2007. december 20. csütörtök

dec. 20
8:55
Hatalmas torlódás a Nagykörúton csőtörés miatt (Blikk)
dec. 20
8:56
Karácsony, amikor összejön a család (HírTV)
Az év végi nagy ünnepek - főként a karácsony, és a szilveszter is - alkalmat nyújtanak arra, hogy a szépen megterített asztal mellett összegyűljön a család. Ilyenkor, legalább egyszer egy évben előfordulhat, hogy három-négy generáció is találkozik egymással. Sokak számára ez az ünnep lényege, másokat viszont "kiver a hideg" az ilyen jellegű családi rendezvényektől.
dec. 20
8:58
Törvényt alkotnak a kerekítési szabályokról (HírTV)
A Pénzügyminisztérium külön törvényt alkot a kerekítési szabályokról, az egy és kétforintosok kivonása miatt. A javaslat szerint az érmék jövő márciusi kivonása után a számlán továbbra is a tényleges összeg szerepel majd, a kerekítést fejben végzik majd el a kereskedők.
dec. 20
8:59
Összeomlott a korrupcióellenes honlap (Infostart)
Kínában a kormány - a magyarhoz hasonlóan - létrehozott egy honlapot azzal a céllal, hogy az állampolgárok jelezhessék, ha valahol korrupciót tapasztalnak. Az oldal egy nap alatt túlterheltség miatt összeomlott.
dec. 20
9:04
Dagad a Manchester United-botrány: "a focista ekkor lefejelte" (Infostart)
Jonny Evans, a Manchester United 19 éves labdarúgója tagadja, hogy megerőszakolt volna egy nőt az első csapat játékosainak karácsonyi partiján kedd hajnalban. A fiatalember óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. Közben egyes hírek szerint a feltételezett áldozat barátját lefejelték a bulin.
dec. 20
9:08
Négy év múlva kevesebb mint 10 millió lehet a magyar lakosság száma (HírTV)
2011-re 10 millió fő alá csökkenhet a magyar lakosság száma az előzetes számítások szerint - mondta el a Lánchíd Rádiónak Hablicsek László, a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa. A legnagyobb probléma az egyre csökkenő születés-szám, aminek oka, hogy kitolódott a gyerekvállalás időpontja.
dec. 20
9:08
Új gyógyszer ad reményt a májrákos betegeknek (Vital)
tovább
dec. 20
9:09
Megfojtottak egy budapesti ügyintézőt (BorsOnline)
Ágyában találtak rá a rendőrök arra a férfire, akit kedden éjjel fojtottak meg otthonában. András valószínűleg ismerte gyilkosát és saját maga engedte be lakásába. Az elkövető igen gondos volt, távozáskor bezárta maga után az ajtót.
dec. 20
9:10
Gyakoribb a légúti probléma a forgalmas helyen élő gyerekeknél (Vital)
tovább
dec. 20
9:13
EUR-USD Német GfK-fogyasztói hangulat: 4,5 pont- elörejelzés: 4,0 pont (HírTV)
A nyitáskor tették közzé a januári német GfK-fogyasztói hangulatot, mely 4,4 pontról 4,5 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 4,0 pontos elörejelzést. Az EUR-USD-t 1,4370-en jegyzik. Ellenállások 1,4357-nél és 1,4428-nál, míg támogatások 1,4357-nél és 1,4326-nál találhatók. Ott fut a csökkenö trendcsatorna alsó oldala. In-GFX
dec. 20
9:19
Tíz százalék fölött az OTP befolyása a MOL-ban (Infostart)
Az OTP Bank Nyrt. közvetlen és közvetett befolyása a MOL Nyrt-ben 10,01 százalékra növekedett december 14-én - közölte a magyar olajtársaság a BÉT honlapján.
dec. 20
9:21
Kétmilliárdos kár a leégett cipőgyárban (Infostart)
Sikerült körülhatárolni a lángokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengeren, ahol szerda éjszaka gyulladt ki a Szamos Cipőgyár raktára. A kár az első becslések szerint másfél - kétmilliárd forint.
