Adolf Hitler készen állt tovább gondozni egy hatalmas pálmafát egy idős rajongója halála után, viszont nem volt hajlandó saját arcképével díszített zsebkendőbe fújni az orrát. Mindezekre azokból a levelekből derült fény, melyeket rajongói írtak a náci diktátornak, és melyekből most jelenik meg könyv.
Több népszerű zenekar, többek között az Oasis és a Jamiroquai is fontolgatja, hogy az interneten ingyen vagy nagyon alacsony összegért letölthetővé teszi a dalait, miután a kezdeményezést nagy lelkesedéssel fogadták a Radiohead rajongói.
Hulló könnyek záporában falják fel áldozataikat a krokodilok, de nem a préda szomorú sorsa miatt zokognak - mutatta ki egy amerikai zoológus. Ken Vliet, a Floridai Egyetem kutatója négy fogságban élő kajmán és három alligátor viselkedését tanulmányozta.
Kedd este nyitja meg kapuit az 59. Frankfurti Könyvvásár. A világ legjelentősebb, németországi irodalmi seregszemléjén 110 ország, köztük hazánk vesz részt.
A Ferrari vezetése megerősítette, tárgyalásokat folytat az A1GP szervezőivel, és akár már a jövő évtől motorokat szállíthat az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szériába.
A részvényesek akár el is fordulhatnak egyes papíroktól, mivel a parlament elfogadta a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosítását - véli Skáre Balázs a Solar Capital elemzője.
Szeptemberben 3,4%-ról 3,3%-ra csökkent a svéd munkanélküliségi ráta, meghaladva ezzel a 3,1%-os elörejelzést. Az adatok ennek ellenére kedvezönbek mondhatók. A svéd munkanélküliségi ráta évek óta csökkenést mutat. Az USD-SEK-et 6,5295-ön jegyzik, és alig reagált az adatokra. A devizapár 6,5500.ig rendelkezik potenciállal. Az érték átlépése esetén 6,6000-ig nyílhat potenciál. Támogatás 6,5200-nál…
Nagyszabású terveket dédelget a Raiffeisen Ingatlan Zrt.: a XIII. kerületi Váci út, Róbert Károly Körút, Teve utca által határolt területen egy olyan épületegyüttest szándékozik felhúzni, amelynek legmagasabb pontja százhuszonnégy méter magas lenne.
A magyarországi vállalatok csupán hat százaléka nem tartja fontosnak az infokommunikációs fejlesztéseket, a cégek többsége hangsúlyt fektet erre, sőt 45 százalékuk különösen fontosnak tartja az IT-modernizációt - derül ki a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) legfrissebb felméréséből.
A Centrummal kötött szerzôdés lejártával a kerületek birtokába kerülnek a parkolódíj szedéséhez szükséges eszközök, de a cég évekre bebetonozta magát a megállapodással. Olvasóink felháborítónak tartják, hogy a közpénzen épült utak használatáért fizetett parkolási díjak magánzsebbe vándorolnak.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint állandósult polgárháború folyik Magyarországon, holott az elmúlt másfél évszázad arra figyelmeztet, hogy akkor ment jól az országnak, amikor a kompromisszumok, a kiegyezések lehetővé tették a reális célok elérését. Schmidt Mária történész szerint mára szinte kezelhetetlenné vált a háborús hangulat, amely gyakorlatilag a mindennapokat is megüli.
Tizennyolc emberrel a fedélzetén eltűnt egy repülőgép Kolumbia déli részén, egy harcok sújtotta övezetben - közölték a latin-amerikai ország polgári légügyi hatóságai.
Nőtt az ipari termelés és javult a külkereskedelmi mérleghiány is - derült a Központi Statisztkai Hivatal adataiból. Az ING elemzője szerint várhatóan a gazdasági növekedés is nagyobb lesz, mint a második negyedévi.
