2007. október 9. kedd

okt. 9
20:02
Ruttenstorfer kitart - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern változatlanul a MOL-lal való egyesülést tartja a legjobb megoldásnak - jelentette ki a vállalat vezérigazgatója.
okt. 9
20:02
Megrongálták a MÁV utasliftjét a Nyugatin (Kripto Akadémia)
Ismeretlenek megrongálták a MÁV utasliftjét a budapesti Nyugati pályaudvaron kedden: a felvonó panorámaüvegét az elsődleges vizsgálatok alapján valaki vagy valakik lábbal berúgták. A kár az előzetes becslések szerint meghaladja a 300 ezer forintot, a vasúttársaság feljelentést tett az ügyben.
okt. 9
20:03
Valósítsa meg álmai vállalkozását! (HírExtra)
A Dreher Sörgyárak Zrt. 2007-ben immár második alkalommal hirdeti meg "A jövő fiatal vállalkozója" pályázatot a gazdasági szakirányú egyetemi és főiskolai hallgatók számára. A pályázat nyertese 3 millió forintot és 6 hónapra szóló szakmai tanácsadást nyer, hogy megvalósíthassa álmai vállalkozását!
okt. 9
20:03
Ismét bombát találtak az északi összekötő vasúti hídnál (Blikk)
okt. 9
20:05
Részegen rongálták meg a Monet-festményt (Blikk)
okt. 9
20:08
Beteg a bíró, húzódik a per (HírExtra)
Elhalasztották a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor, volt elnök-vezérigazgató és társainak büntetőperét a Fővárosi Ítélőtáblán a háromtagú büntetőtanács egyik bírájának betegsége miatt - tudatta a tábla az MTI-vel kedden. A másodfokú eljárás első tárgyalása szerdára volt kitűzve, és várhatóan egy hét múlva hirdette volna ki döntését a tábla.
okt. 9
20:09
Sorra jönnek elő a válság mellékhatásai (Privátbankár)
Az amerikai jelzáloghitel-piaci válság fékezte az év harmadik negyedévében a tőzsdék forgalmát, az új cégek tőzsdei bevezetését - derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) IPO Watch Europe című tanulmányából.
okt. 9
20:13
Miért bömböl a boltokban a zene? (Infostart)
Bár az üzletekben nem nyugalmat keresnek az emberek, mégis sokakat zavar, ha bömbölő zene mellett kell bevásárolniuk. De mit tehet a vevő ilyen esetben?
okt. 9
20:14
Állati: mitől fél a legjobban az elefánt? (Privátbankár)
Az elefántok bolygónk legnagyobb vadállatai, mégis rettegnek a méhektől – derül ki egy friss kutatásból. Ha zümmögést hallanak, menekülni kezdenek. A felfedezés elefánt-életeket menthet meg
okt. 9
20:14
Hihetetlen, de igaz: az elefántok rettegnek a méhektől (Infostart)
Meglepő felfedezésre jutottak az oxfordi egyetem kutatói: az elefántok annyira félnek a méhektől, hogy elmenekülnek, ha meghallják a döngés hangját.
okt. 9
20:14
Késő este érkeznek hazánkba a kubai menekültek (HírTV)
Kedden késő este érkeznek Magyarországra azok a kubai menekültek, akiknek a befogadásáró augusztusban a magyar hatóságok döntöttek. Biztonságuk érdekében néhány hétig egy Budapesten kívüli helyen élnek majd, gyakorlatilag teljesen elzárva a külvilágtól.
okt. 9
20:14
Tanuljunk a rézmetszésről! (HírExtra)
A rézmetszésről és az árnyékábrázolásról tudhatnak meg többet azok, akik gyermekeikkel, unokáikkal ellátogatnak a Szépművészeti Múzeumban megrendezendő családi napra, szombaton 10 és 13 óra között. A rendezvényen elméleti és gyakorlati feladatokat kell megoldani játékos formában.
okt. 9
20:14
Bátorfi-búcsúztató: közönségszórakoztató játék és kínai győzelem a Körcsarnokban (Metropol)
A világbajnok kínai női asztalitenisz-válogatott barátságos mérkőzésen 3-0-ra legyőzte az Eb-címvédő magyar csapatot a Körcsarnokban, annak a gálának a keretében, amelyen a hazai szövetség ünnepélyesen elbúcsúztatta az aktív játéktól idén visszavonult Bátorfi Csillát.
