A történelem legrosszabb duettjének szavazták meg a BBC hallgatói az Ebony and Ivory című dalt, amelyet Paul McCartney és Stevie Wonder énekelt, hogy dicsőítse a fajok közötti harmóniát.
Részegek megrongálták Claude Monet francia impresszionista festő egyik híres képét a párizsi Musée d'Orsay-ben (müzé dorszé), jelentette be vasárnap a francia kulturális minisztérium. Az eset vasárnapra virradó éjjel történt. A tettesek mintegy 10 centiméter hosszan beszakították az Argenteuil-i híd (árzsantöj) című vásznat.
A város nagyáruházaiba vitte vásárolni sorozatban négy vereséget szenvedő futballistáit Ernst Middendorp, a német bajnokságban szereplő Arminia Bielefeld vezetőedzője.
Idegenben győzött a Roma, a Juventus azonban csak döntetlent ért el az olasz labdarúgó élvonal (Serie A) 7. fordulójában, vasárnap. A Juve botlásának köszönhetően a címvédő Inter hárompontosra növelte előnyét a tabellán.
Négy kategóriában is első lett a 14 éves Kuti Mátyás a budapesti Kongresszusi Központban a hét végén rendezett Rubik-kocka világbajnokságon, így szép magyar siker született, bár a klasszikus kockát japán versenyző rakta ki a leggyorsabban.
Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke George Bush elnök cáfolatát "kontrázva" vasárnap kijelentette: az Egyesült Államok bűnös abban, hogy a terroristagyanús foglyokat kínozták.
Az Egészségügyi Minisztérium szerint Rogán Antal V. kerületi polgármester súlyos jogsértést követ el, ha beváltja ígéretét és lebontatja a sorompókat és kerékbilincset rakat a Minisztérium parkolójában álló autókra
Simán nyert a székesfehérvári Cornexi-Alcoa-AutoBahn a belga Vise ellen a női kézilabda EHF Kupában, a 32 közé jutásért rendezett párharc visszavágóján.
Több kormány közeli cég, köztük Bajnai Gordon két korábbi érdekeltsége is százmilliós összegben kapott megbízást a miniszter által felügyelt Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. Az uniós közpénzekkel kapcsolatos kommunikációt, hárommilliárd forint értékben, részben ismét olyan cégekre bízták, amelyek a balliberális elithez kötődnek.
A Costa Ricában rendezett népszavazáson vasárnap megszavazták, hogy a közép-amerikai ország kössön szabadkereskedelmi megállapodást az Egyesült Államokkal. A referendum eredményét Oscar Arias államfő ismertette a televízióban. A szavazók 52 százaléka támogatta, hogy csatlakozzanak az Egyesült Államok és a Közép-Amerika közti szabadkereskedelmi egyezményhez (CAFTA).
Egy ember életét vesztette, legalább 250-et pedig kórházba szállították vasárnap az egyesült államokbeli Chicagóban, miután részt vettek a szokatlanul nagy hőség ellenére megrendezett hagyományos maratoni versenyen.
Gyanúsítottként kihallgatják az izraeli kormányfőt, Ehud Olmertet egy pénzügyi botránnyal kapcsolatban, jelentette be vasárnap az izraeli rendőrség. Olmertet azzal gyanúsítják, hogy 2005-ben, még pénzügyminiszterként köze volt a Bank Leumi pénzintézet privatizálásával kapcsolatos visszaélésekhez.
Nincs menetrendje 2008-ra a vasútnak, a MÁV és a gazdasági tárca arról vitázik: melyikük jelölje ki, hol ne közlekedjenek a vonatok - írta a hétfői Népszabadság. Két hónap múlva menetrendváltás, a júliusban életre hívott MÁV Start Zrt.-nél azonban még mindig nem tudják, hogy hány vonalon hány személyszállító vonatnak kell közlekednie jövőre.