Egy ember életét vesztette, amikor egy személygépkocsi összeütközött egy kamionnal az 55-ös úton Ásotthalom közelében keddre virradóra - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Őrizete vette a rendőrség hétfőn azt a fülöpszállási nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megszülte, majd megölte gyermekét - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nyíkos Tamás a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
A prágai Fórum 2000 nemzetközi konferencián vesz részt kedden Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, aki Václav Havel volt cseh köztársasági elnök meghívásának tesz eleget.
A The Holmes Report amerikai kommunikációs folyóirat idén is díjazta a legjobbnak tartott európai pr-ügynökségeket. Az „European Agencies of the Year” díjat 19 kategóriában kapták meg pr- és tanácsadócégek.
Alighanem páratlan dolog a világirodalomban, hogy egy Nobel-díjas író (méghozzá hazája első és utolsó alkotója, aki e rangos kitüntetésben részesült) halála után alig három évtizeddel pária legyen azoknak a szemében, akiknek a nyelvén írta halhatatlan műveit.
A Williams istálló kedd reggel kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy tesztpilótája, Kazuki Nakajima indul a két hét múlva megrendezésre kerülő szezonzáró Brazil Nagydíjon.
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter jó hírnév megsértése miatt beperli Orbán Viktort, a Fidesz elnökét - közölte a szaktárca sajtó és kommunikációs osztálya.
Az iraki hatóságok összesen 136 millió dolláros kártérítésre tartanak igényt a Blackwater amerikai biztonsági magáncégtől egy véres bagdadi incidens miatt - derül ki egy bagdadi kormányzati jelentésből.
A Human Right Watch (HRW) nemzetközi emberjogi megfigyelő szervezet kedden felszólította Kínát, hogy a pekingi olimpia közeledtével - jó szándéka jeléül - szüntesse be a halálbüntetés alkalmazását.
A polgármesternek ki kellett volna állnia Döge nyilvánossága elé, és részletesen be kellett volna számolnia arról, mi az igazság az iskola-beruházás körül – mondta a tegnap esti helyi lakossági fórumon Nagy Péter helyi képviselő arra reagálva, hogy Vincze Ferenc, a húszmillió forintos kenőpénzzel kapcsolatos hangfelvételről elhíresült dögei polgármester, nem jelent meg az emberek előtt.
Permanens polgárháború folyik Magyarországon, holott az elmúlt másfél évszázad arra figyelmeztet, hogy akkor ment jól az országnak, amikor a kompromisszumok, a kiegyezések lehetővé tették a reális célok elérését - hangsúlyozta Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az MTI-nek adott interjújában.
Augusztusban majdnem a várt szerint alakult a brit kereskedelmi mérleg, hiszen deficitje 6,853 milliárdra rúgott, miközben -6,800 milliárdos értékkel számoltak a legutóbbi -7,145 milliárdos érték után. Az EUR-GBP-t 0,6902-ön jegyzik. A devizapár ezzel továbbra is a 2003 júniusa óta tartó csökkenö trend fölött tartózkodik, mely 0,6900-nél fut. Átmenetileg nem kizárt a 0,6890-re való emelkedés.…
Ha Britney túlélte azt, amit eddig át kellett vészelnie, olyan nagy baj már nem történhet vele, hiszen felvillant egy aprócska fény az alagút végén. Úgy tűnik, új lemeze kihúzza őt a csávából.
A Pécsi Ítélőtábla bizonyítás kiegészítést rendelt el kedden annak a volt rendőrnek a perében, akit első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtottak, mert hét évvel ezelőtt agyonlőtte élettársa férjét Vokányban.
Az izraeliek nagy többsége ellenzi Jeruzsálem megosztását a palesztinokkal kötendő békeszerződés keretében - derült ki a Jediót Ahronót tel-avivi újságban kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás eredményeiből. Az izraeliek nem kevesebb mint 63 százaléka bármiféle kompromisszumot elutasít Jeruzsálemről.
