Nem nagyobb a nyomás a magyar férfi vízilabda-válogatotton csak azért, mert a közvélemény és a sporttársadalom is aranyérmet vár az együttestől a pekingi olimpián - mondta a szövetségi kapitány az InfoRádiónak. Kemény Dénes ugyanakkor elismerte: a magyar válogatott esélyei rosszabbak, mint az athéni olimpia előtt.
Kétmillió eurót követeltek zsarolók az egyik nagy üdítőital gyártó magyarországi cégétől, hogy ne mérgezzék meg az italokat. A pénz átadása előtt a bűnözők eltűntek és azóta sem hallattak magukról. Az ügyészség úgynevezett "önkéntes elállás" miatt - vagyis mert a zsarolók nem zsaroltak tovább - megszüntette az eljárást, még november végén. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozott titokban. Már…
David Coulthard arra kéri a Versenyzők Érdekvédelmi Szövetségét, hogy akadályozza meg a gumimelegítők betiltását a Forma-1-ben. A Red Bull Racing skót versenyzője ugyanis nem szeretné, ha megismétlődne az, ami Ayrton Senna halálához vezetett.
Londonba utazik szerdán Fabio Capello, hogy az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) vezetőivel tárgyaljon a szigetország válogatottjának irányításáról. A BBC brit hírtelevízió értesülései szerint, ha jól alakulnak a megbeszélések, akkor akár már a hétvége előtt bejelenthetik az angol válogatott új kapitányát.
A közösségi oldalak iránt kevésbé bizalmatlanok az internetezők, mint más online szolgáltatásoknál, például az internetes vásárlásnál – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Az internetezők 90 százaléka rendszeresen látogat közösségi oldalakat, egyharmaduk pedig még a telefonszámát is feltünteti profilján.
Jogszabály rendelkezzen arról, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) által kiszabott pótdíj egy év alatt évüljön el - többi között ezt tartalmazza az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) javaslata.
Nemzetközileg is jegyzett esemény volt a hétfői Szávay–Ivanovics meccs, amelyen két olyan játékos találkozott, akik az idén robbantak be a világelitbe: Ági a 207.-ről a 19.-re, Ana pedg a 14-ről a 4.-re lépett előre.
Csökkent a GBP-USD árfolyama, miután közzétették a brit munkaerö-piaci adatokat. A segélyt igénylö munkanélküliek száma 11.100-zal, és ezzel a várt 5.000-nél nagyobb mértékben csökkent. Az elözö havi értéket -9.900-ról -10.600-ra módosították. Az ILO-munkanélküliségi ráta 5,4%-ról 5,3%-ra csökkent. Csalódást okoztak a bérek, hiszen a várt 4,2% helyett csupán 4,0%-os emelkedést mutattak a…
A karácsony közeledtével egyre nő az erotika boltok forgalma is. Míg régebben az ünnepi időszak nem hozott jelentős bevétel növekedést a cégeknek, addig az elmúlt pár évben már tapasztalható volt az érdeklődés fokozódása az erotikus termékek iránt. A mostani karácsonyi forgalom várhatóan rekordszintű lesz, derül ki a szexshop.hu erotika webáruház jóslatából.
Még az éjszaka folyamán kihallgatták a kórházban a rendőrök a kedd este megtámadott és összevert Csintalan Sándort. A volt szocialista politikust saját házának garázsában támadta meg négy álarcos. A HírTV műsorvezetője kórházi tartózkodása alatt rendőri védelmet kap, kórtermét egyenruhások őrzik.
Oroszország feloldja a lengyel húskészítményekre bevezetett embargót - jelentette be szerdán Alekszej Gordejev, orosz mezőgazdasági miniszter, miután lengyel kollégájával tárgyalt az orosz fővárosban. Moszkva és Varsó korábbi hűvös viszonyát tovább rontotta a húsembargó, amely kihatott az Európai Unió és Oroszország viszonyára is.
