Az Uniqa Biztosító az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban a casco és a kötelező biztosítás együttkötését támogatja kedvezménnyel - mondta Ertl Pál a nem életbiztosításokért ...
Történelmi esélyt ad Magyarország megújítására az a jelentős összeg, ami a következő években érkezik az országba - mondta Gyurcsány Ferenc kedden a Pest megyei Tápiógyörgyén, országjáró körútja első állomásán. A miniszterelnök elmondta: az elmúlt 17 évben Magyarország elfordult a vidéktől, most viszont korábban soha nem látott összeg, 500-600 milliárd forint érkezik a vidék és ugyanennyi a…
Nem volt tudomása a János kórház főigazgatójának az általa vezetett intézmény liftjeinek rossz műszaki állapotáról, ezért nem javasol fegyelmit a vezető ellen a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága által megbízott fegyelmi biztos - közölte Szolnoki Andrea. A testület elnöke elmondta, hogy az általa kedden megismert vizsgálóbiztosi jelentés szerint a főigazgató sem szóban, sem írásban nem…
Feljelentette anyját egy most 16 éves lány. A fruska ugyanis azt állítja, hogy amikor 13 éves volt, a mama intim ékszert tett fel neki, hogy kényelmetlen legyen számára a szex. Ráadásul kopaszra is akarta borotváltatni a fejét, hogy ne tetsszen a fiúknak.
Az InfoRádió úgy értesült, hogy egy szakmai egyeztetésen levő előkészítő anyag szerint három változat készült a BKV jövő évi tarifaemelésére, ami egy átlagosan 11-12 százalékos, egy 17-18 százalékos és egy 22-25 százalékos drágulást tartalmaz. Felvetődött még, hogy bevezetik a csúcsidei és a hétvégi bérletet, valamint hogy az éjszakai járatokra ne legyen érvényes a bérlet, csak jeggyel lehessen…
Új fordulatot vett a Sziget Fesztivál ellen indított per, az eljárást kezdeményező Derce Tamás IV. kerületi polgármester ugyanis azt akarja, hogy a rendezvényen este tíz és reggel hat óra között szüneteljen a zene- és műsorszolgáltatás. Ez a szervezők szerint a Sziget végét jelentené.
Országjáró körútra indul szerdán Tarlós István. A Fidesz „Szociális Népszavazás 2008” kampányának irányítója a tervek szerint 30 várost és 120 kisebb települést látogat meg tavaszig, hogy a népszavazás szükségességéről beszéljen. Az e célból bérelt kisbuszt kedden mutatták be a Clark Ádám téren.
November 14-én tájékoztatja a csömörieket a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. arról, hogyan biztosítják az M0-ás autóút építése során a gyalogosok és kerékpárosok közlekedését.
Bár sokan nem hittek benne, Kimi Raikkönen mégis véghezvitte azt, amire legutóbb a Forma-1-es világbajnoki sorozat első évében volt példa, és nevető harmadikként az utolsó futamon elhappolta előnyben lévő ellenfelei elől a vb-címet.
Nincs magyar sérültje a bagláni robbantásnak - mondta Tölli István, a Baglán tartományi magyar újjáépítési csoport (PRT) politikai tanácsadója kedden. A magyar PRT semmilyen módon nem képviseltette magát a Baglán város ipari negyedében tartott cukorgyáravatáson, ahol az öngyilkos merénylet történt. A helyszín Puli-Humri körzetében található 15-20 kilométerre a várostól - mondta Tölli István.A…
A Szegedi Tudományegyetem Napja alkalmából ünnepi szenátusülést tartanak november 9-én 10 órától a Tanulmányi és Információs Központ (TIK) Kongresszusi termében.
Túl sok pénzbe kerül kiadójának Jennifer Lopez, legalábbis ahhoz képest, ahogyan az új lemeze fogy. J-Lo idei második albuma, a Brave az elsô héten mindössze 53 ezer példányban kelt el, amivel nem fért be a Billboard lista elsô tíz helyezettje közé; ilyesmi az énekesnôvel korábban nem fordult elô.
