Egy gyermek veszítette életét abban a tűzben, amely a Fejér megyei Tordason egy családi házban ütött ki - mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága nem vette tárgysorozatba az azonos neműek házasságkötésének lehetőségét megteremtő törvényjavaslatot - mondta a testület keddi ülése után Gusztos Péter (SZDSZ). A javaslatot még szeptemberben nyújtotta be nyolc szabad demokrata képviselő. Az aláírók egyike, Gusztos Péter közölte, hogy a bizottság szavazásán csupán a szocialista Donáth László és ő szavazott…
Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára szerint az idén a gazdasági növekedés üteme Magyarországon elérheti a korábban prognosztizált 2,2 százalékot. A Pénzügyminisztérium szakál...
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, meglepődött, amikor meghallotta, Fernando Alonso úgy döntött, elhagyja a csapatot, és máshol folytatja pályafutását.
A magyar női és férfi válogatott is győzött a Krétán rendezett 16. sakkcsapat Európa-bajnokság utolsó fordulójában. Ezzel az előbbi csapat a hetedik, utóbbi pedig a tizedik helyen zárt.
Országosan 520 nyugta-ellenőrzést tartott virágboltokban és a temetők környékén lévő árusoknál az adóhatóság. Összesen 156 esetben találtak szabálytalanságot az APEH revizorai, 98 esetben pedig egyáltalán nem kaptak nyugtát - összegezte a Független Hírügynökségnek a tapasztalatokat az adóhatóság szóvivője. Bakonyi Ágnes hozzátette: körülbelül 10 millió forint bírságot szabnak majd ki összesen.
Szombaton, székesfehérvári állomásával indul országos körútjára a Korona Akadémia ingyenes oktatássorozat, amelynek célja, hogy hétköznapi emberek számára is közérthetően magyarázza el a pénzvilág mozgatórugóit. A közérthető, félnapos oktatási program előadói között neves professzorok, az üzleti életet jól ismerő pénzügyi szakemberek szerepelnek. A Korona Akadémia több vidéki nagyvárosba…
Piaci beszámolók szerint jóval 100 dollár feletti, sőt 250 dolláros olajra is tömegével vesznek már fedezeti kontraktusokat felhasználók és spekulánsok. A keddi Financial Timesnak kereskedők azt mondt...
Hold körüli pályára állt az első kínai űrszonda, amely a - három fokozatból álló - végleges keringési pálya eléréséhez szükséges második fékező manővert is sikeresen teljesítette. A Holdistennő 1, azaz a Csang-o ji-hao (Chang-e yihao) holdszonda a pekingi világűr ellenőrzési központ utasításainak megfelelően reagált. A szonda jelenleg ellipszis alakú pályán holdközelben 213, holdtávolban pedig…
Kissé erősödött a forint, kedden délután 252,00/05 forinton jegyezték az eurót a budapesti bankközi devizapiacon, a hétfő délutáni 253,05/15, illetve a délelőtti 252,20/35 forint után...
A klímaváltozás hatásai már Magyarországot is elérték, ennek tudhatók be az aszályos nyarak, a szubtrópusi növények megjelenése és a legutóbbi enyhe tél is. A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének munkatársai a Fülöpházi buckavidéken vizsgálják a folyamatot.
A szerb és a magyar hadsereg csütörtökön közös katonai gyakorlatot tart a szerbiai Szabács városában. A szerb Védelmi Minisztérium keddi közleménye szerint a „Nagy Folyó 2007” névre keresztelt hadgyakorlat keretében elsősorban katasztrófavédelmi feladatokat hajtanak végre a két ország egységei.
Érdemi politikai helyzetértékelést tartott az MSZP elnöksége hétfőn több órás, éjszakába nyúló elnökségi ülésén, amelyen kibeszélték a belső feszültséget okozó ügyeket - tudta meg több elnökségi tagtól az MTI kedden. A távirati irodának többen is úgy fogalmaztak: valójában most kezdi el tenni a dolgát az elnökség, vagyis most kezd politizálni. Mostantól "nyílt végű" vagyis este, a parlamenti ülés…
A hideg miatt a magasabban fekvő helyeken, így a Börzsönyben, a Mátrában és a Bükkben déltől hullott a hó, amely azonban a legtöbb helyen nem maradt meg.
