2007. november 15. csütörtök

nov. 15
18:13
Újabb BKV sztrájk (HírExtra)
A tervezett járatritkítások, az újabb létszámleépítések és munkakörülményeik romlása miatti tiltakozásukként november 20-án üzemkezdettől kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak egy budai és egy pesti buszgarázs dolgozói - közölte az érintett két szakszervezet vezetője az MTI-vel csütörtökön. Állítólag a buszok fele nem közlekedik majd.
nov. 15
18:13
Visszafordítják az autósokat a 82-es főúton (Blikk)
nov. 15
18:15
Minőség-ABC-t csináltak a fogyasztóvédők (HírExtra)
Annak érdekében, hogy jó minőségű édességek kerüljenek a Mikulás-csomagokba és a karácsonyfára, Minőség ABC-t alkottak az Édességgyártók Szövetsége és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szakemberei.
nov. 15
18:16
APEH: csaknem 3 milliárdot keresett a tavalyi rekorder (Infostart)
A legmagasabb, magánszemély által bevallott jövedelem 2006-ban 2,9 milliárd forint volt - mondta az InfoRádiónak az APEH elnöke. Szikora János hozzátette: az egyéni vállalkozók között a legmagasabb árbevételt, 5,2 milliárd forintot, egy patikákat üzemeltető vállalkozó érte el.
nov. 15
18:16
Fehéroroszország tiltakozik az amerikai szankciók ellen (Gondola)
A fehérorosz külügyminisztériumba kérették csütörtökön a minszki amerikai nagykövetet, hogy hivatalos tiltakozó jegyzéket adjanak át neki a Belnaftahim kőolajipari vállalattal szemben bevezetett...
nov. 15
18:16
11 százalékkal nőtt a Bouygues bevétele (Privátbankár)
A Magyarországon is érdekelt francia Bouygues építőipari és távközlési csoport 21,294 milliárd eurós forgalmat jelentett az első háromnegyed évről, 11 százalékkal többet a tavalyi első kilenchavi 19,1...
nov. 15
18:18
Megfelel a várakozásoknak az amerikai infláció (Privátbankár)
A várakozásoknak megfelelően 0,3 százalékkal nőtt a fogyasztói árszint októberben, szeptemberhez képest, az Egyesült Államokban, az energiaárak nagyobb arányú emelkedését más javak, illetve az ingatla...
nov. 15
18:19
Lamperth elszánt, de nem naiv (HírExtra)
Kitart a szabad iskolaválasztás korlátozása mellett a szociális- és munkaügyi miniszter, aki az Egyenlő Esélyek Mindenki Számára Európai Év csütörtöki hazai záró konferenciáján azt hangsúlyozta, hogy ebből nem a szabadság korlátozását kell kiolvasni.
nov. 15
18:19
A KDNP a budapesti légszennyezésre hívta fel a figyelmet (HírTV)
A budapesti útfelújítások mentén létesüljenek légszennyezettséget mérő állomások - ezt javasolja Rétvári Bence, a KDNP fővárosi képviselője. A KDNP-frakció szóvivője szerint a légszennyezés miatt a budapestiek 3 évvel korábban halnak meg.
nov. 15
18:24
Ünnepeljük a fényt! (HírExtra)
A hindu vallás egyik legnagyobb ünnepségsorozata a díváli, azaz a fény ünnepe, amelyről az idén is sokszínű kulturális szórakoztató programmal emlékeznek meg november 16-án este a Móricz Zsigmond Gimnázium aulájában. Az indiai nagykövetség és a Magyarországon élő indiaiak közössége hagyományosan itt rendezi meg az ünnepséget, amely közel van az indiai nagykövetség épületéhez.
nov. 15
18:24
Japán fények az Erzsébet hídon (HírTV)
A tervek szerint 2009-re már három budapesti hídnak lesz díszkivilágítása. Az Erzsébet híd díszítését Japán vállalta, a két ország közötti hivatalos kapcsolatfelvétel évfordulójának tiszteletére. A részletekről egy tavalyi megállapodás alapján csütörtökön tárgyalt Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a japán nagykövetség első titkárával és a japán tervezővel.
nov. 15
18:26
Milliók éheznek (HírExtra)
Több mint 35 millió amerikai állampolgár - köztük csaknem 13 millió gyerek - hosszabb-rövidebb ideig nem jutott elég élelemhez 2006-ban - mutatta ki éves jelentésében az amerikai mezőgazdasági minisztérium.
nov. 15
18:26
MSZP: nincs ötpárti egyetértés a közpénzekből nyújtott támogatásokról (Gondola)
Nem született ötpárti megállapodás azokról a módosító indítványokról, amelyeket a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvényjavaslathoz nyújtanak be. Erről Varju László, az...
