2007. november 9. péntek

nov. 9
10:18
Az erős euró miatt nem sürgős a kamatemelés (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az eurózóna irányadó rátáján, így az alapkamat 4%-on maradt. Az egyre csökkenő munkanélküliség és az emelkedő olajárak miatt ugyan továbbra is érzékelhető az inflációs veszély, a jelzálogpiaci válság tovagyűrűző hatásai azonban egyelőre megjósolhatatlanok. A központi bank ezért kivár, és csak megnyugtató adatok ismeretében…
nov. 9
10:26
Kovács Ágnes: Szégyelljék magukat az ellenőrök! (Infostart)
Kovács Ágnes azt állítja, félrevezették a doppingellenőrök a múlt heti mintavétel során, mert miután az előírtnál kevesebb mintát szolgáltatott, azt mondták neki, ebből nem lesz problémája, ám később feljelentették őt, fegyelmi eljárást kezdeményezve. Az olimpiai bajnok úszónő akár kétéves eltiltást is kaphat.
nov. 9
10:26
Nem használt miniszterelnök eladó (Blikk)
nov. 9
10:26
TMS - értékesítési vezetővel (Kreatív Online)
Új pozíciót hozott létre a Jazzy és a Roxy Rádió reklámidejének értékesítője, a Target Media Sales (TMS). A Jazzy értékesítési vezetői posztjára a cég kiemelt ügyfélkapcsolati menedzserét nevezték ki.
nov. 9
10:29
Dollárellenes a hangulat (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.
nov. 9
10:38
Távoktatási együttműködés az SZTE ÁOK és a temesvári egyetem között (HírTV)
A Szegedi Tudományegyetem ÁOK Sebészeti Műtéttani Intézetben az Interreg III/A pályázat megvalósítása zajlik, új, számítógépes és szimulációs távoktatási rendszer kiépítése vált lehetővé Szeged és Temesvár között.
nov. 9
10:38
Újra együtt Kylie Minogue és Jason Donovan (Blikk)
nov. 9
10:38
Magyarország történelmi érdemeit hangsúlyozta Matthias Platzeck (Gondola)
Magyarország történelmi érdemeit hangsúlyozta a berlini fal leomlásával kapcsolatban az MTI-nek nyilatkozva Matthias Platzeck, Brandenburg tartomány miniszterelnöke. 18 évvel ezelőtt, 1989....
nov. 9
10:40
Nyílt nap és tudomány Thanban (HírTV)
A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a Than Károly Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola számos programmal készül november 19-22. között, amikor is a gyerekek együtt tanulhatnak szüleikkel.
nov. 9
10:42
Narancsszedő magyarok rekedtek Ibizán (HírTV)
Ibiza szigetén rekedt húsz baranyai és tolnai magyar, kiket egy pécsi vállakozó közvetített ki, narancsot szedni. Az egyik kinti munkás hozzátartozója elmondta: szerinte ők huszan voltak a legkitartóbbak a körülbelül ötventagú csapatból.
nov. 9
10:43
Folyamatosan nő az e-kereskedelem (HírTV)
Az internetes kiskereskedők 45 milliárdos forgalomra számítanak az idén, ez 14 milliárddal több, mint a tavalyi. Az elkövetkező időszakban a szakemberek szerint főleg a digitalizált termékek piacán várható ugrásszerű fejlődés; a nem digitális termékek körében az online értékesítés zömét továbbra is a könyv és a szórakoztató elekronika adja.
nov. 9
10:43
Szabadon engednek Csádban a gyermekrablási ügyben őrizetbe vett nyugatiakat (Gondola)
Szabadon engednek pénteken a csádi hatóságok három spanyol légi utaskísérőt és egy belga pilótát, akit a Zoé Bárkája francia civil szervezet gyermekrablási ügyével összefüggésben vettek őrizetbe...
nov. 9
10:44
GBP-USD Új 26 éves csúcson az árfolyam (HírTV)
A GBP-USD ma reggel új 26 éves csúcsot ért el 2,1144-nél. Erösödött a sterling, miután a BoE a várt szerint változatlanul 5,755-on hagyta alapkamatát. Arról is beszéltek, hogy esetleg csökkenthetik a kamatot. A devizapárnak jól jött a dollár gyengesége is. A font sorsának szempontjából meghatározó a 10.30 órakor megjelenö brit kereskedelmi mérleg, melynél a deficit 6,85 milliárdról 6,90…
nov. 9
10:45
Narancsszedő magyarok rekedtek Ibizán (HírTV)
Ibiza szigetén rekedt húsz baranyai és tolnai magyar, kiket egy pécsi vállakozó közvetített ki, narancsot szedni. Az egyik kinti munkás hozzátartozója elmondta: szerinte ők huszan voltak a legkitartóbbak a körülbelül ötventagú csapatból.
