2007. december 11. kedd

dec. 11
15:15
Dánia nem tart népszavazást az EU Reformszerződéséről (HírTV)
A dán miniszterelnök, Anders Fogh Rasmussen kedden kijelentette, hogy országában nem lesz népszavazás az EU csütörtökön aláírandó Reformszerződéséről. "Ez a szerződés jó Dánia és az Európai Unió számára is, ezért a kormány úgy döntött, hogy a szerződést a parlament fogja ratifikálni és nem népszavazás" - közölte Rasmussen szokásos heti sajtóértekezletén.
dec. 11
15:20
A VPOP által lefoglalt tárgyak egy részéből ajánk lesz! (Adó1százalék)
Már interneten is lehet adományokat felajánlani, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet megújult honlappal várja az on-line adományozókat -közölte Kis Boáz, a segélyszervezet szóvivője. Elmondta, hogy az internetet használó adományozók a honlapon kiválaszthatják milyen termékkel szeretnék segíteni a rászorulókat, az ajándékot pedig a segélyszervezet eljuttatja a címzetteknek.
dec. 11
15:26
Lendvai: nyugodt szívvel támogatható az egészségbiztosítási törvényjavaslat (Alternatív Energia)
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslat olyan, amelyet baloldali ember nyugodt szívvel támogathat - mondta az MSZP parlamenti frakcióvezetője kedden Budapesten, a képviselőcsoport ülése után. Az előterjesztést a frakció a december 17-i zárószavazáson egyhangúlag támogatni fogja, a szavazás alól felmentést senki sem kért - közölte Lendvai Ildikó. Az MSZP-frakció ülését azt…
dec. 11
15:29
Sólyom elítélte a Magyar Gárdát (Blikk)
dec. 11
15:29
Szerdától néhány forinttal olcsóbban tankolhatunk (HírTV)
Szerdától két forinttal csökken a benzin és hárommal a gázolaj ára Magyarországon - értesült a holtankoljak.hu internetes portál. Várhatóan a benzin átlagos ára 287 forint, a gázolajé pedig 292 forint lesz.
dec. 11
15:31
Rendőrök védik a szabolcsi erdőket (Blikk)
dec. 11
15:34
Meztelenül ment bevásárolni két huszonéves férfi – fotókkal és videóval (BorsOnline)
Döbbenetes és meglepő pillanatokat okozott egy arizonai benzinkúton két huszonéves amerikai férfi. Az úriemberek a minap ugyanis anyaszült meztelenül ugrottak be a shop-ba vásárolni. A kis délutáni intermezzót a bolt kamerája természetesen rögzítette.
dec. 11
15:35
Egyre több biogázt termelünk (Piac és Profit)
Megkezdte normálüzemben a termelést a pálhalmai biogáz-telep, az építéshez 1,05 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptak.
dec. 11
15:35
Már kapható a Talmácsi és a 101 éves magyar motorsport (F1világ)
A Magyar Motorsport Szövetség 100 éves jubileumát méltóképpen próbálta már tavaly is megünnepelni, de a sors kiszámíthatatlansága úgy hozta, hogy a 101 éves jubileum és Talmácsi Gábor győzelme egybeesett.
dec. 11
15:35
EUR-CHF Erösödés (HírTV)
Az EUR-CHF ma egy hónapos csúcsot ért el 1,6661-nél. A frankot megterheli, hogy javult a nemzetközi részvénypiaci helyzet. Ráadásul nött a befektetök kockázatvállalási készsége is. Éppen ezért ma nyomás alá került a jen. Az EUR-CHF-et 1,6658-on jegyzik. Ellenállás 1,6696-nál, míg támogatás 1,6548-nál található. In-GFX
dec. 11
15:36
Hova menjünk berúgni? Ne Kispestre (Privátbankár)
Este tízkor bezár a kispesti kocsmák többsége január 1-je után a kerületi képviselő-testület rendelete értelmében; az önkormányzat arról is döntött: új italboltok már nem nyithatnak a XIX. kerületben....
dec. 11
15:36
Jön a tél, de lesz-e hó karácsonykor? (Infostart)
A hét második felében megérkezik az igazi tél. Hó is esik majd, ami az országban többfelé megmarad, de a hótakaró nem lesz vastagabb 2-3 centiméternél. Németh Lajos meteorológus az InfoRádióban azt mondta: egyelőre harminc százalék esélye van annak, hogy karácsonykor is lesz hó.
dec. 11
15:37
Szijjártó: minden úgy rossz, ahgoy van (Alternatív Energia)
A Fidesz és a KDNP képviselői nemmel fognak szavazni az egészségbiztosítási törvényjavaslat zárószavazásán, hiszen álláspontjuk továbbra is az, hogy az üzleti szempontok érvényesülése a gyógyításban elfogadhatatlan - közölte a Fidesz szóvivője.
