2007. november 1. csütörtök

nov. 1
10:50
MSZP-s kritika a reformról: "nagy társadalmi csoportok bizonytalan helyzetbe kerülnek" (Infostart)
Az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának elnöke szerint új közteherviselési rendszerre lenne szükség Magyarországon. Gazsó Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában annak kapcsán beszélt erről, hogy szerinte a kabinet a reformokkal leépíti az állam szociális szerepét.
nov. 1
10:59
Amerikaiak milliói ünnepelték a Halloweent (HírTV)
Amerikaiak milliói ünnepelték tegnap a boszorkányok ünnepét. A Halloween valószínűleg a kelta újév ünnepéből ered, a néphit szerint a holtak lelkei ekkor vándorolnak a másvilágra. A pogány ünnep később a keresztény mindenszentek ünnepének előestéje lett.
nov. 1
11:01
Nemet mond a szárnyvonal megszüntetésére Szilvásvárad (Infostart)
Elutasítja az Eger-Szilvásvárad közötti vasúti szárnyvonal megszüntetését a szilvásváradi polgármester. Szaniszló László a közlekedési miniszternek írt levelében emlékeztetett arra, hogy a környéket évente mintegy egymillió turista látogatja.
nov. 1
11:03
Példázat mint művészet (Spa Trend Online)
"Példázat mint művészet" címmel nyílik kiállítás egy németországi galéria gyűjteményének anyagából pénteken Budapesten, a Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeumában - közölte az intézmény. Az "Exemplifikation wird Kunst" (Példázat mint művészet) című konstruktív-konkrét művészeti kiállítás a saarbrückeni St. Johann Galéria anyagából mutat be válogatást az OSAS (Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület)…
nov. 1
11:04
Zárva lesz a legtöbb bolt mindenszentek napján (HírTV)
November elsején, mindenszentek napján zárva lesz az üzletek többsége. A benzinkutak, virágboltok, édességboltok, valamint a vendéglátó- és szórakozóhelyek azonban csütörtökön is kinyitnak.
nov. 1
11:12
Látványos szakaszához érkezett az M0-ás híd építése (Metropol)
Látványos szakaszához érkezett az M0-ás híd építése, a pesti oldal egyik A betű formájú vasbeton tartópillére már 80 méternyire magasodik, elkészülte után 100 méteres lesz - közölte Rapkay Kálmán szerdán az MTI-vel.
nov. 1
11:14
Ismét jöhet a mókuspecsenye (Adó1százalék)
Elmúltak a böjti hónapok a mókushús-imádók számára: több hónapos szünet után ismét engedélyezte a hatóság a kedves állatka fogyasztását New Jersey-ben - a New York mellett lévő amerikai szövetségi államban ugyanis ínyencfalatnak számít. Az év elején azért tiltották be a specialitást, mert a vegyi elemzések azt jelezték, hogy túl sok ólmot és nehézfémet tartalmaz a mókusok szervezete, így az…
nov. 1
11:15
Szekszárdon is tilos a köztereken dohányozni (HírTV)
Novembertől Szekszárdon is tilos a köztereken dohányozni - ezt tervezi a tolnai megyeszékhely önkormányzata. A város polgármestere szerint a dohányzást tiltó rendeleten még dolgoznak, alkotmánybíróval is egyeztetnek, nehogy alkotmányos jogokat sértse ...
nov. 1
11:17
Új helyre költözött az Egészségbiztosítási Felügyelet (HírTV)
Új helyre költözik november 1-től az Egészségbiztosítási Felügyelet - közölte a hatóság.
nov. 1
11:19
Buszt robbantott az öngyilkos merénylő (HírTV)
Öten meghaltak, 40-en pedig megsérültek Kelet-Pakisztánban, amikor öngyilkos merénylő robbantott fel egy katonákkal teli buszt Pandzsáb tartományban.
nov. 1
11:20
Kiütéses győzelmek a spanyol bajnokságban (HírTV)
Kiütéses, 5-1-es győzelmet aratott a Real Madrid a Valencia otthonában, a spanyol bajnokság 10. fordulójában, szerda este. A címvédőnél duplázni tudott a holland Van Nistelrooy. Ugyancsak kiütéssel nyert a Villareal is, amely a Levantét verte 3-0-ra.