A kormánynak vissza kell vonnia az egészségbiztosítási törvénycsomagot - véli a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke. Bölcskei Gusztáv szerint a magán-biztosítótársaságok bevonása az egészségügybe a politikai élet egyik legdurvább beavatkozása a nemzet életébe ebben a parlamenti ciklusban. A püspök arra kérte a lelkészeket, hogy keressék meg a parlamenti képviselőket és…
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb bajnoksága ért véget az F1-ben, ám a rajongók most lehetőséget kaphatnak arra, hogy felidézzék a legszebb pillanatokat. A kiadó jóvoltából egy olvasónk még karácsony előtt kézbe veheti a korongot.
Nico Rosberg ismét megerősítette, biztos benne, hogy csapata sikerre viszi a jövőben, és a Williams istálló pár éven belül ismét visszatérhet a mezőny élére a Forma-1-ben.
Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke, Balog Zoltán üdvözli Sólyom László köztársasági elnök úr világos és egyértelmű állásfoglalását az elmúlt hét végén Tatárszentgyörgyön történt félelemkeltő felvonulás ügyében.
Hat éves börtönbüntetésre ítélték Alberto Fujimori perui államfőt betörésre való felbujtás és lopás vádjával. A limai bíróság bűnösnek találta abban, hogy egy beosztottját betörésre kényszerítette. A házból video- és hangfelvételeket, illetve dokumentumokat tulajdonítottak el. Fujimori közölte, hogy mindenképpen fellebbez.
Ismét adó- és járulékcsökkentést javasolt Magyarország gazdasági problémáinak megoldására Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki a hétvégén ismertette az ellenzéki párt új alapprogramját. Lapunk annak járt utána, hogy milyen adókat lehetne csökkenteni, és arra is rákérdeztünk a szakértőknél: reálisak-e Orbán ígéretei.
Ukrajnában ismét Julija Timosenkót javasolta a parlamentnek a miniszterelnöki posztra Viktor Juscsenko államfő, annak ellenére, hogy kedden a kijevi törvényhozás két fordulóban sem hagyta jóvá az előző jelölést.
Elfogadhatatlannak tartja a roma kisebbség megfélemlítését és megbélyegzését célzó akciókat a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Lomnici Zoltán azután közölte ezt, hogy a kisebbségi ombudsman állásfoglalást kért a közjogi méltóságoktól a Magyar Gárda vasárnapi, tatárszentgyörgyi felvonulása ügyében.
Hatalmas tűz volt Újvidék központjában: kedd éjjel leégett a vajdasági főváros egyik legrégebbi és legismertebb szállodája. A hotel huszonöt vendége közül hárman meghaltak, heten pedig súlyosan megsérültek. Szemtanúk szerint a tűz az első emeleti kaszinó környékén keletkezett, de az okát még nem tudják a tűzoltók.
Klasszikus BTL eszközökkel és pr-rel vezeti be Magyarországon a Häagen-Dazs prémium jégkrém márkát a hazai forgalmazó HD Partner. A cég nem választott ügynökséget a márkabevezetés feladataira, hanem házon belül dolgozik.