dec. 11
15:37
Brit példa Kispesten? Este tízkor bezárnak a kocsmák! (Adó1százalék)
Este tízkor bezár a kispesti kocsmák többsége január 1-je után a kerületi képviselő-testület rendelete értelmében; az önkormányzat arról is döntött: új italboltok már nem nyithatnak a XIX. kerületben.
dec. 11
15:41
Kiállítás a díjnyertes számítógépes pályamunkákból (HírTV)
A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ ötödik alkalommal hirdette meg a
dec. 11
15:43
EUR-NOK Holnap várható a norvég kamatdöntés (HírTV)
Miután a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a norvég fogyasztói árak, és emiatt úgy vélik, hogy a Norges Bank holnap további 25 bázisponttal 5,255-ra emeli alapkamatát, tovább folytatta zuhanórepülését az EUR-NOK. 14.00 órakor teszik közzé a kamatdöntést. Az EUR-NOK-ot 7,9910-en jegyzik. 7,9661-nél horizontális támogatás található. Ha az érték alá megy az árfolyam, jelentös csökkenö potenciál…
dec. 11
15:45
Divatot teremtett Suri Cruise (Blikk)
LOS ANGELES – Még nincs kétéves, máris igazi divatdiktátor a kis Suri, Tom Cruise (45) kislánya. A csöppség frizuráját ugyanis nemcsak édesanyja, Katie Holmes (29) „koppintotta le”, de több világsztár is hasonlót vágatott magának
dec. 11
15:46
Nagyszabású razzia a Józsefvárosi piacon (HírTV)
Nagyszabású ellenőrzést tartottak az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai kedden délelőtt Budapesten, a Józsefvárosi piacon. A sűrűsödő ellenőrzések hatása már érezhető: tíz nappal ezelőtt a kereskedők kétharmada nem adott nyugtát a próbavásárláskor, addig most "csupán" egyharmada próbálta eltitkolni a bevételét.
dec. 11
15:46
Kovalainen számára nincs hely a Toyotánál (F1világ)
Bár egyes források szerint a Renault-tól távozó Heikki Kovalainen a McLarennél vagy a Toyotánál folytatja pályafutását, lapunk megtudta, hogy a finn versenyző számára nincs szabad hely a kölni bázisú csapatban.
dec. 11
15:55
Jogellenes volt a Kapos Volán dolgozóinak sztrájkja (Infostart)
A Somogy Megyei Bíróság jogerős döntése értelmében jogellenes volt a Kapos Volán Zrt. dolgozóinak október 30-ai, kétórás figyelmeztető sztrájkja. A munkabeszüntetést a Közúti Közlekedési Szakszervezet Somogy megyei szervezete kezdeményezte.
dec. 11
15:57
Radio Consulting - profilváltás (Kreatív Online)
Médiaképviseleti megbízásokat kapott Ugodi Tibor, a Pont Média korábbi kereskedelmi igazgatója, akinek cége, a Radio Consulting három lapkiadóval egyezett meg médiaügynökségi képviseletük ellátásáról. A Radio Consulting rádiós tanácsadóként indult, jelenleg viszont csak sajtós médiaképviselettel foglalkozik.
dec. 11
15:58
"Találkozás Kodály Zoltánnal a Zeneakadémián" (HírTV)
Reggel tíztől este tízig várják a közönséget szerdán a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen a "Találkozás Kodály Zoltánnal a Zeneakadémián" című rendezvénysorozaton. Az ingyenes Kodály maratonon az ország legjobb kórusai, zenekarai, énekművészei és zenészei lépnek fel.
dec. 11
15:58
Horváth Ágnes: az új egészségügyi rendszer csak ad (Alternatív Energia)
Egyik kormánypárt sem nyert vagy vesztett az egészségbiztosítás átalakításáról szóló keddi parlamenti szavazáskor - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. A támogatott módosító javaslatok elfogadása a reform első olyan eleme, ami csak ad: ugyanannyi járulékért a választás szabadságát - hangsúlyozta a miniszter.
dec. 11
15:58
Egy év alatt 58 százalékkal drágult a liszt (Infostart)
Novemberben 0,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak októberhez képest, és 7,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A piaci elemzők novemberre 7 százalékos éves inflációt vártak.
dec. 11
16:00
Több mint ötmillió forintba kerül az ukrán szemét eltakarítása (HírTV)
Több mint ötmillió forintba fog kerül a Tisza tisztítása Kiskörénél, ahol egy futballpályányi területen félméteres vastagságú a szemét.