nov. 1
11:24
Vizit a vízben (Spa Trend Online)
"Vizit a vízben" címmel a magyarországi búvárkodás történetét mutatja be az a kiállítás, amely hétfőn nyílik meg Budapesten, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Pincegalériájában. A december 2-ig látható tárlatot a KÖH a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulattal közösen szervezi. "A búvárkodásnak nagyon komoly története van Magyarországon" - mondta Tóth János Attila, a KÖH régésze, a…
nov. 1
11:25
Szűkszavú nyilatkozat Esterházy hamvainak megtalálásáról (HírTV)
A szlovák külügyminisztérium tájékoztatást kapott arról, hogy a prágai motoli temetőben megtalálták Esterházy János hamvait. Erről szerdán késő este, szűkszavú közleményben számolt be a pozsonyi diplomácia, anélkül, hogy jelezné, milyen forrásból szerzett tudomást a hírről.
nov. 1
11:28
Felmerült az internetadó (Piac és Profit)
A következő hét évben is adómentes lesz az internet-hozzáférés az Egyesült Államokban - az amerikai kongresszus döntéséről a Fox News hírtelevízió szerdán tudósított.
nov. 1
11:30
Craig 30 millió fontért még négyszer lesz Bond (Blikk)
nov. 1
11:30
Régóta körözött palesztin vezetőt fogtak el (HírTV)
Izraeli biztonsági erők csütörtökre virradóan letartóztattak egy régóta körözött palesztin fegyveres vezetőt. A 40 éves Omar Tiravi a Hamász fegyveres szárnyának, az Ezzedin al-Kasszám Brigádjai nevű szervezetnek a nabluszi parancsnoka.
nov. 1
11:33
Nagy a forgalom a temetők környékén (Infostart)
Az Új köztemető és a Farkasréti temető környékén a legnagyobb a torlódás, de máshol is nehéz közlekedni.
nov. 1
11:36
Megéri körülnézni a kötelező-váltás előtt (HírTV)
Akár kilencszeres különbség is lehet az egyes biztosítók 2008-as éves kötelező felelősség-biztosítási díjai között, így megéri több biztosító ajánlatát is bekérni a döntés előtt.
nov. 1
11:40
Kodály országa Pécsett és Szegeden (Spa Trend Online)
A Kodály országa című országos rendezvénysorozat szombaton Pécsett, vasárnap pedig Szegeden folytatódik, a program keretében bevásárlóközpontokban és forgalmas köztereken szólalnak meg a zeneszerző művei - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM). A Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi évben az OKM és a Balassi Intézet…
nov. 1
11:42
Török béketervet vár Ankarától a kurd vezető (HírTV)
Ankarának „meg kell adnia a kurdoknak a nemzetiségi, kulturális, politikai és szólásszabadsági jogaikat” - nyilatkozta Abdurrahman Cadirci, az Észak-Irakban lévő kurd lázadók egyik legfőbb vezetője, aki béketerv előterjesztésére is felszólította a török kormányt.
nov. 1
11:47
Hazaszállították az osztrák buszbaleset súlyos sérültjeit (HírTV)
Hazaszállították tegnap az osztrák buszbaleset négy súlyos sérültjét. Egy 40 éves férfit a székesfehérvári Szent György Kórházban ápolnak, egy másikat pedig a budapesti Árpád kórházban. Miskolcra egy testvérpárt szállított a mentő Ausztriából. A két férfi a traumatológián van.
nov. 1
11:51
Deep Purple Budapesten (Spa Trend Online)
A hatvanas-hetvenes évek rocklegendája, a Deep Purple kedden este a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik. A brit együttes a Rapture of Deep című album európai turnéja keretében érkezik a magyar fővárosba - tudatta a koncertet szervező Showtime Budapest ügynökség. A Deep Purple a horvátországi Splitből érkezik Budapestre, s a koncert után Ausztriába utazik tovább, majd Graz után több…
nov. 1
11:53
A MÁV és a Volán menetrendje is változik a hosszú hétvégén (HírTV)
A hosszú hétvége munkarendjének változását a MÁV menetrendje is követi. A vonatok csütörtökön, pénteken és szombaton az ünnepnapra érvényes menetrend szerint közlekednek - közölte a vasúttársaság.