dec. 20
9:24
Alexandra nem állt szóba Árpával (Blikk)
BUDAPEST – Kitiltatta Béres Alexandra (32) a Mokka stúdiójából Árpa Attilát (36) tegnap reggel, amíg vele interjút készítettek. A nagy fogyás sztáredzőjét három héttel ezelőtt vérig sértette a műsorvezető, és nem akart újabb feszültséget kelteni. Szandra szerint Árpa nem volt vele úriember, folyamatosan a szavába vágott, támadta őt. Árpának másfél hét alatt ez a második balhéja a csatornánál,…
dec. 20
9:24
Tilos elfenekelni a gyerekeket! (Blikk)
dec. 20
9:24
Kétszer annyit fizetnek reklámokra, mint amennyit pályázatként lehívnak (HírTV)
Bajnai Gordon felügyelte Nemzeti Fejlesztési Ügynökség még az év elején elindított kommunikációs kampánya ugyan több száz millió forintért hirdette a Kiskegyedtől az Új Emberig az uniós programokat, az idei gazdaságfejlesztési pályázatok lehívott összege mindössze 140 millió forintot tesz ki. A népszerűsítő reklámok ennek csaknem a duplájába kerültek.
dec. 20
9:24
Délre felszabadulhat egy sáv a nagykörúti útzárból (Adó1százalék)
Komoly torlódás alakult ki a budapesti nagykörúton és környékén egy vízcső reggeli meghibásodása miatt, a teljes helyreállítással legkorábban késő este végeznek a vízművek szakemberei.
dec. 20
9:26
"Istenkáromló" a Coca Cola-reklám (Blikk)
dec. 20
9:30
Diszkrét Gyurcsány-Simor konzultáció volt (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán informális találkozón vitatta meg a magyar gazdaság kilátásait - jelentette a kormányfőhöz közeli forrásra hivatkozva a Reuters.
dec. 20
9:32
Mol: az OTP befolyása 10 százalék fölé emelkedett (Privátbankár)
Az OTP Bank Nyrt. közvetlen és közvetett befolyása a Mol Nyrt-ben 10,01 százalékra növekedett december 14-én - közölte a Mol a BÉT honlapján csütörtökön. Ez 10 millió 72 ezer 890 részvényt jelent....
dec. 20
9:36
Állami védelem a chilei gyerekek fenekének (Adó1százalék)
Fenekelési tilalmat ír elő Chilében egy, a dél-amerikai ország parlamentje által szerdán elfogadott törvénymódosítás.
dec. 20
9:37
Céges laptop félmillióért (Piac és Profit)
A céges laptopok döntő többsége nem tartozik az igazi csúcskategóriás modellek közé, bár szinte minden gyártó palettáján szerepelnek igazi csúcskategóriás noteszgép ragadozók. Egy átlagos vállalati noteszgép alsó ára 300 ezer forint körül mozog, egy komolyabb, helyszíni garanciával értékesített modell akár 500 ezer forintra is rúghat. Az alábbiakban hasonló árkategóriás, kimondottan vállalati…
dec. 20
9:37
Belőttek Hillerék hálószobájába (BorsOnline)
Ismeretlenek belőttek egy 8mm-es Parabellummal Hiller István MSZP alelnök Vi. kerületi lakásának hálószobájába napokkal ezelőtt – értesült a netnap.hu. Senki nem volt otthon a két lövés eldördülésekor, így nem sérült meg senki.
dec. 20
9:40
A Fidesz felkészült az SZDSZ gunyoros stílusára (HírTV)
A Fidesz felkészült az SZDSZ-es hangadók gunyoros, fölényeskedő, pimasz, de agyoncsépelt stílusára a népszavazási kampányban - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tarlós István, az ellenzéki párt kampányának irányítója.
dec. 20
9:41
Hiányzik a törvény az ufók elleni fellépésről (Adó1százalék)
A japán védelmi miniszter szerint elképzelhető, hogy léteznek az ufók és ebben az esetben az ország önvédelmi erőinek képeseknek kell lenniük a reagálásra megjelenésük esetén.
dec. 20
9:42
Geotermikus energiával fűtenének a pécsiek (HírTV)
A Mecsek vonulatában található geotermikus energiát használná fel Pécs a távfűtésben, hogy olcsóbb legyen a szolgáltatás. Előzetes vizsgálatok történtek, azok biztatóak.
dec. 20
9:43
News to use (Privátbankár)
Business news in English from BBJ weekdays at 7:15am.
dec. 20
9:43
Maffiaellenes rajtaütések Olaszországban (Infostart)
Huszonkilenc feltételezett maffiatagot vettek őrizetbe a dél-olaszországi Calabria tartományban az olasz pénzügyőrség egységei. Hasonló akciót hajtottak végre Szicíliában is.
