2007. november 6. kedd

nov. 6
17:51
Elmarasztalta Thürmeréket a fehérvári bíróság (HírTV)
Elmarasztalta, és két év próbaidőre bocsátotta a Magyar Kommunista Munkáspárt elnökségét a Székesfehérvári Városi Bíróság, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségéért. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak fellebbeznek.
nov. 6
17:52
Megtartják a sztrájkot (HírExtra)
A vasutas szakszervezetek szerdán 6 óra és 8 óra között megtartják a kétórás országos sztrájkot - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöke.
nov. 6
17:54
Üzenet a háziőrizetből: "Hamarosan én is csatlakozom a harchoz" (Infostart)
Felkelésre szólította fel Pakisztán népét a szükségállapotot bevezető Musharraf elnök által menesztett főbíró. Az államfőt immár George Bush amerikai elnök is a demokratikus kormányzás helyreállítására sürgette. Közben többszáz szélsőséges elfoglalt egy pakisztáni várost és a helyi rendfenntartókat megadásra kényszerítette.
nov. 6
17:54
100 halott a merényletben (HírExtra)
Öngyilkos merénylő megölt mintegy kilencven embert kedden az észak-afganisztáni Baglán tartományban lévő Puli-Humri cukorgyárában, odalátogató afgán parlamenti képviselők egy csoportja ellen intézett támadásában; további ötven személy megsérült - közölte a helyi kórház igazgatója.
nov. 6
17:54
Gyermekhalál egy tordasi lakástűzben (Alternatív Energia)
Egy gyermek holttestét találtak meg a tűzoltók abban a családi házban, amely kigyulladt kedden délután a Fejér megyében Tordason - adta hívül a katasztrófavédelem. A családi ház jelenleg is lángokban áll - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A tűzoltók négy gépjárművel vonultak a helyszínre - tette hozzá.
nov. 6
17:55
Heccből tettek betont a sínekre (HírExtra)
Heccből és kíváncsiságból tett két fiatalkorú és egy felnőtt korú férfi a vasúti sínekre egy vasbeton talpfát még október 31-én a Békés megyei Magyarbánhegyes és Medgyesegyháza között - közölte az MTI-vel a rendőrség kedden.
nov. 6
17:56
Tudomány napi ünnepségek a Pannon Egyetemen (HírTV)
A Pannon Egyetemen november 8-án és 9-én ünneplik a tudományt az országos rendezvénysorozathoz, a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva.
nov. 6
17:58
Záró kommentár (HírTV)
A dollár ma ismét nagy eladási nyomás alatt áll. Amióta közzétették a borzalmasan gyenge szeptemberi német ipari megrendeléseket, melyek +1,1%os értéke jóval elmaradt a +6,2%-os elörejelzéstöl, nagy nyereségeket könyvel el az EUR-USD, majd új csúcsot ért el 1,4555-nél. Az októberi EU-s szolgáltatás index 54,2 pontról 55,8 pontra emelkedett. A termelöi árak szeptemberben 2,7%-os emelkedést…
nov. 6
17:59
Enyhe emelkedéssel zárt a tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,84 pontos emelkedéssel, 27.259,72 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,16 százalékos erősöd...
nov. 6
18:00
A kisfiút nem tudták kimenteni az égő házból (HírTV)
Egy kisgyerek életét vesztette, amikor kigyulladt és teljesen kiégett egy lakóház Tordason - értesült a HavariaPress.
nov. 6
18:00
Orbán: Oktatásellenes a kormányzat (HírExtra)
A Fidesz elnöke szerint oktatásellenes kormányzati politika zajlik Magyarországon. Orbán Viktor erről az ellenzéki párt oktatási érdekegyeztető tanácsán beszélt kedden a fővárosban.
nov. 6
18:01
Az SZDSZ kitart a kisadók összevonása mellett (HírTV)
Az SZDSZ nem mondott le a kisadók összevonásáról, ezért az adóreformról szóló, január végére megszülető csomagba beleveszik erre vonatkozó javaslatukat - mondta a párt ügyvivője keddi sajtótájékoztatóján.
nov. 6
18:02
Kulturális évad kezdődik (HírExtra)
A kínai magyar kulturális évad egyik kulcsszereplője a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) - hangsúlyozta Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakállamtitkára azon a keddi budapesti tájékoztatón, amelyen az intézmény növendékeinek és tanárainak közelmúltbeli sanghaji látogatásáról is beszámoltak.
nov. 6
18:06
Ember- és rozmáragyarcsempészeket fogtak (HírExtra)
Ember- és rozmáragyarcsempészt is fogtak kedden a vámosok, az előbbit Ártándnál, az utóbbit a záhonyi határállomáson - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense az MTI-vel.