nov. 1
11:58
Várhidi kijelölte huszonkét tagú keretét (HírTV)
Várhidi Péter, az egyre jobb eredményeket elérő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya huszonkét tagú keretet jelölt ki a moldávok és a görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőkre. November 17-én idegenben, míg négy nappal később hazai pályán, a Puskás Ferenc Stadionban.
nov. 1
11:58
Mindenszentek hagyományai (Blikk)
A halottak napján - vagy Mindenszentek ünnepén - aki csak teheti, meglátogatja elhunyt rokonai, ismerősei sírját. De azt már kevesebben tudják, hogy november elsejéhez számos olyan hagyomány és hiedelem kapcsolódik, amelyeket nem is olyan rég még minden háztartásban betartottak.
nov. 1
12:08
A nők sokkal jobban vezetnek, mint férfiak! (Adó1százalék)
A közhelytől eltérően a nők jobban vezetnek, mint a férfiak - állapította meg egy német egyetemi kutatócsoport, amely az északkelet-németországi Mecklenburg-Pomerániában két éven át alaposan tanulmányozta ezt a kérdést. A greifswaldi egyetem kutatói által közzétett tanulmány szerint a férfiak három és félszer annyi balesetet okoznak, mint a nők, leszámítva a 18 és 25 év közötti korosztályt,…
nov. 1
12:10
Enyhül a német koalíciós viszály (Kripto Akadémia)
Enyhül a német nagykoalíciós viszály, amely az elmúlt napokban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kongresszusa nyomán éleződött ki. Peter Struck, az SPD parlamenti frakcióvezetője egy csütörtöki nyilatkozatában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a két éve alakult konzervatív-szociáldemokrata koalíció a hátra lévő időben a "normális mederben" képes folytatni a munkát. A magas rangú…
nov. 1
12:15
Fülzsírját eszi a Munkáspárt vezetője - videóval (BorsOnline)
Ausztráliában nézettségi rekordokat döntöget egy videofelvétel a neten, melyen egy férfi a fülzsírját eszi. A szituáció már magában botrányos és undorító, a hajcihő azonban azért olyan nagy, mert az illető nem más, mint Kevin Rudd, az ausztrál miniszterelnöki poszt várományosa.
nov. 1
12:29
Folyamatosan pusztul Erdély pantheonja, a Házsongárdi temető (Spa Trend Online)
Folyamatosan pusztul az Erdély Pantheonjaként ismert kolozsvári Házsongárdi temető, amelyben legalább 60-70 sírt kellene műemlékké nyilvánítani. Gaal György kolozsvári helytörténész, a Házsongárd Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta: a temető történelmi részében körülbelül 400-500 nagyon régi, többnyire magyar sírhely létezik, közülük némelyik több mint négyszáz éves. Legalább 60-70 nyughelyet…
nov. 1
12:29
A gázártámogatási dokumentumokhoz csak jövő héttől lehet hozzájutni (+videó) (HírTV)
Bár Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint már mától be lehet adni a gázártámogatást igénylő lapokat, a dokumentumokhoz a jövő hétig biztosan nem lehet hozzájutni. Sőt, az eddig jogosultak közül lesz, akinek csak november közepéig érkezik meg postán az űrlap.
