Nemzeti vezetővé szándékozik megtenni Vlagyimir Putyin elnököt a parlamenti és elnökválasztások után Egységes Oroszország. Minderről a párt és az állami duma elnöke, Borisz Grizlov szólt szerdán a párt legmagasabb tanácsának és elnökségének közös ülésén.
Brüsszelben a várakozások szerint előzetes döntést hoznak az unió bel- és igazságügyi miniszterei a scheneni bővítésről. Pozitív döntés esetén már december 21-én megszűnhetnek a belső határok a szlovén, az osztrák és a szlovák határszakaszon.
Még mindig nem tudni, aláírja-e a köztársasági elnök a Polgári törvénykönyv (Ptk.)gyűlöletbeszéddel kapcsolatos módosítását. Sólyom László várhatóan hétvégén vagy jövő hét elején dönt erről - írja a Népszava.
A vezető ellenzéki párt több ezer aktivistáját vették őrizetbe csütörtökre virradóra Pakisztánban a párt közlése szerint, a Pervez Musharraf államfőt bírálók elleni újabb fellépésként. A...
A Siemens AG a 2006 évi üzleti év negyedik negyedében 74 millió eurós veszteséget szenvedett el, annak ellenére, hogy eladásai 9 százalékkal bővültek- jelentette be a döntően gépipari és távközlési b...
Sikerrel fejezte be amerikai misszióját Nicolas Sarkozy. Az Irak elleni háború miatt négy éve megromlott amerikai-francia kapcsolatok a helyükre billentek -derül ki a csütörtök reggeli amerikai lapok kommentárjaiból.
A Viva volt műsorvezetője viccesnek találja, ha kiplakátolják a városban, és nehezen döntött arról, hogy el merje-e hagyni a képernyőt és az ismertséget. Végül merte.
Hétezer szakember hiányzik az osztrák álláspiacról, ezért a keleti nyitástól eddig elzárkózó "sógorok" januártól enyhítenek. Ötven szakmában könnyebb lesz munkát vállalni a magyaroknak, cseheknek, szlovákoknak. A hazai bér többszöröse kereshető, igaz, a megélhetés is drágáb.. Összefoglalónk az utóbbi hetek történéseiről.
Nemzeti vezetővé szándékozik megtenni Vlagyimir Putyin elnököt a parlamenti és elnökválasztások után Egységes Oroszország. Minderről a párt és az állami duma elnöke, Borisz Grizlov szólt...
1200 négyzetméteren, több mint hatvan kiállító mutatja be karácsony előtti könyvújdonságait a Téli Könyvfieszta könyvkiállításon és vásáron csütörtöktől vasárnapig Budapesten. A Műcsarnok mellett felállított rendezvénysátorban író-olvasótalálkozók, szakmai előadások, könyvárverés és koncertek is várják az érdeklődőket.
November 6-7én tartották a Budapesti Corvinus Egyetem hagyományos őszi állásbörzéje. "Helyszíni szemlénken" sok olyan állásajánlattal is találkoztunk, ahol nem feltétel a közgazdasági végzettség, humán diplomával is sok állás megcsíphető.
Eltávolítják a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács éléről Wekler Ferencet. Az SZDSZ-es politikust az elnyert uniós támogatásai körül kialakult botrányok miatt váltanák le, mert nem tesz jót a kisebbik kormánypárt amúgy is kritikus szintre süllyedt népszerűségének.
Ma stabilnak mutatkozott a dollár az ázsiai kereskedésben. Az USD-JPY némiképp összeszedte magát 3 hónapos minimumáról, míg az EUR-USD-nél konszolidációra került sor 1,4731 alatt. Miután a nagy nyereségek után egyrészt nyereség-kivétekröl számoltak, jól jött a devizapárnak, hogy úgy vélik: az EKB-elnök, Jean Claude Trichet a mai kamatdöntés után ismét felhívja a figyelmet az inflációs…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 272,18 pontos csökkenéssel, 26.770,30 ponton nyitott ma reggel. Az előző napi záróértékhez képest ez 1,01 százalékos gyengülés. Friss tőzsdei árfolyamo...
Nem igaz, hogy az amerikai NATO-nagykövet elfogadhatatlannak tartja Laborc Sándor jelölését a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetésére - mondta a Népszabadságnak Martinusz Zoltán magyar NATO-nagykövet.
Current Trends in Terminology címmel rendez nemzetközi konferenciát a Berzsenyi Dániel Főiskola Uralisztika és az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke négy más szervezet közreműködésével november 9-én és 10-én a D-épület első emeletén.