nov. 6
18:11
Korlátoznák a külföldiek számát (HírExtra)
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke az Európai Unió (EU) segítségével korlátozná a külföldi játékosok számát az "öreg kontinens" klubcsapataiban.
nov. 6
18:12
Egy Adria felől jövő támadástól védték az országot a bunkerek (Metropol)
Már az 1950-es években is milliárdokba került Magyarország déli határvidékén a védelmi erődvonal kiépítése, azonban soha nem működött a nyomaiban még ma is meglévő magyar Maginot-vonal – hangzott el azon a konferencián, amelyet a Zala megyei Pákán tartottak e témában kedden.
nov. 6
18:16
A pápa fogadta a szaúdi királyt (Kripto Akadémia)
XVI. Benedek pápa és Abdallah szaúd-arábiai király megvitatta kedden a Vatikánban a szaúd-arábiai keresztény kisebbség helyzetét, a keresztények, a muzulmánok és a zsidók kapcsolatainak kérdését és a közel-keleti béke kilátásait. A Vatikán közleménye szerint szívélyes légkörben zajlott le a mintegy félórás beszélgetés. Ez volt az első eset, hogy katolikus egyházfő szaúdi uralkodóval találkozott.
nov. 6
18:16
Elfogadhatatlan a biztos intézkedése (HírExtra)
Új, hosszú távú, stabil alapokra kell helyezni a hazai sportorvoslást - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Gyenesei István, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottság sport albizottságának elnöke.
nov. 6
18:17
Fogyatékkal élőket próbáltak meg beszervezni a kiskunhalasi szocialisták? (HírTV)
Tagtoborzásba kezdtek a kiskunhalasi szocialisták néhány nappal az alapszervezet november 10-ei újjáalakítása előtt.
nov. 6
18:20
Reggel hatkor leáll a MÁV (BorsOnline)
Kétórás figyelmeztetô sztrájkkal bénítja meg a vasúti közlekedést a vasutasok többségét tömörítô két szakszervezet. Miután eredménytelen volt a mai egyeztetés is, holnap reggel hattól nyolcig egyetlen MÁV-os sem dolgozik az országban.
nov. 6
18:21
Prága ingyen ad területet az amerikai radarhoz (Kripto Akadémia)
Prága térítésmentesen, ingyen kívánja az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátani azt a területet, amelyen felépülhetne az amerikai radarállomás Csehországban -jelentette be Tomás Pojar, a cseh külügyminiszter első helyettese kedden Prágában. Pojar szerint a bázis létrehozásának és működésének a költségeit azonban teljes mértékben az Egyesült Államok viselné. A miniszterhelyettes Prága…
nov. 6
18:21
Kylie új lemeze mindjárt a boltokban (HírExtra)
Kylie Minogue világhírű ausztrál énekesnő rákbetegség utáni visszatérését egy új kislemezzel és egy új albummal koronázza meg; az előbbi a jövő héten kerül boltokba, az utóbbi november végén.
nov. 6
18:23
Egy gyermek holttestét találták meg egy égő családi házban (Gondola)
Egy gyermek holttestét találták meg a tűzoltók abban a családi házban, amely kigyulladt kedden délután a Fejér megyében Tordason - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem. A családi ház...
nov. 6
18:23
Bencze nyilvánosságra hozta az új vezetők nevét (HírTV)
Bencze József országos rendőrfőkapitány kedden nyilvánosságra hozta a 2008 januárjától egyesülő rendőrség és határőrség vezetőinek nevét, nem minden poszton lesz változás. A rendőrség Teve utcai központjában tartott tájékoztatón részt vett Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter is.
nov. 6
18:23
Budapesten tanácskoznak (HírExtra)
Európai álom - ígéretek és valóság címmel az Európai Unió előtt álló kihívásokról rendez tanácskozást november végén Budapesten a Mihail Gorbacsov által alapított Világpolitikai Fórum; a volt szovjet elnök és Horn Gyula, a szervezet magyar alapító tagja meghívására a nemzetközi politikai élet számos neves képviselője érkezik a magyar fővárosba.
nov. 6
18:26
Talmácsi: "Ez egyelőre csak szóbeszéd" (Infostart)
A pletykák ellenére nem túl valószínű, hogy a 125 köbcentiseknél világbajnok Talmácsi Gábor jövőre a gyorsasági motoros világsorozat negyedliteres kategóriájában. Erről maga a versenyző beszélt az InfoRádiónak. Talmácsi Gábornak spanyol csapatban, spanyol rivális ellen és spanyol közönség előtt kellett kivívnia vasárnap a világbajnoki elsőséget.
