Kedden dönt Lengyel Zoltán korábbi fideszes politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről a parlament szakbizottsága. A legfőbb ügyész kezdeményezte ezt, ami azt jelentheti, hogy büntetőeljárást indítanak a képviselő ellen, amiért nyáron dulakodott őt igazoltató rendőrökkel.
Az idei hattal szemben jövőre csak három hosszú hétvége lesz - értesült a Népszabadság. 2008-ban a május elsejei, az október 23-i és a karácsonyi ünnepeket megelőző szombaton kell majd dolgozni, ebben az évben pedig még az október 23-a, a Mindenszentek, a karácsony és az újév előtti szombaton. A munkanapokat akkor helyezik át szombatra, ha a 10 munkaszüneti nap közül valamelyik keddre vagy…
Az EUR-USD ma reggel 35 pipes sávban, 1,4053 és 1,4018 között mozgott. Támogatás 1,4008-nál, ellenállás pedig 1,4118-nál található. Az EUR-JPY ma reggel napi csúcsot ért el 165,00-nél, majd visszaesett 164,14-re. Támogatás 164,10-nél és 163,51-nél, ellenállás pedig 165,45-nél van. Az USD-JPY ma reggel 39 pipes sávban mozgott, 117,45 és 117,06 között. A következö támogatás 116,72-nél, míg…
Várhatóan ma érkezik hazánkba a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton őrzött kubai menekültek csoportja - írta a keddi Népszabadság. Mint a lap emlékeztet, még augusztusban...
Önszabályozó ajánlást fogadtak el a legnagyobb hazai vezetékes és mobil távközlési szolgáltatók annak érdekében, hogy a hűségszerződéseknél átláthatóbb, a fogyasztók érdekeit még inkább szem előtt tartó feltételrendszer alakulhasson ki - közölte a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács.
Két gépkocsiba rejtett pokolgép robbant kedden az iraki fővárostól 200 kilométerre északra fekvő Baidzsinál, legalább tizennégyen meghaltak, harmincan megsebesültek - közölte az iraki rendőrség....
Az EUR-USD-t ma reggel 1,4038-on jegyzik, és tovább folytatódik konszolidációja. A következö nagyobb ellenállás 1,4077-nél, támogatás pedig 1,4008-nál található. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaeséssel kell számolni 1,3967-ig. 12.00 órakor teszik közzé a német ipari termelést, ahol +3,9%-os értékkel számolnak a legutóbbi +4,6%-os érték után. 08.45 órakor hozzák nyilvánosságra az…
Egyetlen döntéssel összesen nyolcvanötmillió forintot kapott a Hír TV és az ATV. A javaslatot az SZDSZ-es delegált Tímár János kivételével az egész elnökség támogatta
Szakszervezet ellenes magatartás miatt beperli a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Motim Kádkő Kft.-t a Vegyipari Dolgozók Szakszervezet. A cég ki akarta rúgni a helyi szakszervezeti bizalmit, mert szerintük a helyi érdekképviseletnek nincs tagsága.
Negyven évvel ezelőtt, 1967. október 9.-én végezték ki Ernesto Guevara de la Sernát, világszerte ismert nevén Che Guevarát. Az argentin származású forradalmár köré az elmúlt évtizedekben legenda és komoly üzlet épült. Az évforduló kapcsán most megszólalt az a volt CIA-ügynök, aki részt vett Che Guevara bolíviai elfogásában, majd kivégzésében.
Dávid Ibolya szerint nem népszavazáson kellene rendezni a miniszterelnök által felvetett hét kérdést; a Magyar Demokrata Fórum elnöke erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt...
Visszadta három arany- és két bronzérmét Marion Jones amerikai atlétanő, miután pénteken beismerte, tudtán kívül doppingolt a 2000-es sydneyi olimpia alatt. Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) hétfői bejelentését a sportoló ügyvédje is megerősítette.
A nyitáskor tették közzé az augusztusi német kereskedelmi mérleget, melynek többlete a várt 16,4 milliárd helyett csupán 14,1 milliárdra rúgott, miután legutóbb még 17,9 milliárdos értékröl adtak számot; valamint a fizetési mérleget, melynél +9,1 milliárdos értékröl számoltak be, miközben 11,0 milliárdos értékre számítottak a legutóbbi 13,5 milliárd után. 08.45 órakor hozzák nyilvánosságra a…
Se szolidaritást, se igazságosabb hozzáférést nem biztosít a betegeknek az egészségbiztosítási koncepció, viszont növeli a minőségi különbségeket - mondta el az Inforádióban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász.
