2007. november 16. péntek

nov. 16
11:59
EUR-USD Az elörejelzésnek megfelelöen alakuló EU-s kereskedelmi mérleg (HírTV)
Szeptemberben 3,1 milliárd euróra rúgott az EU-s kereskedelmi mérleg többlete, miközben +3,0 milliárdos értékkel számoltak a legutóbbi 1,3 milliárdos érték után. Az EUR-USD alig reagált az adatokra, és 1,4602 körül mozog árfolyama. Ellenállás 1,4680-nál, míg támogatás 1,4545-nél található. In-GFX
nov. 16
12:01
Drasztikusan csökkentek a reálbérek (HírTV)
Drasztikusan, 5,6 százalékkal csökkentek idén a reálbérek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Sokkal kevesebben is dolgoznak, mint tavaly - a költségvetési intézményekben, az oktatásban és az egészségügyben az év első kilenc hónapjában majdnem 5 százalékkal csökkent a létszám.
nov. 16
12:02
Két alapembert kénytelen nélkülözni Várhidi Péter (HírTV)
Pénteken, rendhagyó módon a Ferihegyi 1-s terminálról indul útnak a Várhidi Péter szövetségi kapitány által irányított magyar labdarúgó-válogatott, amely Kisinyovban a házigazda moldovai együttessel játszik szombaton Európa-bajnoki selejtező-mérkőzést. Nem tarthat az utazókerettel a Várhidi-csapat két alapembere, Juhász Roland és Vass Ádám.
nov. 16
12:04
Kóka: az apparátus gátolja a fejlődést (Piac és Profit)
Kóka János szerint a mérhetőség megteremtésével konkrétan bizonyítható lenne, hogy az állam milyen rossz hatásfokkal végzi el teendőit. Sokan nem látják be, hogy az informatika hiánya versenyképtelenséget eredményez.
nov. 16
12:05
A hároméves kisgyerek az úszómedence alján feküdt (Infostart)
Ausztráliában sikerült újraéleszteni egy kislányt, akit egy úszómedence aljáról mentettek ki.
nov. 16
12:07
Újabb embert gyanúsítanak (Blikk)
Robert Murat rabolta el Maddie-t– állíttja Gerry és Kate Mc Cann két barátja. A most felbukkant szemtanúk Muratot látták megszökni egy kislánnyal a kezében a portugál tengerparti üdülőközpontból.
nov. 16
12:07
USD-JPY A jennek jól jön a befektetök növekvö kockázatkerülése (HírTV)
Ma reggel 109,80-ra esett vissza az USD-JPY árfolyama. A jenre a befektetök növekvö kockázatkerülésének köszönhetöen kereslet mutatkozott. Ha ma sem változik a helyzet, tovább csökkenhet az árfolyam. Ehhez jönnek még a PBoC kamatemelésével kapcsolatos spekulációk, ami szintén jól jön a devizának. Ellenállás 112,60-nál, támogatás pedig 109,30-nál található. In-GFX
nov. 16
12:09
Repülő Molotov-koktélok Mexikóban (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
nov. 16
12:13
130 ezer látogató a Múzeumok Őszi Fesztiválján (HírTV)
A csütörtökön véget ért Múzeumok Őszi Fesztiválján 130 ezer látogató fordult meg. A múzeumi programban 70 intézmény vett részt. A több mint 400 rendezvény közül idén is az ősz búcsúztató Márton-napi vigasságokon vettek részt a legtöbben – tájékoztatott a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ vezetője.
nov. 16
12:15
Házastársi jogokat kaphatnak az élettársak (Privátbankár)
A kormány a jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot.
nov. 16
12:15
Együtt tüntetett az MSZP és a Fidesz a vásárosnaményi vasútért (HírTV)
Ismét együtt tüntetett az MSZP és a Fidesz Vásárosnaményben a vasúti szárnyvonal tervezett megszüntetése miatt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében bezárásra ítélt vonalak miatt, már Fehérgyarmaton és Mátészalkán is volt hasonló tiltakozás.
nov. 16
12:15
Szili Katalin bocsánatot kért a németek kitelepítéséért (Kripto Akadémia)
Szili Katalin házelnök bocsánatot kért a németek 60 évvel ezelőtti magyarországi kitelepítéséért pénteken a magyar Parlamentben. Az országgyűlés elnöke a magyarországi németek elüldözésének 60. évfordulójára szervezett nemzetközi konferencián úgy fogalmazott: "nekünk, politikusoknak az a kötelességünk, hogy a szégyenletes politikai döntésekért (...) elődeink helyett kimondjuk: bocsánat! (...) Soha…
nov. 16
12:17
Letette a hivatali esküt az új lengyel kormány (Kripto Akadémia)
Lech Kaczynski államfő előtt letette hivatali esküjét pénteken az új, jobbközép lengyel kormány, amely célul tűzte ki a kapcsolatok helyreállítását uniós partnereivel és a gazdaság liberalizálása érdekében tett reformok felgyorsítását.
