Magyarországot javasolta az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottság (IPCC) tavaszi ülésének helyszínéül Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter felszólalásában az indonéziai Bali szigetén zajló klíma csúcskonferencián - tudatta a szakminisztérium csütörtökön.
Kártérítés fizetésére kötelezte a bíróság Jordant, amiért a modell jogszerűtlenül rúgta ki a másfél évig nála szolgáló dadát, mindezt ráadásul a televízió kamerái előtt.
Már hónapok óta hiányosan működött a Dombóvár melletti 330 lelket számláló Jágónak önkormányzatának képviselő-testülete, ugyanis a tavaly ősszel megválasztott öt képviselő közül ketten már korábban lemondtak tisztségükről, a napokban pedig, személyes ellentétek miatt, lemondott tisztségéről a testület megmaradt három képviselője is.
Kifejezetten befektetési életbiztosításokhoz kapcsolódó bankkártyát az Aviva kínál elsőként a piacon. A kártyatulajdonos itthon és külföldön azonnal hozzáférhet az Aviva életbiztosítása kiegészítő számláján befektetett megtakarításához.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal (OKF) kapcsolatban álló, Magyarországon és külföldön is bevethető mentőkutyás csoportok számára indít gyűjtést szombattól egy jótékonysági szervezet. A kutyások nem a pénzt, hanem az abból megvásárolt eszközöket kapják meg.
Nyolcvankét korában elhunyt John Hereford, aki Németországban született, de a második világháborúban részt vett az ország bombázásában, a háború után pedig kiemelkedően sikeres pályát futott be a szállodai szakmában.
Meg akarta viccelni ivócimboráját, ezért öntött annak sörébe rovarölőszert egy hásságyi férfi még idén júniusban. A Pécs melletti település kocsmájában háromszor is megpróbálta megmérgezni társát az idős férfi, de csak egyszer sikerült neki. A sértettnek a hányáson, hasmenésen kívül nem lett komolyabb baja.
A BBC értesülései szerint az olasz Fabio Capello lesz az angol válogatott új vezetőedzője. Az Angol Labdarúgó Szövetség csütörtök este rábólintott arra az összegre, amelyet Capello fizetésként kért. Pénteken már csak a részletekről egyeztetnek majd vele.
A legkülönfélébb anyagokból – csuhéból, fából, mézeskalácsból - más-más technikával elkészített, több mint száz betlehemi-jászolt mutatnak be azon a kiállításon, amely csütörtökön nyílt meg Zalaegerszegen, a Keresztury Dezső művelődési központ kiállítótermében.
Szükség van a reformra, mert a magyar egészségügy válságban van - véli Vizi E. Szilveszter. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint az alapbiztosításban meg kell őrizni a szolidaritás elvét, erre lehet kiegészítő biztosításokat építeni. Hozzátette: emelni kell a nyugdíjkorhatárt, különben összeomlik a nyugdíjrendszer.
Az idei tanévben először hajléktalanok számára is indított képzést a Wesley János Szakiskola. A diákok az alapkészségek elsajátítása mellett viselkedéskultúra, beszédművelés, pszichodráma, és egészségtan órákon vettek részt, hétvégén pedig kézműves fogalkozás és testnevelés óra várta őket.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a brit miniszterelnök felesége ismét kitüntetett tíz bátor kisgyermeket, akik saját korlátaikat átlépve olyan tetteket hajtottak végre, amelyek kiemelték őket társaik közül.
Élményfürdő és strand épül Tatabányán, a közel négymilliárd forintos beruházást lízingszerződéssel valósítja meg az önkormányzat - erről döntött csütörtöki ülésén a város képviselő-testülete.
1,95 millió fontért (688 millió forint) kelt el a csütörtöki londoni árverésen a Harry Potter regénysorozat szerzőjének, JK Rowlingnak kéziratos varázslókönyve - ez a várt összeg negyvenszerese. Az írónő hét barna bőrkötéses példányt készített a kézírásos, maga illusztrálta mesekönyvből, és egyet bocsátott kalapács alá az általa alapított Children's Voice elnevezésű gyermekjótékonysági alapítvány…
Lemondásra szólította fel a brit rendőrök szakszervezete Jacqui Smith belügyminisztert, aki visszautasította, hogy visszamenőlegessé tegyék a rendőrök fizetésemelését.
Jótékony célra ajánlják fel év végi jutalmukat azok a fideszes önkormányzati vezetők, akik számára ezt még azelőtt szavazta meg a helyi közgyűlés, hogy Orbán Viktor levélben kérte volna: idén a szociális válságra tekintettel, ne kapjanak jutalmat - értesült az MTI.
Riadókészültségbe helyezték csütörtökön a bolíviai hadsereget, mert Evo Morales elnök attól tart, hogy az ellenzék el akar foglalni több kormányépületet. A dél-amerikai ország négy, iparilag fejlett tartománya korábban bejelentette, hogy szombaton kihirdetik autonómiájukat.