nov. 15
18:27
2009-re kivilágítják a japánok az Erzsébet hidat (Privátbankár)
A magyar-japán diplomáciai kapcsolatokat kívánja megünnepelni a két fél az Erzsébet híd díszkivilágításával - közölte Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes hivatala
nov. 15
18:29
Új berendezést kaptak (HírExtra)
A keleti országrészben egyedülálló, DSA (digitális szubtrakciós angiográf) készüléket helyeztek üzembe a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Auguszta Központ radiológiai egységében - jelentette be Paragh György egyetemi tanár, centrumelnök csütörtökön sajtótájékoztatón.
nov. 15
18:30
Tüntetés a kazincbarcikai kórházért (Alternatív Energia)
Tüntetést tartottak csütörtök délután a kazincbarcikai városi kórház előtt, a mintegy háromszáz főnyi tömeg azért demonstrált, hogy az egészségügyi intézmény működtetését ne adja magánkézbe az önkormányzat. A résztvevők transzparensekkel, gyertyákkal a kezükben hallgatták a felszólalók beszédeit, a plakátokon "Zsebre megy a kórház?!", El a kezekkel a kórházunktól!" feliratok voltak olvashatók.
nov. 15
18:30
Musarraf a szenátus elnökét nevezi ügyvezető miniszterelnöknek (Kripto Akadémia)
Pervez Musarraf pakisztáni elnök Mian Mohammed Szumrót, a szenátus elnökét nevezi ki pénteken ügyvezető kormányfőnek a folyó ügyek intézésére és a január elejei parlamenti választások előkészítésére - közölte az elnöki hivatal. Az 57 éves Szumro volt bankár, tagja az elnök pártjának, a Pakisztáni Muzulmán Ligának.
nov. 15
18:31
Szlovák törvényhozás: nem értjük, milyen gesztusokat vár Magyarország (Gondola)
A Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke nem érti, hogy milyen gesztusokat vár Magyarország Szlovákiától a Benes-dekrétumokról szóló parlamenti határozat elfogadása után kialakult helyzetben. Miroslav Ciz...
nov. 15
18:32
Ökumenikus konferenciát tartanak a pápaságról (Alternatív Energia)
Kétnapos ökumenikus konferenciát rendez a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem dogmatikai tanszéke és a Sapientia Hittudományi Főiskola dogmatikai tanszéke csütörtökön és pénteken Budapesten, amelynek fő témája a pápaság szerepe a kereszténységben és a pápai hatalom elismerése illetve kétségbe vonása más felekezetek részéről. A II. János Pál pápa által szorgalmazott párbeszéd jegyében…
nov. 15
18:34
Kevesebb a veszteséges cég (HírExtra)
A társasági adóbevallást benyújtó vállalkozások 2006-ban 3.472 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el - emögött 4.584 milliárd forint nyereség és 1.112 milliárd forint veszteség húzódik meg -, 96 milliárd forinttal többet, mint az előző évben - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adataiból, amelyeket Szikora János, az APEH elnöke ismertetett csütörtökön.
nov. 15
18:34
A Richter a régió legnagyobb gyógyszeripari csoportjává válhat (HírTV)
Két nagy külföldi felvásárlást jelentett be csütörtökön a Richter Gedeon Nyrt. a tőzsdén. A cég 231 milliárd forint értékű ügylet keretében társul a lengyel Polpharma gyógyszergyártóval és 22 milliárd forintért megveszi az orosz Akrihin gyógyszeripari cég 80 százalékát.
nov. 15
18:35
Ötvenhatos emléktáblát avattak Bécsben (Kripto Akadémia)
Az 1956-os magyarországi forradalom tiszteletére avatott emléktáblát Demszky Gábor budapesti és Michael Häupl bécsi főpolgármester csütörtökön az osztrák fővárosban. Az ünnepélyes esemény a Weghuberparkban, a Volkstheater közelében zajlott le. Az emléktáblát a két főváros önkormányzata állíttatta, elismerve azt az önzetlen segítséget, amelyet Bécs lakossága nyújtott az ötvenhatos forradalmat és…
nov. 15
18:37
Veres: "Egyszer sem kezdeményeztem vagyonosodási vizsgálatot" (Infostart)
Hazugságnak nevezte Veres János pénzügyminiszter a Magyar Hírlapban megjelent, az általa indított vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó állításokat. Szikora János, az APEH elnöke is cáfolta az újság állítását.
nov. 15
18:37
Behívatták a minszki amerikai nagykövetet (Privátbankár)
A fehérorosz külügyminisztériumba kérették csütörtökön a minszki amerikai nagykövetet, hogy hivatalos tiltakozó jegyzéket adjanak át a Belnaftahim kőolajipari vállalattal szemben bevezetett pénzügyi b...