dec. 11
16:00
Fizetnie kell az Index és a hvg.hu újságírójának (Alternatív Energia)
Szabálysértési eljárásban 40 ezer forintra bírságolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az Index és a hvg.hu újságíróját, akiket még november 17-én állítottak elő egy fővárosi demonstráció feloszlatása közben; erről a két érintett beszélt. Bogád Zoltán, az Index tudósítója hétfőn, míg Barcs Miklós, a hvg.hu munkatársa kedden levélben kapta meg a BRFK határozatát, ami szerint jogszerű…
dec. 11
16:01
Egy szudáni ügyvéd kapta a Szaharov-díjat (Infostart)
Strasbourgban ünnepélyes keretek között átvette Szálih Mahmúd Oszmán szudáni ügyvéd a Szaharov-díjat. A kitüntetést az Európai Parlament elnöke adta át az emberi jogi aktivistának.
dec. 11
16:02
Kártyával fizetnénk - ha lehetne (Privátbankár)
Magyarországon az elmúlt öt évben jelentősen nőtt a bankkártyák ismertsége és sokat változtak a kártyahasználati szokások is. Kevés az elfogadóhely, és ha gyorsabban menne a tranzakció, sztívesebben választanánk a készpénzkímélő megoldást
dec. 11
16:03
Előzetes letartóztatásban a szekszárdi drogdílerek (Infostart)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Szekszárd Városi Bíróság azt a három fiatalembert, akik kábítószer-terjesztő hálózatot próbáltak kiépíteni egy dombóvári középiskolában.
dec. 11
16:03
USD-ZAR Emelkedett a dél-afrikai fizetési mérleg deficitje (HírTV)
Az USD-ZAR jóvátette az elmúlt napok veszteségeit. A dél-afrikai fizetési mérleg deficitje 124,1 milliárdról 162,6 milliárdra emelkedett, meghaladva ezzel a 158,0 milliárdos elörejelzést. Az USD-ZAR-t 6,6978-on jegyzik. A 6,7195-ös érték alá való visszaesés után a 6,4269-es érték kerül a középpontba. In-GFX
dec. 11
16:07
Keresztényeket irtott egy ámokfutó (BorsOnline)
Két különböző keresztény intézményben is halálos lövöldözés történt Colorado államban. A két, egymástól másfél órás autóútra lévő támadás között 12 óra telt el.
dec. 11
16:08
A kamionosok káoszba sodorták Olaszországot (Blikk)
dec. 11
16:08
Lendvai: Alkotmányos kötelességünk megteremteni a mielőbbi népszavazás feltételeit (HírTV)
Még a téli ülésszakban elrendelheti a népszavazás időpontját a Parlament. A Fidesz és az SZDSZ után az MSZP frakcióvezetője is azt mondta: nem akadályozzák meg, hogy döntsenek a december 17-ei rendkívüli ülésen.
dec. 11
16:09
Felpörgetheti az inflációt a magasabb béremelés (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank a jelek szerint nyomást gyakorol az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a bérekről tárgyaló felekre, az infláció féken tartása érdekében. Erről tanúskodik Oblath Gábor, a monetáris tanács tagjának cikke is az egyik napilapban.
dec. 11
16:14
Amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek: +0,0%- elörejelzés: +0,5% (HírTV)
Októberi amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek: +0,0%- elörejelzés: +0,5%- elözö havi érték: +0,8%. Részletek következnek…. In-GFX
dec. 11
16:20
Hrepka Ádám januárban visszatér az MTK-hoz (HírTV)
Hrepka Ádám, a háromszoros válogatott labdarúgó a szezon elején igazolt az NEC Nijmegen csapatához, ám nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így a hollandok visszaküldték nevelőegyesületéhez, az MTK-hoz. A csatár hétszer lépett pályára a Nijmegen-ben bajnoki mérkőzésen, egyszer volt kezdő, gólt nem szerzett. (hírTV)
dec. 11
16:22
Drasztikusan drágulnak a közműdíjak Szegeden (HírTV)
Drasztikusan, az infláció mértékét meghaladó mértékben drágulnak a közműdíjak Szegeden. A legjobban a víz árát emelik, de az eddiginél sokkal többet kell majd fizetni a parkolásért is.
dec. 11
16:24
Oroszország szerdától nem értesíti a NATO-t egységeinek mozgásáról (HírTV)
Oroszország kedd éjféltől felfüggeszti az európai hagyományos fegyverzetek korlátozásáról kötött szerződés (CFE) alkalmazását. Az 1990-ben, Párizsban aláírt egyezmény az egyik legfontosabb biztonsági megállapodás, amelyet a hidegháború után kötöttek Európában.