nov. 9
10:47
Szakképző központ Kecskeméten (Piac és Profit)
Átadták az 1,1 milliárd forintos beruházás eredményeként elkészült Kecskeméti Térségi Integrált Szakképző Központ (KeTISZK) központi képzőhelyét.
nov. 9
10:47
Megállókban töltődik az elektromos busz (Privátbankár)
Az európai piac számára Magyarországon reméli elindítani elektromos tömegközlekedési találmányát Farkas László, Kaliforniában élő amerikai-magyar mérnök-üzletember.   A fejlesztési fázis lezárult, ...
nov. 9
10:49
Rekord összegű gázszámlákra számíthatunk jövőre (HírTV)
5-10 százalékkal is drágulhat a gáz januártól egy kormányközeli lap információi szerint. Jövőre a korábbi hírekkel ellentétben akár 20 százalékkal is emelheti a földgáz árát az orosz Gazprom, amit az olajár drasztikus emelése miatt, évközben, további drágulás követhet.
nov. 9
10:49
Ismét nem fogható a külföldi hírtelevíziók adása Pakisztánban (Gondola)
Újból megszűnt a CNN amerikai és a BBC brit hírtelevízió adása Pakisztánban pénteken, miután a rendkívüli állapot alatt bevezetett tilalmak ellenére rövid ideig mindkettő fogható volt. Pervez...
nov. 9
10:50
A nő után... (Spa Trend Online)
Jövő héten jelenik meg Kálloy Molnár Péter első szólólemeze "A nő után" címmel. A színművész ezúttal gitárt ragadott, énekelt, zenét komponált és dalszövegeket írt. Az album elkészítésében olyan neves zenészek segítették, mint például Hrutka Róbert, Szolnoki Péter vagy Giret Gábor.
nov. 9
10:54
Szájharmonika-fesztivál és Kodály-emlékkoncert - hétvégi programajánló (Infostart)
Kamara- és népzene, dzsesszkoncert és szájharmonika-fesztivál is szerepel a főváros hétvégi koncertprogramjában.
nov. 9
10:55
Brit kereskedelmi mérleg: -7,8 Mrd GBP- elörejelzés: -6,9 Mrd GBP (HírTV)
Szeptemberi brit kereskedelmi mérleg: -7,8 Mrd GBP- elörejelzés: -6,9 Mrd GBP- elözö havi érték: -6,9 Mrd GBP. Részletek következnek… in-GFX
nov. 9
10:57
USD-NOK Csalódást okozó norvég fogyasztói árak (HírTV)
Kellemetlen helyzetbe került a norvég korona, miután csalódást okoztak a norvég inflációs adatok. A fogyasztói árak októberben 0,2%-kal csökkentek, miközben változatlan értékkel számoltak a legutóbbi -0,3%-os érték után. A magban 1,4%-os emelkedés mutatkozott az elözö havi +1,6% után. A termelöi árak éves szinten 3,3%-kal emelkedtek a legutóbbi -0,2% után. Az adatok hatására 5,2925-re emelkedett…
nov. 9
11:04
Elfogták a budaörsi szakorvost leütő férfit (Infostart)
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki leütött egy urológust, mert nem tetszett neki, hogy várakoznia kell a szakrendelésen - közölte a rendőrség.
nov. 9
11:06
30 év együttélés után házasodtak össze (Blikk)
nov. 9
11:06
Hangszínház a Planetáriumban (+képgaléria) (HírTV)
Minden Hangszínház előadás megtanít mentálisan tapintani, érezni a szavak közti lélegzés jelentését. A Hangszínház nézője nem hagyományos értelemben vett színpadi játékot kap, mégis nagyon erős katartikus élményt él át. A Planetárium adta lehetőségek megnövelik ezt az érzést, miközben valamely távoli galaxis közelében járva, időben és térben utazva kilépünk valós világunkból.
