Megszünteti a cukortermelést szolnoki gyárában a hatvani központú Mátra Cukor Zrt., alkalmazottainak további sorsáról - az európai és nemzeti jogszabályoknak megfelelően - a szerkezetátalakítási progr...
Az eddig mért legalacsonyabb szintet mutatja a kormánypártok támogatottsága a Századvég és a Forsense legújabb közvélemény-kutatása szerint: az MSZP 14, míg az SZDSZ 1 százalékon áll, míg a megkérdezettek 28 százaléka szavazna a Fideszre.
A valenciai nemzetközi reklámfesztivál, az Intercontinental Advertising Cup zsűrije kiválasztotta azt a 166 munkát, amely részt vesznek a verseny utolsó fordulójában. A közép-kelet-európai régióból Horvátország kapta a legtöbb jelölést, a most kiadott shortlisten magyar induló nem szerepel.
Az erős havazások és esőzések miatt megáradt folyók és patakok több országutat elborítottak, és víz alá került számos ház is Bulgária déli részén, illetve a balkáni ország fővárosában, Szófiában....
Debrecen nem került a legjobb öt közé a 2010-ben első alkalommal sorra kerülő ifjúsági olimpiára pályázó városok versenyfutásában. A NOB hétfői bejelentése szerint mostantól már csak Athén, Bangkok, Moszkva, Szingapúr és Torino reménykedhet a rendezési jog elnyerésében.
November 15-én járt le a februárban induló képzések jelentkezési határideje. A felvételizők egy rövid időre hátradőlhetnek, az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) már elkezdte feldolgozni a jelentkezői adatokat. A hiánypótló dokumentumokról szóló felszólítást - hiányos jelentkezési lap esetén - 30 napon belül, a regisztrációs levelet minden érvényes jelentkezést benyújtónak december…
Módosultak az erőviszonyok a biztos szavazó pártválasztók körében is: míg a Fidesz támogatottsága 3 százalékponttal emelkedett, az MSZP támogatottsága ugyanennyit csökkent. Az MSZP kritikus helyzetét jól mutatja, hogy a nyugdíjasok és fővárosaik is a Fidesszel szimpatizálnak.
Tokió több csillagot kapott, mint bármely más világváros a Michelin autógumigyár hétfőn közzétett híres éttermi útmutatójában. A Michelin öt szakértője több mint egy éven át járta Tokió éttermeit, és úgy találta, hogy nyolc étterem érdemli meg az irigylésre méltó három csillagot a városban.
Ez a sztrájk már mindenkit érint! Szerdán hosszabb-rövidebb ideig szünetelni fog a tanítás és a vasúti forgalom, kimaradnak egyes Volánbusz-járatok, az erőművek pedig kevesebb áramot termelnek
Az eddig mért legalacsonyabb szintet mutatja a kormánypártok támogatottsága a Századvég és a Forsense legújabb közvélemény-kutatása szerint: az MSZP 14, míg az SZDSZ 1 százalékon áll, míg a megkérdezettek 28 százaléka szavazna a Fideszre - olvasható a cég kutatásában. A Századvég és a Forsense november 6-a és 15-e között végzett telefonos közvélemény-kutatása szerint a lakosság általános közérzet…
Egy radikális Maldív-szigeteki mecsetben felvett és az interneten közzétett videofelvétel nyomán félő, hogy a csendes-óceáni turistaparadicsomban is terjeszkedik az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat.
Az eddig mért legalacsonyabb szintet mutatja a kormánypártok támogatottsága a Századvég és a Forsense legújabb közvélemény-kutatása szerint: az MSZP 14, az SZDSZ 1 százalékon áll.
A tizenkét élvonalbeli együttes részvételével négyszer hármas csoportban bonyolítják le a férfi vízilabda Vodafone Magyar Kupa selejtezőjét, amelynek játéknapja december 1., és melynek menetrendjét hétfőn készítették el a szövetségben.
Jelenleg a megkérdezettek 28 százaléka szavazna a Fideszre, 14 százalékuk pedig az MSZP-re. Mindez egyfelől azt jelenti, hogy a teljes választókorú lakosságon belül most először érte el a Fidesz támogatottsága az MSZP szavazótábornak kétszeresét.
