Az egy hónappal ezelőttihez képest 7 ezerrel, az egy évvel korábbihoz csaknem 36 ezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma novemberben; 419.800 álláskereső tartottak nyilván
Az Európai Parlament 2007. december 12-i strasbourgi ülésén az egyre erősödő szélsőséges megnyilvánulások elleni fellépésről vitáztak a képviselők az Európai Parlament strasbourgi épületében. A vitához Kósáné Kovács Magda, az Európai Szocialista Frakció alelnöke az alábbiakat fűzte hozzá írásban.
Megszavazták a pécsi szocialisták, hogy Trencséni Dávid legyen a Pécsi Hírek című lap főszerkesztője, holott az újságírónak még diplomája sincs, ami alapfeltétele a posztnak.
Eredményt hirdettek az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) által az idén immár hatodik alkalommal közösen meghirdetett „Év Honlapja 2007” pályázaton. A pályázatra 167 érvényes nevezés érkezett. Legtöbben a kereskedelem (26), a szolgáltatás (24) kategóriákat választották.
Nem akármilyen aranylány lett Paris Hilton. A szőkeség meztelen testét ugyanis egy pezsgő reklám kedvéért aranyba mártotta egy reklámcég kreatív csapata.
A Magyar Fejlesztési Bank hagyományos évértékelő sajtótájékoztatóján Erős János vezérigazgató arról számolt be, hogy a Bank 2007-ben is fokozta hitelezési aktivitását, új befektetési stratégiát dolgozott ki, miközben folytatta az MFB Bankcsoport átalakítását. A 2008-as fejlesztési tervek kapcsán bejelentette, hogy három új finanszírozási programot indítanak el áprilisig a gép- és beruházási…
11. alkalommal indul útjára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, "Adni öröm!" elnevezésű karácsonyi élelmiszergyűjtő akciója, mely 2007. december 14-19. között, péntektől szerdáig, az üzletek nyitásától zárásáig várják a támogatókat. A gyűjtésnek a SPAR csoport áruházai adnak otthont.
Az amerikai jezsuita rend hajlandó 1,6 milliárd dollárt fizetni azon rendtag családjának, akit évekkel ezelőtt szexuálisan zaklatott egy rendtársa, és aki néhány éve végül öngyilkosságot követett el. A San Josében tartott bírósági tárgyalás második napján a jezsuiták (Jézus Társasága) megegyeztek a családdal, bár John McGarry rendfünök hangsúlyozta, hogy továbbra a felelősséget továbbra sem…
Családellenes intézkedésnek tartja a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) azt, hogy azoknak is fizetnie kell egészségbiztosítási járulékot, akik hasznos munkát végeznek a társadalom számára, de nincs jövedelmük - erről Morvayné Bajai Zsuzsanna, a NOE elnökhelyettese beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Együttműködik a jövőben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és Erzsébetváros önkormányzata azért, hogy a kerület műemléki jellegű területei a világörökségi védelemmel megegyező kezelést kapjanak.
A Bajnokok Ligája-címvédő AC Milan egygólos győzelmet aratott a 67 ezres hazai közönség előtt játszó Urawa Red Diamonds csapata felett a Japánban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokságon. Így megismétlődik a 2003-as döntő, amikor az olasz gárda az argentin Boca Junios-szal találkozik.
A jövőben is fenntartják a 13. havi nyugdíj intézményét és a méltányossági intézkedéseket - erről Korózs Lajos beszélt az Országos Idősügyi Tanács szerdai budapesti ülésén.
Amerikai munkanélküli segélyért elsö alkalommal folyamodók száma: 333.000- elörejelzés: 335.000- elözö heti érték. 338.000. Részletek következnek in-GFX
Szlovákia már 2007 első negyedében teljesítette azt az EU-nak tett ígéretét, hogy a bioüzemanyagok arányát két százalékra növelje az üzemanyagpiacon 2007 végéig - jelentette a Hospodarské noviny. Szlovákia így - a lap szerint - az első a Visegrádi Négyek országai közül, amely átfogóan elterjesztette a bio-adalékokat az üzemanyagban.