A szokásosnál korábban megindult a harc a kötelező biztosításokért, illetve az ügyfelekért. Van olyan biztosító, amely már meghirdette a jövő évi tarifáit. Egyelőre azonban még csak a tavalyiakhoz lehet hasonlítani az árakat. Október 31-ig azonban minden társaságnak közzé kell tennie a jövő évi tarifáit.
Több ezren használták ki a könyvtárak úgynevezett "megbocsátási napját" és vitték vissza büntetés nélkül lejárt kölcsönzési idejű könyveiket. A vasárnap ingyenes könyvtári beiratkozást is hasonlóan nagy számban vették igénybe az olvasók. A Könyves Vasárnapon az ország több mint 400 könyvtárában várták az olvasókat és érdeklődőket.
Legalább százezer amerikai katona térhet haza Irakból 2008 végéig - jelentette ki Dzsalal Talabani, az arab ország elnöke a CNN-ben vasárnap sugárzott interjújában. Talabani - anélkül, hogy...
"Nem létezik Sarkady-Szalai-paktum, még azt sem mondanám, hogy a Fidesz és az MSZP közt külön tárgyalások folynának a közmédiumok és a médiahatóság átalakításáról - olvasható a Fidesz médiapolitikusának nyilatkozata a hétfői Népszabadságban.
Az éves szeptemberi magyarországi infláció több százalékpontos zuhanására számítanak vezető londoni befektetési házak - értékeléseik szerint a térséget évtizedek óta nem látott élelmiszerár-sokk érte
Ma szavaz az országgyűlés a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvényeket módosító javaslatról. A "Lex Mol" néven emlegetett jogsz...
Tanúkat keres az Interpol egy pedofíliával gyanúsított személy azonosításához: a nemzetközi rendőri együttműködési szervezet hétfőn közzétett felhívásában először kért ilyen jellegű segítséget a lakosságtól.
Befejeződött az iraki kormány által elrendelt vizsgálat a Blackwater amerikai biztonsági magáncég tevékenysége ügyében, s azt állapította meg, hogy a cég emberei ok nélkül nyitottak tüzet és öltek meg 17 civilt szeptemberben 16-án Bagdadban.
Neonácik kövekkel dobálták meg a fasisztaellenes tüntetés részvevőit Újvidéken vasárnap. A rendőrség bekísérte a neonácik vezetőjét és további mintegy húsz embert. Az egyik szervezőt kórházba szállították.
Egy felmérés szerint minden hetedik felnőtt idegenkedik attól, hogy gyermeke legyen, közülük sokan a világban meglévő problémák miatt nem mernek gyermeket vállalni. Minden negyedik felnőtt éppen ilyen aggodalmak miatt halasztja későbbre a gyermekvállalást.
Az utóbbi években Kína gazdasága rohamos fejlődésnek indult. Az egy főre eső GDP jelentősen nő, a kínai áruk elárasztják a világot. Lassan letaszítja a trónról az eddigi „királyt”, az Egyesült Államokat. Ám egyvalamiben még mindig az USA vezet: az angol a legsűrűbben használt közvetítőnyelv a világon. De vajon meddig?
Évente több száz tüdőrákos megbetegedésért tehető felelőssé az azbeszt. A lakók, és az önkormányzatok nehezen tudnak megszabadulni a 30-40 éve a házakba beépített veszélyes anyagtól. Mivel az azbeszt okozta egészségkárosodások 20-30 évig is lappanghatnak, az első nagyobb megbetegedési hullám egyes felmérések szerint 2010–2015 között várható.
Bár a tervezettnél tovább maradt, vasárnap már nem ment nagyobb városnézésre Bill Clinton. Csak délután jött elő a szállodából, és kis budai kerülővel a ferihegyi repülőtérre hajtatott.
Öt személy, köztük egy rendőr sérült meg a vasárnap a törökországi Isztambulban történt robbanásban - jelentette az Anadolu hírügynökség. A detonáció egy kompkikötővel szemben következett be a...