Míg 2006-ban nőtt a szaloncukrok iránti kereslet, addig csokimikulásból két százalékkal kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban - derül ki a GfK Hungária Piackutató Vállalat MTI-hez eljuttatott,...
A Londoner World Council szerint a 3. negyedévben jelentösen csökkent az arany kereslete, ami az arany árának nagymértékü emelkedésére vezethetö vissza. Az erösségéhez fontos, hogy az ázsiai és közel-keleti vevök hozzászokjanak az úr árakhoz. A nemesfémet 777,25 dolláron jegyzik. Támogatások 772,61-nél és 753,00-nál találhatók. Átlépték a középsö Bollinger-szalagot, ami a további veszteségek…
A jelenlegi körülmények között nem vesz részt a szerdai sztrájkban és nem tüntet az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) - közölte Borsik János elnök Zalaegerszegen.
Silvio Berlusconi a hétvégén bejelentette, hogy új párttal bocsátkozik a belpolitikai harcokba. A formáció neve Olasz Néppárt a Szabadságjogokért, és magába foglalja majd a Forza Italiát is. A médiamogul az országban uralkodó általános elégedetlenséget akarja meglovagolni. Le lehet váltani Prodit? Kiraktuk az olasz pártmozaikot.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden háromnapos hivatalos útra indul a balti államokba. Litvánia, Észtországba, majd Lettország után a kormányfő Frankfurtba utazik tovább, ahol pénteken vitaindító előadást tart az Európai Bankár Konferencián – tudatta egy közleményben Budai Bernadett kormányszóvivő.
November 20-án üzemkezdettől kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak egy budai és egy pesti buszgarázs dolgozói a Budapesti Közlekedési Zrt-nél. A rendszerváltást követően már több ízben terveztek sztrájkot a fővárosi vállalat dolgozói.
Várhatóan hat hónap türelmi időt kér a Vasutas Települések Országos Szövetsége (VTOSZ) a kormánytól, illetve a szaktárcától a vasúti szárnyvonalak megszüntetésével kapcsolatban - közölte szövetség vez...
Bekapcsolták a Hold körüli pályán keringő első kínai űrszonda energiaellátó rendszereit. A Holdistennő 1, azaz a Csang-o ji-hao (Chang-e yihao) Hold-szonda utolsó pályabeállító manőverei a tervek szerint hétfő éjjel fejeződnek be.
Gyémántlakodalmát ünnepelte hétfőn II. Erzsébet angol királynő és férje, Fülöp herceg. A királyi pár istentiszteleten vett részt a Westminster-apátságban, ahol 60 évvel ezelőtt nagy pompával...
A kedvezötlen részvénypiaci helyzetre való tekintettel ma erösödést mutatott a jen az euróval és a dollárral szemben. A részvénypiaci veszteségek a carry-trade-ek megszüntetéséhez vezetett. A gyenge részvénypiacok általában a jen nyereségeit vonják maguk után. Ma erösödést mutatott az EUR-USD, miután az OPEC-kommentárok megterhelték a dollárt. A kommentárok szerint az olajkartell a jövöben egyre…
Az Európai Átviteli Rendszerirányítók Szövetsége (ETSO) a téli kilátásokat elemző jelentése biztonságosnak ítéli a magyarországi villamos energia ellátást, de kockázati elemként kiemeli a gázellátást és az áramimportot - közölte a magyar villamos energia rendszerirányító, a Mavir.
Az eddig mért legalacsonyabb szintet mutatja a kormánypártok támogatottsága a Századvég és a Forsense legújabb közvélemény-kutatása szerint: az MSZP 14, míg az SZDSZ 1 százalékon áll, míg a...
A jelenlegi körülmények között nem vesz részt a szerdai sztrájkban és nem megy ki tüntetni az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) - jelentette ki sajtótájékoztatóján Borsik János elnök Zalaeger...
Lapértesülés szerint dopping segítségével nyerte meg az 1997-es Tour de France-t Jan Ullrich, a németek idén visszavonult kerekessztárja. A Focus magazin olyan hangfelvételeknek jutott a birtokába, amelyeken Rudy Pevenage edző és Jef D,Hont gyúró beszélget.