nov. 6
18:27
Szorul a húrok Budaházy körül (HírExtra)
A Budaházy György ellen alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása bűntettének előkészülete miatt a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő büntetőügyében megérkezett a Fővárosi Főügyészség indítványa - tájékoztatta a bíróság kedden az MTI-t.
nov. 6
18:28
Prága ingyen bocsátja USA rendelkezésére a rakétavédelmi radarhoz szükséges területet (Gondola)
Prága térítésmentesen, ingyen kívánja az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátani azt a területet, amelyen felépülhetne az amerikai radarállomás Csehországban -jelentette be Tomás Pojar, a cseh...
nov. 6
18:29
Az anyatej okosít (HírExtra)
Azonosították azt a génvariánst, amely hozzájárul ahhoz, hogy egy szoptatott gyermek elméje jobban fejlődjön. Azon gyermekek, akik rendelkeztek a FADS2 elnevezésű gén C-variánsával, és szoptatta is őket az édesanyjuk, átlagosan hét ponttal többet értek el az intelligenciateszteken.
nov. 6
18:30
Egy gyerek meghalt egy tordasi lakástűzben (Infostart)
Egy gyermek veszítette életét abban a tűzben, amely a Fejér megyei Tordason egy családi házban ütött ki - mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
nov. 6
18:32
Bizottsági nem a melegek házasságkötésére (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága nem vette tárgysorozatba az azonos neműek házasságkötésének lehetőségét megteremtő törvényjavaslatot - mondta a testület keddi ülése után Gusztos Péter (SZDSZ). A javaslatot még szeptemberben nyújtotta be nyolc szabad demokrata képviselő. Az aláírók egyike, Gusztos Péter közölte, hogy a bizottság szavazásán csupán a szocialista Donáth László és ő szavazott…
nov. 6
18:32
Nem lesz több Sziget? (HírExtra)
A Sziget fesztivál ellehetetlenítését jelentené, ha a bíróság a IV. kerületi önkormányzat kérése alapján megtiltaná a 22 és 6 óra közötti rendezvényeket - mondta Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda ügyvezetője újságíróknak kedden Budapesten. Derce Tamás polgármester közölte: mindenkinek joga van pihenni, arra viszont senkinek sincs joga, hogy mást pihenésében zavarjon.
nov. 6
18:36
Szabályozási krízist is okoz a jelzálogpiaci válság? (Privátbankár)
Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára szerint az idén a gazdasági növekedés üteme Magyarországon elérheti a korábban prognosztizált 2,2 százalékot. A Pénzügyminisztérium szakál...
nov. 6
18:38
Lezuhant és meghalt (HírExtra)
Lezuhant a magasból és meghalt egy tetőfedőmunkás kedden Mándokon - közölte a rendőrség az MTI-vel. A Záhonyhoz közeli kisvárosban egy pajta tetőfedését végezte az 50 éves helybeli férfi, amikor a mélybe esett és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
nov. 6
18:39
Sakkcsapat Eb: magyar győzelmek zárásként, orosz aranyérmek (Metropol)
A magyar női és férfi válogatott is győzött a Krétán rendezett 16. sakkcsapat Európa-bajnokság utolsó fordulójában. Ezzel az előbbi csapat a hetedik, utóbbi pedig a tizedik helyen zárt.
nov. 6
18:40
Szükség van a szabályozásra (HírExtra)
Az európai uniós szabályozás miatt van szükség Magyarországon is a viszontbiztosítók működésének szabályozására - mondta Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára expozéjában kedden, a javaslat általános vitájának kezdetén.
nov. 6
18:44
Januárban indul a Kupa (HírExtra)
Január 30. és február 2. között 15 ország részvételével Budapesten rendezik meg a női tenisz Fed Kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjának küzdelmeit. Ezt Patay László, a magyar szövetség vezetője jelentette be az esemény keddi sajtótájékoztatóján, melynek a versenyt is vendégül látó Syma Sport- és Rendezvényközpont adott otthont.
nov. 6
18:44
Tízmilliónyi bírságot szabott ki az APEH Mindenszentekkor (HírTV)
Országosan 520 nyugta-ellenőrzést tartott virágboltokban és a temetők környékén lévő árusoknál az adóhatóság. Összesen 156 esetben találtak szabálytalanságot az APEH revizorai, 98 esetben pedig egyáltalán nem kaptak nyugtát - összegezte a Független Hírügynökségnek a tapasztalatokat az adóhatóság szóvivője. Bakonyi Ágnes hozzátette: körülbelül 10 millió forint bírságot szabnak majd ki összesen.