nov. 16
12:17
Kormány: nem lesz különbség a meleg és a heteroszexuális párok között (Infostart)
A jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot a kormány.
nov. 16
12:19
Szili Katalin bocsánatot kért a németek kitelepítéséért (Gondola)
Szili Katalin házelnök bocsánatot kért a németek 60 évvel ezelőtti magyarországi kitelepítéséért pénteken a magyar Parlamentben. Az országgyűlés elnöke a magyarországi németek elüldözésének...
nov. 16
12:21
A Fidesz ötpárti egyeztetést kezdeményez a 2011-es magyar EU-elnökségről (Alternatív Energia)
A Fidesz ötpárti együttműködést kezdeményez a 2011-es magyar EU-elnökséggel kapcsolatban - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető, Schöpflin György EP-képviselő, és Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke pénteken, sajtótájékoztatón. Navracsics Tibor közölte: november 28-ára hívta meg tárgyalni a parlamenti pártok frakcióvezetőit, akikkel reményei szerint sikerül egy olyan…
nov. 16
12:22
"Másra kellene fordítani a kórházi étkeztetés javítására szánt pénzt" (Infostart)
Nem biztos, hogy elérik céljukat a kórházi étkeztetés javítását célzó állami intézkedések - véli a Magyar Kórházszövetség elnöke. Varga Ferenc az InfoRádiónak elmondta: nem minden intézmény van abban a helyzetben, hogy a kapott pénzt valóban arra használja, amire azt a tárca szánta. A kórházi ételek minőségének javítására és eszközbeszerzésre 2 milliárd forintot ad az állam.
nov. 16
12:23
Szahara, az afrikai retúrfóka (Blikk)
nov. 16
12:23
Banderas nő szeretne lenni (Blikk)
nov. 16
12:23
Beiktatták az új lengyel miniszterelnököt (HírTV)
Péntek reggel beiktatták hivatalába Donald Tusk, új lengyel miniszterelnököt, az októberi parlamenti választásokon győztes liberális Polgári Platform (PO) vezetőjét. A lengyel televízió élőben közvetítette a ceremóniát, amelyet Varsóban, az elnöki palotában tartottak.
nov. 16
12:26
Letette az esküt a lengyel kormány (Privátbankár)
Lech Kaczynski államfő előtt letette hivatali esküjét az új, jobbközép lengyel kormány, amely célul tűzte ki a kapcsolatok javítását az európai uniós partnerekkel és a reformok felgyorsítását a gazdaság liberalizálása érdekében.
nov. 16
12:27
Ötpárti egyetértés a színesfémlopás elleni (Alternatív Energia)
Valamennyi parlamenti párt képviselője és az érintett szakminisztériumok illetékesei is egyetértettek abban, hogy az illegális színesfém-kereskedelem ellen fel kell lépni, és ennek megoldását konzultatív tanácskozásokon dolgozzák ki. Erről a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által kezdeményezett tanácskozáson tárgyaltak a résztvevők pénteken. Gémesi György, a MÖSZ elnöke a tanácskozást…
nov. 16
12:28
USD-HKD Csalódást okozó hongkongi GDP (HírTV)
A 3. negyedévben éves szinten 6,2%-kal emelkedett a hongkongi GDP, miközben +6,4%-os értékkel számozlak a legutóbbi +6,6% után. Ellenállás 7,7872-nél, míg támogatás 7,7803-nál található. In-GFX
nov. 16
12:30
MKP: nem várható csoda a magyar-szlovák külügyminiszteri találkozótól (Gondola)
Csodák nem várhatók a magyar-szlovák külügyminiszteri találkozótól, de legalább folytatódnak a tárgyalások - mondta Csáky Pál, a Magyar Koalícó Pártjának (MKP) elnöke pénteken, azt követően, hogy...
nov. 16
12:31
Lelőtték a lottó urát Törökországban (Privátbankár)
Lelőtte a török állami lottótársaság vezérigazgatóját, Ihya Balakot a cég egyik volt alkalmazottja - jelentették török hírtelevíziók és az Anatolia hivatalos török hírügynökség. A támadó korábban ...