nov. 1
12:35
A gyermekkori cukorbetegség Magyarországon az európai átlag alatt nő (Alternatív Energia)
A gyermekkori cukorbetegség világszerte terjed, magyarországi növekedés azonban az európai átlagnál valamivel kisebb mértékű - hangzott el a Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT) és a Magyar Diabetes Társaság (MDT) napokban tartott tudományos konferenciáján. Európában évente átlag 3 százalékkal nő az 1-es típusú cukorbetegek száma, Cseh-, Lengyelország, Románia esetén 7-9 százalék körüli az…
nov. 1
12:36
A csádi ügyben szereplő gyermekek többségének van családja (Kripto Akadémia)
Annak a 103 gyermeknek a többsége, akiket egy francia szervezet, azon a címen, hogy árvák, elszállítani készült Csádból, van családja - állapította meg több humanitárius szervezet csütörtökön nyilvánosságra hozott közös jelentése. Az ENSZ gyermekalapja (UNICEF), a világszervezet menekültügyi főbiztossága, valamint a Nemzetközi Vöröskereszt a gyermekekkel való beszélgetések után jutott arra a…
nov. 1
12:41
Rafszandzsani: "példátlan" amerikai fenyegetés (Kripto Akadémia)
Irán elleni "példátlan" amerikai fenyegetésről beszélt csütörtökön Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani ajatolláh, volt iráni elnök. "Az ellenség sok összeesküvést szőtt Irán ellen az iszlám forradalom győzelme óta, de a jelenlegi helyzet példa nélküli, mindenkinek riadókészültségben kell lennie" - idézte szavait az IRNA iráni hírügynökség. A nagy tekintélyű ajatolláh ezzel ellentmondott Mahmúd…
nov. 1
12:45
Egy részeg sofőr autójával a vasúti sínekre borult Kecskemétnél (Alternatív Energia)
A vasúti sínekre borult gépkocsijával egy ittas autóvezető Kecskemét határában csütörtökön - közölte a rendőrség. A 43 éves férfi, aki autójával leszaladt az útról, sértetlenül mászott ki a vasúti pályatesten kerekeivel felfelé landoló járműből - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy hozzátette: egyelőre szünetel a vasúti közlekedés a kis…
nov. 1
12:47
Magyarország visszacsúszott! (Piac és Profit)
Egyesült Államok, Svájc, Dánia, Svédország, Németország, Finnország majd Szingapúr a sorrend a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsor élén.
nov. 1
12:50
A 47-es út halottjaira emlékeztek Hódmezővásárhelyen (HírTV)
Egy négy kilométeres útszakasz halottjaira emlékeztek Hódmezővásárhelyen. A 47-es úton évek óta hiába követelik, hogy a Szegedre vezető út végig legyen négysávos, mert a mostani kétsávos balesetveszélyes. A Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány is megígérte, hogy kiszélesítik az utat, de a munkák még nem kezdődtek el.
nov. 1
12:56
Benazir Bhutto néhány napra Dubajba utazott családjához (Kripto Akadémia)
A több éves külföldi száműzetés után két héttel ezelőtt Pakisztába visszatért Benazir Bhutto volt kormányfő csütörtökön néhány napra elutazott családjához Dubajba - közölte Bhutto pártjának egyik tisztségviselője. A politikus asszony már néhány nappal ezelőtt tervezte, hogy csütörtökön Dubajba utazik, de szerdán elhalasztotta az utat, félve attól, hogy távolléte alatt Pervez Musarraf államfő…
nov. 1
13:12
Félpályás útlezárás a kamionforgalom ellen (videó) (HírTV)
Tekintse meg a nap legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
nov. 1
13:17
Kína arra kéri a Vatikánt, hogy ne fogadja a dalai lámát (HírTV)
Kína csütörtökön nyomatékosan arra kérte a Vatikánt, hogy mondja le Tibet szellemi vezetőjével, a dalai lámával tervezett találkozót. Peking azt is kiemelte, ha mégis létrejönne az audiencia, akkor az rossz hatással lenne a kétoldalú kapcsolatokra.
nov. 1
13:19
Bekeményít a kormány (Infostart)
Tízmillió forintos büntetésre is számíthat a jövőben az a munkáltató, aki nem tesz eleget a munkaegészségügyi előírásoknak. A kabinet szerdai ülésén az erről szóló törvény módosítására tett javaslatot. Eszerint a munkáltatóknak a jövőben mentálhigiénés vizsgálatot kell végezniük.
nov. 1
13:22
Lemondott a bosnyák miniszterelnök (HírTV)
Csütörtökön lemondott a bosnyák kormányfő. Nikola Szpirics azzal indokolta döntését, hogy nem tud tovább dolgozni olyan feltételek mellett, amilyeneket a balkáni országot felügyelő nemzetközi közösség főképviselője a múlt hónapban "kikényszerített".
