A Cseh Nemzeti Bank a szerdai kamatdöntésével változatlanul, 3,50 százalékon hagyta irányadó kamatát, a kéthetes repót, az elemzői várakozásokkal összhangban. A gyorsuló infláció, a munkanélkülisé...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége volt a tétje az egészségbiztosítási törvényről szóló zárószavazásnak - véli Peter Pazitny, aki az SZDSZ egyik szakértője volt az eredeti, több-biztosítós modell kidolgozásában.
Hatvan éve, 1947. december 21-én született Paco de Lucia spanyol flamenco gitáros, zeneszerző, a modern flamenco atyja. A flamenco gitár legnagyobb jelenkori mestere Francisco Sánchez Gómez néven az andalúziai Algecírasban született, a családban öt fiúgyermek közül ő volt a legfiatalabb.
Húsz éve, 1987. december 21-én halt meg Arkagyij Rajkin színész, humorista, a Szovjetunió egyik legnépszerűbb színművésze. 1911. október 24-én született egy rigai zsidó fakereskedő családjában, s vallásos nevelést kapott. A húszas évektől laboratóriumi technikusként dolgozott, miközben dacolva szülei ellenkezésével, elvégezte a színművészeti főiskolát.
Annak ellenére, hogy a McLaren nem másolta le egy az egyben a Ferrari rendszereit, azzal, hogy ismerte riválisa tudását, komoly előnybe kerülhet ellenfeleivel szemben a 2008-as idényben, véli az olasz gárda technikai igazgatója, Aldo Costa.
A jövő évre tervezett 47 milliárd forintos hiány, a 4-es metró építésének egyre növekvő, s jelenleg már 511 milliárd forintos költsége és a nemrég konszolidált BKV-nál 99 milliárd forintra növekvő adó...
Két halálos baleset és egy tűzeset történt szerda délelőtt az országban, hatan vesztették életüket - mondta el a Független Hírügynökségnek Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Szerdán tartják az első filmpremiert az interneten. A Jackass 2.5, a Paramount Pictures és az MTV Networks közös produkciója az első hollywoodi nagyjátékfilm, amelyet nem moziban, hanem az interneten mutatnak be.
A Fővárosi Bíróság szerdán első fokon bűncselekmény hiányában felmentette az államtitoksértés vádja alól Rádi Antóniát, a HVG újságíróját. Az eljárás a székesfehérvári maffiaügy néven elhíresült esetről szóló, a HVG 2003. május 17-i számában megjelent írás miatt indult több mint négy esztendeje.
A font gyengének mutatkozik a legtöbb fö devizával szemben. A legutóbbi házárindex az ingatlanpiaci krízis kiélesedésére utalt, ami kamatcsökkentési fantáziára ad okot. A kamatcsökkentések szükségességével kapcsolatos spekulációk tükröződnek a GBP-USD árfolyamának alakulásában. A devizapárt 2,0059-nél napi minimumának közelében jegyzik, és a nyitás óta 70 pipes veszteséget könyvel el. Csak…
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint Magyarország ugyan romló közérzettel, de veszi az akadályt, és 2007-ben rálépett a változások útjára. Lendvai Ildikó évértékelő sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy idén a kormányoldal közepesen vizsgázott.
Elfogták azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kedden reggel egy Molotov-koktélt dobtak az MSZP Mókus utcai irodájába - értesült a Független Hírügynökség a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől. A támadók a III. kerületi iroda hátsó ablakát betörve egy gyúlékony anyaggal telt üveget dobtak be.
Ausztrália állandó tengeri és légi megfigyelés alá helyezi a japán bálnavadász flottákat - közölte az ausztrál külügyminiszter, ugyanis Japán több mint ezer bálnát akar elpusztítani.
Éjszakai határmenti túrával készül a Nógrád Megyei Természetjáró Szövetség a december 20-án éjféltől érvényben lévő szabad átjárásra, vagyis a határellenőrzési rendszer megszűnésére - írja a Nógrád Megyei Hírlap.
Magyar és külföldi labdarúgók összefogásával jótékonysági árverést tartanak egy leukémiás gyermekeket, és egy korai fejlesztést támogató alapítvány javára. A külföldi világsztárok mezeit a Vatera.hu internetes portálon keresztül árverezik el, a licit december 21-én este 8-kor zárul.