nov. 15
18:40
Teleki támogat (HírExtra)
Teleki László szocialista párti képviselőként és országos roma politikusként egyaránt támogatja Lamperth Mónika kezdeményezését, hogy vizsgálják felül a szabad iskolaválasztást - közölte az MTI-vel csütörtökön a korábbi romaügyi államtitkár.
nov. 15
18:40
2,9 milliárd forint volt 2006 legnagyobb bevallott jövedelme (HírTV)
A tavalyi legnagyobb bevallott jövedelem 2,9 milliárd forint volt, ennek az adózónak a munkaviszonyból származó jövedelme megközelítette az 1,3 milliárdot. Az egyéni vállalkozók közül a TOP-100 élén egy patikus áll, akinek éves bevétele elérte az 5,2 milliárd forintot.
nov. 15
18:42
Emléktáblát avattak (HírExtra)
Az 1956-os magyarországi forradalom tiszteletére avatott emléktáblát Demszky Gábor budapesti és Michael Häupl bécsi főpolgármester csütörtökön az osztrák fővárosban. Az ünnepélyes esemény a Weghuberparkban, a Volkstheater közelében zajlott le.
nov. 15
18:42
Tüntetés a kazincbarcikai kórházért (Gondola)
Tüntetést tartottak csütörtök délután a kazincbarcikai városi kórház előtt, a mintegy háromszáz főnyi tömeg azért demonstrált, hogy az egészségügyi intézmény működtetését ne adja magánkézbe az...
nov. 15
18:43
Elhunyt Kosáry Domokos (Privátbankár)
Életének 95. évében csütörtökön elhunyt Kosáry Domokos Széchenyi-nagydíjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egykori elnöke. A nemzetközi tudományos élet és a közélet kiemelkedő egyéniségé...
nov. 15
18:45
MSZP: Orbán becsmérli az országot (HírExtra)
Magyarország teljesítményét, külpolitikai szerepét becsmérlő, lenéző mondatok azok, amelyeket Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mondott washingtoni látogatása során - közölte Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtökön az MTI-vel.
nov. 15
18:45
IAEA: Irán „jelentős haladást” mutatott (HírTV)
Irán „jelentős haladást” mutatott abban a tekintetben, hogy átláthatóbbá tegye vitatott atomprogramját, de tovább kell javítania „pozitív hozzáállásán”. Így összegezhető a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (IAEA) az a csütörtökön közzétett jelentése.
nov. 15
18:47
Az érte küldött mentő ölte meg (HírExtra)
Az érte küldött mentőautóval ütközve ért halálos karambol egy boszniai nőt: a balesetben a beteg két rokona is életét vesztette egy szarajevói lapjelentés szerint.
nov. 15
18:47
Van, aki 108 milliót keres havonta (Piac és Profit)
A személyi jövedelemadó (szja) alá tartozó összevont jövedelmek átlagos adóterhe 2006-ban 18,8 százalékra mérséklődött az előző évi 18,9 százalékról - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tavalyi adóstatisztikájából, amelyet Szikora János, az APEH elnöke ismertetett csütörtökön a sajtóval.
nov. 15
18:50
Baleset az átjáróban (HírExtra)
Három ember halálát és mintegy húsz fő sérülését okozta csütörtökön a Gdynia és Zielona Góra között közlekedő személyvonat és egy teherautó összeütközése az észak-lengyelországi Swiecie közelében egy vasúti átjáróban - közölte a helyi rendőrség. Az egyik halálos áldozat a vasúti szerelvény vezetője. A teherautó sofőrje sértetlen maradt.
nov. 15
18:50
Gyertyás demonstráció a kazincbarcikai kórház privatizálása ellen (HírTV)
Körülbelül 200-an tüntettek csütörtök délután a kazincbarcikai kórház magánkézbe adása ellen. Az intézmény igazgatója, Trencsényi Erzsébet szerint ha a 2005-ben felújított kórház eladásra kerül, akkor romlik a gyógyítás színvonala, és tömeges elbocsátásra kell számítani.
nov. 15
18:53
Musarraf a szenátus elnökét nevezi ügyvezető miniszterelnöknek (Gondola)
Pervez Musarraf pakisztáni elnök Mian Mohammed Szumrót, a szenátus elnökét nevezi ki pénteken ügyvezető kormányfőnek a folyó ügyek intézésére és a január elejei parlamenti választások...
nov. 15
18:54
Lemezbemutatók és Rendhagyó Prímástalálkozó a Gödörben (Infostart)
A Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band legújabb, Aven Shavale című lemezbemutatója mellett a Tündérground együttes is előadja első, Mirtill című albumának zenei anyagát a III. Hangvető Fesztiválon, november 16-17-e között. Szombaton rendhagyó prímástalálkozóra várják a rendezők a cigányzene kedvelőit a Gödör Klubban.
