A szociális népszavazással a választópolgárok visszaszerezhetik a döntés jogát, amelyet a tavalyi választásokon Gyurcsány Ferenc és a szocialisták vettek ki a kezükből - jelentette ki Pokorni Zoltán sajtótájékoztatóján. A Fidesz arra kéri a választási irodát, hogy ne húzza három hétnél tovább az aláírások hitelesítését.
Óvodásoknak szóló bűnmegelőzési programot indított a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság. A bűnmegelőzési osztály főelőadója szerint nemcsak a helyes közlekedésre, hanem arra is megtanítják a gyerekeket, hogy hogyan kell viselkedni otthon, ha egyedül vannak, vagy mit tegyenek, ha idegennel találkoznak.
Megkezdődik az Új Magyar Faluprogram megvalósítása, amelynek keretében az uniós költségvetési időszak végéig, azaz 2013-ig várhatóan mintegy 4.000-5.000 milliárd forint közötti fejlesztés valósul majd meg a magyar falvakban - mondta Herbály Imre.
A BoE ma a várakozásoknak megfelelöen változatlanul 5,75%-on hagyta alapkamatát. A jegybanki tagok ezzel figyelembe vették a legutóbbi kedvezö gazdasági adatokat és a létezö inflációs veszélyeket, amelyekhez az emelkedö olaj-, és élelmiszerárak is hozzájárultak. Az alapkamat 5,75%-kal még mindig a G7-es államok legmagasabbikának számít, ezért a többség abból indul ki, hogy legkésöbb jövöre újabb…
A másodfokú hatóság döntése értelmében nem vonulhatnak fel a cseh újnácik szombaton az egykori prágai zsidó negyedben. A városi bíróság csütörtökön elutasította a Fiatal Nemzeti Demokraták fellebbezését az ellen, hogy az önkormányzat a korábban bejelentett meneteiket megtiltotta. A döntés ellen már csak a legfelsőbb közigazgatósági bíróságon lehet tiltakozni. Az idő rövidsége miatt azonban a…
Újabb személyt, egy kiskunhalasi ügyvédet hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség a Zuschlag János volt MSZP-s országgyűlési képviselő és eddig hét társa ellen folyamatban lévő ügyben - erősítette meg az MTI-nek csütörtökön az egyik napilapban aznap közölt információt Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese.
Az MDF értékelése szerint az Alkotmánybíróság "hozott és nem is hozott" az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénnyel kapcsolatos döntésében, amelyben a kisebbik parlamenti ellenzéki párt kereste meg a taláros testületet. Ezt Csáky András, a párt országgyűlési képviselője mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján
Tizenöt éve teszi tönkre a XIII. kerületi lakók nyugalmát, esti és éjszakai pihenését a Sziget fesztivál miatt a Hajógyári-szigeten keletkező "elviselhetetlen mértékű zaj" - nyilatkozta a városrész polgármestere, Tóth József az MTI-nek csütörtökön.
Csehországban is tiltakozik az ellenzék a nyereségérdekelt biztosítórendszer bevezetése ellen - mondta Tomás Julínek cseh egészségügyi miniszter, miután Horváth Ágnessel találkozott.
Aba-Novák Vilmostól Andy Warholig több száz képzőművész munkái között kereshetnek az érdeklődők azon az internetes portálon, amely a közelmúltban kezdte meg működését TerminARTors néven - tájékoztatta az MTI-t a portál ötletgazdája, Makay Mátyás.
Egy kiskunhalasi ügyvédet hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség a Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő és hét társa ellen folyamatban lévő ügyben.
Két nap alatt kellett a Műegyetem mérkökversenyén résztvevőknek két marék alkatrészből centiméteres pontossággal manőverező léghajót építeni. Mozgóképes beszámoló a versenyről.
Az Újszász-Vámosgyörk szárnyvonalon a személyszállítás tervezett beszüntetése elleni tiltakozásul a térség polgármesterei levelet fogalmaztak Kóka János gazdasági miniszternek, és aki a vasútvonal mentén élők körében annak tartalmával egyetért, aláírásával támogathatja a kezdeményezést.
A REevolutio a Greenroom kommunikációs ügynökséget kérte fel a közép- és délkelet-európai fókuszú ingatlanbefektetési konferenciájának és projektkiállításának belföldi és nemzetközi kommunikálására. A Greenroom a marketingstratégia kidolgozása mellett tanácsadóként is közreműködött az idei rendezvény szervezési feladataiban, és jövőre is dolgozhat új ügyfelének.
Orbán Viktor vonja vissza korábbi döntését, és támogassa Gyurcsány Ferenc köztisztasági csomagját! - hangoztatta Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtökön az MTI-nek. A Fidesz szerint ahhoz, hogy rendezzék a képviselői költségtérítéseket, nem kell a háromszorosára emelni a fizetéseket. Daróczi Dávid hangsúlyozta: a Fidesz elnöke ne támogassa tovább a mutyizást a Parlamentben.
A TBWA hálózatához tartozó nemzetközi ügynökségek mintájára a magyar iroda is megkezdte az egészségügyi divízió kialakítását. Az ügynökséghez új account director is érkezett - értesült a Kreatív Online.
Felkészült a télre az M5-ös autópályát üzemeltető AKA Zrt. és szerződéses partnere a Magyar Intertoll Zrt. - hangzott el a cégek szerdai sajtótájékoztatóján, a balástyai autópálya üzemmérnökségen.