nov. 6
18:47
Mindent tudni akar a pénzről? (Piac és Profit)
Szombaton, székesfehérvári állomásával indul országos körútjára a Korona Akadémia ingyenes oktatássorozat, amelynek célja, hogy hétköznapi emberek számára is közérthetően magyarázza el a pénzvilág mozgatórugóit. A közérthető, félnapos oktatási program előadói között neves professzorok, az üzleti életet jól ismerő pénzügyi szakemberek szerepelnek. A Korona Akadémia több vidéki nagyvárosba…
nov. 6
18:47
Már 250 dolláros olajra is vesznek fedezeti kontraktusokat (Privátbankár)
Piaci beszámolók szerint jóval 100 dollár feletti, sőt 250 dolláros olajra is tömegével vesznek már fedezeti kontraktusokat felhasználók és spekulánsok. A keddi Financial Timesnak kereskedők azt mondt...
nov. 6
18:47
Hold körüli pályán az első kínai űrszonda (Kripto Akadémia)
Hold körüli pályára állt az első kínai űrszonda, amely a - három fokozatból álló - végleges keringési pálya eléréséhez szükséges második fékező manővert is sikeresen teljesítette. A Holdistennő 1, azaz a Csang-o ji-hao (Chang-e yihao) holdszonda a pekingi világűr ellenőrzési központ utasításainak megfelelően reagált. A szonda jelenleg ellipszis alakú pályán holdközelben 213, holdtávolban pedig…
nov. 6
18:49
Árnyalatnyit erősödött a forint (Privátbankár)
Kissé erősödött a forint, kedden délután 252,00/05 forinton jegyezték az eurót a budapesti bankközi devizapiacon, a hétfő délutáni 253,05/15, illetve a délelőtti 252,20/35 forint után...
nov. 6
18:50
Örökórák (HírExtra)
Időmérő csodák vitorlázóknak, mechanikus és kvarcújdonságok, a naptárt egészen 2100-ig híven jelző karórák (beleértve a szökőéveket is) - ilyen órákat is bemutattak a világ egyik leghíresebb óragyárának keddi tájékoztatóján a budapesti Festetich Palotában.
nov. 6
18:50
Nincs magyar sérültje az afganisztáni robbantásnak (Blikk)
nov. 6
18:52
Rendet a menekültszálláson! (HírExtra)
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a nyírbátori közösségi szállás biztonságosabbá tételét szorgalmazza, miután a létesítményben gyilkosság történt a múlt szombaton - közölte a szervezet illetékese kedden az MTI-vel.
nov. 6
18:56
Bank támogat kórházakat (HírExtra)
Öt kórházi osztály és öt mentőállomás kap összesen bruttó 25 millió forint értékű eszköztámogatást - jelentette be kedden a K and H Csoport, amely az Egészséges Nemzetért Alapítvánnyal közösen négy éve életre hívott gyermekegészségügyi programjával eddig 145 millió forint értékben nyújtott segítséget egészségügyi intézményeknek.
nov. 6
18:56
John Craddock: a Magyar Honvédség képes eleget tenni a NATO elvárásainak (Gondola)
A Magyar Honvédség (MH) katonai képességei kiválóak, és a látottak alapján a szervezet jó úton halad a korszerűsítésben, és ma már minden tekintetben képes megfelelni a NATO sokoldalú elvárásainak...
nov. 6
18:58
Az éghajlatváltozást tesztelik a Kiskunságban (Infostart)
A klímaváltozás hatásai már Magyarországot is elérték, ennek tudhatók be az aszályos nyarak, a szubtrópusi növények megjelenése és a legutóbbi enyhe tél is. A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének munkatársai a Fülöpházi buckavidéken vizsgálják a folyamatot.
nov. 6
19:02
Veres szerint nem lesz lyuk (HírExtra)
A parlament által hétfőn elfogadott adómódosítások nyomán sem keletkezik lyuk a költségvetésben, azaz a kieső adóbevételeket a többletbevétellel járó adómódosítások ellensúlyozzák - fejtette ki újságíróknak a pénzügyminiszter.
nov. 6
19:02
Közös katonai gyakorlatot tart Magyarország és Szerbia (HírTV)
A szerb és a magyar hadsereg csütörtökön közös katonai gyakorlatot tart a szerbiai Szabács városában. A szerb Védelmi Minisztérium keddi közleménye szerint a „Nagy Folyó 2007” névre keresztelt hadgyakorlat keretében elsősorban katasztrófavédelmi feladatokat hajtanak végre a két ország egységei.

Keresés