Idén első alkalommal zajlott tudománykommunikációs és kutatásmenedzsment-oktatás a Magyar Tudományos Akadémián. Hatvan kutató vette át a továbbképzésről szóló oklevelét szerdán Vizi E. Szilveszter elnöktől.
A Román Labdarúgó Szövetség a sikeresen megvívott Európa-bajnoki selejtezők nyomán a válogatottban legtöbbet szerepelt tíz játékost összesen 110 ezer eurós (28 millió forintos) jutalomban részesítette.
A legfrissebb kutatási eredmények alapján a világszerte elterjedt HPV-védőoltás, a méhnyakrákot és a nemi szervi szemölcsöket okozó törzsek mellett, a vírus másik tíz altörzsével szemben is védelmet nyújt. A tesztekből az is kiderült, hogy a vakcina nemcsak a 26 év alatti korosztály számára jelenthet megoldást, hanem egészen 45 éves korig védettséget nyújt - közölte Szőnyi György, a…
Az MFB szerint a magyar gazdaság jövőre mintegy 3 százalékkal bővül, az infláció 4,7 százalék lesz, ami a kamatszint 6,5 százalékra való csökkentését eredményezheti
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) 2008-ban nagy súlyt kíván helyezni a hírközlési fogyasztói érdekek védelmére - tájékoztatta az NHH az MTI-t. A közlemény szerint kiemelt szerepet kap az egyedi előfizetői szerződések jogszerűségi vizsgálata. Az idei és az elmúlt évi vizsgálatok alapján ugyanis bebizonyosodott, hogy a szolgáltatók előfizetői szerződései sokszor jogsértőek, egyéb hiányosságok…
Hétmillió forinttal támogatja a Hegyvidéki Önkormányzat a fogaskerekű vasút felújítását - közölte Pokorni Zoltán fideszes polgármester csütörtökön Budapesten. A tervek szerint 8 milliárd forintból új járműveket vásárolnának, teljesen felújítanák és meghosszabbítanák a pályát, így az már a Moszkva tér és a Normafa között közlekedne.
Az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern nyitott a MOL-nak arra a javaslatára, hogy a közép- és délkelet-európai gázellátás biztonságának javítása érdekében hozzanak létre egy új, független társaságot a gázszállító hálózatok egyesítésére - közölte az osztrák cég vezérigazgatója.
Megerősítette a jobboldali többségű egri önkormányzat csütörtöki rendkívüli ülésén azt a szándékát, hogy átvenné a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórház működtetését a jelenlegi fenntartótól, a szocialista vezetésű Heves Megyei Önkormányzattól. Egyben kérik a tulajdonjog átadását is.
Gusztos Péter (SZDSZ) pénteken Kerepesen akar tiltakozni a településre tervezett felvonulás ellen, és arra kéri képviselőtársait, hogy ők is személyesen álljanak ki az eset kapcsán. Ezt a politikus csütörtökön közölte az MTI-vel.
A kormányzati kommunikáció új csapatának 2007 márciusi fennállása óta a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által megrendelt tanulmányok listáját kérte el csütörtökön Cser-Palkovics András a Fidesz helyettes szóvivője Budai Bernadett kormányszóvivőtől.
A rendszerváltás óta a 2007-es az első esztendő, amikor az egészségügyi kassza az év végére nem hoz több milliárdos veszteséget, hanem 25 milliárd forint megtakarítást tud szétosztani az ágazaton belül - jelentette ki Kóka János, az SZDSZ elnöke szabolcsi körútja első állomásán, Nyíregyházán.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tart évértékelőt az MSZP választmányának ez évi utolsó ülésén szombaton Budapesten - mondta Simon Gábor, a testület elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Kerepes nagyközség önkormányzata elítél minden társadalmi, faji, illetve politikai és vallási alapon történő megkülönböztetést - tartalmazza a település polgármesterének a képviselő-testület nevében tett nyilatkozata, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. A Magyar Gárda hivatalosan nem vesz részt a demonstráción, de tagjaiknak nem tiltják meg, hogy civilként ott legyenek a rendezvényen.