A Békés Megyei Bíróság, bár megállapította, hogy Békéscsaba korábbi jegyzőjének felmentése nem volt szabályszerű, mégsem helyezte őt vissza állásába - tudatta a bíróság keddi ítéletéről a város önkormányzatának sajtóreferense. Nagy Mátyás korábbi jegyzőt ugyanis a város közgyűlése 2007. február 6-án alkalmatlanság címén felmentette beosztásából, ám a jegyző a döntés miatt a munkaügyi bírósághoz…
Az Egészségügyi Minisztérium szerint azért volt rózsaszín retikül Afganisztánban Horváth Ágnesnél, mert a tárcavezető meglátogatta afgán minisztertársát és a nőügyi minisztert. "Az ilyen találkozók a protokollnak megfelelő kosztümös megjelenést tettek szükségessé" - fogalmazott a tárca közleménye.
Nem jutott a legjobb nyolc közé a Diósgyőr a labdarúgó Magyar Kupában, miután a másodosztályú Kazinbarcika ellen – idegenbeli vereségét követően – hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el.
Eloltották a tüzet a Fejér megyei Tordason, ahol egy családi ház gyulladt ki kedd délután, a tűzoltók egy kétéves gyermek holttestét találtak meg, másik gyermeküket a szülőknek sikerült kimenteniük - közölte az országos és a megyei katasztrófavédelem. A tűzoltók négy gépjárművel vonultak a lángokban álló 80 négyzetméteres családi házhoz - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi…
Az Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága keddi ülésén határozott a Soproni Liga és az NB II találkozóin történt szabálytalanságokkal kapcsolatban.
Az európai uniós pénzeket nem lehet lenyúlni - vélte Balázs Péter, az uniós felzárkóztatási támogatásokért is felelő regionális EU-biztosi posztot korábban betöltő szakértő.
A legtöbben azt hiszik, hogy a fogyókúra csak azért kell, hogy újra beleférjünk a ruhánkba, csinosabbak legyünk a strandon, de Yunsheng Ma amerikai kutató és munkacsoportja arra volt kíváncsi, hogy a különböző, népszerű fogyókúrák közül melyik a legalkalmasabb a szívbetegségek megelőzésére. A kérdés nem indokolatlan: az esztétikai előnyökön túlmutatva, egészségügyi szempontból a testsúly…
A kutatásfejlesztés mellett a környezetvédelemről tanácskozik a héten Budapesten öt köztársasági elnök, tizenhét miniszter, az EU környezetvédelmi biztosa és számos tudós a III. Tudományos Világfórumon, amelyet az UNESCO, a Tudományos Szervezetek Nemzetközi Tanácsa és a Magyar Tudományos Akadémia szervez. A rendezvényen indítja útjára a természeti erőforrások megóvását célzó új kezdeményezését az…
A Magyar Honvédség (MH) katonai képességei kiválóak, és a látottak alapján a szervezet jó úton halad a korszerűsítésben, és ma már minden tekintetben képes megfelelni a NATO sokoldalú elvárásainak - összegezte tapasztalatait a NATO Szövetséges Erők Európai Legfelsőbb Parancsnoka (SACEUR) az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison kedden tett látogatása utáni sajtótájékoztatón. John Craddock vezérezredes…
Az Ukrán Állami Közlekedésrendészet, közismert nevén a DAI újabb módszerrel fékezné a meggondolatlan autósok szabálysértéseit. Az új elképzelés szerint az autóutak mentén rendőrautó-másolatokat helyeznének el, melyeket nehéz lenne az igaziaktól megkülönböztetni.
Az egészségügyi miniszter szerint nem jelentett többletköltséget az államnak, hogy férje is elkísérte a delegáció tagjaként afganisztáni látogatásán. Horváth Ágnes szerint férje jelenléte nemhogy zavarta, hanem kifejezetten jót tett a látogatásnak.
Nem tárgyalja a parlament a szabad demokraták törvényjavaslatát az azonos neműek házasságáról. Az Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottság kedden leszavazta az indítványt. A házasság helyett az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) a bejegyzett élettársi kapcsolatot ajánlja.