dec. 20
9:46
Magyar cukrász a világ élén (Blikk)
dec. 20
9:48
Börtönbe került Churchill unokája (Blikk)
dec. 20
9:52
Olmert otthonra is kap egy bunkert (Kripto Akadémia)
Speciális bunkerrel bővítik ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök jeruzsálemi otthonát arra az esetre ha nukleáris vagy vegyi támadás érné a zsidó államot - írta a Jediót Ahronót című izraeli napilap csütörtöki számában.
dec. 20
9:53
Szávay Ágnes és Talmácsi Gábor az év sportolója (BorsOnline)
Dugig megtelt a Kongresszusi Központ. Élsportolók, nagy bajnokok, edzők és vezetők ünnepeltek együtt, hiszen immáron 50 esztendeje, hogy minden évben megválasztják az Év Sportolóját a sportújságírók szavazatai alapján. Idén természetesen ismét szoros volt a befutó, a vendégek többsége az ünnepség kezdetéig nem is tudta, kit illet az első hely, a hatalmas elismerés.
dec. 20
9:54
Lesz hatása a több 10 milliárdnyi dollárnak? (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
dec. 20
9:56
Asztalon a Vista: felemás terjedés (Privátbankár)
Felemás képet mutat a Microsoft új operációs rendszerének hazai terjedése. A Windows Vistát ma még inkább az otthoni felhasználók veszik, a cégek többsége egyelőre kivár
dec. 20
9:56
Cannes Lions - kinevezték a médiás zsűrielnököt (Kreatív Online)
Dominic Proctor, a MindShare médiaügynökség globális kreatívigazgatója lesz a jövő évi Cannes Lions reklámfesztivál Media Lions zsűrijének elnöke - jelentették be a fesztivál szervezői.
dec. 20
9:57
Hatásos a Cola-reklám: már perlik (Adó1százalék)
"Istenkáromlás" címén fordultak a tartományi főügyészhez az oroszországi Nyizsnyij Novgorod pravoszláv hívői egy Coca-Cola-reklám miatt.
dec. 20
9:59
A német gazdaság sikeréve az idei (Privátbankár)
A német gazdaság sikeréve lesz az idei, jövőre azonban 2 százalék alá eshet a GDP bővülés mértéke – véli a Világgazdasági Kutatóintézet kutatási igazgatója. Rácz Margit szerint az országban a késlekedő reformok beindítására, pótlólagos ösztönzőkre lesz szükség a növekedés szinten tartása érdekében, például az adóztatás terén. Ez az igazgató szerint javíthat a decemberben jelentősen romló üzleti…
dec. 20
10:01
Jön, jön, jön! Jövőre már a tőzsdén az Externet (Privátbankár)
A jövő év első negyedévének végén már megjelenhetnek az Externet részvényei a budapesti tőzsdén. A parkettre lépéshez 25 millió forintos támogatást kapott az informatikai cég a gazdasági tárcától, a pénzt főként a részvénykibocsátáshoz szükséges tájékoztató anyagok elkészítésére fordítják majd. A vállalat az elmúlt hónapokban több akvizíciót is végrehajtott, de a további terjeszkedés jegyében a…
dec. 20
10:02
Conness - egy kutató, egy reklámos és egy médiás egy cégben (Kreatív Online)
A kommunikációs ipar három különböző területéről érkezett szakember alapított tanácsadó céget Conness néven. A stratégiai kommunikációs és kutatási tanácsadást végző társaság a TNS Hungary-val stratégiai partnerként működik együtt.
dec. 20
10:03
Reálbér: csökken, de már nem annyira (Privátbankár)
Októberben ismét kisebb volt a reálkeresetek csökkenésének üteme, mint a nyár előtti hónapokban. Az első tíz hónapban 5,2 százalékkal voltak alacsonyabbak a reálbérek, mint tavaly ilyenkor, 8,1 százalékos infláció mellett. Az építőiparban októberben megállt az erőteljes bérnövekedés a kifehérítő lépések nyomán, miközben a keresetek emelkedése az oktatási és szociális ellátó szektorban volt a…
dec. 20
10:03
Ekkora marhaságra is képes valaki azért 15 perc hírnévért (Adó1százalék)
Vécépapírban - mármint vécépapírból álló menyasszonyi ruhában - ment férjhez egy nő egy New York-i nyilvános vécében. A ceremónia idejére a köztoalettet lezárták és mellé ideiglenes vécéket állítottak fel, hogy ne zavarhassák meg idegenek kisebb-nagyobb dolgaikkal a szertartást.