nov. 15
18:55
Ehetetlenek az uborkák (HírExtra)
Tizenhatféle csemegeuborkából csupán négy kapott jó, nyolc közepes, kettő még megfelelő, kettő pedig nem megfelelő minősítést - állapította meg a Kosár című fogyasztóvédelmi magazin tesztje.
nov. 15
18:57
A főpolgármester 10 százalék körüli BKV-tarifaemelést vélelmez (Alternatív Energia)
A BKV járatritkításokat elutasító korábbi kijelentését kéri számon a fővárosi Fidesz Demszky Gáboron, s egyúttal leszögezik, hogy elfogadhatatlannak tartják a városi közösségi közlekedés színvonalának csökkentését. A főpolgármester elmondta, hogy a BKV további hiteleket már nem vehet fel. A jövő évi költségvetésben várható 6 milliárd forintos hiányt pedig a cég egyebek közt hatékonyságának…
nov. 15
18:57
Mérséklődött az adó (HírExtra)
A személyi jövedelemadó (szja) alá tartozó összevont jövedelmek átlagos adóterhe 2006-ban 18,8 százalékra mérséklődött az előző évi 18,9 százalékról - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tavalyi adóstatisztikájából, amelyet Szikora János, az APEH elnöke ismertetett csütörtökön a sajtóval.
nov. 15
18:58
Részben dicséri, részben elmarasztalja Iránt a legújabb NAÜ-jelentés (Gondola)
Irán fontos és nagy lépéseket tett nukleáris tevékenységének átláthatóvá tétele érdekében, de még megoldatlan több alapvető kérdés az iráni atomprogrammal kapcsolatban - áll a Nemzetközi...
nov. 15
18:59
Új rendőrfőkapitány Borsodban (Alternatív Energia)
Új főkapitány vezeti Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrségét csütörtöktől, Vereczkei Csaba ezredes eddig a főkapitányság bűnügyi igazgatója volt - tudatta Dobi Tamás, a főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa. Állománygyűlésen Bencze József országos rendőrfőkapitány tudatta: Kökényesi Antal vezérőrnagyot, az eddigi megyei főkapitányt az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójává…
nov. 15
19:01
Világsztárok Budapesten (HírExtra)
A Magyar Állami Operaház november 24-én mutatja be Agnes Baltsával és Nadine Secundéval a főszerepekben Richard Strauss Elektráját. Az Ybl-palota vérvörös drapériába burkolt főbejárata is jelzi, hogy az előadást az évad legjelentősebb premierjének tartja a dalszínház - közölték az operaház képviselői csütörtökön, Budapesten.
nov. 15
19:04
Meglepően jó olajadatok (Privátbankár)
Áru, deviza -és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus efektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
nov. 15
19:05
Miért hagyott figyelmen kívül a minisztérium egy érvényes pályázatot? (Infostart)
Miért hagyott figyelmen kívül az igazságügyi minisztérium egy eredményes pályázatot, s miért nem annak nyertesét nevezte ki a meghirdetett posztra? Ennek járt utána az InfoRádió.
nov. 15
19:06
Amerikai bírálat Romániának (Privátbankár)
Élesen bírálta a román törvényhozást az ügyészi hatáskörök korlátozása miatt Nicholas Taubman, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, aki szerint az új módosítások akadályozzák a korrupciós és egyé...
nov. 15
19:06
Karácsonyfa 300 millióért (HírExtra)
Senki sem beszél már a szegény kisgyermekről a szalma között: a japán Takasijama áruházban csillogó luxussal várják a karácsonyt. A kínálatban 400 gyémánttal kirakott karácsonyfa is szerepel.
nov. 15
19:06
Lelőtt drukker - gyilkossággal vádolják a rendőrt (HírTV)
Emberölés helyett gyilkossággal vádolják azt az olaszországi rendőrt, aki vasárnap lelőtt egy futballszurkolót egy autópálya melletti pihenőben - közölte a rendőr ügyvédje csütörtökön
nov. 15
19:08
Wass Albertre emlékeznek (HírExtra)
Wass Albert születésének 100. évfordulója alkalmából emlékévet hirdettek 2008-ra az erdélyi író tiszteletére - jelentette be Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület elnöke csütörtökön Budapesten.
nov. 15
19:08
Putyint támogató civil mozgalom alakult (Gondola)
Az oroszországi Tverben csütörtökön megalakult a Vlagyimir Putyin elnököt támogató civil kezdeményezések tanácsa: a mozgalom célja a hatalom társadalmi ellenőrzése a putyini irányvonal...

Keresés