Az európai bankszektor az idei második félévi veszteségleírások okozta kivételes bizonytalanság után is jó eséllyel fenntartja erőteljes jövedelmezőségét - állítja a Standard & Poor"s.
Népszavazási ügyfélszolgálatot és kampányközpontot nyitott a Fidesz Budapesten, az Astoria közelében. A kampány politikai irányítója, Tarlós István szerint eddig 1 millió 91 ezer aláírást gyűjtöttek össze.
Elkészítette az otthon szülés feltételeiről szóló javaslatát az Egészségügyi Minisztérium - jelentette be Horváth Ágnes tárcavezető pénteken, Budapesten. A szabályozás három szintű lesz, és nem ösztönözni kívánják az otthon szülést, hanem a választás lehetőségét és a felelősségi kompetenciákat kívánják meghatározni - mondta a szakminiszter.
Szeptemberben 1,53 milliárdra emelkedett az olasz kereskedelmi mérleg deficitje, miközben csupán 1,40 milliárdos hiánnyal számoltak. Az elözö havi értéket ráadásul -650 millióról -687 millióra módosították. Az importok éves szinten 0,2%-kal csökkentek, ami a 2004 decembere óta mért elsö csökkenést jelenti. Az exportok eközben 4,3%-os emelkedést mutattak. Az EUR-USD lazán vette a gyenge adatokat…
Sólyom László köztársasági elnök védnökséget vállalt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Magyarországot vizsgáló környezetpolitikai jelentés 2008 áprilisában sorra kerülő...
Az idén 4,3 százalékkal csökkennek a reálkeresetek - közölte a kormányszóvivő. Daróczi Dávid hangsúlyozta: a nettó keresetek növekedése az év egészében várhatóan 2,9 százalék lesz, az infláció pedig a kormány várakozásai szerint 7,5 százalék lehet.
Lázzal és az izomkoordináció elvesztésével járó, ismeretlen betegséget próbál azonosítani az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Angolában, ahol az elmúlt hetekben 370 ember fertőződött meg a rejtélyes ...
Bírsággal zárult a Gazdasági és Versenyhivatal (GVH) májusban indított vizsgálata a UPC ellen. A hivatal azt gyanította, hogy a vállalkozás a tavalyi reklámjaiban hiányos tájékoztatást közölt a kábeltelevíziós és telefonszolgáltatása együttes igénybevételéről. A társaság jogorvoslatot kér.
Elkészítette az otthon szülés feltételeiről szóló javaslatát az Egészségügyi Minisztérium - jelentette be Horváth Ágnes tárcavezető pénteken, Budapesten. A szabályozás három szintű lesz, és...
Kidolgozta az egészségügyi tárca az otthonszülés követelményrendszerét. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azt mondta, hogy nem ösztönözni, hanem szabályozni akarják az otthonszülést.
Az Egyesült Államok felfüggeszthetné a Pakisztánnak nyújtott anyagi támogatást, hogy rákényszerítse Pervez Musarraf elnököt a demokrácia helyreállítására - javasolta pénteken Benazir Bhutto...
Magyarországnak általában jó a megítélése az Európai Unióban, mert a magyar szakemberekről nagyon jó vélemény alakult ki, az országnak is jó a híre, hiszen sokan járnak ide turistaként és üzletemberként, viszont a gazdaság helyzetén javítani kell - mondta Szent-Iványi István európai parlamenti képviselő pénteken Kecskeméten. Kétségtelen, hogy van két pont, ahol nagyon sokat kell javítanunk: a…
Egyelőre nem tud hazajönni Egyiptomból az a 170 magyar utas, akik az egyik utazási iroda szervezésében tartózkodnak Sharm-el-Shaik-ben és Hurgadában. A Malda Tours hivatalosan még nem közölte, hogy nem tudják hazahozni az utasokat, ám az iroda egyik alkalmazottja a távirati irodának megerősítette a hírt. Az egyiptomi magyar konzul azt mondta: az utasok jól vannak, és vasárnap hazatérhetnek.
A Mol és a cseh CEZ villamos művek 2009-től megkezdheti két gázerőmű építését a Mol pozsonyi és százhalombattai finomítói telephelyein, a tárgyalásokat a tervről még az idén lezárhatják, közölte a CEZ...
Lázzal és az izomkoordináció elvesztésével járó, ismeretlen betegséget próbál azonosítani az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Angolában, ahol az elmúlt hetekben 370 ember fertőződött meg a...
Az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke szerint a NATO-nak és Magyarországnak támogatnia kell az Egyesült Államok kelet-európai rakétatelepítési programját. Németh Zsolt az InfoRádiónak azt mondta: Oroszország meg akarja osztani Európát, majd szembefordítani Amerikával.
Etikailag nem kifogásolható a Prospero gondozásában készült kampány, amely a Megy a gőzös című magyar filmet hirdette – állapította meg a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) Reklámetikai Bizottsága. A médiahackkel kezdődött akciót a Magyar Távirati Iroda (MTI) bejelentésére vizsgálta a szövetség.
Heroinnal kereskedett egy 61 éves asszony Németországban. 41 éves lánya és 42 éves fia is az ügyfelek között volt. Az idős asszony másfél év alatt nyolc kilogramm heroint adott el kis...
A BoJ tanácsi tagjainak többsége amellett szavazott a november 10-11-i ülésen, hogy nincs szükség a kamatemelésre. A jegyzökönyv szerint a BoJ-nak van ideje figyelmemmel követni a pénzpiaci eseményeket, a világgazdaság folyását, és ezek japán gazdaságra gyakorolt hatásait. A BoJ október 11-én úgy határozott, hogy változatlanul 0,50%-on hagyja alapkamatát. A jegyzökönyv tartalma lendületet hozott…
A Mol és a cseh CEZ villamos művek 2009-től megkezdheti két gázerőmű építését a Mol pozsonyi és százhalombattai finomítói telephelyein, a tárgyalásokat a tervről még az idén lezárhatják, közölte a...