A fenntartható fejlődés és a kutatás-fejlesztés fontosságát hangsúlyozta az ellenőrizetlen gazdasági növekedéssel szemben a görög, a horvát és az osztrák államfő a Tudomány Világfórumának (World Science Forum - WSF) csütörtöki nyitónapján Budapesten.
Csehországban is tiltakozik az ellenzék a nyereségérdekelt biztosítórendszer bevezetése ellen - mondta Tomás Julínek cseh egészségügyi miniszter, miután Horváth Ágnessel találkozott.
Tizenkét év szünet után megnyílt a parlamenti önkiszolgáló étterem, amelynek felújítása csaknem 80 millió forintba került. A beruházást az Országgyűlés Hivatala finanszírozta.
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) ügyvivő testülete levélben kérte Gyurcsány Ferenctől, hogy a kormány vonja vissza a parlamentnek beterjesztett egészségbiztosítási törvényjavaslatot, az MSZP parlamenti képviselői ne szavazzák meg azt.
Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. Az...
A 2008-ban lejáró 900 megaherzes koncesszió 7,5 éves meghosszabbításáért 10-10 milliárd forintot plusz áfát fizet a két jelenlegi használó cég, a Pannon GSM Távközlési Nyrt. és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt.
17 ország 40 rövidfilmjét nézhetik meg az érdeklők mától, azaz csütörtöktől hétfő estig a budapesti Szindbád moziban. Az ötnapos fesztiválon az elmúlt évek legjobb európai rövidfilm terméséből összeállított válogatást mutatják be a magyar nézőknek. Az első alkalommal megrendezett EU Shorts, azaz európai rövidfilmes fesztivált uniós pályázati pénzből valósítják meg a szervezők.
Harmincnégy bányász rekedt csütörtökön a föld mélyében gázszivárgás miatt a délnyugat-kínai Kujcsou tartomány egyik szénbányájában - jelentette az Új Kína hírügynökség. A beszámoló szerint a...
Kim Cattrall bevallotta, hogy csak a rengeteg pénz miatt vállalt szerepet az új Szex és New York mozifilmben. A színésznô állítólag annyira gyûlöli kolléganôjét, Sarah Jessica Parkert, hogy többször is egymás torkának estek a forgatáson.
Nem masírozhatnak a cseh újnácik szombaton az egykori prágai zsidó negyedben. A városi bíróság csütörtökön elutasította a Fiatal Nemzeti Demokraták fellebbezését az ellen, hogy az önkormányzat a korábban bejelentett meneteiket megtiltotta.
Közel 500 ember erőszakos halálához lehet köze a kenyai rendőrségnek - állítja egy helyi emberi jogi szervezet. Az ügy még júniusban kezdődött, amikor a Mungiki néven ismert bűnbanda tagjai összecsaptak a rendőrséggel a főváros, Nairobi egyik nyomornegyedében. Húsznál is többen haltak meg, a vérengzés után lefejezett és megnyúzott hullát is találtak.
Még egy hétig, azaz november 15-éig jelentkezhetnek a felsőoktatásba azok, akik 2008 februárjától valamelyik egyetemre vagy főiskolára szeretnének járni: a mostani időszakban ötven felsőoktatási intézmény hirdet meg képzéseket.
Harmincnégy bányász rekedt csütörtökön a föld mélyében gázszivárgás miatt a délnyugat-kínai Kujcsou tartomány egyik szénbányájában - jelentette az Új Kína hírügynökség. A beszámoló szerint a...
Lassíthatja az öregedést a D vitamin, amely a napsütés hatására keletkezik a bőrben, állapították meg csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésükben brit tudósok. A londoni Kings College orvosegyetem kutatói több mint 2 ezer 18 és 79 év közötti nőt megvizsgálva azt tapasztalták, hogy kevesebb korra utaló változást észleltek azok DNS-ében, akiknek a szervezete több D vitamint tartalmazott.
Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát.
Tizenkét év szünet után megnyílt a parlamenti önkiszolgáló étterem, amelynek felújítása csaknem 80 millió forintba került - mondta Magyary Jenő, az éttermet üzemeltető Gála Party Service Kft. cégvezetője csütörtökön az MTI-nek. A beruházást az Országgyűlés Hivatala finanszírozta.
Csütörtök délben megkezdődött Németországban a mozdonyvezetők sztrájkja, amely a vasúti teherszállításra terjed ki az egész országban. A munkabeszüntetést 42 órásra tervezik, vasárnap reggel 6-ig. ...
Múlt héten 200 dollár alá eset a Toshiba HD-A2 hddvd-lejátszójának az ára, ami azt jelenti, hogy az amerikai felhasználók 35 ezer forintért elvihették az asztali készüléket.
Az idei 50 millió forint után jövőre 150 millió forintos központi forrás segíti a magyar pálinka marketingjét mind a hazai, mind a külpiacokon, és jövőre akár önálló pálinkatörvény is születhet - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Békésen.
A február közepi határidő helyett konkrét választási időpontot követelt Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök az államfőtől csütörtökön, felszólítva Pervez Musarrafot, hogy egy héten belül...
Adriano Gallianira, az AC Milan alelnökére hivatkozva a Tuttosport című olasz napilap arról számolt be, hogy a milánóiak labdarúgója, Kaká nyeri az Aranylabdát.
A megadott határidőig, szerdáig 34 település önkormányzata jelezte hivatalosan, írásban a szándékát a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál (GKM) arra, hogy a vasúti mellékvonalakat térségi vasútvonallá minősítsék.