A Diósgyőr idegenbeli fölényes győzelme után hazai pályán 3-2-re kikapott a bajnoki címvédő Debrecentől, ennek ellenére 6-4-es összesítéssel bejutott a labdarúgó Ligakupa őszi döntőjébe.
A kormány a rendelkezésre álló valamennyi eszközzel élni kíván, hogy a villamos energiára ható árnyomást csökkentse - áll a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közleményében. A közlemény rámutat: nincs olyan tényező, ami miatt a lakossági áramszolgáltatás esetében kétszámjegyű áremelkedésre kellene számítani.
Felfüggesztették állásából, a rendőrség pedig figyelmeztette azt a tanárnőt, aki 16 éves diákjával keveredett szexuális kapcsolatba. Az ügy pikantériája, hogy a 28 éves tanárnő férje ugyanabban az iskolában dolgozik.
Az MSZP-frakció hamarosan dönt arról, visszavonják-e az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot. Erről Lendvai Ildikó frakcióvezető nyilatkozott szerdán az MTI-nek.
A kormány a rendelkezésre álló valamennyi eszközzel élni kíván, hogy a villamos energiára ható árnyomást csökkentse - áll a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közleményében, amelyet...
A Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának munkáját segíti a Skoda márka 1000. Roomsterje, amelyet a cég fennállása óta kiszállított 400 000. gépkocsi átadása alkalmából adományozott a kórháznak a Porsche Hungária.
Jövő év végétől lesz esedékes a dél-afganisztáni magyar katonai szerepvállalás, ami 20-30 fős zászlóaljtörzs tevékenységét jelenti majd - közölte Havril András vezérezredes, a Honvéd Vezérkar...
Igen jó üzletet csinált Hugh Grant. A brit színész ugyanis egy aukción 11 millió fontot (közel 4 milliárd forintot) kapott a birtokában lévő, Elizabeth Taylorról készített Andy Warhol képért. Márpedig a festményt csak 2 millió fontért (mintegy 800 millió forintért) vette.
Biztostűkkel fogatta össze fiai nyelvét és ajkát egy nigériai születésű brit férfi, máskor pedig szikével vágta fel a szájukat - hangzott el egy bírósági tárgyaláson.
A második napon is a hétszeres világbajnok, 2006-ban visszavonult Michael Schumacher volt a leggyorsabb a Formula–1-es csapatok barcelonai tesztsorozatán. Az egyik Ferrarit kormányzó német géniusz 1:21,486 perccel bizonyult a legjobbnak.
Jövő csütörtöktől vetítik a mozikban Bollók Csaba filmjét, az Iszka utazása című alkotást, amelynek díszbemutatóját hétfőn tartják Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban - közölte a forgalmazó képviselője az MTI-vel.
Alighanem utolsó világkörüli turnéjára indul Celine Dion. A kanadai énekesnő döntését azzal indokolta, hogy a jövőben inkább anyai szerepére koncentrálna.
Jennifer Aniston kifordult önmagából: kedves, szolíd lányból féktelen, bulizós csajjá változott. Barátai aggódva figyelik, ahogy hajnalig iszik a szórakozóhelyeken, közben pedig pasikra vadászik lépten-nyomon.
Felül fogja vizsgálni Venezuela Spanyolországhoz fűződő kapcsolatait Hugo Chávez venezuelai elnök - jelentette be szerdán a dél-amerikai ország államfője. Spanyolország és egykori gyarmata...
A környezetvédők lassacskán imába foglalják Paris Hilton nevét, a szőke szépség ugyanis nemrég felemelte a szavát az északkelet-indiai elefántok védelmében. Egy sztár szava pedig aranyat ér.
Jövő évben kínai kulturális évad lesz Magyarországon - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter, miután szerdán megbeszélést folytatott Szun Csia-cseng (Sun Jiazheng) kínai kulturális miniszterrel Pekingben.