A svéd adórendszer számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyet a külföldi befektetők nagyra értékelnek. Ilyen a hatékonyság, az átláthatóság, és a könnyedén hozzáférhető információk elérhetősége. Összeállításunkból kiderül, hogy kik azok a külföldiek, akik adókedvezményt kaphatnak, megtudhatja, mennyi társasági adót fizetnek a skandináv országban, s azt is, hogy miért vannak előnyös…
Az Év Honlapja idei pályázatának nyertese a média kategóriában az InfoRádió. Módos Márton, az InfoRádió főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy a tavaly indult hírportál mára csaknem 60 ezer látogatót vonz naponta.
A Debreceni Ítélőtábla Urhegyi Béla által vezetett polgári tanácsa az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által a hajdúhadházi önkormányzat, illetve annak iskolái ellen indított szegregációs perben csütörtökön hozott ítéletében részben megváltozatta az első fokon korábban meghozott ítéletet.
Az új áfatörvény kapcsán a negatív elszámolandó adó visszatérítésének igénylése és a csoportos adóalanyiság bejelentése kapcsán is érdemes tekintettel lenni a határidőkre év végén és év elején - figyelmeztet a PricewaterhouseCoopers hírlevele.
Michael Schumacher hét alkalommal lett világbajnok az autósport királykategóriájában, de most bebizonyította, nemcsak a Forma–1-ben ő a legmenőbb sofőr.
Csaknem öt tonnányi lejárt szavatosságú élelmiszert, köztük mikulásokat és süteményeket, foglaltak le a pénzügyőrök egy budapesti, XII. kerületi üzletben - mondta a vám- és pénzügyőrség szóvivője. ...
Ugyan elfogadták Várhidi Péter szövetségi kapitány beszámolóját a válogatott idei szerepléséről a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki elnökségi ülésén, azonban sorsáról nem született döntés.
Szlovákia már 2007 első negyedében teljesítette azt az EU-nak tett ígéretét, hogy a bioüzemanyagok arányát két százalékra növelje az üzemanyagpiacon 2007 végéig - jelentette a Hospodarské noviny. ...
Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője az Új Generáció több tagjával együtt elmegy pénteken Kerepesre és így tiltakozik az ott szervezett romaellenes demonstráció ellen. A Pest megyei településen fáklyás felvonulást hirdettek, ahol több szülő azt követeli, távolítsák el a helyi iskolából a renitens roma gyerekeket.
A vártnál kedvezöbben alakuló amerikai adatok hatására 1,4663-ra esett vissza az EUR-USD árfolyama. A kiskereskedelmi forgalmak novemberben 1,2%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a +0,6%-os elörejelzést a legutóbbi +0,2% után, míg a termelöi árak a várt 1,5% helyett 3,2%-os emelkedést mutattak, miután legutóbb még +0,1%-os értékröl adtak számot. A munkanélküli segélyért elsö alkalommal folyamodók…
A zaklató koldulás tiltását tartalmazó rendeletet fogadott el - ellenszavazat nélkül - az V. kerületi képviselő-testület - csütörtökön Budapesten. A Rogán Antal (Fidesz) V. kerületi polgármester által kezdeményezett közterületi rendelkezés szerint tilos a belvárosban a zaklató jellegű, továbbá a gyermekkel történő koldulás, a szemetelés, a játszótéri dohányzás és a cigarettacsikk közterületen…
Ma írják alá az EU vezetői Lisszabonban az Európai Unió reformszerződését. Ez hivatott felváltani a korábban két tagállamban referendumon elutasított alkotmányt, amelynek célja volt, hogy javítsa az immár 27 tagállamra bővült unió működőképességét.
Erösödést mutatott a dollár, miután a vártnál kedvezöbben alakultak a mai adatok. A Fed kamatcsökkentési politikájára való tekintettel aggodalomra ad okot a fokozódó árnyomás. A termelöi árak havi szinten 3,2%-kal, éves szinten pedig 7,2%-kal emelkedtek, ami az 1973 augusztusa, illetve 1981 novembere óta ért legmagasabb értéknek felel meg. A magban 0,4%-os, illetve 2,0%-os értékek mutatkoztak. Az…