Az SZDSZ ügyvivője szerint, bár vannak zavarok a két koalíciós párt együttműködésében, ezek nem olyan mértékűek, hogy ne tudjanak közösen kormányozni. Horn Gábor azt követően beszélt erről, hogy a párt kabinetjeinek vezetői Kóka János részvételével értékelték a koalíciós szerződés nyáron elfogadott mellékletének teljesülését. Érzem, hogy konkrét kérdésekben vannak zavarok a két párt működésében,…
A napi szinten szükséges friss élelmiszereket a leggyakrabban a kisboltokban, a legritkábban a "cash and carry" üzletekben szerzik be a háztartások - derül derül ki a GfK adataiból.
Az Európai Unió tilalmat rendelt el mindenfajta ciprusi hús, élőállat és tejtermék kivitelére, száj- és körömfájás járvány miatt. Az Európai Bizottság közlése szerint Ciprust magas koc...
Az SZDSZ ügyvivője szerint, bár vannak zavarok a két koalíciós párt együttműködésében, ezek nem olyan mértékűek, hogy ne tudjanak közösen kormányozni. Horn Gábor kijelentette: látnak reményt a közös reform folytatására.
Genetikai magyarázatot találtak arra, hogy a legtöbb esetben miért lesznek intelligensebbek az anyatejjel táplált gyermekek, mint a kizárólag palackozott tejen nevelt társaik
Idegenbeli döntetlenjének köszönhetően a legjobb nyolc közé jutott a másodosztályban szereplő Kazincbarcika labdarúgócsapata a Magyar Kupában. A Kócsi József által irányított együttes az NB I-es Diósgyőr otthonában harcolta ki a negyeddöntőbe kerülést.
Surján László néppárti európai parlamenti képviselő szerint tisztázni kell, történt-e visszaélés, "kiszorítósdi" a kistérségek részére nyújtandó EU-támogatás lehívására és elosztására jogosult magyarországi LEADER csoportok megalakulásakor. "Az esetleges hibákat a kormánynak azonnal orvosolnia kell, ha nem akarja elapasztani a fejlesztési forrásokat" - hangsúlyozta Surján az MTI-nek adott keddi…
Magyarországon több mint egymillió ember él csonka családban. Ez nagyjából 660 ezer gyermeket és fél millió felnőttet jelent. Ez a teljes lakosság 11 százalékát jelenti.
A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a továbbiakban nem vesz részt az új földtörvényről folyó ötpárti tárgyalásokon - olvasható abban a közleményben, amit Fidesz frakció juttatott el az MTI-hez kedden. azzal indokolják, hogy a kormánytöbbség, felrúgva az évtizedes konszenzust, egy olyan törvénymódosítást erőltetett át a törvényhozáson, amely lehetővé teszi, hogy a társas vállalkozások…
Spanyol ügyészek kedden bejelentették: fellebbezni fognak annak az egyiptomi férfinak a fölmentése ellen, akit a 2004-es madridi vonatrobbantás kitervelőjének tartanak. Egy spanyol bíróság a múlt héten 21 ember ügyében hozott ítéletet, akiket az ország történelmének legsúlyosabb terrorcselekményének kitervelésével vádoltak.
Az MSZP-s képviselők csak azoknak a vasúti szárnyvonalaknak a bezárásával értenek egyet, amelyek megszüntetéséhez a helyi önkormányzatok is hozzájárulnak. Ezt Kovács Tibor, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese közölte kedden. A szocialista képviselők nem kaptak megnyugtató választ a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól (GKM) arra, milyen megtakarítást eredményeztek a már bezárt vasúti…
Miskolcon, illetve a megye más területein - Kazincbarcika, Ózd és Edelény térségében - három-négy órán át esett a hó kedden kora este. Papp László, a helyi meteorológiai szolgálat ügyeletese a távirati irodának azt mondta, a hóesés egy átvonuló hidegfront következménye. A bánkúti sípályákról az MTI azt az információt kapta, hogy körülbelül egy centiméternyi hó meg is maradt a háztetőkön, illetve…
Rossz magaviseletű és szemtelen lesz azoknak az anyáknak a gyermeke, akik alkoholt fogyasztanak a terhességük alatt - állapították meg amerikai kutatók. A későbbi viselkedési problémák minden egyes nappal súlyosbodnak, amelyen az állapotos iszik.