dec. 11
16:25
EUR-USD A vártnál gyengébben alakuló amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek (HírTV)
Októberben változatlanok maradtak az amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek, miközben +0,5%-os értékkel számoltak a legutóbbi +0,6% után. A nagykereskedelmi eladások 0,7%-os emelkedést mutattak az elözö havi +1,4% után. A raktárkészletek és az eladások aránya 1,10-röl 1,09-ra esett vissza. Az EUR-USD veszteségekre tett szert, és valamivel 1,47 fölött jegyzik. In-GFX
dec. 11
16:25
Lokalizálták a „memóriaszitát” (Metropol)
Svéd kutatók lokalizálták az agyban az emberi emlékezet rostáját, azt a filtert, amely a kiszűri a lényegtelen információkat, hogy ne „csorduljon túl” a memóriánk.
dec. 11
16:27
Lendvai: nyugodt szívvel támogatható az egészségbiztosítási törvényjavaslat (Metropol)
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslat olyan, amelyet baloldali ember nyugodt szívvel támogathat - mondta az MSZP parlamenti frakcióvezetője kedden Budapesten, a képviselőcsoport ülése után.
dec. 11
16:31
Rendőrök is védik a tolvajoktól az erdőket Szabolcsban és a Hajdúságban (Metropol)
Rendőrök is védik keddtől a tűzifa- és a fenyőfatolvajoktól az erdőket Szabolcsban és a Hajdúságban - közölte a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. sajtóreferense az MTI-vel.
dec. 11
16:33
Fagykár-enyhítési támogatás: karácsony előtt elkezdik a kifizetést (Metropol)
A fagykár-enyhítési előleg folyósítása már a karácsonyi ünnepek előtt elkezdődik, az összességében mintegy 5,4 milliárd forintot kitevő összeg legkésőbb a jogszabályban előírt december 31-iki határidőre eljut a mintegy 12.
dec. 11
16:34
Megerőszakolt a kórházban egy túladagolt tinit egy ápoló (BorsOnline)
Oliver Balicao, egy oxfordi kórház ápolója, kihasználva az alkalmat, megerőszakolt egy 16 éves, túladagolt lányt, miután az összeesett a WC-ben. A „jó lelkű” ápoló mindezek után még bocsánatot is kért a magatehetetlen tinédzsertől.
dec. 11
16:34
Bíróság: gyorsabbak és naprakészek lettünk (Infostart)
Tizenöt év után naprakész lett a Legfelsőbb Bíróság - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke, miután átadta a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének az igazságszolgáltatás állapotáról készült tanulmányokat. Lomnici Zoltán szerint az ítélőtáblák megalakulásával a Legfelsőbb Bíróság jogorvoslati ideje a korábbi 2-3 évről 6-8 hónapra csökkent.
dec. 11
16:34
Benzinár: mindenki az USA-ra figyel (Piac és Profit)
Szerdán a gázolaj és a benzin ára is csökkenni fog Magyarországon, az ok a nyersolaj árának világszintű csökkenése.
dec. 11
16:39
"Politikai zsákmány" az uniós támogatás a Balatoni Szövetség szerint (Infostart)
A kormány támogatáspolitikai gyakorlatának felülvizsgálatát kezdeményezi a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége. A szervezet szerint az uniós forrásokat politikai zsákmánynak tekintik a kormányhoz közel álló térségi képviselők.
dec. 11
16:41
Horváth Ágnes: egyik kormánypárt sem nyert, vagy vesztett (Infostart)
Az egészségbiztosítási pénztárak átvállalhatják a tagok kórházi napidíját és vizitdíját, és minden biztosított után 12 ezer forintot kell majd fizetniük. Egyebek mellett ezt tartalmazzák az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényhez benyújtott, és elfogadott módosító indítványok.
dec. 11
16:42
Szenzáció! Új fegyver a mellrák ellen (Blikk)
Nők ezreinek adhatja vissza a reményt New York-i kutatók legújabb felfedezése a mellrák legagresszívabb formájával kapcsolatban. Sikerült ugyanis azonosítaniuk és a szervezetből kiválasztaniuk azt a megbolondult gént, amely blokkolja a szervezet rák ellen védő másik génjét
dec. 11
16:42
Az ügyvédeknek csak valamivel több mint a fele hiszi pártfüggetlennek az igazságszolgáltatást (Metropol)
A magyar ügyvédeknek csak valamivel több mint a fele gondolja úgy, hogy a magyar igazságszolgáltatás pártfüggetlen lenne - állapította meg az a felmérés, amelynek néhány jellemző adatát kedden ismertette Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke.

Keresés