"Katasztrofális" az Egyesült Államok és szövetségesei iraki és afganisztáni szerepvállalásának mérlege: nem csupán a béke helyreállításában vallottak kudarcot, hanem az al-Kaida terrorhálózat számára is "termékeny talajt" kínáltak - állapította meg egy vezető brit stratégiai elemző csoport. Az Oxford Research Group hétfőn ismertetett elemzése szerint Afganisztánban azután sem állt helyre a béke,…
A vallás nem magánügy - jelentette ki az egyházak társadalmi fontosságát hangsúlyozva D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke vasárnap Budapesten a reformáció hónapjának ünnepélyes megnyitóján.
Flamand szélsőséges nacionalisták belga zászlót égettek vasárnap egy Brüsszelhez közeli kisvárosban, és elszakadást követeltek a francia nyelvű Vallóniától. "Halál Belgiumra" és "Vallon patkányok, csomagoljatok" - ilyen feliratok voltak olvashatók a megmozduláson.
A képviselői helyek újraosztásáról, illetve csökkentéséről szavaz hétfőn Brüsszelben az Európai Parlament: a 2009-től tervezett változtatások Magyarországot is érintenék, a jelenlegi 24 helyett...
Az erős eurónak vannak jótékony hatásai is az infláció és a fogyasztás szempontjából - állítja az Európai Központi Bank végrehajtó tanácsának tagja, Lorenzo Bini Smaghi.
Öt fiatal vesztette életét, amikor egy részmunkaidős rendőr lövöldözni kezdett Wisconsin államban. A seriff-hivatal munkatársával végül egy rendőrségi mesterlövész végzett.
Hazai pályán aratott biztos győzelmet a Real Madrid és Barcelona is a spanyol első osztályú bajnokság (Primera Division) hetedik fordulójában, vasárnap. Az UEFA kupa győztes Sevilla újabb vereséget szenvedett, ezúttal otthon kaptak ki a La Corunától.
A Fidesz jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást tegnap a Békés megyei Szeghalmon.Kovácsné Kincses Anikó a szavatok 61,9 százalékát kapta, míg szocialista ellenfelére, Mészáros Bélára a választók 38,1 tized százaléka voksolt.
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) versenybírósága kizárta az Alba Volánt az ob I-ből, mert a címvédő székesfehérvári csapat ebben a szezonban harmadik alkalommal nem jelent meg előírt létszámban bajnoki mérkőzésen.
Izraeli légicsapásban megsebesült hét palesztin polgári személy hétfőre virradóra a Gázai övezetben - közölték palesztin kórházi források és szemtanúk. Elmondásuk szerint a Gáza városától...
Tönkretettek egy Monet-képet vandálok a párizsi Musée d'Orsay-ban; a biztonsági kamerák felvétele szerint öt, szemlátomást részeg ember tört be vasárnap hajnalban az épületbe.
Öt kiemelkedő amerikai újságíró arcképe bélyegre kerül; az Amerikai Postaszolgálat így kíván tisztelegni a 20. század fontos eseményeiről életük kockáztatása, feláldozása árán tudósító neves tollforgatókról.
Húsz neonácit vettek őrizetbe Újvidéken, miután rátámadtak az antifasiszta tüntetőkre. A szélsőjobboldali Nemzeti Front az SS egykori birodalmi vezetőjére, Heinrich Himmlerre emlékezett, de felvonulásukat betiltották.
A moszkvai szállodák Európában az árakat tekintve a harmadik, az árak növekedését vizsgálva az első, míg kihasználtság szempontjából az ötödik helyen állnak.
Nádas Péter a paranoia mesteri szellemidézője - írta a The New York Times Book Review a Tűz és tudás (Fire and Knowledge) címmel az Egyesült Államokban megjelent, elbeszéléseket és esszéket tartalmazó kötet kapcsán.