okt. 9
20:14
A magyar vagyon (Metropol)
A fogyasztó számára érdektelen a tulajdonos kiléte, de a beszállítók szempontjából nem - mondta Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem rektora, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának volt elnöke a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság Külföldi tulajdon - magyar vagyon című vitaestjén kedden Budapesten.
okt. 9
20:16
Egyesült a két társulat (HírExtra)
Új formában működik a Honvéd Táncszínház, amelynek művészei a 7. Nemzetközi Folkart Fesztiválról, Kínából hazatérve folytatják a felkészülést a Magyar Carmen című mű novemberi ősbemutatójára - mondta kedden az MTI-nek Zsuráfszky Zoltán koreográfus, aki ettől az évadtól irányítja az együttest.
okt. 9
20:16
Ismét bombát találtak az északi összekötő vasúti hídnál (Metropol)
Újabb ötszáz kilogrammos bombát találtak kedden este az északi összekötő vasút hídnál - közölte Hajdú Gábor tűzszerész ezredes. Ezt a bombát is elszállítják a helyszínről.
okt. 9
20:19
Megjelent L. Simon László könyve (Spa Trend Online)
Versenyhátrány - A (kultúr)politika fogságában címmel jelent meg L. Simon László kötete, amelyben a József Attila-díjas író folyóiratokban megjelent elemző írásai olvashatók; a könyvet kedden mutatták be Budapesten.
okt. 9
20:20
11 ország 43 orvosa jön (HírExtra)
Mintegy harminc felolvasás színesíti az orvos-írók 51. nemzetközi kongresszusát, amelyet október 10. és 14. között Budapesten rendeznek meg - közölte Pintér Emil, a magyar tagszervezet titkára az MTI-vel kedden. Elmondta, hogy az Orvos-írók Világszervezete (UMEM) által szervezett irodalmi fesztiválra tizenegy országból 43 orvos érkezik.
okt. 9
20:25
A világ leglátványosabb show-ja Budapesten (Infostart)
Szerda este lép fel és mutatja be legújabb lemeze, a 2006-ban megjelent Black Holes and Revelations dalait a Muse a Papp László Budapest Sportarénában. Az angol zenekar előtt a pécsi 30Y játszik majd.
okt. 9
20:25
Orbán: Oroszországban nincs felelősség, nincs politikai verseny (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint meg kell érteni, hogy Oroszországban nem olyan politikai rendszer épül, mint amilyen az Európai Unióban van. Orbán Viktor a prágai Fórum 2000 nemzetközi konferencián elhangzott előadása után az InfoRádiónak elmondta: csak így lehet az unió számára is előnyös kapcsolatokat kialakítani Moszkvával.
okt. 9
20:25
A McLaren megszakította a tárgyalásokat a Prodrive-val (F1világ)
Brit lapértesülések szerint a mezőny leendő tizenkettedik csapata, a Prodrive és a McLaren Mercedes közötti tárgyalások megszakadtak, így David Richards alakulata biztosan nem a wokingiaktól kapja majd az autókat 2008-ban.
okt. 9
20:25
Homály a legnagyobb gyémánt körül (HírExtra)
Egy gyanús fényképen kívül semmi nem került még elő az állítólagos dél-afrikai rekorder gyémántról, találgatás és vádaskodás viszont akad bőven. Csaknem hat hete robbant a hír, hogy 8 ezer karátos - a jelenlegi csúcstartónál kétszer nagyobb - gyémántot ástak ki egy dél-afrikai bányában.
okt. 9
20:31
Tolnában a legrosszabb (HírExtra)
Tolna megyében a legrosszabb a pszichiátriai és pszichológiai szakrendelések elérhetősége - derült ki az Egészségbiztosítási Felügyelet (EbF) kedden közzétett vizsgálatából. Ebben a megyében a betegek csak hétköznap 8 és 16 óra között kereshetik fel ezen szakrendelőket, és mindössze négy megyében lehet mentális problémákkal a hétvégén is szakorvoshoz fordulni.
okt. 9
20:31
Gálamérkőzéssel búcsúztatják Bátorfi Csillát (HírTV)
Gálamérkőzéssel búcsúztatják kedden este a magyar asztalitenisz nagyasszonyának tartott Bátorfi Csillát. A 38 éves sportoló tiszteletére tartott gálán a világbajnok kínai válogatott csap össze az Európa-bajnok magyar csapattal.
