egyik rakéta egy iskola kertjében csapódott be, de senki sem sérült meg.
Budakeszin 400 lakásban szünetel a gázszolgáltatás az este óta; az otthonok jó részében emiatt nincs fűtés - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban. A Pest megyei település iskoláiban melegedőket alakítottak ki.
A halárak nem emelkedtek karácsonyra a tavalyihoz képest: a hipermarketekben 500 és 570 forintba kerül az élő ponty kilogrammonként. Keresett fajta az amur, a busa és a pisztráng is
Nőtt a teherforgalom az ukrán, a román illetve a szerb határon, és ez várható a következő napokban is. Záhonynál például hét órát várakoznak a kamionok ki- és belépéskor egyaránt.
Elképzelhető, hogy feladja énekesi karrierjét Kovácsovics Fruzsina. A Csillag Születik tizennyolc éves énekesnője egyáltalán nem biztos abban, hogy színpadra termett, ezért úgy döntött, csak akkor énekel tovább, ha ebben zenei szakemberek is megerősítik.
Aránytalanul soknak tartotta a rá hárított közfeladatokat, ezért kiszállt a kormányzati negyed projektjéből a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit-csoport - írta információkra hivatkozva a pénteki Népszava.
Négyszáz lakásban nincs gáz, és így jó részükben fűtés sem Budakeszin csütörtök este óta, a Pest megyei településen melegedőket alakítottak ki - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
A magyar közösségek összetartozásának öröméről beszélt az államfő a schengeni csatlakozás alkalmából mondott köszöntőjében. Sólyom László szerint csütörtök éjfélkor olyan szabadság állt helyre, amelyben a magyaroknak száz éve nem volt része és amelyet nagyon vártak.
Vlagyimir Putyin orosz államfő lehet a Gazprom gázipari vállalat igazgatótanácsának elnöke a jövő márciusi oroszországi elnökválasztás után, írta a Vedomosztyi című moszkvai gazdasági lap pénteken, a ...
Ma reggel gyors erösödést produkált a GBP-JPY 224,26-ról kiindulva. A nagy ázsiai alapok vételeinek hatására sikerült átlépni a 225,00-ös értéket. Miután tegnap délután napi minimumot értek el 223,52-nél, 225,09-re emelkedett az árfolyam. Az USD-JPY 30 pipes sávban mozgott, 112,93 és 113,23 között. Az elemzök szerint fontos támogatás található a dollár számára 112,70-nél. Ha átlépik a 113,60-as…
Eltemették tegnap a 14 éves Pétert, aki attól halt meg múlt pénteken, hogy ön gyújtógázzal kábította magát. A nyolcadikos fiú buliba indult Komlón, de előtte felment egyik osztálytársához, ahol ittak és nagyot szippantgattak egy gázöngyújtóból. Péter egyszer csak rosszul lett, és elájult. Hiába értesítette társa a mentőket, már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Legkevesebb 55-en haltak meg pénteken reggel a pakisztáni Pesavár melletti Serpao község mecsetjében elkövetett öngyilkos merényletben - közölték a helyi rendőrségi és kórházi illetékesek.
Az elektronikus útdíjfizetést valószínűleg nem lehet majd az eredetileg tervezettek szerint, 2009. január 1-jével bevezetni, mert az Országgyűlés december 17-iki ülésén elfogadott törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezte a korábbi közbeszerzési felhatalmazást - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
Félrevezetők lehetnek az étcsokoládé pozitív egészségi hatásáról szóló hírek, több gyártó ugyanis eltávolítja termékéből azt az összetevőt, amelynek a kedvező hatás tulajdonítható - hívták fel a figyelmet brit tudósok.
Éjjel-nappal rendőrök vigyáznak Hiller István MSZP-alelnök, oktatási és kulturális miniszter pesterzsébeti rezidenciájára, amelyre még a hétvégén ismeretlen tettesek adtak le több éles lövést.
Lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda: a tatabányai N. László gyilkolt a móri Erste Bankban. A nyolc emberéletet követelő bűncselekményben társa W. Róbert volt, akinek ügyét a nyomozók nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés gyanújával terjesztik az ügyészség elé.
Lehet, hogy reménytelen fantaszta vagyok, de szerintem az embereket bármi mód elválasztani nem természetes. Reméljük, hogy egyszer valóban minden határ eltűnik a Földön - jegyzet
BUDAPEST – Nem vállalta el a zsírleszívásra jelentkezett Kelemen Anna (27) altatását az egyik magánklinika lelkiismeretes orvoscsapata, ugyanis a csinos playmate az utolsó megbeszélésén és kontrollon rendkívül furcsa állapotban jelent meg: pupillái tágak voltak, az orrából pedig savós vér csöpögött
Jól értesült források szerint ejtik a Jonny Evans ellen felhozott vádakat - a Manchester United labdarúgóját azért jelentette fel egy nő, mert állítása szerint a focista megerőszakolta a klub karácsonyi partján.
Körülbelül négyszáz lakásban nincs gáz csütörtök este óta Budakeszin. A problémát műszaki hiba okozta, amelyet a gázszolgáltató szakemberei azóta javítottak.
A kormány nem pótolná az egészségügyi és felsőoktatási intézmények kieső bevételét 2009-től, ha egy népszavazás nyomán az Országgyűlés eltörölné a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Erről a pénzügyminiszter beszélt.
Korrupcióellenes harcot ígért csütörtök esti televíziós beszédében az új ukrán miniszterelnök. Julija Timosenko azt mondta: a közeljövőben eltörlik a képviselői mentesség intézményét, és személyi változások várhatók a rendvédelmi illetve ellenőrző szervek vezetésében.
Kilenc új EU-tagállammal kibővült az 1995 óta működő schengeni övezet; pénteken nulla órakor hivatalosan is megszűnt a határellenőrzés az övezet eddigi tagországai és a kilenc új belépő közötti határokon. A schengeni övezet szigorúan őrzött külső határa ezzel keletebbre tolódott; immár Oroszország, Fehéroroszország, Ukrajna, Románia és Horvátország határain húzódik végig.
Veres János szerint a népszavazás eredménye a költségvetést nem, csak a címzettek gazdálkodását érintheti. A kieső bevételek pótlására ugyanis nincs pénze az államnak
A halárak nem emelkedtek karácsonyra a tavalyihoz képest: a hipermarketekben 500 és 570 forintba kerül az élő ponty kilogrammonként. Keresett fajta az amur, a busa és a pisztráng is.
Nehéz napok járnak karácsony táján a Mary Christmas nevű nőkre angol nyelvterülten: lépten-nyomon szóviccelődnek velük a Merry Christmas, Mary Christmas! mondattal. Magyarra lefordíthatatlan a jókívánság, talán a Boldog karácsonyt, Karácsony Bódog! áll még hozzá a legközelebb.
Az utóbbi hetekben szokásos ár-hullámvasúton pénteken némi drágulás volt soron a kőolaj szabadpiacán. A hangulat bizonytalan: a befektetők az amerikai stratégiai tartalékok újabb csökkenéséről megjele...
Úgy látszik, Bogit és Milánt a szerelem is fogyasztja, mert csodásan festettek egymást mellet szerdán este Kovács Kristófék évzáró partiján. A producer cége, a Primetime évbúcsúztatóján az Esti Showder, az Activity Show, a Liptai Claudia Show, valamint a Nagy fogyás szereplői és munkatársai koccintottak egymással.
Pénteken is folytatódnak a schengeni övezethez történő csatlakozás alkalmából rendezett ünnepségek; Budapesten és több vidéki helyszínen számos program várja az érdeklődőket.
A Budapesti Értéktőzsdén alacsony forgalom várható pénteken a karácsony előtti utolsó kereskedési napon. Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője úgy látja, hogy az enyhén pozitív nemzetközi hangulat miat...