Döntően a kormány és a főváros vezetői között november 26-án várható találkozó előkészítéséről, a tárgyalásra javasolt témákról esett szó a fővárosi MSZP-SZDSZ szerda délutáni koalíciós egyeztetésén - közölték a képviselőcsoportok vezetői. Steiner Pál (MSZP) és John Emese (SZDSZ) elmondta, hogy a kormány-főváros közti Budapest Szerződést több területtel is kibővítenék. Ezért kezdeményezik majd a…
A tettesek a Maybach márkájú kocsi szélvédőjéhez vágtak egy doboz tejet, mire a sofőr kiugrott az autóból. Ketten elkapták, visszatuszkolták a kocsiba és elhajtottak, majd a város határán túl kidobták.
Magyarország januártól megnyitja munkaerőpiacát a szakképzett romániai munkaerő előtt. Erről a magyar és a román kormány állapodott meg együttes ülésén Nagyszebenben.
Néhány évvel ezelőtt még megállíthatatlanul romlott a színvonal egy nagy-britanniai iskolában, a leleményes tanároknak azonban sikerült megtalálniuk a tanítási módszert, amely biztosan leköt minden kisdiákot.
A fegyverkezési verseny elkerülésére, a koszovói és az iráni rendezésre, Oroszország WTO-tagságára is kitér az Európai Parlament (EP) szerdán megszavazott állásfoglalása az Európai Unió és...
Új módszert talált ki James Bond megszemélyesítője a lesifotósok elkerülésére és a számára kényelmetlen képek elkerülésére: hihetetlen gyorsasággal és elképesztő mennyiséget iszik.
Belgium és Hollandia közösen vállalná a 2018-as labdarúgó-világbajnokság megrendezését. Erről a két ország futballszervezetének elnökei, a belga Francois de Keersmaecker és a holland Mathieu Sprengers személyesen tájékoztatták Joseph Blattert, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökét és Jerome Valcke főtitkárt.
A Magyar Orvosi Kamara érdeke, hogy az egészségbiztosítási rendszer megváltozzon, de nem úgy, ahogy a parlamentbe beterjesztett javaslatok körvonalazzák - mondta Éger István.
Ámokfutás az, amit a kormány a több-biztosítós rendszer bevezetése tekintetében tesz, melynek a következménye egyfajta társadalmi eutanázia lehet - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke Dunapatajon.
A budapesti közgyűlés városfejlesztési bizottsága nem fogadta el a kormányzati negyed építéséről rendelkező fővárosi szabályozási kerettervet, hiányolják ugyanis a közlekedési koncepciót.
A Zala Volán-ZTE kikapott az ukrán Zaporizzsja otthonában a női kosárlabda Európa Kupa második fordulójában. A 12 csoportból az első és második helyezett, valamint a nyolc legjobb harmadik jut a 32 közé.
Gordon Brown brit kormányfő szerdán 500 millió dollár újjáépítési segély átutalását ígérte a palesztinoknak, ha "kézzelfogható haladás" lesz tapasztalható biztonsági téren. A miniszterelnök a parlament alsóházában felszólította az Európai Unió többi tagállamát és az Egyesült Államokat, hogy csatlakozzon a brit kezdeményezéshez.
Bár az igazságügyi és rendészeti tárca sajtófőnöki posztjára kiírt pályázaton eredményes volt, Juhász Gábor államtitkár közbenjárására mégsem Orodán Sándor, korábbi belügyi szóvivő lett a tárca kommunikációs főosztályának vezetője - állítja az InfoRádió minisztériumi forrása. Orodán Sándor jelenleg a Határőrség szóvivője, és mint mondta, korrekt a munkakapcsolata Juhász Gáborral. Az államtitkár…
Ismét összekapott Geri Halliwell és George Michael. A Spice Girls énekese és barátja a kilencvenes évek meghatározó leánycsapatának visszatérésére írt első single megírása miatt kaptak össze.
A betegek hétvégétől egy internetes oldalon szavazathatnak arra az orvosra, aki véleményük szerint szakmailag és emberileg a legtöbbet nyújtotta. Közülük a legjobbnak a szervező Magyar Egészségvédelmi Alapítvány január végén egy úgynevezett Astellas-díjat ad át.
Csütörtök estig túlnyomóan borult lesz az ég, és eleinte csak néhol, éjszakától viszont többfelé várható csapadék. Nyugaton havazás, a Tiszántúlon eső, havas eső lesz a jellemző. A középső országrészben előbb eső, havas eső, majd egyre inkább havazás valószínű. A délkeleti szél északira, északkeletire fordul, éjszaka és holnap napközben többfelé megerősödik.
