Budapest - Piaci elemzők szerint nincs reális esélye annak, hogy a magyar állam ismét részesedést szerezzen a Molban, az osztrák gazdasági miniszter erre vonatkozó hét végi ötletét a Mol és az OMV közötti kommunikációs harc részének tekintik.
Fekete Gyula, Bíró Zoltán, Csurka István, Csoóri Sándor, Für Lajos, Kis Gy. Csaba, Lezsák Sándor beszéltek, illetve olvasták föl az alkalomra szánt mondandójukat. Rég nem látott egységben.
Bosszúra készül az AS Roma. Az olaszok áprilisban hatalmas pofont kaptak, 7-1-es vereséget szenvedtek a Manchester Unitedtól a labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Budapest - Összeköltözik Döglégy Zolee (41), Mester Tamás (37), a Supernemes Papp Szabi (31) és Tóth Tibi (38) a Hooligansből. A négy zenész ugyanis alapított egy együttest - úgy tudjuk, JackJack Band néven - és decemberig megírnak és felvesznek egy lemeznyi dalt.
Meglehetősen nagy felfordulást keltett Dundika és Bódi Sylvi minap a Várban. A két playmate ugyanis kipakolta piknikkosarát, pálinkát kóstoltak és kolbászt ettek.
Eddig is sok támadás érte a gazdasági minisztert helikopter- és egyéb ügyei miatt, most azonban a százmilliós villájának építése miatt lázadnak a szomszédai.
Hat jármű - két kisteherautó és négy személyautó - ütközött össze hétfőn nem sokkal dél előtt a X. kerületben, a Sibrik Miklós úti felüljárónál - tájékoztatta a BRFK sajtóügyeletese az MTI-t....
Megerősítette és kibővítette együttműködési megállapodását a zöldbűnözés visszaszorításában a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság. Fodor Gábor...
Csak kedden találkozik a mianmari katonai junta vezetőjével Ibrahim Gambari, az ENSZ különmegbízottja - jelezte hétfőn a helyi tájékoztatási minisztérium egy illetékese. Gambari vasárnap...
Pécs - Reszkethetnek az éjszakai bűnözők! Mostantól nem rázhatják le a zsarukat, miután 4 darab kézi hőkamerát kapott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, amellyel több száz méter távolságból a legsötétebb zugban megbúvó bűnöző is láthatóvá válik.
A több-biztosítós egészségügy törvénye január 1-én lép életbe, a biztosítók számára a pályázatokat februárban írják ki, kéthónapos határidővel, a tagtoborzás pedig ezt követően indulhat.
A makulátlannak tetsző polgári - és konzervatív - ellenzéknek A meztelen diplomata című magyar filmben látott módszer lenne a legjobb. Ott - a történet egy pontján - a "gyanús-nem gyanús" osztályozással tettek rendet. Aki gyanús volt, azt leütötték. Így a mai politikában - közéletben - csak oda kellene állni mondjuk a Parlament kapujába, a kormánypártiakat leütni és a végére maradnának a jók. A…
Hogy miért éppen Kulissza a címe, az ég tudja, lehetne akár Műhely is, vagy bármi más, de persze van valami romantikus ebben a kulissza szóban, valami titkot ígérő, beavató, mert hát ki ne szeretne a kulisszák mögé leskelődni. Szerencsére leskelődésről, azaz merő kíváncsiskodásról szó sincs, sőt, az a jó a Kulisszában, hogy ad időt magának a témához. Esetünkben ahhoz, hogy egy rendkívül izgalmas…
Miközben a KDNP elvárja, hogy tekintélyes szervezetként tekintsenek rá, a közvélemény-kutatások szerint a pártnak gyakorlatilag nincs önálló támogatottsága. Hiába próbálkoznak egy-egy témával - a vasárnapi munka tilalmával, vagy a biztosítók bojkottjával - sem a párt, sem elnöke Semjén Zsolt, nem tud kitörni a nagy testvér árnyékából. Bár a Fidesz számára szükség van egy "saját" ellenzéki pártra…
Kutyakötelességem, hogy tovább adjam a fiataloknak azt, amit a nagy magyar operatőröktől megtanultam itt, Magyarországon, mondta lapunknak Zsigmond Vilmos, aki Los Angelesből érkezett, hogy a Budapesti Operatőr Mesteriskolán egy héten át irányítsa a világ sok tájáról kiválasztott fiatal filmesek gyakorlatait. Az Oscar-díjas operatőr ezekben a napokban már a pécsi Moveast vendége, a nemzetközi…
Ha valaki azt gondolná, Európában a magyar a legmegosztottabb társadalom, megnyugtathatjuk: van rosszabb is. Méghozzá az ukrán. A belpolitikai élet ócska cirkuszhoz hasonlít. Ezért már a vasárnapi parlamenti választás előtt nyilvánvaló volt: születhet itt bármilyen eredmény, a kormányalakítás kínkeservesen zajlik majd. S ha nagy sokára végre sikerül összetákolni az új kabinetet, politikai…
Alig egy hét kellett Móron ahhoz, hogy egy nyilvánosságra került hangfelvétel miatt kirobbant jogsértő ingatlanügylet a várost irányító koalíció felbomlásához vessen. Fenyves Péter fideszes polgármester elleni tüntetésre hívta Mórra a sajtót a Fidesz helyi koalíciós partnere, a Mór Város Jövőjéért Egyesület (MVJE). Demonstráció nem volt, a szervezet képviselői felolvasták nyilatkozatukat, melyben…
Teljes körű vizsgálatot tartanak Anglia Surrey grófságának rendőrségénél, miután egy pedofíliával vádolt férfi évekkel ezelőtt elhagyhatta az országot, tavaly Ausztráliában pedig meggyilkolt egy nyolcéves kislányt.
