A parlament elé kerülő új családjogi törvény szerint a házasság megszüntetését és felbontását a jövőben közjegyző előtt is kérhetjük, a házasság érvénytelenségét azonban továbbra is csak a bíróság mon...
A GYSEV vonalain hétfőn 6 óra után is közlekedtek a vonatok Sopron-Győr, Sopron-Szombathely és Szentgotthárd-Szombathely között, a cégnél nem sztrájkolnak.
Alan Greenspan, az amerikai jegybank korábbi elnöke arra figyelmeztetett: az Egyesült Államok gazdasága a stagfláció kezdeti jeleit mutatja. A máig nagy tekintélyű szakember az ABC televízióban felhív...
A vonatok mintegy 40-45 százaléka közlekedik hétfőn reggel a MÁV Zrt. sajtófőnökének közlése szerint. Kavalecz Imre elmondta: a fővárosban a Déli pályaudvar tud fogadni vonatokat, és onnan indulnak szerelvények, de a Nyugati és a Keleti pályaudvarokon bizonytalan a közlekedés.
Az északi városban nanotechnológiai központot hoznának létre a pólusprogram segítségével, a tervek igen ambíciózusak, így kis szerencse is kell a megvalósuláshoz. A szakértő szkeptikus, szerinte a kormány hozzáállásán mindenképpen változtatni kellene a siker érdekében.
Az Öböl menti arab államok esetleg készek valutáik felértékelésére - derült ki néhány nyilatkozatból. Az Egyesült Arab Emírségek jegybanki kormányzója viszont nem támogatja azt a megoldást, hogy a tér...
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) feljelenti a munkaügyi főfelügyeletnél azokat a vasúti vezetőket, akik törvényellenesen meghosszabbítják a korábban szolgálatban lévő munkaidejét.
Ferihegyen menetrend szerint közlekednek hétfőn reggel a repülőgépek az üzemanyag-kiszolgálók és a üzemeltetésen dolgozók sztrájkja ellenére. Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője az MTI-nek hétfőn reggel elmondta, hogy a legtöbb légitársaság külföldön, vagy 7 óra előtt tankolt, így az üzemanyag-kiszolgálók munkabeszüntetése nem késlelteti a járatok indulását.
Egy forgatás alatt álló filmnek köszönhetően jövőre az egész világ megismerheti a "sanghaji Schindler" történetét: ez a német üzletember több tízezer kínai életét mentette meg Nankingban a várost 1937-ben elfoglaló és ott példátlan vérontást rendező japán megszállóktól.
Megkezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által hirdetett általános vasutassztrájk hétfőn 6 órakor, a szakszervezet elnökének közlése szerint 3.500 dolgozó nem vette fel a munkát, a MÁV úgy tájékoztatott, hogy a vonatok 40-45 százaléka közlekedik.
Az egri Markhot Ferenc Kórházban formailag megkezdődött ugyan a hétfő reggel 7 és 9 óra közötti időre hirdetett sztrájk, de a dolgozók zöme visszalépett, így csak mintegy harmincan demonstrálnak a rendelőintézet földszintjén, a betegek ellátása pedig zavartalan - tájékoztatta az MTI-t a kórház szakszervezeti vezetője.
Megfélemlítették az egészségügyi dolgozókat, ezért van az, hogy kevesebben csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, mint ahányan ezt előre jelezték - mondta az InfoRádióban az Egészségügyi és Szociális Ágazati Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) feljelenti a munkaügyi főfelügyeletnél azokat a vasúti vezetőket, akik törvényellenesen meghosszabbítják a korábban szolgálatban lévő munkaidejét - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI érdeklődésére hétfőn.
A Ford nagy valószínűséggel az indiai Tata csoportot fogja választani két luxusmárkája, a Jaguar és a Land Rover vevőjeként - írta a Sunday Times az amerikai vállalat közeléből származó információkra ...
A tanítási idő megkezdésével, azaz hétfő reggel nyolc órakor országszerte több száz iskolában elkezdődött a pedagógusok sztrájkja. Az előzetes adatok szerint körülbelül 30 ezer tanár nem veszi fel a munkát néhány órára és további 20 ezren kék szalaggal szolidárisak kollégáikhoz, de tanítanak.
Hétfőn drágulással kezdett a kőolaj a szabadpiacon, miután csütörtökön és pénteken még árzuhanás volt soron az utóbbi két hét ár-hullámvasútján. Most a rendkívüli észak-amerikai hidegfront és a közel-...
Egy őszi törvénymódosítás január elsejétől a rendőrségtől a vámőrség hatáskörébe sorolta a pénzmosás nyomozását. Bencze József országos rendőrfőkapitány szerint azonban a rendőrök jövőben is nyomozhatnak pénzmosási ügyekben.
Új tetoválás díszíti Tóth Gabi testét, méghozzá meglehetősen pikáns helyen, közvetlenül formás feneke fölött. Ezzel azonban nincs vége a folyamatnak, a lány azt tervezi, hogy újabb maradandó alkotással dekorálja bőrét.
A japán szolgáltatási index 1,1%-kal emelkedett, majdnem megfelelve a +1,2%-os elörejelzésnek. Legutóbb még -1,8%-os értékröl adtak számot. Az ázsiai tözsdék gyengülést mutattak. Ez az EUR-JPY-ra is hatással volt, és 163,10-en jegyzik a devizapárt. Támogatások 162,91-nél és 162,50-nél, míg ellenállások 163,51-nél és 164,00-nél találhatók. In-GFX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 233,13 pontos csökkenéssel, 26.386,04 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékhez képest ez 0,88 százalékos csökkenés. Elemzői vélemény szerint egy...