okt. 9
20:36
"Szorgalmasabbak és jobb a munkamoráljuk" (Infostart)
Több bevándorlót kíván foglalkoztatni a Sainsbury brit áruházlánc, a vezetés szerint ugyanis a külföldről érkező munkások szorgalmasabbak és jobb a munkamoráljuk, mint a brit munkavállalóknak.
okt. 9
20:36
Szükséghelyzet a német kórházakban (Privátbankár)
Drámai a helyzet a német kórházakban egy kedden nyilvánosságra hozott jelentés szerint.  A Német Kórházszövetség beszámolójában arra figyelmeztetett, hogy a kórházak az elmúlt időszakban rendkívül súl...
okt. 9
20:36
Megvannak a Monet-kép megrongálói (Infostart)
A francia rendőrség előállított öt embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megrongálták Az Argenteuil-i híd című Monet-festményt a párizsi Musée d'Orsayben.
okt. 9
20:37
Berlin blues Budapesten (HírExtra)
Berlin blues című előadásának bemutatójához kapcsolódva kétnapos fesztivált rendez péntektől a Budapesti Kamaraszínház a teátrum környékén; az esemény keretében a tervek szerint fölépítik, majd lebontják a "berlini falat" - tájékoztatta a programot támogató németországi magyar évad, az Ungarischer Akzent sajtóirodája kedden az MTI-t.
okt. 9
20:39
Itt a magyar Mozart-golyó (HírExtra)
A csokoládé karrierje töretlen: mostanában e korántsem kalóriaszegény nyalánkságot sokadszor rehabilitálják - nemcsak cukrászok, de orvosok is. A csokoládé kimeríthetetlen jó tulajdonságairól és a boltokban hamarosan megjelenő magyar Mozartgolyóról tartottak kedd délután tájékoztatót az egyik népszerű körúti cukrászdában.
okt. 9
20:41
Orbán: hiába perel Bajnai (Alternatív Energia)
A Fidesz elnöke megismételte kedden az InfoRádióban korábbi állítását, miszerint a kormányzat maffiamódszerekkel tünteti el a Magyarországra érkező európai uniós forrásokat. "Semmilyen pereskedés nem változtat azon a tényen, hogy a magyar embereknek küldött európai uniós források a minisztérium által szervezett akciók segítségével, központilag irányított maffiamódszerekkel eltűnnek" - fogalmazott…
okt. 9
20:47
Szókimondó önéletrajzot írt a volt miniszter (Infostart)
A német külügyminiszter kedd este nyitja meg az 59. nemzetközi könyvvásárt Frankfurtban, ahol 110 országból 7300 kiadó mutatkozik be. Magyarország főleg a kortárs irodalommal jelentkezik Frankfurtban.
okt. 9
20:48
Díjmentes adás a határon túl (HírExtra)
A Magyar Televízió novembertől három műsora, köztük a Kárpát Expressz című napi magazin korlátlan és díjmentes továbbsugárzását teszi lehetővé a határon túli magyar televízióknak - közölte Rudi Zoltán, az MTV elnöke.
okt. 9
20:48
Stingnek "komoly hangproblémái" vannak (HírTV)
A Police brit popzenekar kénytelen volt lemondani keddi és szerdai koncertjét, az énekes-basszusgitáros Sting "súlyos hangproblémái" miatt. A 30 éve alakult, 1983-ban feloszlott, majd a mostani koncertkörútra ismét összeállt trió a belgiumi Antwerpenben, szerdán pedig a németországi Mannheimben lépett volna fel.
okt. 9
20:53
A legjobb gyógymód a prosztatarákra (HírExtra)
Prosztatarák esetén hosszú távon a legjobb megoldás a daganatos mirigy sebészi eltávolítása, főként ha a beteg fiatal, vagy ha a daganat rendkívül rosszindulatú - mutatták ki az első ilyen irányú vizsgálattal svájci kutatók.
okt. 9
20:57
A kormány a börtönig üldöz! (Piac és Profit)
Bajnai Gordon szerint ha kell, a börtönig üldözik azokat, akik "szélhámossággal, csalással megpróbálják a nagy lehetőséget elvenni az országtól, hogy felzárkózzon az EU fejlettebb részéhez"; az önkormányzati és területfejlesztési miniszter erről kedden Cegléden egy regionális hulladéklerakó átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt.