Tizenöt feketemunkás bukott le négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei építkezésen, ahol a határőrség és az Észak-alföldi Munkaügyi Felügyelőség nyíregyházi kirendeltsége tartott ellenőrzést - közölte a Ny...
Lelőttek három újságírót a mexikói Oaxaca államban, a gyilkosság indítéka egyelőre nem ismert. Az El Imparcial című újság munkatársai gépkocsival utaztak hétfőn a szövetségi állam székhelyétől, Oaxaca de Juáreztől 220 kilométernyire délre, amikor egy fegyveres banda rájuk támadt. Napilapjuk hetek óta fenyegetéseket kap, amelyek hátterét nem hozták nyilvánosságra.
Augusztusban 3,3 milliárdról 2,8 milliárdra csökkent a francia kereskedelmi mérleg deficitje, miközben -3,4 milliárdos értékkel számoltak. Az EUR-JPY-t ma 164,64-en jegyzik, és tovább folytatódik konszolidációja. Ellenállás 165,07-nél, támogatás pedig 164,48-nál található. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaesés várható 164,10-ig. 12.00 órakor teszik közzé a német ipari termelést, ahol…
Megkezdődött a Garuda indonéz légitársaság két volt vezetőjének pere kedden Jakartában, a vád szerint három évvel ezelőtt részt vettek az egyik legismertebb indonéz emberi jogi aktivista meggyilkolására szőtt összeesküvésben.Az indonéz biztonsági erők jogtiprásait leleplező Munir Said Thalibot a légitársaság Jakartából Amszterdamba tartó járatán mérgezték meg: halálos adag arzént kevertek az…
Szeptemberben a regisztrált munkanélküliek száma 415 ezer fő volt – derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal előző hónapról készített jelentéséből. Augusztushoz képest 1500-al csökkent az álláskeresők száma, viszont egy év alatt csaknem 38 ezer fővel nőtt. Így majdnem minden tizedik lehetséges munkavállalónak csak az álláskeresés marad. Kis Krisztián a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal…
Várhatóan 10-20 százalékkal kerülnek majd többe a sütemények év végére. Az alapanyagok, köztük a tej és tojás árának emelkedése nem kerüli el a cukrászatokat sem. A Cukrászok Ipartestületének elnöke szerint forgalomcsökkenés már hosszabb ideje érezhető az ágazatban, ez azonban az elsősorban a hipermarketeknek köszönhető. Pataki Jánossal az Üzletmenet című műsorunkban készített interjút Nagy…
Lelőttek három újságírót a mexikói Oaxaca államban, a gyilkosság indítéka egyelőre nem ismert. Az El Imparcial című újság munkatársai gépkocsival utaztak hétfőn a szövetségi állam...
Továbbra is nagy számban várhatóak vagyonosodási vizsgálatok, a múlt héten csaknem 14 ezer ilyen típusú ellenőrzést folytattak az APEH munkatársai. Az adóhatóság eddig kiemelten kezelte az áfa vizsgálatokat, jövőre azonban a jövedelem típusú adók terén is nagy számú ellenőrzés várható. Nagy Károly kérdésére Szikora János, az APEH elnöke az adóhatóság országos értekezletét követően először a…
Még a liberálisok szószólója, Gusztos Péter is felháborítónak nevezte, hogy a nagy testvér olyan ügyben dobott politikai mentőövet a képviselőjének., amely „alkalmas arra, hogy a teljes magyar politikai élet, a teljes Magyar Országgyűlés tekintélyét romba döntse, és valamennyiünkre egyszerre vessen rossz fényt.”
100 lépés után, 48 pont után, a 10 őszödi terv után, majd a 7 pont után most az 1 darab népszavazási kezdeményezés következik. Fogynak a számok, fogynak az ötletek, fogy Gyurcsány Ferenc pozíciójának erőssége" - jelentette ki Navracsics Tibor a kormányfő népszavazási bejelentésére reagálva.
Érdemes néha kutakodni a lomok közt. A mostani lomtalanításkor éppen a Heti Világgazdaság 2004. február 7-ei száma akadt a kezünkbe. S a portrérovat hőse éppen Zuschlag János. Ma már tudjuk, mivel foglalkozott akkoriban a dolgos hétköznapokon az ifjúszoci tehetség. De hogyan látta ő önmagát akkor?
Már 110 tűzoltó hiányzik a fővárosból, év végéig pedig még súlyosbodhat a létszámhiány miután a nyugdíjszabályok szigorítása miatt további 50-60 tűzoltó készül nyugdíjba.