A CSZKA Moszkvában játszó Daniel Carvalho-t igazolja le az olasz Internazionale. A Serie A címvédője és egyben éllovasa a januári átigazolási időszakban vásárolja meg a brazil középpályást az orosz együttestől. Carvalho jelenleg Milánóban tartózkodik, ahol a szokásos orvosi vizsgálatot kell teljesítenie.
Január 15-ig nem nevez meg új szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség. Bár Várhidi Péter szerződése év végén lejár, a vezetőség még nem határozott a jövőjéről, így egyelőre csak annyi biztos, hogy 2008 első két hetében nem lesz szövetségi kapitánya a nemzeti csapatnak.
A brit fővárosban népszerűsítette Lauren Bush, az ENSZ Világélelmezési Programjának jószolgálati nagykövete azt a táskát, amelynek megvásárlásával segíteni lehet a világ éhezőin. Az amerikai elnök unokahúgát ugyanakkor legalább annyit kérdezték a családjáról, mint a jótékonysági akcióról.
Több száz díszvendég gyűrűjében Sharon Stone nyitotta meg szerda este a párizsi Champs-Elysées-n a világ eddigi legnagyobb és legelegánsabb Nespresso üzletét.
Fidesz magasan vezet az MSZP előtt - derül ki a Gallup legutóbbi közvélemény-kutatásának adataiból. A felmérés szerint a pártot választók között a legnagyobb ellenzéki pártra 66 százalék, míg az MSZP-re 23 százalék adná a voksát. A teljes, 1010 fős mintában a Fidesz 38 százalékot, az MSZP 13 százalékot kapott, míg a pártot biztosan választók között ez az arány 71, illetve 20 százalék.
Az Eximbank az ügyletekre és nem az ügyfelekre koncentrál - hangsúlyozza kérdéseinkre válaszolva dr. Csillag István elnök. - Ügyletet viszont akkor tudnak sikeresen finanszírozni, ha az exportőr fegyelmezetten, előretekintően és minden egyes kockázatot feltárva működik velük együtt.
Nagyobb eséllyel lesz magas vérnyomása azoknak a kövér gyerekeknek, akik sokat ülnek a tévé előtt, mint az ugyanolyan súlyú, de kevesebbet tévéző kortársaiknak - állapították meg amerikai tudósok.
A száz százalékban magyar tulajdonban lévő VIV Zrt. fővállalkozási, generálkivitelezési, tervezési, kivitelezési és karbantartási feladatokat valósít meg jellemzően Magyarország területén, de jelentős kivitelezési tevékenységet folytat Németországban is. Dr. Nagyiványi Andrást, a cégcsoport elnök-vezérigazgatóját az idei eredményekről kérdeztük.
Koraszülötteket szállító mentő karambolozott Budapesten a Váci út és a Lőportál utca sarkán csütörtök délután egy személygépkocsival, egy ápoló könnyebben megsérült, a csecsemőknek nem esett bajuk - tájékoztatta a BRFK sajtóügyeletese az MTI-t.
Másfél évig tartott, de ma már megerőltetés nélkül képes mosolyogni Isabelle Dinoire, akin a világon először hajtottak végre részleges arcátültetést. Az orvosok elégedettek, mert a francia nő állapota sokat javult a transzplantáció óta.
Elkészülhetnek 2010-re a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program nagyberuházásai a város közgyűlése által csütörtökön elfogadott megvalósíthatósági tanulmány szerint.
Fél órás sztrájkot tart a Tungsram Dolgozók Független szakszervezete december 17-én, hétfőn 9 és 10 óra között a GE Hungary Zrt. Tungsram Lighting több telephelyén - tudatta Selmeczy György, a szakszervezet titkára csütörtökön. A GE Hungary Zrt. Tungsram Lighting több mint 11 ezer dolgozójából 5.300 tartozik ehhez a szakszervezethez, a társaság 10 telephelye közül 8-nál lesz sztrájk. A…
Légből kapottnak tartja a külügyminisztérium szóvivője azokat a híreszteléseket, miszerint Ausztria a december 21-i schengeni határnyitás után átjárhatatlanná akarná tenni az osztrák-magyar határt. Szelestey Lajos csütörtökön azt mondta a Független Hírügynökségnek, hogy ha Bécs mégis bármilyen korlátozást életbe léptetne, akkor Budapest azonnal tiltakozna ellene.
Csütörtök este Sopronban került elő az a postásnő, aki két hete tűnt el a Veszprém megyei Alsóörsről. A 44 éves asszony a lányát hívta fel telefonon, így bukkantak nyomára a rendőrök. A nő jól van.
A nemzetközi biztonságért felelős megbízott amerikai államtitkár nem ért egyet azzal, hogy az amerikai rakétapajzs kiépülésével ütközőzóna alakulna ki a kelet-közép-európai régióban. John C. Rood erről Budapesten beszélt csütörtökön az MTI kérdésére, azt követően, hogy a magyar fővárosban tárgyalt orosz partnerével.
