2007. november 18. vasárnap

nov. 18
9:10
Kávéillatú óvszer az etiópoknak (Blikk)
nov. 18
9:12
Súlyos tűzeset a III. kerületben (Blikk)
nov. 18
9:12
Hasim Thaqi a koszovói választások győztesének nyilvánította pártját (Gondola)
A koszovói választások győztesének nyilvánította pártját, a Koszovói Demokratikus Pártot (PDK) vasárnap Hasim Thaqi. Az egykori gerillavezér, mai koszovói albán ellenzéki politikus támogatóinak...
nov. 18
9:13
A Szentírást már tízezren olvassák e-mail-ben naponta (Blikk)
nov. 18
9:15
Súlyos baleset történt az Árpád hídon (Blikk)
nov. 18
9:15
Szövetséges akcióban mintegy száz tálib halt vagy sebesült meg Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Mintegy száz tálib lázadó halt vagy sebesült meg abban a hadműveletben, melyet afgán és kanadai katonák indítottak közösen Afganisztán déli részén - közölte vasárnap egy rendőrségi illetékes. Mint a kandahári rendőrség szóvivője a térségből származó értesülésekre hivatkozva elmondta, a Kandahár tartományban, szombaton indított hadműveletben életét vesztette két kanadai NATO-katona és tolmácsuk,…
nov. 18
9:16
Megcáfolt sztárpletyka: "Nem járunk együtt, csak barátok vagyunk" (Infostart)
Cáfolta az őt Ashley Olsen színésznővel összekötő híreszteléseket Lance Armstrong. A volt kerékpáros bajnok szerint csak barátok a nála 15 évvel fiatalabb nővel.
nov. 18
9:20
A Mystery Gang új dobossal az A38 Hajón (Spa Trend Online)
A rockabilly egyik legeredetibb hazai formációja, a Mystery Gang trió csütörtökön este lép fel a saját maga által garázsrocknak és dzsungelrocknak is nevezett programjával.
nov. 18
9:23
Ég egy ABC-áruház Pécelen (Gondola)
Ég egy ABC-áruház Pécelen, a Maglódi úton - tájékoztatta az MTI-t a Tűzoltóság ügyeletese vasárnap hajnalban. A tájékoztatás szerint egy 200 négyzetméteres épület tetőszerkezete lángol, a...
nov. 18
9:26
Időközi önkormányzati választás kezdődött Csörögön (Alternatív Energia)
Időközi önkormányzati választás kezdődött vasárnap a Pest megyei Csörögön. Reggel 8 óráig egy tucatnyian adták le szavazatukat az e célra berendezett két helyiségben - közölte az alpolgármester az MTI-vel.
nov. 18
9:29
Ég egy ABC-áruház Pécelen (Blikk)
nov. 18
9:39
Antifasiszta tüntetők csaptak össze rendőrökkel Barcelonában (Gondola)
Tíz rendőr megsérült, hét tüntetőt őrizetbe vettek a hatóságok szombaton Barcelonában egy antifasiszta tüntetés során, melyet egy 16 éves fiú november 11-i meggyilkolásának emlékére tartottak....
nov. 18
9:46
Indiai egyetemisták Nádas Péter-fordításai (Spa Trend Online)
Nádas Péter Kossuth-díjas író művészetét mutatja be kedden a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központban Köves Margit, a delhi egyetem magyar tanszékének, és Saszvati (Shaswati) Mazumdar professzorasszony, az intézmény germanisztikai tanszékének vezetője.
nov. 18
9:52
Le kell adnia a borravalót a tolvaj pincérnek (Infostart)
A pincér egy tolvaj, a séf narancssárga rabruhában dolgozik, bent pedig őrök cikáznak: így néz ki Dél-Afrika legfurcsább étterme, amely abban a börtönben működik, ahol annak idején Nelson Mandela is raboskodott.
nov. 18
9:54
Budapesten 12,5 milliárd forintért vettek üdülési csekket (Gondola)
Január-október között a fővárosban 12.545.403.000 forint értékben vásároltak a gazdálkodók kedvezményes üdülési csekket 725.687 fő részére - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA)....
nov. 18
9:59
Tűz egy szaúd-arábiai gázfeldolgozó üzemben, tíz halott (Gondola)
Tűz ütött ki szombat éjjel a szaúd-arábiai Havíje gázfeldolgozó üzem területén, a balesetben tíz ember életét vesztette. A sivatagi királyság állami gáz- és olajipari vállalatától, a Saudi...
nov. 18
10:26
Egyre többen olvassák e-mailben a Szentírást (Gondola)
Feliratkozott a tízezredik olvasó az Evangélium e-mailben elnevezésű szolgáltatásra, amelynek keretei között naponta kapják az érdeklődők az arra a napra szóló bibliai szöveget - adta hírül az...
nov. 18
10:31
Mentés közben ellopták a tűzoltóság szóvivőjének autóját (HírTV)
Három fiatal nő súlyosan megsérült szombat este, amikor autójuk villanyoszlopnak csapódott Budapesten az Árpád hídon. A sérülteket a tűzoltók tudták kiszabadítani a roncsok közül. Mentés közben ellopták a baleset helyszínéről a tűzoltóság szóvivőjének szolgálati autóját, amit később kifosztva találtak meg.