nov. 9
11:10
A fogamzásgátló növeli a méhnyakrák kockázatát (Infostart)
A fogamzásgátló tabletták növelik a méhnyakrák kialakulásának kockázatát, a kór kialakulásának esélye azonban csökken, ha abbahagyják a készítmény szedését - állapította meg egy oxfordi irányítású nemzetközi kutatócsoport.
nov. 9
11:12
A szocialista szimpatizánsok többsége is elutasítja a vizitdíjat (HírTV)
Szocialista és szabad demokrata szimpatizánsok is sokan igennel szavaznának a Fidesz szociális népszavazási kérdéseire. Ez derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből.
nov. 9
11:12
Erőszakos szex az afrikai Big Brotherben (Blikk)
nov. 9
11:13
Gyanúsítottként hallgatják ki Lengyel Zoltánt (Alternatív Energia)
A közeljövőben gyanúsítottként hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltánt - mondta az ügyészség szóvivője, Lőrincz Edina. A független (korábban fideszes) képviselő ügyében pénteken újabb két hónappal hosszabbították meg a nyomozási határidőt.
nov. 9
11:18
A szocialista szimpatizánsok többsége is elutasítja a vizitdíjat (HírTV)
Szocialista és szabad demokrata szimpatizánsok is sokan igennel szavaznának a Fidesz szociális népszavazási kérdéseire. Ez derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből.
nov. 9
11:20
GBP-USD Tragikusan gyenge brit kereskedelmi mérleg (HírTV)
Nagy csalódást okozott a brit kereskedelmi mérleg, hiszen szeptemberben 7,754 milliárdra emelkedett deficitje, miközben csupán 6,900 milliárdos értékkel számoltak. Az elözö havi értéket ráadásul -6,853-ról -6,948 milliárdra módosították. A GBP-USD árfolyama erre 25 pippel 2,1072-re esett vissza, ma a dollár gyengesége miatt összeszedte magát. Ellenállás 2,1144-nél, akadály pedig 2,1172-nél…
nov. 9
11:22
USD-ZAR Valószínü a dél-afrikai kamatemelés (HírTV)
A dél-afrikai rand ma tovább erösödött. A SARB egyik tagja szerint az infláció kordában tartásának érdekében egyre valószínübb, hogy decemberben további 50 bázisponttal megemelik az alapkamatot. Az infláció 6,7%-kal ugyanis átlépte a bank által meghatározott 6,0%-os maximumot, és 2008 2. felére valószínüleg ezen az értéken marad. Ennek hátterében az emelkedö nyersanyagárak, azon belül pedig az…
nov. 9
11:23
GKM - meghosszabbították a mobilkoncessziót (Kreatív Online)
A Magyar Telekom (MT) és a Pannon az üzleti tervükön túlmenően fejlesztik a mobilszélessávú hálózatukat az ország hátrányos helyzetű régióiban - erről a két szolgáltató Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterrel állapodott meg a 900 MHz-s GSM frekvenciahasználati jogosultságról szóló szerződésben. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) honlapja szerint a mobilkoncessziót a felek 7,5 évvel…
nov. 9
11:23
Gyanúsítottként hallgatják ki Lengyel Zoltánt (Gondola)
A közeljövőben gyanúsítottként hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltánt - mondta az ügyészség szóvivője, Lőrincz Edina akit azért keresett meg az MTI, mert a független (korábban...
nov. 9
11:23
Szili cintányérok között érzi magát (HírTV)
Az MSZP frakcióvezetője rendre utasította Szili Katalin szocialista házelnököt, amiért az elmúlt hetekben többször is nyilvánosan bírálta a kormányt. Lendvai Ildikó szerint politikustársa hibázott, hiszen ilyen alacsony népszerűség mellett a pártnak inkább össze kellene kapaszkodnia.
nov. 9
11:24
Nem enged az egészségbiztosítási reformból az SZDSZ (HírTV)
A legnagyobb vita a magánpénztáraknak adott jogok körül alakult ki a két kormánypárt között. Horn Gábor ügyvivő azt mondta: a liberálisok elmentek a végső határig és ragaszkodnak ahhoz, hogy az igazgatótanácsban a döntő szó a magánbefektetőké legyen.
nov. 9
11:28
Mol - öt ügynökséget bíz meg (Kreatív Online)
Lezárult a Mol kreatívtendere, amelyen végül öt céget választottak ki - tudta meg a Kreatív Online. A nyertesek feladata lesz a promóciókra és termékkommunikációra adaptálni a társaság vezető kreatívügynökségének munkáit.
