Húsz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves dohányosok, ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek - közölték a "Ne gyújts rá!" elnevezésű világnap alkalmából. Magyarország a világranglista dobogós helyén áll: a cigarettafogyasztás duplája a világátlagnak, vagyis fejenként több mint háromezer szál évente.
Franciaországban káoszt okozott az újabb közlekedési sztrájk. A vasúti dolgozók és mások Nicolas Sarkozy elnök megszorító intézkedései ellen tiltakoznak. A kormány közben tárgyalásokat kezdett a szakszervezetekkel, és a kezdeti harcias hangnem után több résztvevő "manőverezési lehetőségről" beszélt.
Gordon Brown brit miniszterelnök szerdán a parlamentben bejelentette, hogy a terrorellenes csomag részeként megerősítik a biztonsági intézkedéseket a pályaudvarokon, bevásárlóközpontokban, sportlétesítményekben, kikötőkben és repülőtereken. Az intézkedés a gyakorlatban új biztonsági kapuk, autók számára tiltott öveztek bevezetését jelenti, valamint robbanásbiztos pályaudvari, repülőtéri vagy…
Az orosz külügyminiszter szerint Szerbiának és Koszovónak közvetítők nélkül kell tárgyalniuk, mégpedig időkorlát nélkül. Szergej Lavrov erről ljubljanai látogatásán beszélt.
Erősödött a forint, a budapesti bankközi devizapiacon az eurót délután négy órakor 253,50/80 forinton jegyezték, szemben az előző délutáni 254,05/10 forinttal. Reggel a nyitáskor 252,65 forintos e...
Az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) Politológia Tanszék Nemzetközi politikai viszonyok kurzusának keretében a legutóbbi előadást Búzás Katalin tartotta november 13-án Reform előtt az UNESCO: lehetőségek és aktuálisok címmel.
A Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum történetének eddigi legátfogóbb kiállítása nyílik csütörtökön a Művészetek Palotájában. Az intézmény 1996-os nyitókiállítása óta ez a kortárs kiállítóhely legnagyobb tárlata - tájékoztatott Piringer Patrícia, a múzeum sajtóreferense.
Az információk minőségének javítását, és az információcsere gyorsítását kívánja elősegíteni az a megállapodás, amelynek előkészítéséről szándéknyilatkozatot írtak alá a Magyar Köztársaság és Románia kormányainak harmadik együttes ülésének keretében Nagyszebenen. A szándéknyilatkozatot Szikora János az Adó – és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke, és Daniel Chiţoiu a román Pénzügyigazgatási…
Összesen 629 ezer 407 forint értékben térítette vissza 393 megváltott jegy árát a MÁV Start Zrt. a november 7-i kétórás figyelmeztető sztrájk miatt - közölte a közlekedési társaság szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,81 pontos csökkenéssel, 26.479,66 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,19 százalékos gyengülés. A részvénypiac f...
Találkozót kezdeményez Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnökkel és Adrian Cioroianu külügyminiszterrel az Olaszországban élő, román állampolgárságú cigányok témájában Florin Cioabă, akit a romák „királyaként” tartanak számon.
Gyalogost gázolt el a szentendrei HÉV az Aquincum megállóhelynél szerdán délután - tájékoztatta a BKV Zrt. az MTI-t. A helyszínelés jelenleg is tart, a szerelvények egy vágányon közlekednek.
Európában egyedülálló, biogázt termelő üzemet avattak szerdán a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárában. A cukorrépaszelet hasznosítására kifejlesztett berendezést a kaposvári gyár szakemberei fejles...
Burkoltan megfenyegette az Európai Bizottságot az orosz Gazprom elnökhelyettese a római energetikai világkongresszuson. Alekszandr Medvegyev elmondta: Brüsszel komoly veszélybe sodorja Európa gázellátását, ha megakadályozza, hogy az orosz gázmonopólium tulajdont szerezzen uniós tagállamok gázelosztó rendszereiben.