Az európai uniós források fontosak, de nem helyettesítik a reformokat - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn Budapesten az EU Forráskonferencia Hét rendezvényének kerekasztal beszélgetésén.
A címben szereplő népi bölcsességet Orbán Viktor idézte a minap a Zuschlag-ügy kapcsán, s ezúttal egyetértek vele. Olyannyira, hogy a szóban forgó igazság érvényét még nála is általánosabb érvényűnek gondolom: az nemcsak a kormányra, de az egész politikai osztályra vonatkozik. Beleértve természetesen az Orbán-vezette politikai zsákmányszerző konzorciumot és személy szerint őt magát is.
Akár több millió eurós büntetéssel is sújthatják a londoni rendőrséget a terroristának nézett és 2005-ben agyonlőtt brazil fiatalember halála miatt. A londoni Old Bailey bíróságon hétfőn kezdődött perben az ügyész azt mondta, hogy az alperes - azaz a londoni rendőrség - által végrehajtott alapvető hibák vezettek el a tragédiához.
A szívbetegségek okozta károk hatására a szerv nagyobb eséllyel viseli el a műtét okozta megpróbáltatásokat - derült ki egereken végzett kísérletekből. A brit kutatók remélik, hogy a pontos kémiai folyamatok megértése révén gyógyszerekkel is kiváltható lesz ez az alkalmazkodás.
A nyári szezont maga mögött hagyó Kékkúti Ásványvíz Zrt. továbbra is őrzi vezető pozícióját az ásványvízpiacon. A cég az év első nyolc hónapjában 16,5 százalékos részesedést ért el az...
A hét végén - története során először egy kelet-európai városban - Szentendrén tartotta éves közgyűlését az Euroart, ami nem más, mint egy 21 európai ország hetven művésztelepét magába foglaló kulturális szervezet.
A tokaji borászok, a település polgármestere és a megyei közgyűlés elnöke is tiltakozik a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű megépítése ellen. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter szerint népszavazást kellene tartani a kérdésről, a terület szocialista országgyűlési képviselője pedig nem kíván belefolyni a vitába. A beruházás földmunkáit már megkezdték.
Végképp szertefoszlott az ukrán kormánypártok esélye arra, hogy többséghez jussanak a legfelsőbb tanácsban, miután szinte bizonyosan nem jut már be az újonnan megválasztott parlamentbe a szocialista párt, amely tagja volt az eddigi kormánykoalíciónak.
Hétfőtől ellenőrzi a munkaügyi felügyelet, hogy a munkáltatók kiadták-e a dolgozók tavalyról megmaradt szabadságát a szeptember végi határidőig. Ha az ellenőrök csak egy munkavállaló papírjait nem találják rendben, a bírság összege 30 ezer forinttól 3 millió forintig terjedhet. Ha több emberét, akkor 8-10 millió forint is lehet a büntetés - mondta az InfoRádiónak az Országos Munkavédelmi és…
Azok a tinédzserek válnak a legnagyobb eséllyel nikotinfüggővé, akik már rögtön az első slukk után ellazultnak érzik magukat, ami kutatók szerint arra utal, hogy agyuk fogékonyabb a nikotinra.
Öngyilkos merénylő hozott működésbe egy pokolgépet egy rendőrségi busz mellett kedden az afgán fővárosban, a detonációnak az első hírek szerint számos áldozata van. A belügyminisztérium szóvivője úgy fogalmazott, hogy legalább tíz sebesültje vagy halálos áldozata van a helyi idő szerint kora reggel Kabul nyugati részén elkövetett merényletnek. Ez volt a második öngyilkos akció négy napon belül az…