nov. 9
11:36
Gigantikus összeget költött korrupcióra a Siemens (Infostart)
A Siemens elnöke bejelentette, hogy az eddigi vizsgálatok szerint feltehetően 1 milliárd 300 millió eurót fordítottak a cégnél megvesztegetésre. A világ egyik vezető elektrotechnikai konszernjének hírnevét közel két éve tépázza az egyre dagadó korrupciós botrány, már közel 500 Siemens alkalmazott ellen folyik nyomozás.
nov. 9
11:37
Kihallgatják a volt fideszes képviselőt (Infostart)
Gyanúsítottként hallgatja ki a közeljövőben a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltán független országgyűlési képviselőt.
nov. 9
11:37
Mire használd az ajkad? (Blikk)
Milyen legyen a tökéletes csók és hova adhatod a szájon kívül?
nov. 9
11:39
A 2007-11-09 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2007-11-09 10:54:00
nov. 9
11:41
EUR-SEK Csökkenö svéd munkanélküliségi ráta (HírTV)
Októberben a várt szerint 3,4%-ról 3,2%-ra csökkent a svéd munkanélküliségi ráta. Az EUR-SEK eközben 9,2148 és 9,2826 között mozog. Ellenállás 9,2704-nél, míg támogatás 9,2306-nál található. In-GFX
nov. 9
11:43
Bibliát és kaviárt foglaltak le a vámosok (HírTV)
Bibliát és kaviárt foglaltak le a vámosok a határon Hegyeshalomnál egy ukrán rendszámú kisbuszban csütörtökön délután. A kaviár értéke eléri az egymillió forintot, a biblia értékét pedig kétszázezer forintra becsülte a szakértő.
nov. 9
11:45
Nyolcvan kilométert gyalogolt Drávapiski polgármestere (HírTV)
Több mint 80 kilométert tett meg két nap alatt Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere, aki azért indult szerdán gyalog Budapestre, hogy tiltakozzon a Szociális és Munkaügyi minisztérium döntése miatt. A faluban Vakok és Csökkentlátók rehabilitációs központját szerették volna felépíteni, de a minisztérium az utolsó pillanatban megvétózta a beruházást.
nov. 9
11:47
USD-JPY A kínai kamatcsökkentéssel kapcsolatos spekulációk (HírTV)
Az USD-JPY árfolyama visszaesett 111,56 alá, és minimumot ért el 111,48-nál. A devizapár veszteségeinek hátterében a dollár gyengesége mellett a PBoC hamarosan bekövetkezö kamatcsökkentésével kapcsolatos pletykák álltak. 112,20 alatt oldották az eladási stopokat. In-GFX
nov. 9
11:47
Az EU inkább a vidéket támogatná (Piac és Profit)
A közös agrárpolitika reformjának részeként az Európai Bizottság újra a nagyobb gazdaságoknak jutó támogatások mértékének csökkentését javasolja. Az így felszabaduló összegeket vidékfejlesztési célokra fordítanák.
nov. 9
11:49
Elfogták az orvost ütlegelő férfit (HírTV)
Csütörtökön este elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy hónappal ezelőtt úgy megütött egy orvost Budaörsön, hogy az elvesztette eszméletét – mondta Farkas Norbert a Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozója.
nov. 9
11:55
Meghosszabbította az együtműködést a veszprémi és az egyiptomi egyetem (HírTV)
Megújították azt a 2003 óta sikeres együttműködést november 8-án, melyben a Pannon Egyetem és az egyiptomi Suez Canal University kölcsönös oktatási és kutatási programban működik együtt kutatási, oktatási és képzésfejlesztési célból.
nov. 9
11:56
Japánban tavaly több mint 32 ezren lettek öngyilkososk (Gondola)
Japánban a munkaadók, a helyi hatóságok és a kormány összefogására van szükség a riasztóan nagy számú öngyilkosság visszaszorítására - közölte pénteken a kormány szóvivője. Tavaly 32 ezer 155...
nov. 9
11:59
A tiltás ellenére felvonulnak a neonácik (Infostart)
Hiába tiltották be, mégis megtartják a cseh neonácik szombati prágai felvonulásukat. A rendőrség véres összetűzésektől tart a régi zsidónegyed környékén.

Keresés