Februárra halasztották az eredetileg január közepére tervezett parlamenti választásokat Pakisztánban - közölte csütörtökön az ország főügyésze. Malik Mohammad Kajjúm egyúttal bejelentette,...
Az ipari termelés az idén szeptemberben az előző év azonos időszakához képest 6,2 százalékkal nőtt, munkanaphatástól megtisztítva 8,7 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (...
A Gellért-hegyi kristálybarlang és a hévizes Molnár-barlang után szakértők szerint a József-hegyi barlang is veszélybe kerülhet Budapesten - írja a Blikk. Az egymillió éves üreg fölött még az egykori diplomata negyed háztömbjei vannak.
Csak azután tette közzé a minisztérium az egészségbiztosítási reform háttértanulmányát és a több-biztosítós rendszer nemzetközi tapasztalatairól szóló elemzést, hogy az Országgyűlés szakbizottsága tegnap általános vitára alkalmasnak találta a parlamentnek benyújtott törvényjavaslatot. A 250 oldalas háttértanulmány lényegében a jogszabálytervezet részletes indokolásának és a privatizált…
Elfogytak a bükkábrányi leletmentéshez készített emléktárgyak. A júniusban talált ősfákról lehullott forgácsokat a miskolci Herman Ottó Múzeumban restaurálták, papírdobozba csomagolták, és hivatalosan ötszáz forintért árulták. Volt, aki ötvenezret adott értük, így segítve a 8 millió éves mocsári ciprusok megmentésére létrehozott alapítványt.
Több ezren tüntettek szerdán a tervezett nyugdíjreform ellen a görög szakszervezetek demonstrációján Athénban. A tiltakozók jelképesen koporsóba tették a társadalombiztosítást.
Egyelőre nincs napirenden itthon a gyülekezési szabályok módosítása - írja a Népszava. A közelmúltban Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, és Takács Albert, az igazságügyi tárca vezetője is sürgette, hogy tegyék egyértelműbbé a be nem jelentett tüntetésekre vonatkozó szabályokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 272,18 pontos csökkenéssel, 26.770,30 ponton nyitott csütörtökön. Az előző napi záróértékhez képest ez 1,01 százalékos gyengülés.
Fegyveres fiatalok lőttek rá az alkotmányreform ellen tiltakozó tömegre Venezuelában. A caracasi demonstráción két diák lőtt sebeket kapott, többen az összecsapásokban sérültek meg.
Az európai országok épületgépész tervezőinek képzésére épített oktatóközpontot tatabányai gyárában a szivattyúkat gyártó Grundfos - mondta a dán cég regionális kereskedelmi leányvállalatának ügyvezetője.
Csikósokkal pálinkázott, lovagolt, és a helyiekkel kvaterkázott Gyurcsány Ferenc a héten megkezdett falutúrájának tegnapi, hortobágyi állomásán. Az országjárás apropója az uniós támogatások bemutatása. Azonban a kormányfô egyúttal saját népszerûségi indexén is próbál javítani, méghozzá Putyin, orosz elnök bevált receptje szerint. A Bors többek között errôl is kérdezte Szomszéd Orsolya politikai…
A vezető ellenzéki párt több ezer aktivistáját vették őrizetbe csütörtökre virradóra Pakisztánban a párt közlése szerint, a Pervez Musharraf államfőt bírálók elleni újabb fellépésként.
Kenny Chesney nyerte el az év előadójának díját a 41. alkalommal megrendezett countryzenei díjkiosztón. A műfajban komoly rangot jelentő trófeát csütörtökre virradóra adták át a műfaj fővárosának tekintett Nashville-ben.
A Mol termelés megosztási szerződést írt alá két Észak-Irakban lévő szárazföldi blokkra. A magyar olajtársaság már a 90-es évek közepe óta vizsgálja a világ egyik szénhidrogénben leggazdagabb régiójában a lehetőségeket. A Mol kommunikációs igazgatója szerint a megállapodást most az tette lehetővé, hogy a kurdisztáni kormány nemrég elfogadta az olajipari törvényt. A társaság továbbra is keresi a…
Két embert mentett ki az égő házból egy szolgálaton kívüli rendőr Tiszalökön; a lángok oltásán dolgozó tűzoltók közül ketten rosszul lettek, őket kórházba szállították a mentők - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság és a katasztrófavédelmi igazgatóság illetékese csütörtökön az MTI-vel.
Az ipari termelés az idén szeptemberben az előző év azonos időszakához képest 6,2 százalékkal nőtt, munkanaphatástól megtisztítva 8,7 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai...