Az államháztartás hiánya szeptemberben 165 milliárd forint volt, ez nagyjából 36 milliárd forinttal kevesebb, mint amennyit a Pénzügyminisztérium előzetesen várt. A novemberi magasabb nyugdíjkifizetés és egyes kifutó állampapírok kamatainak kifizetése miatt az államháztartás hiánya az év végéig még 350 milliárd forinttal nőhet, így év végére 1500 milliárd forint hiány várható - vélekedik Németh…
A munkaegészségügy aktuális kérdéseit állította középpontjába az a három napos országos munkavédelmi konferencia, amely hétfőn kezdődött meg a Vas megyei Bükfürdőn.
Most virilista miniszterelnökünk van, aki nyilvánosan meghirdette a korrupció felszámolásának hét pontját. Ennek keretében mérsékelni akarja a „területi lobbik” befolyását az Országházban. Ha feltámadnának, érdemes lenne megkérdezni az egykori virilistákat, hogyan vélekednek erről a kérdésről.
Augusztusban, 12,3%-kal, azaz a várt 10,3%-nál nagyobb mértékben emelkedett a magyar ipari termelés. Legutóbb még +9,4%-os értékröl adtak számot. A kereskedelmi mérleg deficitje eközben 211,1 millióval meghaladta a -167,0 milliós elörejelzést. Az elözö hónapban még -145,4 milliós deficitröl számoltak be. Az EUR-HUF-ot az adatok után 250,30-on jegyzik. Ellenállás 250,82-nél található. A devizapár…
Az európai unióban több hónapja tartó tejhiány Magyarországra is elért. A szakemberek már nem szállítási problémára hivatkoznak, hanem elismerik, hogy hiánycikk lett a tej. Elkerülhetetlen a további áremelés, ezért év végéig a 300 forintot is megközelítheti a tej literenként fogyasztói ára. Bessenyei Ferenccel, a Tej Terméktanács elnök-helyettesével Bodnár Kriszta beszélgetett.
Az elmúlt két év alatt duplájára, 260 milliárd forint közelébe nőtt a lakossági folyószámlahitelek állománya, vagyis egyre több az olyan banki ügyfél, aki havi jövedelmének egy részét egyenlegének feltöltésére használja. A bankok egyre rugalmasabb feltételekkel állnak elő.
Az idén az első nyolc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 830,6 millió euró volt, 1.115,4 millió euróval kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi...
Budapest - Erre nincs bocsánat! Kiszolgáltatott, magatehetetlen betegeket fosztott ki két mentő. A budai mentőállomás két dolgozóját a rendőrök munkahelyükről bilincsben vitték el. A gyanú szerint miközben egy 74 éves eszméletlen asszonynyal a kórház felé hajtottak, ellopták értékeit. A rendőrség nem tartja kizártnak, hogy másokat is kifosztott a páros.
A Parlament gazdasági és földművelésügyi bizottsága is támogatja a jelenlegi ÁPV Zrt. vezérigazgatójának, Nagy Jánosnak kinevezését az újonnan alakuló Nemzeti Vagyonkezelő Társaság élére. Az állami földeket, erdőket, ingatlanokat és cégeket koncentráló új állami szuperholding mintegy 10100 milliárd forint körüli vagyont kezel majd. A később megalakuló új szervezetbe integrálják az Állami…
Mindazoknak, akik 2008. január 1-je után vonulnak szolgálati nyugdíjba, az inflációt nem számolva is, legalább 8 százalékkal lesz alacsonyabb az induló nyugdíjuk. A KDNP és a Fidesz nem támogatja, mondván: a szolgálati nyugdíjak reálértéke a jelenlegi inflációs ráta mellett drámai módon fog csökkenni.
Nem támogatja a kisadók összevonására tett kormányzati javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Parragh László elnök szerint a szakképzési és rehabilitációs hozzájárulás, továbbá az innovációs járulék átalakítása visszavetné a szakképzést és az innovációt. Az adóváltozásokról Bodnár Kriszta készített összeállítást, először Parragh Lászót kérdezte.
Pontosan 35 évvel ezelőtt, 1972-ben indult útjára a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) jogelőd intézményeiben, a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán és a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán a műszaki pedagógusképzés. A jubileum alkalmából november 8-án konferenciát szervez az intézmény A kompetencia-orientált moduláris mérnöktanárképzés elméleti és gyakorlati kérdései címmel.