Soros György milliárdos befektető szerint, az amerikai gazdaság rendkívül komoly korrekció előtt áll a több évtizede tartó nagymértékű költekezést követően.
214 milliárd forint környezetvédelemre fordítható uniós támogatásra pályázhatnak az önkormányzatok keddtől. Az összeget árvízvédelemre, hulladékgazdálkodásra és a felszíni vizek védelmére használhatják a pályázat nyertesei.
Országjárásra indul a Fidesz népszavazási kampányának vezetője, Tarlós István, aki csaknem 30 városba és 120 kistelepülésre látogat el a következő hónapokban. Tarlós István kedden a Cl...
Újabb játékokat hív vissza az üzletekből a világ legnagyobb játékgyártója. A Mattel azért döntött így, mert fennáll a veszélye, hogy az érintett modellekről kis darabok válhatnak le, ami fulladást okozhat.
Talmácsi Gábort hatalmas tömeg várta a Ferihegyi repülőtéren. A motoros világbajnokság 125 köbcentis kategóriájának idei világbajnoka sajtótájékoztatóján elmondta: novemberben kezdi tesztelni új motorját.
Orvosi hiba okozta Zavadszky Gábor halálát. A család ügyvédje szerint, egy egyszerű laborvizsgálattal megmenthető lett volna az egykori válogatott labdarúgó élete, ezt azonban nem végezték el.
Több ezer ismerős, barát és szurkoló fogadta a Ferihegyi repülőtér termináljában Talmácsi Gábort. A 125 köbcentiméteres kategóriában a vasárnapi valenciai futamon ugyan csak második lett a magyar versenyző, de összesítve öt ponttal megelőzte csapattársát, a spanyol Hector Faubelt. Talmácsi Gábor, kezében egy egyes rajtszámú bukósisakkal csak biztonsági őrök között tudott eljutni a csarnokban…
A dollár tartós gyengeségének köszönhetöen ma új 26 éves csúcsot ért el a GBP-USD 2,0900-nál, majd visszaesett 2,0870-re. A fontnak jól jönnek a BRC-kiskereskedelmi forgalmak, melyek októberben 0,3%-kal emelkedtek, valamint a 3. negyedévre vonatkozó stabil +0,7%-os GDP-elörejelzés. Jelen körülmények között hamar 2,10-re emelkedhet az árfolyam. In-GFX
A médiahatóság eljárását kezdeményezi a Magyar Televízió (MTV) Nap-kelte című műsorának szombati adása miatt Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja - olvasható a beadványban. Indokolása szerint a kifogásolt interjúban Gerő András történész a köztársasági elnök tavaly októberi magatartását minősítő szavaival foglalkozott, s noha ennek során a…
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első hetében 10 ezer ügyfelet szerzett az első magyar "fapados" biztosító, a Genertel - hangzott el a társaság sajtótájékoztat...
Még az 1,4570-es új abszolút csúcsa elérése után sem hagyott alább az EUR-USD erösödö dinamikája, és 15 pippel a csúcs alatt jegyzik. A chart-technikusok szerint az 1,4617-es és az 1,4642-es értéka következö cél, és azt javasolják ügyfeleiknek, hogy tartsák 1,4532 fölötti rövidtávú longjaikat. Támogatás legközelebb 1,4446-nál van. In-GFX
Több megyei rendőrfőkapitányt is leváltottak a rendőrség és határőrség integrációja miatt. A rendőri vezetők között több fiatal is van. Az új vezetőket január elsejei hatállyal nevezik ki.
Történelmi esélyt ad Magyarország megújítására az a jelentős összeg, ami a következő években érkezik az országba - mondta Gyurcsány Ferenc a Pest megyei Tápiógyörgyén, országjáró körútja első állomásá...
A tatai bíróság három év fegyházra ítélt egy 23 éves irárcsi elkövetőt, aki múlt hónapban Tatán, az éjjeli órákban, késsel fenyegetőzve összesen hatezer-négyszáz forintot rabolt el két járókelőtől - tudatta kedden a rendőrség. "Az elkövető, aki már többször volt büntetve hasonló cselekményekért, nem fellebbezett az ítélet ellen, így az jogerőre emelkedett" - tette hozzá Pap István főhadnagy, a…
Elmarasztalta, és két év próbaidőre bocsátotta a Magyar Kommunista Munkáspárt elnökségét a Székesfehérvári Városi Bíróság, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségéért. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak fellebbeznek.