09.00 órakor teszik közzé a szeptemberi török munkanélküliségi rátát, ahol a 9,2%-ról 9,3%-ra való emelkedéssel számolnak; valamint a novemberi kapacitáskihasználtságot. Itt a 83,3%-ról 83,8%-ra való emelkedésre számítanak. Szintén ekkor várhatók az októberi cseh kiskereskedelmi forgalmak, melyeknél +6,0%-os értékböl indulnak ki a legutóbbi +4,3% után. 09.15 órakor következik a 3. negyedévi…
Országszerte negyvenhat helyszínen lehet félpályás útlezárásra számítani hétfőn, hogy így tiltakozzon az egészségbiztosítás tervezett átalakítása ellen - mondta el az InfoRádióban a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének Pest megyei főtitkára.
Nem érdemes sokat humorizálni, mert a MESZ-1 akkor is az emberi alkotástörténetek izgalmas darabja, ha az utódok sokszorosan felülmúlnak mindent, amit tudott - jegyzet
Egy háromgyermekes amerikai asszonyt fenyegetett rendszeresen a 2002-ben eltűnt, és a közelmúltban előkerült John Darwin. A férfi, akinek felesége vele összejátszva a biztosítási pénzért halálhírét keltette, állítólag rendszeresen zaklatott egy amerikai nőt, akivel az interneten ismerkedett meg.
Kisebb-nagyobb, egyes helyeken több órás késéssel kezdődnek a hétfő reggelre szervezett félpályás útlezárásos tiltakozások - jelentették az ország több megyéjéből az MTI tudósítói.
Novemberben az októberi visszaesés után emelkedett a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint az üzleti várakozások javultak, a fogyasztóiak viszont romlottak.
Bár a klubvilágbajnokság előtt a nemzetközi sajtóban több írás is megjelent arról, hogy Paolo Maldini a torna után, még 2007-ben befejezi pályafutását, a Milan "capitanója" közölte: az idényt még piros-fekete mezben, a pályán tölti.
Az elmúlt három-négy hónapban jelentősen megemelkedett a rossz adósok száma. Míg szeptember végén 420 ezren voltak a feketelistán, mára ez a szám eléri a 480 ezret. A bankok egy minden hitelre kiterjedő adatbázis bevezetését szorgalmazzák.
A Déli és a Keleti pályaudvaron folyamatosan járnak a vonatok, a Nyugati pályaudvaron viszont akadozik a forgalom - közölte Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője hétfőn, egy órával a vasúti dolgozók sztrájkjának kezdete után az MTI-vel. Ugyanakkor a távirati iroda tudósítói azt tapasztalták, hogy a vonatokon alig vannak utasok.
A 3. negyedévbe meglepöen 10,7%-kal emelkedett a svájci ipari termelés, miközben csupán +8,0%-os értékkel számoltak a legutóbbi +9,8% után. A kedvezö adatok hatására visszaesett az EUR-CHF árfolyama 1,6600-ra. Ellenállás 1,6649-nél, míg támogatás 1,6585-nél található. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaesés várható 1,6567-ig. 10.00 órakor teszik közzé a decemberi EU-s beszerzési…
Az eurót hétfőn reggel kilenc óra után 254,80/90 forinton jegyezték a budapesti bankközi piacon, a péntek délutáni 254,10/20 után. Az árfolyam pénteken ugrott fel a 252 feletti szintről 254 fölé és ez...
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kazincbarcikai városi kórházban déltől délután két óráig sztrájkolnak - tudta meg az MTI hétfőn. A megyei fenntartású korházakban nem szüntetik be a munkát, a Liga Szakszervezetek által szervezett sztrájkkal szolidárisak, támogatásukat kék szalaggal és zászlóval fejezik ki.
Októberben 9,4%-kal emelkedtek a cseh kiskereskedelmi forgalmak, meghaladva ezzel a +6,0%-os elörejelzést a legutóbbi +4,1% után. Az EUR-CZK-t 26,358-on jegyzik. Ellenállás 26,368-nál és 26,444-nél, támogatás pedig 26,308-nál és 26,280-nál található. In-GFX
Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórházban szakrendelőiben reggel 8 és 10 óra között nem fogadják az orvosok a berendelt, előjegyzésbe vett betegeket, a munkabeszüntetés után viszont mindenkit ellátnak - mondta az MTI-nek Sztankó Éva, a Magyar Orvosok Szövetsége helyi szervezetének elnöke.
Az al-Kaida második embere szerint az iraki lázadók erősebbek, mint valaha. Ezt bizonyítja, hogy a britek "menekülnek" az országból. Ajman al-Zavahiri vasárnap egy internetes oldalon tette közzé videóját, angol felirattal.
A mai sztrájkhoz körülbelül 20 kórház illetve rendelőintézet orvosai csatlakoztak. Van ahol csak hétfőn nem veszik fel a munkát 2 vagy 4 órára, máshol pedig az egyes osztályok naponta felváltva sztrájkolnak.
Visszavonta 40 millió forintos tenderét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (OBB) - olvasható a Közbeszerzési Értesítőben. A bizottság novemberben írt ki pályázatot egy országos TCR-kampány lebonyolítására.
Karácsonykor szinte nullára esik vissza az új lakások piacán a forgalom - a befektetők inkább arra fókuszálnak, hogy újabb potenciális vevőket nyerjenek meg a következő évre