nov. 1
13:23
Mugabe jelölheti ki utódját az általa aláírt új törvény szerint (Kripto Akadémia)
Robert Mugabe zimbabwei elnök törvényerőre emelt egy olyan alkotmánymódosító tervezetet, amely lehetőséget ad neki arra, hogy maga jelölje ki utódját - jelentette be csütörtökön közleményben a hararei kormány. Az afrikai ország hivatalos közlönye szerint az alkotmánymódosítás - amelyről a Mugabe vezette kormányzó Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió - Hazafias Front (ZANU-PF) és az ellenzéki Mozgalom a…
nov. 1
13:24
Távozik a cseh kormányfőhelyettes (Infostart)
Csehországban bejelentette távozási szándékát Jirí Cunek kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter. A koalíció ugyanakkor valószínűleg nem került veszélybe.
nov. 1
13:28
A cseh kormányfőhelyettes bejelentette lemondását (Kripto Akadémia)
Jirí Cunek, cseh kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a jövő héten távozik tisztségéből. A sokat vitatott politikus, aki egyben a kereszténydemokrata néppárt elnöke is, a napokban újabb korrupciógyanús ügy főszereplője lett. Kiderült: a kilencvenes évek végén 3,5 millió koronát helyezett el a bankokban akkor, amikor nehéz anyagi helyzetére…
nov. 1
13:33
Átmenetileg bezár a Down-kóros gyerekeket befogadó óvoda (HírTV)
Átmenetileg bezár Szeged egyetlen olyan óvodája, ahol a Down-kóros gyerekeket is befogadják. Azt mondják azért, mert rossz a kémény. A szülőkkel most közölték, hogy egy hónap alatt másik intézményt kell találniuk. Ők azonban úgy vélik, el akarják adni az épületet.
nov. 1
13:34
Bejelentette lemondását Nikola Spiric boszniai kormányfő (Kripto Akadémia)
Bejelentette lemondását csütörtökön Nikola Spiric szerb nemzetiségű boszniai miniszterelnök, tiltakozva ezzel a nemzetközi közösség boszniai főképviselőjének legutóbbi döntése ellen. Miroslav Lajcak, aki nemzetközi megbízással teljhatalmú úrként felügyeli a két, etnikai alapon kialakult részből álló államot, legutóbb olyan döntést hozott, amely lehetővé teszi a közös, központi boszniai kormány…
nov. 1
13:38
Büntetett előéletű Malina Hedvig állítólagos támadója? (HírTV)
Büntetett előéletű Malina Hedvig állítólagos támadója - egy szlovák hírportál értesülése szerint. A bőrfejű fiatalt már egyszer elítélték, de fiatalkora miatt nem kellett letöltenie büntetését. A 17 éves fiú és bűntársa nyolc hónappal a Malina Hedvig elleni támadás előtt, 2005 novemberében azért bántalmazta brutálisan egy fiatalembert, mert nem tetszett nekik, ahogy nézett.
nov. 1
13:38
Fokozott rendőri ellenőrzés a temetők környékén (Alternatív Energia)
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a fővárosi temetők környékét mindenszentek és halottak napján, eddig komolyabb bűncselekményről vagy balesetről nem érkezett jelentés - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Bálint Gabriella elmondta, nemcsak közlekedési, hanem bűnmegelőzési és közbiztonsági szempontból is indokoltnak tartják a temetők és környékük ellenőrzését. A rendőrség…
nov. 1
13:40
Szankciókkal szorongatják a kurdokat a törökök (Infostart)
Az Egyesült Államok és Irak is megpróbálja elkerülni, hogy Törökország bevonuljon az észak-iraki kurd autonómia területére. Az amerikaiak közölték, hogy hírszerzési adatokat osztanak a törökökkel az irakban rejtőzködő PKK-fegyveresekről. Az irakiak pedig ellenőzőpontokat állítottak fel. Ankara ugyanis invázióval fenyeget, ha nem adják ki a területére átcsapó kurdokat.
nov. 1
13:51
Fokozott rendőri ellenőrzés a temetők környékén (Metropol)
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a fővárosi temetők környékét mindenszentek és halottak napján, eddig komolyabb bűncselekményről vagy balesetről nem érkezett jelentés - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel csütörtökön délben.

Keresés