Párizs legkevesebb hárman meghaltak, amikor tűz ütött ki egy lakóházban. A lángok csütörtök hajnalban keletkeztek a francia főváros központjában lévő épületben.
A film alkotói benevezik az Oscar-díjra az 56 csepp vér című musicalt, közölte a Független Hírügynökséggel szerdán a film rendezője. Bokor Attila elmondta: Magyarországot 2008-ban Pálfi György Taxidermia című munkája képviseli, ezért az 56 csepp vér az amerikai filmekkel száll versenybe, musical kategóriában. Az Oscar-díj történetében azonban ez a kategória nem szerepel.
Meghalt a kórházban az a 18 éves végzős diák, aki fegyveres ámokfutást követett el szerdán egy finnországi gimnáziumban - közölte egy kórházi illetékes. Miután nyolc embert megölt - köztük...
A Fidesz országos választmányának elnöke szerint az ország katasztrófába rohanását csak az állíthatja meg, ha a kormány minél gyorsabban távozik; Kövér László erről szerdán Füzesgyarmaton beszélt. A politikus keményen fogalmazott beszédében.
Nem lehet elmenni egyes ügyek mellett erkölcsileg sem, és azért sem, mert úgyis a nyakunkba zuhan - közölte Szekeres Imre A nagy párbeszéd sorozat egyik fórumán
Megszületett Németh Kristóf és felesége, Niki elsô gyermeke. A kis Lôrinc és mamája is egészséges. A büszke papa egy percre sem hagyja magára családját, néhány napra ô is beköltözött a kórházba.
A Vasas kettős győzelemmel búcsúztatta a harmadosztályú Putnokot a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Továbbjutott: a Vasas kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéss.
Rendet kell tenni az MSZP-ben - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese, honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, a XI. kerületben tartott fórumon, ahol a résztvevők több kritikát is megfogalmaztak Szili Katalin házelnökkel szemben.
A Zala Volán-ZTE simán kikapott a szlovák Ruzomberok otthonában a női kosárlabda Európa Kupa első fordulójában. Ruzomberok (szlovák) - Zala Volán-ZTE 83-54 (20-9, 20-10, 29-25, 14-10).
Meghalt csütörtökre virradóra az a 18 éves fiú, aki egy finn középiskolában lövöldözött szerdán. Pekka-Eric Auvinen két lánnyal, öt fiúval és az iskola igazgatónőjével végzett a Finnország déli részén fekvő Tuusulában. A halál helyi idő szerint éjjel negyed 11-kor állt be nála.
Lövedékek sebesítettek meg négy személyt a caracasi Központi Venezuelai Egyetemen, amelyet azt követően ért fegyveres támadás, hogy a dél-amerikai ország fővárosában tüntetést rendeztek Hugo Chávez államfő alkotmányreformjai ellen. Az első beszámolók még egy halálos áldozatról is említést tettek, de a polgári védelem országos parancsnoka később pontosította az adatokat. A támadás végrehajtóinak…
A megkezdett reformok határozott folytatására szólította fel Angela Merkel kancellárt Németország öt, a legtekintélyesebbek között emlegetett gazdasági szakértője szerdán.
Grúzia egész területére 15 napos rendkívüli állapotot hirdettek ki - jelentette be tegnap este az állami televízióban Georgi Arvaladze gazdasági és fejlesztési miniszter. A rendeletről Miahil Szaakasv...
Még nem engedélyezték Magyarországon Zalatnay Sarolta örök fiatalságot ígérô táplálékkiegészítôjét, amely állítólag az emberi dns-en keresztül fejti ki a hatását. A Bors utána járt, hogy valóban hatásos lehet-e Cini csodaszere. A szakemberek még nem is hallottak a szerrôl, és kétkednek abban, hogy valóban lassítja az öregedést.
Révész Máriusz a Fidesz kőbányai önkormányzati képviselője disszidens kőbányai szocialisták segítségével olyan dokumentumok birtokába jutott, amik szerinte bizonyítják Gyurcsány Ferenc és Hiller István közvetett érintettségét azokban a kerületi MSZP-hez köthető korrupciós botrányokban amikről már hírt adtunk.
A kamaszokkal korántsem egyszerű, és ezt a Gáspár család is megtapasztalta: tinédzser lányuk, Evelyn saját gázsiért akart szerepelni apja show-jában, de mivel az RTL Klub nem fizet neki, mégiscsak kötélnek állt.
Házkutatást tartott szerdán az oktatási minisztériumban az ügyészség a Zuschlag-ügy kapcsán. A tárcánál dolgozott korábban Kemecsei Árpád, a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. felügyelő-bizottságának elnöke. Nála, valamint Komlódi Gábornál, a zuglói MSZP volt önkormányzati frakcióvezetőjének lakásában is házkutatást tartottak.
A Magyar Telekom Nyrt. 59,4 milliárd forint nettó eredményt ért el az első háromnegyed évben, ami 1,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 60,3 milliárd forintnál - közölte a társaság...
A Fidesz örül annak, hogy a kormány felfigyelt a hitelkárosultak problémáira és bízik abban, hogy e témában benyújtott javaslataikat az Országgyűlésben is támogatják majd a kormánypártok - közölte az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdán az MTI-vel.
Legkevesebb hárman meghaltak Párizs központjában egy jelentős tűzvészben, amely ma a hajnali órákban keletkezett - jelentette a francia fővárosi rendőrprefektúrája. A lángok Párizs X. kerületében ...
A szegedi önkormányzat oktatási bizottsága elutasította a Fidesz módosító indítványát a Deák Ferenc utcai óvoda bezárása kapcsán - mondta el az MTI-nek Farkasné Pocsai Blanka, a bizottság ellenzéki tagja szerdán.
