Az Országgyűlés hétfőn nem fogadta el azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amely szerint két évig lenne kötelező az Országgyűlésre az ügydöntő népszavazás eredménye. A képviselők 200 igen,...
Az Országgyűlés elnöke hétfőn kora este bejelentette a parlamentben, hogy megkapta az OVB elnökének levelét, amelyben Szigeti Péter arról tájékoztatta: a testület hitelesítette a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezése kapcsán összegyűlt aláírásokat.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB)patikaliberalizációval kapcsolatos döntéseit megtámadó kifogásokat hétfői ülésén. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy...
Háromszázötven millió forintba került az Új Magyarország-kampány első szakasza, amelyet öt újabb követ még jövő októberig. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs főigazgatója az InfoRádiónak elmondta: tudatos döntés az, hogy a reklámok végén nem hangzik el, ki a hirdető. Lantos Gabriella szerint nem érheti a kormányt az a vád, hogy burkolt politikai kampányt folytat, hiszen az Új…
A Vörös Postakocsi címmel művészeti, tudományos és közéleti folyóiratot indít a Nyíregyházi Főiskola és a város önkormányzata; az interneten megjelenő lap negyedévente jelentkezik új, tematikus számokkal - közölte Balogh József, a főiskola sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
Az ittas vezetők kiszűrésére egész Európára kiterjedő kétnapos közúti ellenőrzés kezdődik kedden - közölte a rendőrség hétfőn. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata elnevezésű...
A schengeni csatlakozás után nő a migrációs nyomás a magyar-szerb határszakaszra, mert a koszovói helyzet megoldatlansága miatt albán nemzetiségűek nagyobb számban, embercsempészek segítségével próbálnak beszökni Magyarországra - mondta Béndek József határőr altábornagy, a Határőrség országos parancsnoka hétfőn Kiskunhalason.
Az egyik neves politikai elemző a minap azzal zárta előadását: van élet a pártpolitikán kívül is. Jómagam annyit tennék ehhez hozzá: sokkal jobb élet van. Tarthatatlan, hogy néhány exhibicionista semmirekellő befolyásolja mindennapi életünket, bepofátlankodjon a magánszféránkba, lehúzza a kedélyünket. Hogy jönnek ezek ahhoz?
Sólyom László köztársasági elnök levélben válaszol Kállai Ernő levelére, amelyben a kisebbségi ombudsman arra kérte az államfőt, fejtse ki álláspontját a Magyar Gárdával kapcsolatban. Erről Kumin...
Vasárnap, egy nappal az emberi jogok világnapja előtt, a Magyar Gárda demonstrált "a vidék közbiztonságáért". A rendezvény ellen tiltakozott Tatárszentgyörgy polgármestere, roma civil szervezetek és az SZDSZ Új Generáció is.
Nincs egységes álláspontja Koszovó jövőjéről a Visegrádi Négyeknek. A tagállamok kormányfőinek a csehországi Ostravában rendezett találkozója után Mirek Topolánek cseh miniszterelnök azt mondta: a négy visegrádi ország kitart azon álláspontja mellett, hogy Koszovó függetlensége csak ellenőrzött és irányított folyamat következtében jöhet létre, amelyből Szerbiát nem lehet kihagyni.
Hatszemélyes gépjárművet adományozott a Vakok Állami Intézetének a vállalati szoftverek legnagyobb szállítója. A Vakok Állami Intézete számos olyan programot szervez, ahová a látássérülteknek utazniuk kell, ám ilyenkor gyakran okoz problémát, hogy kevés jármű áll rendelkezésre.
Szirmai Márton Szalontüdő című alkotása közönségdíjat nyert a leuveni nemzetközi rövidfilm fesztiválon - tájékoztatta a Magyar Filmunió az MTI-t hétfőn. A belgiumi Leuvenben a hétvégén véget ért, háromszáz rövidfilmet felvonultató szemle közönsége Szirmai Márton alkotását ítélte a legjobbnak - írta Papp Csaba Zoltán, a filmunió munkatársa.
Ünnepélyesen átadta az idei Nobel-díjakat hétfőn Stockholmban XVI. Károly Gusztáv svéd király. A tíz kitüntetett közül ketten - nevezetesen az irodalmi Nobel-díjas brit Doris Lessing és az...
A New York Times magazin vasárnap megjelent számában 2007 hetven legérdekesebb ötlete közé választotta a Gömböcöt, az év magyar matematikai szenzációját.Immár hetedik éve decemberben a New York Times magazin különszámot jelentet meg, melyben rövid cikkekben számol be az év legérdekesebbnek tartott ötleteiről.
A jövő év első hónapjaiban lehetséges a szlovák-magyar kormányfői találkozó - nyilatkozta a visegrádi négyek és Szlovénia hétfői csehországi, ostravai találkozóját követően a magyar sajtónak Gyurcsány Ferenc.
Könnyen elképzelhető, hogy újra teljes létszámban fog pompázni a Take That. Robbie Williams édesanyja ugyanis azt állítja, jók az esélyek arra, hogy fia csatlakozik az újraegyesült brit fiúcsapat többi tagjához.