Az Antenna Hungária (AH) cáfolja a Rádió Q 99.5 sajtóközleményében megjelenteket, miszerint hibájukból nem volt megfelelő az adó sugárzási minősége, a cég szerint a műsorszórás a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által kiadott rádióengedélyben előírt műszaki paramétereknek megfelelően történt. A rossz sugárzási feltételek miatt november 1-jétől szünetelő csatorna fel van vértezve. Csiszár Jenő, az…
A biztosítók számára nem feltétlenül jó üzlet, ha belépnek az egészségbiztosítási piacra – hangzott el egy egészségügyi konferencián. A Pénzügykutató elnök-vezérigazgatója elhibázott döntésnek tartja, hogy a szolgáltatók kapacitásait nem a szervezeteknél, hanem központilag határozzák meg. Az Allianz biztosító elnök-vezérigazgatója szintén komoly gondokat lát a rendszer átalakításánál, szerinte…
Újabb bonyodalom támadt a Batman második részének hongkongi forgatása körül: a produkció a helyi környezetvédők kereszttüzébe került, mert egy hétig egész éjszakára fényárban akarják úsztatni a világváros kikötőjét.
Űrkutatással, gyógyszeripari fejlesztéssel és kukoricanemesítéssel foglalkozó tudósok kapták idén a Magyar Tudományos Akadémia és a Szabadalmi Hivatal közös Nívódíját. A hivatal elnöke szerint évente mintegy ezer szabadalmat jegyeznek be Magyarországon, ezt a következő hét éves időszakban duplájára kéne emelni. Bendzsel Miklós úgy véli, hogy a kutatóknak segítséget jelent, hogy a…
Kenny Chesney nyerte el az év előadójának díját a 41. alkalommal megrendezett countryzenei díjkiosztón. A műfajban komoly rangot jelentő trófeát csütörtökre virradóra adták át a műfaj fővárosának tekintett Nashville-ben.
Ma tovább folytatódhat az EUR-CHF zuhanórepülése. A crossnak nehéz lesz visszahódítania az 1,6630-85-ös értéket. Amíg ez nem sikerül, továbbra is az alsó oldal áll a középpontban. Támogatás 1,6445-nél található. Októberben a várt szerint változatlanul 2,6%-on állt a svájci munkanélküliségi ráta. In-GFX
Újításokkal vág bele a fűtési szezonba a Főtáv. A társaság legfőbb célja, hogy csökkentse magas díjaiból adódó versenyhátrányát más fűtési módokkal szemben. Kovács Lajos vezérigazgató a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta: a legnagyobb segítséget az jelentené, ha a kormány más országokhoz hasonlóan csökkentené a távhő szolgáltatás áfa kulcsát. Ennek hiányában a Főtáv egy új…
Szekeres Imre szerint rendet kell tenni az MSZP-ben, különben a párt a szocialisták nyakába zuhan. Az MSZP elnökhelyettese, aki a kiskunhalasi MSZP újjászervezéséért felelős, azután mondta ezt, hogy a helyi Fidesz kedden dokumentumokkal bizonyította: fogyatékkal élő embereket próbáltak toborozni a kiskunhalasi MSZP-be néhány nappal a november 10-ei újjáalakítás előtt.
Ugrásszerűen, csaknem kétszeresére emelkedett a gazdasági bűncselekmények száma az elmúlt két évben – derül ki a PriceWaterhouseCoopers adótanácsadó felméréséből. A növekedés a vállalati ellenőrzési módszerek javulásával van összefüggésben, de abszolút értékben is emelkedett a bűncselekmények száma. A felmérést készítő cég igazgatója szerint a vizsgált társaságoknak az elmúlt két évben a járulékos…
Spanyolországban, Olaszországban és Magyarországon dolgoznak román állampolgárok a legnagyobb arányban a munkaképes korú lakosság egészéhez képest az EU-tagországok közül
Elfogytak a bükkábrányi leletmentéshez készített emléktárgyak. A júniusban talált ősfákról lehullott forgácsokat a miskolci Herman Ottó Múzeumban restaurálták, papírdobozba csomagolták, és hivatalosan ötszáz forintért árulták - írja az Észak-Magyarország.
Februárban tartják meg a pakisztáni választásokat - jelentette be csütörtökön Málik Mohamed Kájúm, az ország főállamügyésze. Az eredetileg januárra tervezet voksolás mielőbbi megtartását több állam követelte, miután Pervez Musarraf elnök szükségállapotot vezetett be Pakisztánban.