Az SZDSZ üdvözli, hogy a 2007. november 14-én Nagyszebenben megtartott harmadik együttes magyar-román kormányülés napirendjén olyan konkrét javaslatok szerepeltek, amelyek mindkét ország állampolgárai számára kézzelfoghatóvá teszik a magas szintű együttműködés eredményeit - írta szerdai közleményében Szent-Iványi István, a párt külügyi kabinetjének vezetője. Az SZDSZ üdvözli a miniszterelnök…
Az egészségügyi miniszter szerint nem sérti a társadalombiztosítás legfontosabb alapelvét az egészségbiztosítás részleges privatizációja. Horváth Ágnes az egészségbiztosítási törvényjavaslat miniszteri expozéjában arra hivatkozott, a magánosítás után is megmarad a jövedelemarányos járulékfizetés és a szükségletarányos szolgáltatás rendszere.
Békejobbot nyújtottak egymának az eddig megosztott pakisztáni ellenzék tagjai, hogy közösen lépjenek fel a szükségállapotot bevezető Pervez Musarraf elnökkel szemben. Musarraf, aki megtiltotta a független média működését és több ezer tiltakozó bebörtönzésére bólintott rá, azt mondja: a rendkívüli intézkedések célja, hogy tiszta választásokat tarthassanak.
Szeptemberben a várt szerint 0,4%-kal emelkedtek az amerikai raktérkészletek. Az elözö havi értéket közben 0,1%-ról 0,3%-ra módosították. A raktárkészletek és az eladások aránya változatlanul 1,27-on állt. Az adatok hatására visszahódította az USD-CHF az 1,12-es értéket. Támogatás 1,1175-nél, míg ellenállás 1,1250-nél található. In-GFX
Adóminimalizáló vállalkozást és rajta keresztül felvásárlóit csípték meg az Apeh Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának adóellenőrei, a fémhulladék kereskedelmi tevékenységet folytató...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,81 pontos csökkenéssel, 26.479,66 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,19 százalékos gyengülés.
Az Országos Választási Iroda (OVI) szeretné elérni, hogy a 2010-es országgyűlési választások alkalmával a külképviseleti szavazást már valamilyen korszerű technikával lehessen lebonyolítani - mondta Rytkó Emília, az OVI vezetője szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján.Ennek érdekében az OVI kétnapos nemzetközi konferenciát rendezett, amelyen több európai ország választási szakembere tájékoztatja a…
A digitális átállásról szóló és a médiatörvény folyamatban lévő módosítása miatt átmenetileg felfüggeszti frekvenciaosztással kapcsolatos eljárásait az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) -...
Kábítószer hatása alatt lövöldözött egy panzió társalgójában egy 48 éves férfi még múlt csütörtökön; a férfi a radiátort lőtte le - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrségre múlt...
Ma csökkent az USD-TRY árfolyama. A lírának jól jöttek a vártnál alacsonyabb amerikai termelöi árak. Ehhez jön még a befektetök növekvö kockázatkerülése, amit a nemzetközi részvénypiaci helyzet stabilizálódása okozott. A líra további sorsának szempontjából fontosnak számít a török Jegybank mai kamatdöntése, ahol a 25 bázisponttal 16,50%-ra való csökkentéssel számolnak. Támogatás 1,1642-nél…
Az Egyesült Államok megnyerheti a háborút Irakban, az áldozatok és a támadások csökkenő számáról szóló adatok ezt bizonyítják - írta óvatos optimizmussal a The Washington Times.
Paul Jenkins, a BoC elnökhelyettese ma azt nyilatkozta, hogy a kanadai dollár erösödése nem éri el a történelmi csúcsot. Jenkins ennek ellenére megerösítette, hogy a devizapiacnak kellene meghatároznia az árfolyamot. Az USD-CAD az év eleje óta 25%-ot vesztett értékéböl. Délután 0,9561-en jegyzik a devizapárt, miután sikeresen tesztelték a 0,9500-as értéket. In-GFX
Dokumentumfilm készült a Fehér Gárdáról, arról a titkos antikommunista csoportról, amely 1949 után szervezkedett a Dél-Alföldön. Baté Szilveszter filmjében öt túlélő nyilatkozik az 1951-ben felszámolt illegális szervezetről, amelynek két vezetőjét besúgók juttatták a hóhérok kezére, a többieket pedig internálták.