Egyhangúlag megszavazta az Országgyűlés hétfőn este a választási eljárási törvényhez érkezett fideszes módosító indítványt, amely szerint a jövőben három évig nem hozhat az Országgyűlés egy sikeres ügydöntő népszavazás eredményével ellentétes döntést.
Sólyom László köztársasági elnök levélben válaszol Kállai Ernő levelére, amelyben a kisebbségi ombudsman arra kérte az államfőt, fejtse ki álláspontját a Magyar Gárdával kapcsolatban. Erről Kumin Ferenc, az elnöki hivatal főosztályvezetője tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
Újabb madárinfluenzás fertőzést jelentettek Lengyelországból - közölte hétfőn az AFP francia hírügynökség. Az emberre is veszélyes H5N1-es vírussal fertőzött szárnyasokat Saldowo faluban, az ország középső részén regisztrálták.A hónap elején szintén a környéken jeleztek 3 alkalommal is hasonló megbetegedést.
Az ittas vezetők kiszűrésére egész Európára kiterjedő kétnapos közúti ellenőrzés kezdődik kedden - közölte a rendőrség hétfőn.Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata elnevezésű szervezet közlekedésbiztonsági kampányára, mint minden évben, a karácsonyt megelőző időszakban kerül sor.
A színésznő újra próbálkozik John Mayerrel: a párost még augusztusban látták együtt párszor, majd némi szünet után most ismét meghitt helyzetben mutatkoztak.
Jövőre már kétféle tarifával lehet fizetni a távfűtést Budapesten. Az új tarifával télen több, nyáron viszont kevesebb lesz a számla, mint most. Számít azonban az időjárás is: az új tarifával ugyanis többet lehet majd spórolni, ha enyhe lesz a tél. Nagy hideg esetén viszont a régi tarifa lesz az olcsóbb.
A koszovói tartomány státusának rendezéséhez vezető folyamatban Szerbiára is legalább akkora figyelmet kell fordítani, mint Koszovóra - hangoztatta Göncz Kinga külügyminiszter hétfői brüsszeli...
Az 1948 és 1955 közötti időszakot öleli fel a Magyar Távirati Iroda Kor-képek című fotóalbum-sorozatának negyedik kötete. A hírügynökség fotóarchívumában található képek egy részét korábban nem publikálták.
Ötre emelkedett az egyesült államokbeli Coloradóban történt lövöldözések halálos áldozatainak száma, miután az egyik súlyos sérült hétfőn életét vesztette - jelentette be Colorado Springs-ben a helyi rendőrség vezetője.
Idén is az Internazionale csatárát, a brazil Adrianót választották meg a Golden Bin, azaz aranykuka díj győztesének. Az "elismerést" 2003-ban alapította egy olasz rádió, és mindig az a játékos kapja, aki a leggyengébb teljesítményt produkálja az olasz bajnokságban.
Van az ATV-nek is vetélkedője. Igaz, hetenként csak egyszer, de így is jó ez, mert most újra érdemes vetélkedőket nézni. Az m1 meg az RTL Klub sikeres vetélkedői húzzák magukkal a műfajt, a farvizeken szerényebb próbálkozások is elevickélhetnek. Ámde. Legyen az a vetélkedő szerény, jelentkezhet ritkán, alapdolgokat akkor sem ajánlatos figyelmen kívül hagynia.
Adolf Hitler új szenvedélyét ismerhetik meg a YouTube videomegosztó portál látogatói, egy felvételen ugyanis az látható, hogy a náci diktátor dühkitöréssel fogadja a Tottenham Hotspur vereségét az Arsenallal szemben. Ez természetesen csak fikció, az internetes szabad asszociációk egyik legújabb darabja.
Hétfőn megkezdték a hegyeshalmi határátkelő átépítését. December 21-től, Magyarország csatlakozásának napjától a schengeni egyezményhez, már megállás nélkül lehet áthaladni a magyar-osztrák határon.
Békés megoldást akar Koszovóban a Vajdasági Magyar Szövetség - jelentette ki hétfőn Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke. A politikus - ahogy a Tanjug szerb hírügynökség...
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter Kocsis Imre Antalt jelöli a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsba Wekler Ferenc helyére. Kocsis Imre Antal 16 évig volt Szekszárd polgármestere.
Nagy-Britanniában a politikai korrektség jegyében egyre kevesebb iskolában tartanak betlehemezést, és az sem ritka, hogy a települések sem rendeznek karácsonyi ünnepséget, nehogy megbántsák a többi vallás híveit.
Ünnepélyesen átadta a 2007. évi Nobel-díjakat hétfőn Stockholmban XVI. Károly Gusztáv svéd király. A tíz kitüntetett közül ketten idős koruk és egészségi állapotuk miatt nem tudtak elutazni a stockholmi átadási ünnepségre.
Az Európai Unió Leader programjáról osztotta meg tapasztalatait a kezdeményezést Magyarországon koordináló központ Erdélyben több, múlt heti fórum keretében.