Vasárnap, egy nappal az emberi jogok világnapja előtt, a Magyar Gárda demonstrált "a vidék közbiztonságáért". A rendezvény ellen tiltakozott Tatárszentgyörgy polgármestere, roma civil szervezetek és az SZDSZ Új Generáció is.
Nincs egységes álláspontja Koszovó jövőjéről a Visegrádi Négyeknek. A tagállamok kormányfőinek a csehországi Ostravában rendezett találkozója után Mirek Topolánek cseh miniszterelnök azt mondta: a négy visegrádi ország kitart azon álláspontja mellett, hogy Koszovó függetlensége csak ellenőrzött és irányított folyamat következtében jöhet létre, amelyből Szerbiát nem lehet kihagyni.
Hatszemélyes gépjárművet adományozott a Vakok Állami Intézetének a vállalati szoftverek legnagyobb szállítója. A Vakok Állami Intézete számos olyan programot szervez, ahová a látássérülteknek utazniuk kell, ám ilyenkor gyakran okoz problémát, hogy kevés jármű áll rendelkezésre.
Szirmai Márton Szalontüdő című alkotása közönségdíjat nyert a leuveni nemzetközi rövidfilm fesztiválon - tájékoztatta a Magyar Filmunió az MTI-t hétfőn. A belgiumi Leuvenben a hétvégén véget ért, háromszáz rövidfilmet felvonultató szemle közönsége Szirmai Márton alkotását ítélte a legjobbnak - írta Papp Csaba Zoltán, a filmunió munkatársa.
A New York Times magazin vasárnap megjelent számában 2007 hetven legérdekesebb ötlete közé választotta a Gömböcöt, az év magyar matematikai szenzációját.Immár hetedik éve decemberben a New York Times magazin különszámot jelentet meg, melyben rövid cikkekben számol be az év legérdekesebbnek tartott ötleteiről.
A jövő év első hónapjaiban lehetséges a szlovák-magyar kormányfői találkozó - nyilatkozta a visegrádi négyek és Szlovénia hétfői csehországi, ostravai találkozóját követően a magyar sajtónak Gyurcsány Ferenc.
Könnyen elképzelhető, hogy újra teljes létszámban fog pompázni a Take That. Robbie Williams édesanyja ugyanis azt állítja, jók az esélyek arra, hogy fia csatlakozik az újraegyesült brit fiúcsapat többi tagjához.
Egyhangúlag megszavazta az Országgyűlés hétfőn este a választási eljárási törvényhez érkezett fideszes módosító indítványt, amely szerint a jövőben három évig nem hozhat az Országgyűlés egy sikeres ügydöntő népszavazás eredményével ellentétes döntést.
Sólyom László köztársasági elnök levélben válaszol Kállai Ernő levelére, amelyben a kisebbségi ombudsman arra kérte az államfőt, fejtse ki álláspontját a Magyar Gárdával kapcsolatban. Erről Kumin Ferenc, az elnöki hivatal főosztályvezetője tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
Újabb madárinfluenzás fertőzést jelentettek Lengyelországból - közölte hétfőn az AFP francia hírügynökség. Az emberre is veszélyes H5N1-es vírussal fertőzött szárnyasokat Saldowo faluban, az ország középső részén regisztrálták.A hónap elején szintén a környéken jeleztek 3 alkalommal is hasonló megbetegedést.
Az ittas vezetők kiszűrésére egész Európára kiterjedő kétnapos közúti ellenőrzés kezdődik kedden - közölte a rendőrség hétfőn.Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata elnevezésű szervezet közlekedésbiztonsági kampányára, mint minden évben, a karácsonyt megelőző időszakban kerül sor.
Jövőre már kétféle tarifával lehet fizetni a távfűtést Budapesten. Az új tarifával télen több, nyáron viszont kevesebb lesz a számla, mint most. Számít azonban az időjárás is: az új tarifával ugyanis többet lehet majd spórolni, ha enyhe lesz a tél. Nagy hideg esetén viszont a régi tarifa lesz az olcsóbb.
Az 1948 és 1955 közötti időszakot öleli fel a Magyar Távirati Iroda Kor-képek című fotóalbum-sorozatának negyedik kötete. A hírügynökség fotóarchívumában található képek egy részét korábban nem publikálták.
Ötre emelkedett az egyesült államokbeli Coloradóban történt lövöldözések halálos áldozatainak száma, miután az egyik súlyos sérült hétfőn életét vesztette - jelentette be Colorado Springs-ben a helyi rendőrség vezetője.
Idén is az Internazionale csatárát, a brazil Adrianót választották meg a Golden Bin, azaz aranykuka díj győztesének. Az "elismerést" 2003-ban alapította egy olasz rádió, és mindig az a játékos kapja, aki a leggyengébb teljesítményt produkálja az olasz bajnokságban.
Van az ATV-nek is vetélkedője. Igaz, hetenként csak egyszer, de így is jó ez, mert most újra érdemes vetélkedőket nézni. Az m1 meg az RTL Klub sikeres vetélkedői húzzák magukkal a műfajt, a farvizeken szerényebb próbálkozások is elevickélhetnek. Ámde. Legyen az a vetélkedő szerény, jelentkezhet ritkán, alapdolgokat akkor sem ajánlatos figyelmen kívül hagynia.
Adolf Hitler új szenvedélyét ismerhetik meg a YouTube videomegosztó portál látogatói, egy felvételen ugyanis az látható, hogy a náci diktátor dühkitöréssel fogadja a Tottenham Hotspur vereségét az Arsenallal szemben. Ez természetesen csak fikció, az internetes szabad asszociációk egyik legújabb darabja.
