Júliusban 39,0 milliárdról 45,4 milliárdra emelkedett a magyar kereskedelmi mérleg deficitje. Az adatok hatására tovább folytatta zuhanórepülését az EUR-HUF. A következö ellenállás 251,57-nél, támogatás pedig 250,05-nél található. in-GFX
Egymillió dollár kártérítést követel az Apple cégtől egy New York-i asszony arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat törvénysértést követett el, amikor nem sokkal a piaci bevezetés után...
Az NDK-s múlt feldolgozását sürgette Angela Merkel német kancellár. A kormányfő egy keddi - a német egység helyreállításának évfordulója elé időzített - nyilatkozatban elengedhetetlennek nevezte a korábbi keletnémet kommunista diktatúra történetének feldolgozását. Annak a nézetnek adott hangot, hogy nem elegendő a keleti tartományok gazdasági felvirágoztatása, hanem további erőfeszítéseket kell…
Az MSZP kiskunhalasi szervezetének feloszlatását kezdeményezi a párt országos elnöksége - mondta Nyakó István a nagyobbik kormánypárt szóvivője. A szóvivő elmondta továbba: "a párt elveit és érekeit súlyosan sértő jelenségek" miatt kezdeményezte az elnökség a párt etikai bizottságánál a kiskunhalasi szervezet feloszlatását és újraszervezését.
A sztárok hibridmeghajtású autókat vezetnek, a gálák szervezői újrafeldolgozott műanyag palackokból készíttetnek vörös szőnyeget... Hollywood nagyjából mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek észrevegyék: az álomgyár "zöldül".
Az MSZP kiskunhalasi szervezetének feloszlatását kezdeményezi a párt országos elnöksége - mondta el a Független Hírügynökségnek Nyakó István a nagyobbik kormánypárt szóvivője kedden.
A hónap közepéig, október 15-ig lehet nevezni a Gyermekszem Filmfesztiválra, az alkotásokat november 16-tól vetítik Budapesten, a Millenárison - tájékoztatta a rendezvény főszervezője az MTI-t.
Az idén elindult Új Magyarország Fejlesztési Program keretében elsősorban a hosszú távú fejlesztési terveket támogatják, szemben az első Nemzeti Fejlesztési Tervvel - mondta Garamhegyi Ábel, a...
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a keddre virradó éjszakán Ausztriában az Egyesült Államok bécsi nagykövetsége ellen hétfőn megkísérelt, de meghiúsított merénylettel összefüggésben. A merényletkísérlet miatt őrizetbe vett boszniai férfi vallomása nyomán fogták el Tullnban a másik gyanúsítottat, a merénylő egy ismerősét.
Hetvenöt éve, 1932 október másodikán lett névleg önálló királyság Irak. Az oszmán-török birodalom három tartományából önkényesen kialakított brit mandátumterület 1955-ben nyerte el tényleges függetlenségét.
A kormányzat mintegy félmilliárd forint címzett támogatást vont vissza a közelmúltban Pécstől, mert a város nem tudta felhasználni a két évvel ezelőtt, tornacsarnok építésére nyert összeget - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
Magyarország az egy főre jutó tojásfogyasztás szempontjából a világ élvonalába tartozik: az éves fogyasztás fejenként átlagosan 300 darab körül mozog - mondta a Baromfi Terméktanács titkára.
Az amerikai repülőtereken a biztonsági ellenőrzésnél ezentúl a távirányítós játékokat tartalmazó csomagokra is jobban figyelnek, miután egy interneten megjelent videó szerint ezeket az elektronikus eszközöket pokolgépek detonátoraként is lehet használni.
Várhatóan novemberben érkezik Magyarországra az Unesco, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Bizottságának küldöttsége, hogy megvizsgálja a régi pesti zsidónegyed védett épületeinek ügyét - jelezte az InfoRádiónak nyilatkozva Molnár Péter, az Óvás Egyesület elnöke. Az Unesco végső esetében akár meg is vonhatja a világörökségi státuszt.