Nagy többséggel ismét Magyari Tivadart jelölte tagozatvezető rektorhelyettesnek a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatvezetőinek tanácsa - adta hírül a Transindex. Az egyetem december 30-án újjáalakuló egyetemi szenátusa választja meg az állami felsőoktatási intézmény vezetőségét, a rektori tisztségére egyedül Andrei Marga filozófus jelöltette magát.
Az év első 10 hónapjában 5,2 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 111.900 forintot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 84.000 forint, a szellemi foglalkozásúaké 143.600 forint volt.
Aluljáróban koncertezett a Magashegyi Underground. A megasztáros Bocskor Bíborka és csapata miatt megállt a forgalom a Ferenciek terén, a Nyugatinál és a Blaha Lujza téren. Bíborék spontán ötlettől vezérelve vonultak az utcára zenélni, hatalmas sikerrel.
Egy ember meghalt, 25-en pedig megsérültek, amikor teherautóval ütközött egy francia gyorsvonat szerdán az ország keleti részén. A baleset körülményeiről egyelőre nem sokat lehet tudni.
A fiatalkorúak ellen indított büntetőeljárások időtartalmát vizsgálta legfrissebb felmérésben a Legfőbb Ügyészség. A vádhatóság mintegy 1.400 ügyet tekintett át, ebből az derült ki, hogy továbbra is lassú az ítélkezés.
Kötelezettségünknek érezzük, hogy tájékoztatást nyújtsunk arról, hogy a felajánlott adományok a Gyermekrák Alapítványon keresztül eljutottak a rászorulókhoz, ahova Önök szánták.
A Hátrányban Élőket Segítők Egyesülete szerdán déltől aláírásgyűjtést kezd, amellyel a Magyar Gárda léte és annak tevékenysége ellen kívánnak tiltakozni - jelentette be Nagy Andrásné, az egyesület elnöke Debrecenben tartott sajtótájékoztatójukon. Az egy éve alakult egyesület Hajdú-Bihar megyén kívül Budapesten és Borsod megyében küzd minden hátrányos helyzetű emberért.
A 2007. január 1. előtt nyomdai úton legyártott nyugta és számla nyomtatványokat 2007. június 30-ig lehetett forgalomba hozni, és csak 2007. december 31-ig lehet nyugta és számla kibocsátás során felhasználni. A 2007. január 1-jét megelőzően előállított, de használatba nem vett bizonylatokat az előállítóknak, az értékesítőknek és a felhasználóknak - utólag is ellenőrizhető módon, bizonylattal…
138 ezer 246 forintos villanyszámlát kapott egy bátai család, mellé pedig egy felszólítást. Ha nem fizetnek december 24-én, kikapcsolják náluk az áramot. A Tolna megyei faluban élő Györkösék öt gyereket nevelnek, közülük négy beteg.
Televíziós kampányt indított az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely pályázaton választotta ki a 30 másodperces társadalmi célú szpot kreatív megvalósítóját. A hátrányos megkülönböztetés ellen kampányoló szervezet hirdetései december 17-től futnak a csatornákon.
Bore out szindróma. A jelenség nem új, ám egy svájci vezetési tanácsadó nevezte nevén és írt könyvet róla. Az unalom miatti fásultság, az eseménytelen munkanapok kitöltése látszattevékenységekkel főként az állami alkalmazottakat, a tisztázatlan felelősségi körökkel rendelkezőket, a nem nekik való munkakörben dolgozókat fenyegeti. Szélsőséges esetben depressziós tünetek is előfordulhatnak.
A korábbi esztendőkhöz hasonlóan idén is megszervezte karácsonyfabérlési-akcióját a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), az ünnepek után a visszavitt fák az oktatási intézmény parkjait díszítik majd.
Az év első tíz hónapjában a bruttó átlagkereset 8,2 százalékkal, a nettó 2,5 százalékkal emelkedett. A 8,1 százalékos infláció miatt azonban a reálbérek 5,2 százalékkal csökkentek. Az alkalmazotti létszámokban a legnagyobb csökkenés a közigazgatásban volt (14,1 százalék), míg a pénzügyi szektorban 11,9 százalékkal többen dolgoznak - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal.