Felkelésre szólította fel Pakisztán népét a szükségállapotot bevezető Musharraf elnök által menesztett főbíró. Az államfőt immár George Bush amerikai elnök is a demokratikus kormányzás helyreállítására sürgette. Közben többszáz szélsőséges elfoglalt egy pakisztáni várost és a helyi rendfenntartókat megadásra kényszerítette.
Egy gyermek holttestét találtak meg a tűzoltók abban a családi házban, amely kigyulladt kedden délután a Fejér megyében Tordason - adta hívül a katasztrófavédelem. A családi ház jelenleg is lángokban áll - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A tűzoltók négy gépjárművel vonultak a helyszínre - tette hozzá.
A dollár ma ismét nagy eladási nyomás alatt áll. Amióta közzétették a borzalmasan gyenge szeptemberi német ipari megrendeléseket, melyek +1,1%os értéke jóval elmaradt a +6,2%-os elörejelzéstöl, nagy nyereségeket könyvel el az EUR-USD, majd új csúcsot ért el 1,4555-nél. Az októberi EU-s szolgáltatás index 54,2 pontról 55,8 pontra emelkedett. A termelöi árak szeptemberben 2,7%-os emelkedést…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,84 pontos emelkedéssel, 27.259,72 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,16 százalékos erősöd...
Az SZDSZ nem mondott le a kisadók összevonásáról, ezért az adóreformról szóló, január végére megszülető csomagba beleveszik erre vonatkozó javaslatukat - mondta a párt ügyvivője keddi sajtótájékoztatóján.
Már az 1950-es években is milliárdokba került Magyarország déli határvidékén a védelmi erődvonal kiépítése, azonban soha nem működött a nyomaiban még ma is meglévő magyar Maginot-vonal – hangzott el azon a konferencián, amelyet a Zala megyei Pákán tartottak e témában kedden.
XVI. Benedek pápa és Abdallah szaúd-arábiai király megvitatta kedden a Vatikánban a szaúd-arábiai keresztény kisebbség helyzetét, a keresztények, a muzulmánok és a zsidók kapcsolatainak kérdését és a közel-keleti béke kilátásait. A Vatikán közleménye szerint szívélyes légkörben zajlott le a mintegy félórás beszélgetés. Ez volt az első eset, hogy katolikus egyházfő szaúdi uralkodóval találkozott.
Kétórás figyelmeztetô sztrájkkal bénítja meg a vasúti közlekedést a vasutasok többségét tömörítô két szakszervezet. Miután eredménytelen volt a mai egyeztetés is, holnap reggel hattól nyolcig egyetlen MÁV-os sem dolgozik az országban.
Prága térítésmentesen, ingyen kívánja az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátani azt a területet, amelyen felépülhetne az amerikai radarállomás Csehországban -jelentette be Tomás Pojar, a cseh külügyminiszter első helyettese kedden Prágában. Pojar szerint a bázis létrehozásának és működésének a költségeit azonban teljes mértékben az Egyesült Államok viselné. A miniszterhelyettes Prága…
Bencze József országos rendőrfőkapitány kedden nyilvánosságra hozta a 2008 januárjától egyesülő rendőrség és határőrség vezetőinek nevét, nem minden poszton lesz változás. A rendőrség Teve utcai központjában tartott tájékoztatón részt vett Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter is.
A pletykák ellenére nem túl valószínű, hogy a 125 köbcentiseknél világbajnok Talmácsi Gábor jövőre a gyorsasági motoros világsorozat negyedliteres kategóriájában. Erről maga a versenyző beszélt az InfoRádiónak. Talmácsi Gábornak spanyol csapatban, spanyol rivális ellen és spanyol közönség előtt kellett kivívnia vasárnap a világbajnoki elsőséget.