dec. 20
10:04
Megkezdődött a munka Silverstone-ban (F1világ)
A hét elején ismét felbőgtek a motorok Silverstone-ban, ám ezúttal a munkagépektől volt hangos a környék, ugyanis kedden megkezdődtek a felújítási munkálatok az angol pályán, ahol már félig le is bontották a boxutca falát.
dec. 20
10:05
Hatalmas párton belüli harc várható (Infostart)
A legfrissebb amerikai közvélemény-kutatások szerint elveszítette vezető helyét a republikánusok elnökjelöltségéért folytatott versengésben Rudy Giuliani. New York korábbi polgármesterét ugyanis beérte Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó. Szakértők szerint évtizedek óta nem látott szoros verseny zajlik majd a republikánus jelöltségért.
dec. 20
10:07
Diana hercegnő titokzatos levele: "Károly meg akar öletni" (Infostart)
Előkerült Diana hercegnő egyik állítólagos, saját kezével írott levele, amelyben arról számol be: Károly herceg meg akarja öletni, hogy feleségül vehesse Vilmos és Harry herceg egykori nevelőnőjét.
dec. 20
10:07
Mood Media - új instore-megbízásokat szerzett (Kreatív Online)
Az érzékszervi marketingmegoldásokat kínáló Mood Media több új ügyfelet szerzett Magyarországon. A cég a barkácsáruház-piac legújabb szereplőjétől, a Bauhaus-tól, az Arena Plazától és a Vodafone-tól kapott megbízásokat.
dec. 20
10:07
Regisztrációs levelet kaptak a jelentkezők (HírTV)
Miközben december 15-én elindult a 2008. szeptemberben induló képzésekre történő jelentkezés időszaka, javában tart a 2008. februárban induló képzésekre vonatkozó felvételi eljárás. Azok, akik november 15-ig jelentkeztek, a napokban kapták meg regisztrációs levelüket, amelynek segítségével ellenőrizhetik, hogy adataik pontosan kerültek-e be a központi felvételi nyilvántartásba.
dec. 20
10:09
Aktív gleccserre leltek a Marson (HírTV)
Valószínűleg egy aktív gleccserre bukkantak a kutatók a Marson. Amennyiben valóban csak pár ezer éves képződményről van szó, a gleccser potenciális helyszíne lehet a közeljövőben leszálló új marsjárók élet utáni kutatásának.
dec. 20
10:09
Hitelválság: 500 milliárd dolláros kár simán van (Privátbankár)
A hitelezési válság idáig körülbelül 300 milliárd dolláros veszteséget okozott az amerikai gazdaságnak, és további 200 milliárdos kár keletkezett Európában – véli az Aegon Magyarország Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. Heim Péter a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta: az angol lakáspiac túlértékeltsége miatt az ingatlanárak esése meredekebb lehet, mint az Egyesült Államokban,…
dec. 20
10:09
Rossz kérdést tettek fel a Pókerarc szuperdöntőjében (BorsOnline)
Hibás kérdésre nyomkodták a gombokat a Pókerarc szuperdöntősei. Az RTL Klub vetélkedőjének egyik feladványában ugyanis a rossz választ jelölték meg helyesként a műsor készítői. A kínos bakiért - ami egyébként nem befolyásolta a végeredményt - a műsor főszerkesztője tarthatja a hátát, már csak azért is, mert a téves feladat egyenesen tőle származik.
dec. 20
10:11
Befagytak a csehek és a lengyelek - marad a kamat (Privátbankár)
Sem a cseh, sem a lengyel központi bank nem változtatott alapkamatán tegnap. A cseh irányadó ráta így továbbra is 3,5 százalékos, a lengyel pedig 5 százalék. A Budapest Economics elemzője szerint Csehországban a korona erősödése ellensúlyozta a növekvő inflációs kockázatokat, ezért hagyta változatlanul az alapkamatot a jegybank. Lengyelországban szintén indokolt volt a tartás a zloty erősödése…
dec. 20
10:13
Karácsonyfát kerestek, eltévedtek az erdőben (Blikk)

Keresés