Tiltakozik a Fidesz és az egyik önkormányzati érdekképviselet az önkormányzati hitelfelvétel tervezett korlátozása ellen. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja, hogy a jelenlegi, pénzhiányos helyzetben a kormány megnehezítse a hosszú távon kifizetődő fejlesztési hitelek felvételét.
Grúziában a bíróság szerdán úgy döntött, hogy őrizetbe kell venni Iraklij Okruasvili volt védelmi minisztert, aki több mint hatmillió dollár óvadék fejében szabadlábon van. Ezzel egy időben...
Elutasította a kormányzati negyedre vonatkozó terveket a fővárosi önkormányzat városfejlesztési bizottsága. Ughy Attila, a testület fideszes elnöke elmondta: a tervezők nem tudtak választ adni számos kérdésre, például arra, hogy a 2-es villamost hogy vezetnék tovább a Báthory utcán a Nyugati felé.
Fidesz felszólítja a kormányt, hogy a még rendelkezésre álló eszközeivel mérsékelje a 2008-tól várható 17-41 százalékos áramár-emelkedést. Fónagy János szerint a jövőre várható drasztikus energiaár-emelkedés elsősorban a kormány politikájának köszönhető, hiszen a kabinet alkalmatlan időpontban és rosszul hajtotta végre az áramár liberalizációját.
Tavaly mintegy 26 milliárd eurót utaltak haza az EU-ból a nem hazájukban dolgozó uniós polgárok, illetve azok, akik külső országokból vállaltak munkát az unióban. 2005-ben ez a szám csak 23...
Nagyon erős, 7,7-es fokozatú földrengés sújtotta Észak-Chilét - jelentette gyorshírben a brit hírügynökség az amerikai szeizmológiai szolgálatra hivatkozva szerdán. A rengés fészke Calama várostól 106 kilométerre nyugatra, 60 kilométer mélyen volt. Áldozatokról vagy károkról még nem érkezett jelentés.
Feltehetően elaludt a volán mögött az a sofőr, aki életét vesztette, mikor autójával egy tehergépkocsinak hajtott a 8-as úton - tudta meg a HavariaPress.
7,7-es fokozatú, nagyon erős földrengés sújtotta Észak-Chilét - jelentette gyorshírben a brit hírügynökség az amerikai szeizmológiai szolgálatra hivatkozva szerdán. A rengés fészke Calama...
Fidesz felszólítja a kormányt, hogy a még rendelkezésre álló eszközeivel mérsékelje a 2008-tól várható 17-41 százalékos áramár-emelkedést. Fónagy János szerint a jövőre várható drasztikus energiaár-emelkedés elsősorban a kormány politikájának köszönhető, hiszen a kabinet alkalmatlan időpontban és rosszul hajtotta végre az áramár liberalizációját.
A Nemzeti Nyomozó Iroda elbocsátotta egyik munkatársát, miután a férfiről kiderült, hogy az egyik Pest megyei áruházból szerdán eltulajdonított valamit; tudatta a rendőrség. A körülményekről annyi tudható, hogy az eset még délelőtt egy Budapest környéki áruház területén történt; a rendőr "szabálysértési értékre" követett el lopást.
A topuniversities honlapon megjelenő legújabb, európai egyetemeket felvonultató rangsor nem okozott meglepetést a korábbiakhoz képest, az első hat helyet, és a további 100 helyezett harmadát ismét angol egyetemek foglalják el. A listát a Cambridge-i egyetem vezeti. Az első 150 helyre nem került be magyar intézmény - adta hírül a penzcentrum.hu.