A Pentagon újabb körüzenetben hívta fel a hadsereg vezetőinek figyelmét, hogy tilos a vízbe fullasztást szimuláló vallatási technika alkalmazása. Az amerikai védelmi minisztérium annak nyomán kényszerült megismételni 2006 szeptemberi állásfoglalását az ügyben, hogy az új igazságügy-miniszter, Michael Mukasey szenátusi megerősítése kapcsán a kérdés újra közbeszéd tárgya lett. A Bush által kijelölt…
Húsz év után megújítja háromágú csillag-emblémáját a Mercedes-Benz. Az új logo mellé új kampány is társul, melynek szlogenje "A csillag mindig fent ragyog" lesz.
A közigazgatási fegyelem, a rend, a biztonság és sok minden más ma inkább pártpolitikai eszköz, mintsem egyetemesen elismert norma és követelmény - mondta Boross Péter volt miniszterelnök Sereg András Boross - hadapródiskolától a miniszterelnöki székig című interjúkötetének bemutatóján, szerdán. Ha az ember tükörbe akar nézni és önmagát valamilyen mércével mérni, akkor két szempontot kell szem…
Mezőgazdasági gépgyártásban és járműipari beruházásokban működhet együtt egymással a jövőben Fehéroroszország és Nógrád megye, illetve Salgótarján - jelentette be a fehérorosz állam nagykövete, Jelena Kupcsina szerdai salgótarjáni látogatásán.
Autóval akartak kiszakítani a helyéről egy pénzkiadó automatát hajnalban a főváros XI. kerületében. A biztonsági úr megzavarta a műveletet, ezért az elkövetők üres kézzel távoztak - mondta el az InfoRádiónak a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A Yes együttes egykori alapítója, a néhány éve szólóénekesként koncertező Jon Anderson két év után ismét fellép Budapesten. A Petőfi Csarnokban csütörtök este nyolckor kezdődő koncertjére még kaphatók jegyek - közölték a Független Hírügynökséggel a koncert szervezői.
A bíróság szerdán nem tudott dönteni arról, hogy Tasnádi Péter, a több súlyos bűncselekménnyel vádolt vállalkozó elmeállapotáról szóló szakértői vélemények közül melyiket fogadja el. Két szakértői páros Tasnádi kóros elmeállapota mellett érvelt, egy szakértői páros szerint viszont most is és a bűncselekmények elkövetése idején is egészséges volt.
A történelmi tanulságokat ma elsősorban a kispártként a koalíciót (félre)vezető SZDSZ-nek kellene levonnia. Az önmagát liberális pártnak mondó, valójában radikálisan üzleti csoport a felelős azért, ami ma Magyarországon zajlik. Ők teremtették meg ennek személyi feltételét. Ők segítették a trónra „Rudolf Ferdinándot”, s ők tartják ott ma is.
Két év alatt épülhetne fel Erzsébetváros új sportcsarnoka - jelentette be a VII. kerület polgármestere egy szerdai sajtóreggelin. Hunvald György az is elmondta, hogy jövőre ismét pályáznak azért, hogy a régi Zsidónegyed a Világörökség részévé váljon.
Gyurcsány Ferenc nem tart attól, hogy a magyar munkaerőpiac januári teljes megnyitása után nagy számú román munkavállaló érkezne Magyarországra. A miniszterelnök erről a közös kormányülést követő sajtótájékoztatón beszélt. Gyurcsány kifejtette: a csatlakozást követően tíz százalékkal csökkent a munkavállalási engedélyt igénylő román állampolgárok száma.
A Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) BAA1 hitelminősítési besorolást kapott a Moody's-tól, a Standard and Poor pedig várhatóan egy hónap múlva közli a besorolást, ami a MÁV tervezett 75-100 milliárd...
Gyurcsány Ferenc rendeljen el tisztázó vizsgálatot Kóka János villaépítési ügyében - követelte Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnöki kabinetfőnöke a gazdasági miniszter félkész svábhegyi háza előtt...