Megjelent Bruce Spingsteen, a Boss (Főnök) pályafutásának 22. sorlemeze, egy éven belül harmadik albuma, a Magic. A korong azért is figyelmet érdemel, mert hosszú évek óta most dolgozott először együtt kísérőzenekarával, az E Street Banddel.
Hétfőn kezdődött a folklórhét a Pannon Egyetemen (PE), a Közművelődési Titkárság szervezésében számos színes program várja az egyetemi polgárokat Veszprémben.
A Pápua-Új-Guinea partjainál fekvő, de Indonéziához tartozó Biak szigetecskén új orosz űrközpont épül, amelyről teljesen újszerű módon, a levegőből indítják majd a szputnyikokat Föld körüli pályára állító rakétákat - adta hírül az Izvesztyija című moszkvai lap kedden.
Konszolidációra került sor a GBP-USD-nél. A devizapárnak jól jön a GBP-JPY kereslete, míg a gyenge tegnapi adatok megterhelöek. Ráadásul óvatosak a BoE csütörtöki kamatdöntése elött. Továbbra is kedvezöek a chart-technikai kilátások. Ellenállás 2,0493-nál és 2,0508-nál, míg támogatás 2,0365-nél és 2,0245-nél található. in-GFX
Az EU közép-európai államai súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek, mivel munkavállalók ezreit szippantották el a gazdagabb nyugat-európai tagállamok - állítja jelentésében a Világbank.
Leváltották Jindrich Novotnyt, az Újpest jégkorongcsapatának vezetőedzőjét. A csapat a hat mérkőzés alatt a megszerezhető 18 pontból csak hatot gyűjtött be, míg legutóbb a Ferencváros otthonában kapott ki.
Kémfotók, megszellőztetett prospektus és néhány hivatalos fotó után végre bemutatták az új Mitsubishi Lancer legerősebb változatát. A 295 lóerőre izmosodott Evolution X GSR és RS verzióban már elérhető, a duplakuplungos kivitelre azonban legalább novemberig várni kell.
Megkezdte működését a www.burostop.hu internetes honlap, ahol egy helyen találhatók meg a kormány bürokráciacsökkentő programjával kapcsolatos jogszabályok, javaslatok.
A Szelektív Maraton 2007. október 9. 17:00 órától október 13. 18:03-ig tart. A kitűzött cél: folyamatos műsorkészítés alvás nélkül. Ekkor lesz JoNeS 97,3 órája folyamatosan élő adásban és ezzel az a szándéka , hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon létezik Fekete Zenei Kultúra és ennek egyetlen képviselője az Abszolút Rádió.
A liberális gondolkodás fennmaradásához Budapesten 2010 után is liberális főpolgármesterre van szükség, ezért a fővárosi SZDSZ-nek mielőbb meg kellene találnia Demszky Gábor utódját - jelentette ki Bőhm András, a párt fővárosi és országgyűlési képviselője.
Az MSZP országos elnöksége az MSZP kiskunhalasi szervezetének feloszlatását kezdeményezi - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője. Az MSZP országos elnöksége "a párt elveit és érdekeit súlyosan...
A Sanoma Budapest Újmédia-divíziója Kirakat.hu webportáljával új vizekre evez: a hazai piacon egyedülálló módon megszűrt és folyamatosan ellenőrzött, minőségi szolgáltatást nyújtó üzletek termékeit kínálja. Az oldalon csak olyan termékek és boltok kaphatnak helyet, amelyek megbízhatóak, valamint megfelelő garanciális és vevőszolgálati háttérrel rendelkeznek.
Egymillió dollár kártérítést követel az Apple cégtől egy New York-i asszony arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat törvénysértést követett el, amikor nem sokkal a piaci bevezetés után jelentősen l...
Meghalt a sofője a kocsinak, amit hétfőn éjszaka, tizenegy óra után egy kamion gázolt le Bács-Kiskun megyében, Dusnok közelében. A Trabant kivilágítatlanul állt a jobb oldali sávban, a teherautó ezért ütközött neki.