nov. 18
10:31
Natura 2000: egy év múlva jelennek meg az első fenntartási tervek (Gondola)
A Natura 2000 területekre a földhasználati szabályokat kijelölő első fenntartási tervek egy év múlva jelennek meg - tájékoztatta Haraszthy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM)...
nov. 18
10:40
Sújtólégrobbanás egy ukrán bányában, sok halott (Infostart)
Ukrajnában sújtólégrobbanás történt egy bányában. A jelentések szerint 33-an meghaltak, 70 bányász sorsa ismeretlen.
nov. 18
10:41
Hiánypótlásra szólítják fel a felvételizőket (Infostart)
Január 2-áig lehet benyújtani a hiánypótlásokat és a módosítási kérelmeket a felsőoktatási intézményekhez - olvasható az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján.
nov. 18
10:42
Koalíciós válságtanácskozás pártelnöki szinten (HírTV)
Titkos helyen, titokban tárgyal a koalíciós pártok közötti feszültségekről legmagasabb, pártelnöki szinten az MSZP és az SZDSZ. Az egyeztetést a hírTV információi szerint a szocialisták kezdeményezték.
nov. 18
10:46
Dobó Kata: „Létezik normális pasi?” (Blikk)
BUDAPEST – Ismét bizonyítania kell Dobó Katának, ezúttal a színpadon. A fiatal színésznő komoly feladatot kapott, Ruttkai Éva nyomdokaiba lép, Molnár Ferenc A hattyújában. Elárulja azt is, miért nem vágyik vissza Amerikába, miért volt kínos a vörös szőnyegen sétálni, és milyen férfi tudná boldoggá tenni.
nov. 18
10:47
Eredménytelennek tűnik az amerikai rábeszélés Pakisztánban (Infostart)
Pakisztánban a rendkívüli állapot felodását és a politikai foglyok szabadon engedését kérte az államfőtől az amerikai külügyminiszter-helyettes.
nov. 18
10:47
Klímabarát települések (Piac és Profit)
A klímaváltozás lassítása, káros hatásainak csökkentése érdekében Klímabarát Települések Szövetsége alakult öt hazai önkormányzat részvételével a baranyai Hosszúhetényben.
nov. 18
10:49
Csetepaté Barcelonában (Infostart)
Barcelonában tíz rendőr megsérült a szombat esti antifasiszta tüntetések utáni rendbontásban, hét demonstrálót őrizetbe vettek.
nov. 18
10:51
A palesztinok az építkezések leállítását követelik (Infostart)
A ciszjordániai zsidó telepek építésének teljes leállítását követelte a jeruzsálemi amerikai főkonzulhoz intézett levelében a palesztin főtárgyaló.
nov. 18
10:52
Senkit sem vettek őrizetbe a szombat esti előállítottak közül (Gondola)
Senkit nem vett őrizetbe a rendőrség azok közül, akiket szombaton este egy engedély nélküli megmozdulás miatt állítottak elő - közölte Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az...
nov. 18
10:56
Három településen kezdődött időközi polgármester választás (Alternatív Energia)
Három településen kezdődött időközi polgármester választás vasárnap reggel, két községben a képviselő-testület is megújul.
nov. 18
10:57
Mentés közben lopták el a tűzoltóság szóvivőjének autóját (Gondola)
Ellopták és teljesen kifosztották a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivőjének szolgálati gépkocsiját - mondta el a sértett vasárnap délelőtt az MTI-nek. Molnár Péter elárulta, hogy szombaton...
nov. 18
11:00
A hatalom pártja (Kripto Akadémia)
A hatalom pártjának is nevezett Egységes Oroszország párt küldöttsége Kínában tanulmányozza az egypártrendszerű demokrácia kérdéseit a Kommerszant című lap értesülése szerint.
nov. 18
11:03
Gombászó katonai helikopter? (Blikk)
nov. 18
11:07
Képek a túlélhetetlen balesetről: vannak csodák (Infostart)
Súlyos baleset történt szombat este tíz óra körül az Árpád hídon: egy személygépkocsi lámpaoszlopnak ütközött - közölte Bálint Gabriella, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
nov. 18
11:07
A rendőrség előre tudatta (Alternatív Energia)
Senkit nem vett őrizetbe a rendőrség azok közül, akiket szombaton este egy engedély nélküli megmozdulás miatt állított elő a rendőrség - közölte Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
nov. 18
11:08
Eljárás indul a Batthyány-örökmécsesnél előállított 32 ember ellen (+videó) (HírTV)
Szabálysértési eljárás indul a Magyar Önvédelmi Mozgalom tegnapi be nem jelentett tüntetésén előállított 32 ember ellen. A rendőrség közülük senkit nem vett őrizetbe, éjszaka elengedték őket.
nov. 18
11:08
Kávéillatú óvszer az etiópoknak (Gondola)
Egy amerikai segélyszervezet olcsó kávéillatú óvszerekkel próbál harcolni az AIDS terjedése ellen a kávé hazájában, Etiópiában. A DKT International kiindulópontja az volt, hogy sokan...