Némiképp emelkedett az EUR-USD árfolyama miután közzétették az EU-s ipari termelést, mely éves szinten 3,8%-kal, azaz a várt 3,7%-nál nagyobb mértékben emelkedett. Az elözö havi értéket közben +3,5%-ról +3,3%-ra lefelé módosították. Amíg 1,4650 és 1,4750 között mozgo árfolyama, semlegesnek mondhatók a devizapár kilátásai. Ha sikerül kitörni a felsö oldal felé, 1,4800-65-ig nyílhat potenciál, míg…
Demszky Gábor főpolgármesteri keretéből 100 ezer forintot ajánl fel annak, aki segíti a rendőrséget Csintalan Sándor megverőinek elfogásában - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya. "Nem emlékszem, hogy Csintalan Sándorral valaha is egyetértettem volna, sem amikor szocialista volt, sem amióta fideszes lett. Ugyanakkor veszélyesnek és megengedhetetlennek tartom, hogy bárkit, aki…
A Fed kamatdöntésével kapcsolatos keddi esti kiárusítás után ma erösödést mutatnak a kockázatos devizák. Erösödö potenciálra tehet szert a jen, a svájci frank, az ausztrál dollár és a kiwi is. Az EUR-AUD, és az EUR-NZD-shortok kecsegtetnek azonban a legjobb kilátásokkal. In-GFX
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szabálytalanságot állapított meg az európai uniós források felhasználásánál a kiskunhalasi Disco Magic Kft.-nél. A Hír Televízió által feltárt ügyben bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az NFÜ, és visszakéri a 24,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást – mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
Már csaknem hatezer új típusú Start kártyát adtak ki a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű személyeknek. Az igénybe vett járulékkedvezmény miatt a tb-kassza nem szenved kárt.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán (ELTE-TTK) december 14-én, pénteken délelőtt 11 órakor Horváth Gábor, habilitált egyetemi docens, az MTA doktora, arról tart előadást, miként tájékozódtak a vikingek.
A chart-technikai faktorok átmenetileg az emelkedés mellett szólnak az USD-CHF-nél. 1,1467-1,1515-nél azonban ellenállás található, és ismét visszaeshet az árfolyam 1,0896 irányába. In-GFX
Nem takargatja tovább David Beckham a testi adottságait: egy fehérnemű reklámban keveset bízott rajongói fantáziájára intim méreteit illetően. A focista széttárt lábakkal, egy szűk fecskében pózol az óriásplakáton.
Sorozatosan mennek csődbe a kínai cipőgyárak a dömpingvámok és a kínai cipők, illetve egyéb termékek importjával kapcsolatos külföldi ellenérzések miatt. A kínai állami média beszámolója szerint az ut...
Díjmentes nemzeti vízummal léphetnek be Magyarország területére az Ukrajnában és Szerbiában élő magyarok hazánk december 21-ei schengeni övezeti csatlakozása után is - közölte a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára. A harmadik, európai országba is belépést biztosító, úgynevezett schengeni vízumért azonban 35 eurót kell fizetni.
A front gyakori jelenség, és hazánkban különösen sokszor, évente több mint száz alkalommal - vagyis pár naponta - keseríti meg számos honfitársunk életét. A front lehet hideg és meleg egyaránt, a frontérzékeny ember pedig rosszul reagál rá, tűrőképességéhez mérten erősebb vagy gyengébb tünetekkel.
Mintegy 5 milliárd forintért a Fővárosi Gázműveknek kell kármentesítenie az Óbudai Gázgyár területét - döntött a napokban a főváros. Ikvai-Szabó Imre városfejlesztési főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a megtisztított területen egy Millenáris Parkhoz hasonló kulturális központot szeretnének létrehozni.
Konkrét számok nélküli, de a 2020 utáni széndioxid-kibocsátás alapelveit tartalmazó keretmegállapodás létrejöttére számít az Indonéziában zajló klímacsúcson a Balin tartózkodó magyar környezetvédelmi miniszter. A világtanácskozásra szerdán érkezik José Manuel Barroso, az Európa Bizottság elnöke, és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is.
Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv egyik legnagyobb egészségügyi beruházása, az Auguszta program december 7-én pénteken lezárult. A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában februárban kezdődött meg a program, melynek célja egy egészségcentrum létrehozása volt. A fejlesztés az Észak-Magyarországi régiók teljes körű progresszív betegellátási igényét kielégíti a szív- és érrendszeri,…
Októberben 13,68 milliárdra emelkedett a cseh fizetési mérleg deficitje, miközben 16,00 milliárdos értékkel számoltak. Az elözö havi értéket 5,82 milliárdról 2,40 milliárdra módosították. Az EUR-CZK dacolt a részvénypiaci kiárusítással, és ma is tegnapi sávjában mozog. Ellenállás 26,042-nél és 26,088-nál, míg támogatás 25,965-nél található. In-GFX