nov. 16
12:32
Visszatér a Back II Black (Blikk)
Az ország talán legnagyobb funkyegyüttese kisebb pihenő után tér vissza a színpadra
nov. 16
12:32
Parlament elé kerül a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslat (Alternatív Energia)
A kormány a jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot; az új jogszabály számos területen adna a házastársakat megillető jogokat a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek - mondta Daróczi Dávid a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
nov. 16
12:34
Nyolcvanegy milliárd forintot adna a Máv Cargóért egy szlovák konzorcium (Infostart)
A szlovák pénzügyi befektetők továbbra is harcolnak a magyar vasúti teherfuvarozási vállalat, a MÁV Cargo megszerzéséért. A szlovák konzorcium egy jelentős amerikai befektetővel bővült, miközben egy másik - szlovák - tagjára bírósági eljárás vár, csalás vádjával.
nov. 16
12:34
1 évet kapott a doppingos koronatanú (Blikk)
Egy éves eltiltást kapott csak a doppingoló német kerekes, mert részletes vallomást tett a T-Mobile-nál folyó doppingolásról. Sinkewitzé volt az idei Tour de France első doppingbotránya, miatta vonult ki a német közszolgálati tévé az eseményről.
nov. 16
12:36
Az EU-elnökségről tárgyalna a pártokkal a Fidesz (Privátbankár)
A Fidesz ötpárti együttműködést kezdeményez a 2011-es magyar EU-elnökséggel kapcsolatban - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető, Schöpflin György EP-képviselő, és Németh Zsolt, a külügyi bizot...
nov. 16
12:39
Hallgatói élet a 225 éves Műegyetemen - kiállítás (HírTV)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (BME OMIKK) és az Országos Műszaki Múzeum november 20-ától kiállítást szervez Hallgatói élet a 225 éves Műegyetemen címmel. A kiállítást Vámos Éva főmuzeológus és Orbán Balázs a BME hallgatói érdekképviseletének tagja nyitja meg.
nov. 16
12:40
A Fidesz ötpárti egyeztetést kezdeményez a 2011-es EU-elnökségről (Gondola)
A Fidesz ötpárti együttműködést kezdeményez a 2011-es magyar EU-elnökséggel kapcsolatban - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető, Schöpflin György EP-képviselő, és Németh Zsolt, a külügyi...
nov. 16
12:41
USD-ZAR Többszörösen terhelt rand (HírTV)
A hét végén gyengülést mutat a rand. A dél-afrikai deviza duplán is eladási nyomás alatt áll. A randot egyrészt Emerging-Markets-devizaként megterhelik a befektetök kockázatkerülése, és a Wall Street-i veszteségek, másrészt pedig rosszul érintik a csökkenö nyersanyagárak. Ma 6,6800 és 6,78/8000 között alakulhat az árfolyam. In-GFX
nov. 16
12:44
Már nem támogatják az egyik gyakran használt vérnyomáscsökkentőt (HírTV)
Megszűnt a támogatása egy olyan gyakran használt vérnyomáscsökkentő tablettának, amit hirtelen vérnyomásmegugrásra használnak. A gyógyszer 100 darabos kiszerelése most 3800 forintba kerül.
nov. 16
12:47
Bioetanol: fejlődés vagy áremelkedés? (Piac és Profit)
Kerekasztal beszélgetést szervezett a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) a bioetanol jövőjéről; a környezetvédők továbbra sem támogatják ennek terjedését.
nov. 16
12:49
Szakértők cáfolják Demszkyt: nem indokolt a mesterséges sziget a Fővám térnél (Infostart)
Szakértők vitatják, hogy mesterséges sziget segítségével kell megépíteni a 4-es metró Fővám téri megállójának Duna alatti részét. A tervről Demszky Gábor számolt be szerdán az InfoRádióban. A főpolgármestert francia mérnökök próbálják rábeszélni a 2,5-3 milliárd forintos többletköltséget jelentő extra megoldásra a korábbi tervek veszélyességére hivatkozva.
nov. 16
12:53
Daróczi: a Liga szakszervezet elnöke Orbán Viktorral egyeztetett (Alternatív Energia)
Érdemes megnézni, hogy a jövő szerdára meghirdetett sztrájk munkavállalói demonstráció-e vagy pártpolitikai jellegű demonstráció - mondta egy kérdésre válaszolva Daróczi Dávid a pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón. A kormányszóvivő arra a kérdésre, hogy mi a kormány álláspontja a jövő szerdai sztrájkról, kifejtette: Magyarország demokratikus jogállam, ahol a pártoknak, szakszervezeteknek,…
nov. 16
13:00
Olaszország és Anglia nagyon közel kerülhet a szakadékhoz (Infostart)
Huszonegy Eb-selejtezőt játszanak szombaton. Ez lesz az utolsó előtti forduló, legalább öt-hat gárda csatlakozik majd a már továbbjutottakhoz, a németekhez, a csehekhez, a görögökhöz és a románokhoz. A játéknap érdekessége, hogy Olaszország és Anglia nagyon közel kerülhet a szakadékhoz.