Egyetlen este alatt nyolc örömlányt vettek őrizetbe a rendőrök Nyíregyházán - értesült a HavariaPress. A szabolcsi megyeszékhely egyenruhásai hétfőn este a déli városrészben szerveztek akciót a közterületi prostitúció ellen.
Két gépkocsiba rejtett pokolgép robbant kedden az iraki fővárostól 200 kilométerre északra fekvő Baidzsinál, legalább tizennégyen meghaltak, harmincan megsebesültek - közölte az iraki rendőrség.
A Magyarországi Munkáspárt 2006 az Ügyészséghez fordult a Nemzeti Őrsereg szeptember 18-i, Nyíregyház utcáin végzett alaki gyakorlata ügyében. A résztvevőkkel szemben eljárás indult. Csakúgy a nyíregyházi, volt katonai lőtéren történt igazoltatás után, a bejelentés szerint ott a Magyar Gárda gyakorlatozott.
Akár két évet is vár a MOL-ra az OMV - mondta az osztrák olaj- és gázipari vállalat elnöke egy belga lapban. Wolfgang Ruttenstorfer szerint öt éve kezdtek gondolkozni a magyar vállalat felvásárlásán. A magyar Országgyűlés hétfőn fogadta el a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő törvények módosítását.
Dávid Ibolya szerint nem népszavazáson kellene rendezni a miniszterelnök által felvetett hét kérdést; a Magyar Demokrata Fórum elnöke erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt kedden.
Tizenöt feketemunkás bukott le négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei építkezésen, ahol a határőrség és az Észak-alföldi Munkaügyi Felügyelőség nyíregyházi kirendeltsége tartott ellenőrzést - közölte a Nyírbátori Határőr Igazgatóság sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Újabb bizonyítási eljárást rendelt el a Pécsi Ítélőtábla, az első fokon életfogytig tartó fegyházra ítélt, volt pécsi rendőr ügyében. Ezért a másodfokú ítélet kihirdetése, elmaradt.
Öt civil szervezet elsőfokon pert vesztett a Nemzeti Autópálya Rt.-vel szemben. A bíróság szerint ugyanis a vállalat nem kötelezhető az M0-ás által érintett városrászek tömegközlekedésének fejlesztésére.
A leukémia egy ritka, de szerencsére nem halálos módosulását fedezték fel Jason Blake-nél, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Toronto Maple Leafs sztárcsatáránál.
Üdvözölték az euróövezeti tagországok az amerikai kormány törekvéseit a dollár árfolyamának javítására, egyúttal jelezték azt is, hogy szerencsésnek tartanák, ha az árfolyammozgások segítenének csökkenteni Kína kimagasló folyómérlegtöbbletét.
Hiúzok és farkasok nyomában járnak ezekben a napokban is a Magyarországi Nagy Ragadozókért Alapítvány tagjai. Az Északi Középhegységhez tartozó aggteleki karsztvidéken tavasszal farkaskölykök születtek.
Európa legnagyobb szoftvergyártója a francia Business Objects átvétele előtt áll. A szoftveróriás 4,8 milliárd euróért venné át a francia céget. Az SAP a cég növekedését szeretné megalapozni a Business Objects átvételével és emellett természetesen jelentősen bővülne az ügyfélállomány is. A vételhez már csak a hivatalos engedélyekre van szükség. Az ügylet maga a SAP történetének legn...
A szakszervezetek a kormány által tervezett 0,5 százalékos reál kereset-növekedéssel szemben négy százalékos emelkedést akarnak elérni 2008-ban, s erre tesznek javaslatot az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki bértárgyalásán - jelentette be Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke.
Nyilvánosságra kerültek az egészségbiztosítási reformelképzelések elsô konkrét részletei. A kormány tervei szerint például a nem az orvos, hanem a biztosító döntené el, milyen betegséget milyen terápiával kell kezelni. A Bors egy háziorvos és egy egészségüggyel foglalkozó közgazdász véleményét kérdezte a legfontosabb betegeket érintô változásokról.