Nyomozást rendelt el az ügyészség a sztrájkoló vasutasok adatait rögzítő vasi rendőrök ügyében - közölte az MTI-vel a megyei ügyészség hétfőn. "A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke által...
Az Országgyűlés hétfőn nem fogadta el Garamhegyi Ábel válaszát, amelyet Firtl Mátyás (KDNP) interpellációjára adott. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára szerint ennek az lehetett az oka, hogy nem volt elég kormánypárti képviselő a teremben.
Bulgária és Románia közös pályázat benyújtását tervezi a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére. "Ez nem álom, hanem egy reális lehetőség" - mondta Borisz Mihajlov, a bolgár futballszövetség elnöke a 7 dni Sport című lapnak.
Hétfőn délután sem tudott megállapodni egymással a BKV vezetése és a sztrájkot hirdető két buszvezetői szakszervezet, kedden reggel tehát 4 és 6 óra között két autóbuszgarázs dolgozói fognak sztrájkolni - jelentette be Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs vezérigazgató-helyettese.
Gyors lefolyású tüdőgyulladás és nem fulladás okozta az öt hónapos kisfiú halálát szombaton a Győri Anya-, Csecsemő- és Gyermekotthonban - közölte a hétfői igazságügyi orvos szakértői boncolás eredményét a rendőrség.
Bírálta a brazil sajtó a labdarúgó-válogatottat, amely világbajnoki selejtezőn 1-1-es döntetlent játszott a perui együttes ellen, Limában. "A peruiak egyáltalán nem tiszteltek bennünket, megérdemelten harcolták ki a döntetlent" - írta az O Estado Sao Paulo.
Az elmúlt hetekben a gázolaj átlagára fokozatosan közelített a benzinéhez, s a holnapi emelés után, ha csak pár fillérrel is, de már a dízelolajért kell majd többet fizetni átlagban
Bár több ferihegyi szakszervezet is jelezte, hogy csatlakozik a Liga Szakszervezetek által szerdára meghirdetett sztrájkhoz, ez nem okoz fennakadást a légi közlekedésben. Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek hétfőn elmondta: a szakszervezetek szolidaritási sztrájkot tartanak szerdán.
A jelenlegi körülmények között nem vesz részt a szerdai sztrájkban és nem megy ki tüntetni az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Borsik János...
A nyitás utáni rövid időszaktól eltekintve végig a pénteki értéke alatt volt a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délután meredek zuhanásba kezdett.
A Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete csatlakozik a CINASZ és a Fürst Szakszervezetek tiltakozó sztrájk felhívásához. A sztrájk célja, hogy felhívják a BKV Zrt. Figyelmét az autóbuszok rossz műszaki állapotára és a járatcsökkentések veszélyeire.
A nagyobb kérdésekben nem látják a visszavonulás esélyét, hiszen a tárca a koalíciós megállapodásnak megfelelő törvényjavaslatot készített elő – jelentette ki az egészségügyi reform kapcsán MSZP-s részről megfogalmazott több mint száz módosító indítványról Horváth Ágnes egészségügyi tárcavezető. A Fidesz képviselői nem szavazzák meg az MSZP-s javaslatokat sem.
Összeomlott hétfőn a nagyatádi kórház számítógépes rendszere - erősítette meg a kórház főigazgató-főorvosa. Bóta László tájékoztatása szerint a szervergép két adattárolója egyszerre ment tönkre.
Víz alatt is "látó", úgynevezett szonár berendezéssel gazdagodott az egyik gyorséttermi hálózat jóvoltából a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesület eszközparkja. A GPS-szel egybeépített, háromdimenzós készülék fotóminőségű képet közvetít.
Népszerűek az online kereskedelmi honlapok, az internetezők 17 százaléka legalább egy alkalommal keresett fel ár-összehasonlító oldalakat - derül ki a Szonda Ipsos és a Gemius Hungary online közönségfelméréséből.
Kilenc magyar film vesz részt a 38. Indiai Nemzetközi Filmfesztiválon, és idén Mészáros Mártát kérték föl a nemzetközi zsűri elnökének. A filmmustra péntektől december 3-ig tart Goán.