nov. 16
13:01
Lelőtték a török lottó vezérigazgatóját (Blikk)
nov. 16
13:01
Lilly - változás a menedzsmentben (Kreatív Online)
Új ügyvezető irányítja november elejétől a Lilly Hungáriát: a posztra kinevezett Gyuricsin Szinisa Szabó Lászlótól veszi át a stafétabotot, aki a gyógyszercég indianapolisi központjában folytatja pályafutását.
nov. 16
13:08
GDP: megyünk mi még egy alá is? (Privátbankár)
Az elmúlt hét makroadatai stagflációt környékező állapotban tüntetik fel a magyar gazdaságot, bár a magas infláció jó eséllyel átmeneti gond - áll a Merrill Lynch összegzésében.
nov. 16
13:10
Vádemelés a melegfesztivál megzavarói ellen (Infostart)
Csoportos garázdaság miatt emelt vádat a VI-VII. kerületi ügyészség hét ember ellen, akik megzavarták a Meleg Büszkeség Napján rendezett felvonulást - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
nov. 16
13:11
Göncz abban az épületben tárgyalt, ahonnan eltávolították a magyar feliratokat (Infostart)
A dél-szlovákiai Párkányban folytatott megbeszélést Göncz Kinga magyar és Ján Kubis szlovák külügyminiszter. A tárgyalások mellett a tárcavezetők megállapodást írnak alá két Ipoly-híd megépítéséről.
nov. 16
13:13
Örülhet az állam, többen és többet fizetnek (Infostart)
Tavaly 200 ezerrel csökkent azoknak a száma, akiket minimálbéren foglalkoztattak, és 86 ezerrel több magánszemély adott be adóbevallást, ami a feketegazdaság visszaszorulását mutatja - mondta el az InfoRádiónak az APEH elnöke. Szikora János hozzátette: a tavalyi adatokból az is kiderül, hogy csökkent a veszteséges cégek száma.
nov. 16
13:15
Vádemelés a melegfelvonulás megzavarói ellen (Alternatív Energia)
Csoportos garázdaság miatt vádat emelt a VI-VII. kerületi ügyészség hét személy ellen, akik a Meleg Büszkeség Napján, július 7-én rendezett felvonulást megzavarták, és a résztvevőket hangos szidalmazások mellett különféle tárgyakkal és tojásokkal dobálták meg - adta hírül a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken.
nov. 16
13:19
Megépül a két Ipoly-híd! (Privátbankár)
Két Ipoly-híd újjáépítéséről szóló megállapodást írt alá Göncz Kinga magyar és Ján Kubis szlovák külügyminiszter Párkányban. Az egyik híd Szécsényt és Pető-Pösténypusztát köti majd össze, a másik ...
nov. 16
13:22
Vádat emeltek a melegeket megzavaró tüntetők ellen (Blikk)
nov. 16
13:24
Tommyboyt igába fogta négy nyuszilány (Blikk)
BUDAPEST – „Akárhány playmate-tel elbírok!” – mondta lapunknak a ValóVilágból megismert Tommy Boy (32), aki a közelmúltban szakított 147-edszer egykori villabeli lakótársával, Anettal (25).
nov. 16
13:27
EU-elnökség: ötpárti összefogást kezdeményez a Fidesz (HírTV)
Ötpárti összefogást kezdeményezett a Fidesz annak érdekében, hogy Magyarország sikeresen lássa el az Európai Unió soros elnökségét, ami 2011-ben esedékes. Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője egy pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy november 28-ra találkozóra hívja a másik négy párt frakcióvezetőjét. Az MSZP, az SZDSZ és a KDNP is részt vesz a Fidesz által kezdeményezett ötpárti…
nov. 16
13:29
2009-től hivatalosan is együtt élhetnek hazánkban az azonos neműek (HírTV)
A kormány tervei szerint 2009-től a homoszexuálisok és a leszbikusok is élhetnek majd bejegyzett élettársi kapcsolatban. Ha a családjogi törvény módosítását a parlament egyszerű többséggel elfogadja, akkor a bejegyzetten együtt élők hasonló jogokat kapnak, mint a házasok.

Keresés