Tegnap óta ismét sugároz az Imedi nevű grúz ellenzéki televízió. A kereskedelmi csatorna adását a Kaukázuson túli ország hatóságai még november 7-én tiltották be, miután Mihail Szaakasvili elnök rendkívüli állapotot hirdetett ki.
Csaknem másfél millió muszlim zarándok érkezett a szaud-arábiai Mekkába, hogy részt vegyen az Iszlám vallás egyik legfontosabb eseményén, a haddzson. - jelentették be a szaúdi hatóságok csütörtökön.
Jó esély van arra, hogy Magyarország az EU tagországai közül hétfőn elsőként ratifikálja az európai reformszerződést - erősítette meg a magyar miniszterelnök csütörtökön, a Lisszabonból Brüsszelbe tartó repülőgépen. A szándék és a törekvés mindenkiben megvan ahhoz, hogy meg lehessen teremteni a hétfői parlamenti szavazáshoz szükséges technikai és jogalkotási feltételeket - fogalmazott Gyurcsány…
Csütörtöktől nem látogatható Hamburgban a "Hatalom a halálban" című tárlat, mert kiderült, hogy a kiállított kínai agyagszobrok nem eredetiek, csupán jó minőségű másolatok. Az észak-németországi múzeum azonnali hatállyal felbontotta szerződését a tárlatszervező lipcsei céggel.
Mivel sem az Országgyűlés illetékes szakbizottságaiban, sem a pártok részéről nem fogalmaztak meg szakmai kifogást Nagy Boldizsár és Péterfalvi Attila biztosi jelöléseivel kapcsolatban, a köztársasági elnök azt várja, hogy a szavazáson is támogatni fogják jelöltjeit - mondta a Független Hírügynökségnek a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője.
Karácsonykor, az ünnepek előtt hajlamosabbak vagyunk túlköltekezni, ennek azonban rendszerint később fizetjük meg az árát. Kulyassa Krisztina, az Aranykor Nyugdíjpénztár ügyvezetője szerint ezt megelőzhetjük, ha rendszeresen foglalkozunk pénzügyeinkkel, és mindig félreteszünk egy-egy kisebb összeget megtakarításként.
A Vodafone Magyarország szeptemberben jelentős szervezeti átalakításba kezdett a változó piaci igények kiszolgálása és a folyamatos növekedés biztosítása érdekében. A belső folyamatokat, a külső megjelenést és a termékkínálatot is érintő újrastrukturálás középpontjába az ügyfelek kerültek.
Egy svédországi, Göteborgban rendezett karácsonyi hangversenyen rosszul lett szerdán Liza Minelli, a 61 éves amerikai színésznő és énekes - közölte csütörtökön a művésznő amerikai szóvivője. Az énekesnő már a hangverseny kezdete előtt szédülésről panaszkodott, majd negyedik száma után elhagyta a színpadot és a kulisszák között összeesett. Liza Minellit sürgősen kórházba szállították.
Bábolnán rendezik 2009 szeptemberében a Távlovas Junior Világbajnokságot, így döntött a napokban Dubaiban a 70 tagországot tömörítő Nemzetközi Lovas Szövetség - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Bábolna Ménesbirtok Kft. ügyvezető igazgatója.
Csütörtökön sem tudott megállapodni a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetéval (VDSzSz) a hétfőn kezdődő sztrájk idején biztosítandó elégséges szolgáltatásról. A vasúttársaság ragaszkodik ahhoz, hogy kiszámítható maradjon a vasúti menetrend: napi 1642 vonat közlekedtetésére tett javaslatot.
Hivatalvesztéssel sújtották az ózdi önkormányzat jegyzőjét a testület csütörtöki rendkívüli ülésén, Csiszár Miklós a határozat ellen a Miskolci Munkaügyi Bíróságon panasszal élhet - mondta Benedek Mihály polgármester az MTI-nek az ülést követően.
A Swiss Post Postfinance két központtal is rendelkezik Bern városában, van továbbá hét regionális feldolgozócentruma, és összesen 3300 postahivatala. Ezzel Svájc legnagyobb pénzügyi szolgáltató vállalata. Munkájához olyan megoldást keresett, amely folyamatosan alakul a cég növekedéséhez, illetve az igények változásához.
A Malév alkalmazottainak száma az alvállalkozónak számító földi kiszolgáló személyzettel együtt meghaladja a 2 ezer főt. Ez a 2 ezer ember több telephelyen dolgozik, pontos együttműködésüknek tehát elengedhetetlen eszköze a telekommunikáció. Ezt november óta magas rendelkezésre állás mellett az Invitel üzemelteti.
A feltételezés alapja, hogy szemtanúk szerint a latin díva duplán vásárolt egy Los Angeles-i bababoltban: egy rózsaszín és egy két rugdalózót is vett egyszerre.