Hétfőn megkezdték a hegyeshalmi határátkelő átépítését. December 21-től, Magyarország csatlakozásának napjától a schengeni egyezményhez, már megállás nélkül lehet áthaladni a magyar-osztrák határon.
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter Kocsis Imre Antalt jelöli a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsba Wekler Ferenc helyére. Kocsis Imre Antal 16 évig volt Szekszárd polgármestere.
Nagy-Britanniában a politikai korrektség jegyében egyre kevesebb iskolában tartanak betlehemezést, és az sem ritka, hogy a települések sem rendeznek karácsonyi ünnepséget, nehogy megbántsák a többi vallás híveit.
Ünnepélyesen átadta a 2007. évi Nobel-díjakat hétfőn Stockholmban XVI. Károly Gusztáv svéd király. A tíz kitüntetett közül ketten idős koruk és egészségi állapotuk miatt nem tudtak elutazni a stockholmi átadási ünnepségre.
Az Európai Unió Leader programjáról osztotta meg tapasztalatait a kezdeményezést Magyarországon koordináló központ Erdélyben több, múlt heti fórum keretében.
Több tízmilliós csalást leplezett le a Nemzeti Nyomozóiroda a Dél-Dunántúlon. A csalók megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására vettek fel támogatást, de az általuk foglalkoztatott emberek valódi értéket nem hoztak létre, az elkészült termékek mind egy szálig a műhelyben maradtak. A Nyomozóiroda az ügyet vádemelési javaslattal átadta a Baranya megyei Főügyészségnek.
A háromszáz rövidfilmet felvonultató belgiumi Leuvenben a nemzetközi filmverseny közönsége Szirmai Márton Szalontüdő című rendezését tartotta a legjobbnak. A hétperces alkotás elnyerte a fesztivál közönségdíját, melyet a belga közszolgálati televízió ajánlott fel. Az elismerés része, hogy Szirmai Márton filmjét hamarosan műsorra tűzi a belga televízió.
Egy angol falu szinte valamennyi lakóját megkárosították egy nemzetközi bankkártyacsaló-hálózat tagjai. A Leicestershire grófságban lévő Houghton on the Hill polgárainak kártyaadatait valószínűleg a helyi kisboltban másolták le.
Hétfőn Budapesten tanácskoztak az Európai Unió legfelsőbb bíróságainak elnökei - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki az Unió főbíráinak szövetségében az elnökhelyettesi tisztet is betölti. A tanácskozásra a magyar fővárosba jött Anglia főbírája, Lord Phillips of Worth Mattrawers.
Megduplázódott az izraeli arab-ellenes megnyilvánulások száma: a muszlimokat egyre gyakrabban érik rasszista támadások Izraelben - állítja egy hétfőn nyilvánosságra hozott felmérés, amelyet a brit közszolgálati média, a BBC ismertetett.
A guantanamói amerikai támaszponton fogva tartott egyik brit állampolgár ügyvédje azt állítja: az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által készített fényképek bizonyítják, hogy az ügynökök brutálisan megkínozták a védencét.
A Stern magazinban megjelent legfrissebb felmérés szerint a németek elsöprő többsége nem várja, hogy a gazdasági növekedés előnyei saját jövedelmi helyzetükben változást idéz elő.
Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn elutasította azokat a kifogásokat, amelyeket az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a patikaliberalizációval kapcsolatos határozatai ellen nyújtottak be. Az OVB hitelesítette mindhárom népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát.
Barátai előtt akarta bizonyítani merészségét az az angol fiatalember, aki nyáron szándékosan állt a sínekre, majd az utolsó pillanatban ugrott el a száguldó szerelvény útjából. A férfi ellen folyó perben most nyilvánosságra kerültek az ipari kamera felvételei.
A román titkosszolgálat besúgója volt az a református lelkész, akit Tőkés László helyébe választottak 1990-ben a temesvári református gyülekezet élére. Erről a nagyváradi püspök számolt be a szolgálat irattárában áttanulmányozott dossziéi alapján.
Kampányt indítottak Nagy-Britanniában a fiatalok alkoholfogyasztásának visszaszorítására. Sokan azonban úgy vélik: elképzelhető, hogy a reklámok hatása ellentétes lesz a várttal.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az EP elnöke köszöntötte a november 25-én megválasztott 35 új romániai képviselőt. A politikusok közt 4 magyar nemzetiségű is van. Így a 785 tagú testületben 30-ra emelkedett a magyarok száma. A 24 magyarországi, 4 romániai politikus mellett két szlovákiai magyar is tagja az EP-nek.
Újból van miért félteni Vajdaság etnikai sokarcúságát, amit pedig az Európai Parlament két sürgősségi határozatában is megvédendő értéknek nyilvánított - szögezte le Becsey Zsolt EP-képviselő. Maguk az észak-szerbiai tartományban, vagyis az unió déli határszélén élő nemzeti és etnikai kisebbségek, köztük a 300 ezres magyarság tagjai aggódnak emiatt – mondta el Becsey egyperces felszólalásába...
Az egyik ma már többféle függőséggel küzdő, világhírű énekesnő, a másik sikeres színésznő, egy nemrég előkerült fényképen azonban még mindkettő ártatlan kislány. Amy Winehouse és Billie Piper egy évtizede egy színésztanodába járt.
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) patikaliberalizációval kapcsolatos döntéseit megtámadó kifogásokat hétfői ülésén. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a Fidesz és a KDNP, illetve Kálmán László nyelvész ezzel kapcsolatos, ellentétes tartalmú népszavazási kezdeményezéseiben is megkezdődhet az aláírásgyűjtés. A Fidesz-KDNP közölte: kedden reagálnak az Ab…