nov. 18
11:10
Barázdás bálnák célkeresztben (Kripto Akadémia)
Majd fél évszázad, 44 év után újra barázdás bálnákra vadászik egy japán hajóflotta. A négy halászhajóból álló expedíció vasárnap indult útnak Simonoszeki dél-japán kikötővárosból, hogy a Csendes-óceán déli részén ezer bálnát öljön meg - kifejezetten tudományos célokból.
nov. 18
11:10
Washington titokban segíti Pakisztánt (Gondola)
A Bush-kormány az elmúlt hat évben egy titkos program keretében csaknem 100 millió dollárt költött arra, hogy segítsen Pakisztánnak nukleáris fegyverarzenálja biztonságának megteremtésében - írta a...
nov. 18
11:12
Dolly atyja nem klónoz tovább (Kripto Akadémia)
Felhagy a gyógyászati célú klónozás általa kifejlesztett módjával Ian Wilmut, az első klónozott állat, Dolly birka "apja". A professzor a Daily Telegraphnak azt nyilatkozta, hogy japán kutatók az övénél jobb, és társadalmilag könnyebben elfogadható módszert alkalmaznak, mivel nem emberi embriót használnak az őssejttermelésre. Humán embrióból igen kevés áll a kutatók rendelkezésére, s az "életvédő"…
nov. 18
11:14
Visszatért a pályára a félkarú focista (Infostart)
Lejátszotta első bajnoki mérkőzését Julio Gonzales Ferreira: a paraguayi válogatott labdarúgó két éve súlyos autóbalesetben elveszítette az egyik karját.
nov. 18
11:14
Blairék kibékítik a szomszédokat (Kripto Akadémia)
Felbolydult a londoni Connaught Square, amióta a volt brit kormányfő és családja odaköltözött. A szomszédoknak rengeteg kellemetlenséget kellett elviselni, a Blair-família által 3,6 millió fontért vásárolt ház felújításával okozott rendetlenséget, s az exminiszterelnököt védő biztonsági személyzet zaklatásait.
nov. 18
11:19
Ennek durva vége lehet: Kína nekimegy Amerikának? (Privátbankár)
A kínai katonai kémtevékenység romboló háborús technikákat alkalmaz, beleértve az internetes támadásokat is
nov. 18
11:25
Visszatér Hollywoodba az Elemi ösztön rendezője (Gondola)
Paul Verhoevent A Thomas Crown-ügy folytatásának elkészítésére kérték fel. A 69 éves direktor hét évvel utolsó hollywoodi munkája, az Árnyék nélkül című film befejezését követően vág bele az...
nov. 18
11:25
Győzelmet hirdetett a Koszovói Demokrata Párt (HírTV)
A koszovói választások győztesének nyilvánította pártját, a Koszovói Demokratikus Pártot Hásim Tacsi, koszovói albán ellenzéki politikus, a dél-szerbiai tartomány függetlenségének szószólója.
nov. 18
11:31
Gémesi: "Ez egy ördögi kör" (Infostart)
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint jövőre az ideinél mintegy tíz százalékkal kevesebb állami támogatáshoz juthatnak az önkormányzatok.
nov. 18
11:31
Kevesebbet takarítanak a dolgozó nők (Gondola)
A férjes asszonyok minden általuk megkeresett 7500 dollárt számítva átlagosan egy órával kevesebb házimunkát végeznek, függetlenül attól, hogy a férjük mennyit keres - mutatták ki amerikai...
nov. 18
11:36
Morvai: Magyarországon emberjogi krízishelyzet van (HírTV)
A magyarországi "folyamatos emberjogi krízishelyzetre" hívta fel a figyelmet a Morvai Krisztina által vezetett Civil Jogász Bizottság szombaton New Yorkban, a Szent István katolikus templomban. A bizottság tagjai nemcsak helyi magyaroknak, hanem amerikai egyetemeken is tartottak előadásokat.
nov. 18
11:36
Prágában megalakult a Csehországi Magyar Orvosok Társulata (Gondola)
Csehországi Magyar Orvosok Társulata (CsMOT) néven új magyar polgári szervezet alakult a hét végén a Cseh Köztársaságban. A szervezet célja összefogni a Csehországban élő és dolgozó magyar...
nov. 18
11:42
Hármas EU-miniszteri ülést tartanak hétfőn Brüsszelben (Gondola)
Az Európai Unió történetében első ízben tartanak közös találkozót a tagországoknak a védelmi politikáért, illetve a fejlődő világ segítéséért felelős miniszterei hétfőn Brüsszelben a havi rendes...
nov. 18
11:47
"Ha Malina Hedvig igaza győz, az a ti győzelmetek" (HírTV)
Ha Malina Hedvig igaza győz, az a ti győzelmetek, ha veszít, az a ti vereségetek is - mondta szlovákiai egyetemi hallgatók előtt az 1989-es csehszlovákiai forradalom egyik szlovákiai főszereplője, Fedor Gál. Meggyőződése, hogy Malina Hedviget tavaly augusztus végében valóban bántalmazták Nyitrán.

Keresés