Fölényes győzelmet aratott a szerdán tartott dél-koreai elnökválasztáson Szöul egykori polgármestere, a konzervatív Lee Myung-Young - derült ki az urnazárás után nyilvánosságra hozott exit poll adatokból. A hivatalos eredményt közép-európai idő szerint 13 óra körül jelentik be.
Az Alkotmánybírósághoz fordult Salamon László, aki azt nehezményezi, hogy az augusztus 9-én a Magyar Közlönyben egységes szerkezetben közzétett jogalkotási törvény szövegét az igazságügyi és rendészeti tárca átírta - ezt maga a kereszténydemokraták frakcióvezető-helyettese jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
A levegőszennyezettség lassan eléri azt a szintet, ami már egészségügyi kockázatot jelent a betegeknek, időseknek és a gyermekeknek - mondta az RTL Klub Híradójának reggeli kiadásában a környezetvédelmi minisztérium főosztályvezetője.
Néhány héten belül kameratilalmat vezetnek be a Rosslyn-kápolnában, amely Dan Brown Da Vinci-kód című könyve és a mű alapján készült film révén vált világhírűvé. A bestsellerben a templom kriptája, valamint a padló és a mennyezet mintázata játszik fontos szerepet.
Németország szerte óriási megütközést keltett, amikor kiderült, hogy a Saarlouis-i Szent Erzsébet Kórház szülészeti osztályán elcseréltek két csecsemőt. A Saar-Vidék Tartomány egészségügyi minisztere, Josef Hecken szerdán bejelentette, hogy a jövöben az újszülötteket olyan pecséttel látják el, amelyet néhány napig nem lehet lemosni.
Fellélegezhet végre David Hasselhoff. Alkoholizálása és botrányos viselkedése ellenére az egykori Baywatch és Knight Rider-sztárnak sikerült pontot tennie az eléggé csúnyára sikeredett válási ügyére.
Egy ember meghalt, 25-en pedig megsérültek, amikor teherautóval ütközött egy francia gyorsvonat szerdán az ország keleti részén. A baleset körülményeiről egyelőre nem sokat lehet tudni.
Kolláth György szerint az egészségbiztosítási törvény alkotmányossági szempontból egy "sötét ló". Az alkotmányjogász az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatában úgy vélte: az Alkotmánybíróságnak akár 4-6 hónap is kellhet ahhoz, hogy a törvénnyel szembeni esetleges államfői vétót megfontolja.
Drága mulatság is lehet, ha valaki utasbiztosítás nélkül vág neki egy síútnak. Előfordulhat ugyanis, hogy másokban teszünk kárt, vagy olyan sérülést szerzünk, amellyel csak egy helikopter szállíthat el minket a helyszínről.
Az októberi 69 pontos magyar fogyasztói bizalmi indexnél csak a portugál alacsonyabb Európában, ahol a norvég fogyasztók a legoptimistábbak, 135 pontos mutatóval - állapítja meg on-line globális fogyasztói bizalmi index felmérése alapján a Nielsen piackutató vállalat.
A második, úgynevezett B próba is igazolta, hogy doppingolt Bjorn Leukemans belga kerékpáros. A 30 éves bringást még a világbajnokság előtt, szeptemberben ellenőrizték verseny kívül, és szervezetében túl magas volt a tesztoszterontszint.
Az Európai Bizottság határozata szerint sértik a versenyszabályokat azok a multilaterális bankközi díjak, amelyeket a MasterCard hitelkártya-társaság számít fel az Európai Gazdasági Térség (EGT) belső...
Oroszországban kedd éjfélkor lezárult az önállóan induló elnökjelöltek papírjainak befogadása a Központi Választási Bizottságnál: mivel a pártok jelöltjei már ismertek, egyértelművé vált, hogy a március 2-re kitűzött elnökválasztáson 5-6 jelölt indulhat majd.
A Hátrányban Élőket Segítők Egyesülete szerdán déltől aláírásgyűjtést kezd, amellyel a Magyar Gárda léte és annak tevékenysége ellen kívánnak tiltakozni - jelentette be Nagy Andrásné, az egyesület elnöke Debrecenben tartott sajtótájékoztatójukon.