Kína pénzügyi központjának számító Sanghajban gyermekdömpingre számítanak a kínai horoszkóp szerint rendkívül kedvezőnek tartott Arany Disznó éve miatt.
Kigyulladt egy földszintes lakóépület szerdán este Budapesten a XXII. kerületben. Kis-Guczi Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság sajtóügyeletes arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az Árpád...
Autójába tuszkolta és elrabolta a szomszédjában lakó 14 éves kislányt a 47 éves jánoshalmi K. István a rendôri gyanúsítás szerint. Az eset után ôrizetbe is vették.
A melegviccek mellett kampányol Rowan Atkinson. A brit komikus szerint a kormány túlszabályzási mániája már-már a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot veszélyezteti.
Minden eddiginél jobban megközelítette a hordónkénti 100 dollárt az olaj ára, s a szakértők elkerülhetetlennek tartják a további drágulást. A közeljövőben a 110 dolláros szint sem tűnik elképzelhetetlennek, de állítólag már 250 dolláros árfolyamon is köttettek opciós üzletek.
Legkevesebb hárman meghaltak Párizs központjában egy jelentős tűzvészben, amely csütörtökön a hajnali órákban keletkezett - jelentette a francia fővárosi rendőrprefektúrája. A lángok Párizs X....
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény módosításának általános vitájában minden felszólaló egyetértett abban, hogy a lehető leghamarabb meg kell teremteni a jövő nemzedék ombudsmanjának intézményét .
George Bush amerikai elnök szerdán közölte: telefonon beszélt Pervez Musarraf pakisztáni államfővel, akit a parlamenti választások mielőbbi megtartására szólított fel és arra, hogy mondjon le...
A Magyar Telekom Nyrt. 59,4 milliárd forint nettó eredményt ért el az első háromnegyed évben, ami 1,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 60,3 milliárd forintnál - közölte a társaság. A nem au...
A vajdasági magyar kisebbség sérelmére elkövetett incidensekről tájékoztatott szerdán az újvidéki rendőrség. A hatósági közlemény szerint az eset még október 28-án történt Temerinben. Tíz fiatal egy buszmegállóban sértegetett és tettleg bántalmazott nemzeti hovatartozása miatt egy 18 és egy 19 éves magyar fiatalembert.
Vészesen terjed Magyarországon a korrupció és a megvesztegetés – mutatja a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég legfrissebb felmérése. Eszerint két év alatt két és félszeresére nőtt a fehérgalléros bűnözés áldozatává vált vállalatok száma, amivel jócskán megelőzzük a kelet-közép-európai átlagot.
Hank Thompson amerikai countryénekes, zenész nyolcvankét évesen tüdőrák következtében távozott az élők sorából. A műfaj ismert egyénisége volt, akinek képességeit a szakmai körökben is elismerték.
Nem értett egyet a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága Demszky Gáborral egy közterület-használati engedély kapcsán, s ezért nem vonták vissza szerdán a főpolgármester által kifogásolt testületi határozatukat, így a hó végén a közgyűlésnek kell döntenie ez ügyben.
Zuschlag János büntetôügye végérvényesen a hazai politikai legendárium részévé vált, miután a Kéne nevû együttes dalt szerzett és videoklippet készített “Cusi” kiszabadításáért.
Finnországban nyolc ember meghalt, másik 12 megsebesült, amikor egy végzős diák lövöldözni kezdett egy gimnáziumban. A 18 éves Pekka-Eric Auvinen nem sokkal a vérengzést megelőzően a YouTube videómegosztón megígérte: vérfürdőt rendez iskolájában.
A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) nem indít nyomozást az ötszörös olimpiai bajnok, tavaly visszavonult Ian Thorpe állítólagos doppingügye miatt. Ezt Cornel Marculescu, a FINA igazgatója jelentette be azután, hogy kiderült, nem áll rendelkezésre elég bizonyíték a fegyelmi eljárás megkezdéséhez.
Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes a Magyar Nemzettel közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János már harmadszor tagadta meg a vallomástételt - írta csütörtökön a...
Megvan a sztrájk első jelentősebb áldozata (mert a Cashmere Mafiát azért ne tekintsük már annyira fontosnak): a FOX által tegnap közzétett midseason menetrendben nem szerepl a 24 7.
Legkevesebb hárman meghaltak Párizs központjában egy jelentős tűzvészben, amely csütörtökön a hajnali órákban keletkezett - jelentette a francia fővárosi rendőrprefektúrája. A lángok Párizs X. kerületében egy olyan régi típusú panzió lépcsőházában csaptak fel, amelyben családok élnek.
A MÁV valamennyi járata csütörtök hajnaltól a menetrend szerint közlekedik. Kavalecz Imre, a vasúttársaság sajtófőnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szerdai vasutassztrájk miatti késések...
Sorozatos önkormányzati és állami megrendeléseket kap kórházak átvilágítására egy Gyurcsány Ferenchez köthető cég. A miniszterelnök egykori érdekeltségébe tartozó Perfekt Zrt. munkatársaiból verbuválódott Kató és Társa Kft.-t nemrég busás összegért, 23 millió forintért készített két egészségügyi tanulmányt.
A krónikus betegségek - például a magas vérnyomás, a szívelégtelenség vagy a cukorbaj - életfogytiglani gyógyszeres kezelést igényelnek, s a jó gyógyítási eredményekben nagy szerepet játszhatnak a gyógyszerészek is egy folyamatban lévő amerikai vizsgálat előzetes adatai szerint.