A moldvai Iasi-ban, az Alexandru I. Cuza Egyetemen Traian Basescu államfő, a tanévnyitó ünnepségen a magasztos felszólalás helyett a román felsőoktatásban zajló korrupcióról beszélt - adta hírül az MTI nyomán a HVG.
Izrael kedden szabadon engedett 29 gázai övezetbeli palesztin foglyot, akit az eredeti tervek szerint 57 másik palesztinnal már előző nap el kellett volna engednie. A késedelem oka az volt,...
Kosztasz Karamanlisz konzervatív kormányfő, az Új Demokrácia nevű párt vezetője visszavont egy általános iskolai történelemtankönyvet, amely szakított a hagyományosan tanított közhelyekkel Görögországban.
Az EUR-USD csökkenö potenciálra tett szert 1,4178-ig, miután csalódást okoztak az EU-s termelöi árak. Az árak a várt változatlan +1,8%-os érték helyett csupán 1,7%-kal emelkedtek. A munkanélküliségi ráta a várt szerint változatlanul 6,9%-on állt. Támogatások 1,4175-nél és 1,4138-nál találhatók. in-GFX
Demszky Gábor utóbbi évekbeli főpolgármesteri teljesítménye, machiavellista hatalomgyakorlása rossz fényt vet az egész SZDSZ-re - jelentette ki Bőhm András, az SZDSZ országgyűlési képviselője.
Magyarország az egy főre jutó tojásfogyasztás szempontjából a világ élvonalába tartozik. Évente fejenként átlagosan 300 darab fogy - tájékoztatta az MTI-t Földi Péter, a Baromfi Terméktanács (BTT) titkára.
A vádirat ismertetésével megkezdődött kedden reggel 8 órakor a Miskolci Városi Bíróságon a 12 drogfutár pere, akik az ügyészség szerint több mint félmilliárd forintnyi kábítószert csempésztek Magyarországra az elmúlt években.
A hétvégi sikeres londoni rajton felbuzdulva az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) azt tervezi, hogy a jövőben még több európai mérkőzést rendez. Ken Yaffe, az NHL alelnöke elmondta: Csehország, Finnország, Svédország és Németország jöhet szóba lehetséges helyszínként.
A kedvező infrastrukturális feltételekkel magyarázta Veres János pénzügyminiszter, hogy az ő magáncégétől bérelt Nyírbátorban telephelyet egy olyan külföldi befektető, akinek letelepedését az állam 5 milliárd forinttal támogatta.
Nem fenyegettem meg Topolánszky Ákost és nem mondtam azt, ha nem vonja vissza állításait, akkor közleményt adok ki arról, hogy egy alapítványon keresztül próbált bűnös módon szert tenni jelentős...
Az Irakban állomásozó brit erők két hónapon belül átadnák a déli Bászra tartomány feletti ellenőrzést Bagdadnak - jelentette be kedden az iraki fővárosban Gordon Brown brit kormányfő, aki nem sokkal korábban érkezett oda. Nagy-Britannia ezer fővel csökkenteni szeretné katonai jelenlétét az arab országban, és folyik annak tanulmányozása, hogy ezt milyen feltételekkel tehetné meg. Már csak Bászra…
A Fidesz alelnöke szerint a következő évi költségvetési törvényjavaslat a szociális érzéketlenség költségvetése. Varga Mihály ezt keddi budapesti sajtótájékoztatóján mondta, hangsúlyozva: a pénzügyminiszter állításaival szemben a 2008-as büdzsé előterjesztésében egyetlen intézkedés sincs, amely megállítaná a magyar gazdaságot és társadalmat jellemző szociális válságot. "Továbbra is alagútban…
Újabb pokolgép robbant kedden a nyugat-törökországi Izmir városában, megölt egy embert, másik kettőt pedig megsebesített - jelentette a török média. Az újabb detonáció a Sirinyer negyedben történt, ugyanott, ahol a keddi első pokolgéprobbanás. Az első esetben két köztisztasági alkalmazott megsebesült a nejlonszatyorba tett szerkezet felrobbanásakor - jelentette az NTV televízió és az Anadolu…