A gyártók az agresszív reklámok révén több ezer ócskaság megvásárlására próbálják rávenni a vásárlókat, amire valójában semmi szükségük sincs. November közepéig a Humusz azokból az eszközökből szeretne minél többet összegyűjteni, amelyek már elkészültük pillanatában is fölöslegesek voltak.
Alkalmasnak találta általános vitára az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága is a közlekedési előéleti pontrendszerről szóló törvény módosításáról tett javaslatot. A pontrendszert a közlekedés biztonságának javítása érdekében szigorítanák. A jogszabálytervezetet a Gazdasági Bizottság szerdán ugyancsak általános vitára javasolta.
A Malda Tours nem tudja elvinni utasait Egyiptomba, sem Sharm-el-Shaik-re, sem Hurgadára - közölte az utazási iroda magát megnevezni nem akaró munkatársa az MTI kérdésre pénteken, miután a távirati...
Államközi megállapodásokat írt alá két Ipoly-híd felújításáról a szlovák és a magyar külügyminiszter a dél-szlovákiai Párkányban tartott pénteki kétoldalú találkozóján. Göncz Kinga magyar külügyminiszter nem adott konkrét választ arra, hogy mikor ülhet tárgyalóasztalhoz a magyar és a szlovák kormányfő.
Legalább ötszázötven ember halálát okozta a Bangladesen végigsöprő ciklon, amelynek következtében több tízezren váltak hajléktalanná - közölte pénteken egy helyi tv-adó. Az ATN Bangla híradása...
Nem szépítem, sikerült megvalósítanom az agyzsugorított állapotot, ami dobozrakodásban testesült meg. Mostanra viszont vágyom vissza az agymunkát követelő közegbe. Itt a szigeten! Ám elkezdeni mászni és felérni csak egy kicsit magasabb platóra, sokkal nehézkesebbnek tűnik, mint a kezdet.
Az afgán hadsereg és rendőrség osztagai és a nemzetközi erők alakulatai mintegy 25 tálib fegyveressel végeztek csütörtökön és pénteken Dél-Afganisztánban lezajlott összecsapásokban; meghalt hat...
Egy francia bíró 1500 euróra (több mint 380 ezer forintra) büntette pénteken azt a nőt, aki rúzsfoltot hagyott egy amerikai művész, Cy Twombly alkotásán. A mű nem más, mint egy üres fehér vászon. Ám az alkotás körülbelül kétmillió eurót (mintegy 500 millió forintot) ért.
Az Európai Bizottság az unió fúziós rendelete alapján jóváhagyta, hogy az amerikai Kraft megvásárolhassa a francia Danone keksz üzletágát, a bizottság azonban a többi mellett a Balaton márkanév eladását szabta az engedélyezés feltételéül.
Összesen 1 millió 780 ezer euró, vagyis mintegy 452 millió forint jutott a bírák oktatására, a fejlesztések tavaly szeptembertől kezdődtek meg és az utolsó összegeket a közeljövőben használják fel - adta hírül a Legfelsőbb Bíróság elnöke pénteken. Lomnici Zoltán az európai uniós pályázati úton nyert pénzek felhasználásáról a Bíróképző Akadémián tartott beszámolóját követően ismertette: az egyik,…
Újra engedélyezni fogják az ellenzéki Imedi televízió működését a grúz hatóságok, amint megbizonyosodnak afelől, hogy nem fog erőszakot szítani - jelentette ki pénteken egy grúz miniszter. "A...
Népszavazási ügyfélszolgálatot és kampányközpontot nyitott a Fidesz Budapesten; a megnyitón Kósa Lajos, az ellenzéki párt alelnöke azt mondta: a népszavazással a magyar emberek világossá tehetik a kor...
A szakszervezet belügyeibe való beavatkozással vádolta meg a Fideszt a Budapesti Közlekedési Zrt. legnagyobb szakszervezete, amely közleményben tudatta pénteken, hogy a társaság felügyelő bizottságának egyik tagja sztrájkra szólította fel őket. A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) közleményében az áll, hogy a "BKV Zrt. Felügyelő Bizottságának a Fidesz által…
Megnyílt a "Szociális népszavazás 2008" ügyfélszolgálati központja. Az V. kerület Kossuth Lajos utca 15. szám alatti irodában hétfőtől szombatig pártállástól függetlenül várnak mindenkit, aki információt szeretne kapni a fideszes népszavazási kezdeményezésekről.
Már a második holttestet fedezték fel abban a skóciai házban, ahol nem sokkal korábban leltek rá az 1991-ben eltűnt Vicky Hamilton földi maradványaira.
Az egészségügyben a privatizáció már a kilencvenes évek elején megindult. Mára a fogászati ellátás vagy a művese-kezelés majdnem teljes egészében magánkézben van. A fekvőbeteg-ellátásban most körülbelül 5 százalék a magáncégek részvétele. Az Állami Számvevőszék, miután megvizsgálta a privatizáció megjelenésének hatásait, a kórházi ellátás kiszervezésének komoly kockázatára hívta fel a figyelmet.
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pénteken újból kiírta a Fradi-tendert, ezúttal ötödjére. A pályázat beadási határideje december 17-e. A tendert azért kellett megint kiírni, mivel bár volt jelentkező az előző pályázaton, egyik beadvány sem lett érvényes.
Kína távolmaradása miatt nem tudják megtartani a nagyhatalmak jövő hétre beütemezett értekezletét az Irán ellen hozandó szankciókról - közölték európai diplomáciai források. Az Egyesült Államok,...