okt. 9
21:03
Holland hatalomátvétel készül a Chelsea-nél? (Infostart)
Holland források szerint Henk ten Cate érkezése csak az első lépés lehet a Chelsea-nél a németalföldi invázió előtt. Az MTK egykori edzőjét holland labdarúgók is követhetik Londonba, majd jövő nyáron Frank Rijkaard vezetőedzőként csatlakozhatna a csapathoz.
okt. 9
21:03
Gurmai Zita az év EP-képviselője (Alternatív Energia)
Gurmai Zita (MSZP) elnyerte az Év európai parlamenti képviselője címet az EP Parliament Magazine című kiadványa által meghirdetett versengésben, a legjobb kampány kategóriájában. A kedden Brüsszelben tartott szavazásban a parlamenti képviselők, parlamenti asszisztensek és a frakciók munkatársai vehettek részt. A jelölésre nem-kormányzati és nonprofit, adott területen tevékenykedő szervezetek…
okt. 9
21:04
A terhek csökkenését várják (HírExtra)
A köznyelvben egyszázalékos személyi jövedelemadó törvény néven ismert jogszabály módosításának célja az eljárási szabályok egyszerűsítése, az adminisztrációs terhek csökkentése - mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára expozéjában kedden, az Országgyűlésben.
okt. 9
21:04
Ingyenes nyelvtanfolyam Miskolcon (HírTV)
Az idén is indítanak ingyenes angol- és német tanfolyamokat Miskolcon azoknak, akik nem tudják megfizetni a nyelviskolákat. Öt éve volt az első ilyen két hónapos képzés, ezeken minden évben körülbelül 400-an vesznek részt.
okt. 9
21:09
A leggazdagabb németek (Privátbankár)
Karl és Theo Albrecht, az Aldi élelmiszerdiszkont-hálózat alapítói az idén is a leggazdagabb németek. A Manager Magazin adatai szerint becsült vagyonuk egyenként több mint 17 milliárd euró. Karl Albre...
okt. 9
21:10
Rekordösszegű adományt kapnak (HírExtra)
A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház - Rendelőintézet a Gyermekrák Alapítvány segítségét kérte egy Magyarországon egyedülálló csontsűrűség, valamint izom-zsír szöveti arány mérő készülék megvásárlásához. A készülék beszerzését sem a kórház, sem az önkormányzat anyagi helyzete nem teszi lehetővé.
okt. 9
21:10
Újabb bombát találtak a fővárosban (HírTV)
Nem volt gyújtószerkezet abban a bombában, amelyre kedden este bukkantak Budapesten az északi összekötő vasúti hídnál, a Dunában. A környék már nincs lezárva, a vonatok is közlekednek.
okt. 9
21:14
Hogyan vigyázzunk a bankszámlánkra? (Infostart)
Az adathalászat nem szezonális tevékenység: a bankszámlákat gyakorlatilag folyamatosan fenyegeti - mondta az InfoRádiónak Jakab Péter, a Magyar Bankszövetség biztonsági munkacsoportjának vezetője.
okt. 9
21:21
Wilfred Martens: Az EPP Tőkés Lászlót támogatja (HírTV)
Az EPP a függetlenként induló Tőkés László püspököt támogatja az RMDSZ jelöltje helyett - jelentette ki közleményében Wilfred Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke. Javier Jiménez EPP-szóvivő korábban úgy nyilatkozott, hogy a Néppárt csak tagpártjainak jelöltjeit támogatja, függetleneket nem.
okt. 9
21:25
Szijjártó: a tandíj miatt csak a gazdagok tanulhatnak (Alternatív Energia)
A felsőoktatási tandíj bevezetése nagy veszélyt hordoz magában, mert csak a gazdagabb családok gyerekei juthatnak be az egyetemekre, főiskolákra - mondta Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke kedden Kecskeméten. "A tandíj becsukja a kaput a szegényebb családokból érkező fiatalok előtt, lezárja kaput, egy jobb, egy könnyebb élet irányába" - mondta Szijjártó Péter, aki a Fidelitas helyi szervezete…
okt. 9
21:26
Gondozónőjére támadt az 1,3 tonnás gyilkos bálna (Infostart)
Gondozónőjére támadt egy gyilkos bálna az egyik spanyol delfináriumban, a kanári-szigeteki Tenerifén.
okt. 9
21:26
Felkötötte és agyonverte (HírExtra)
Állatkínzás bűncselekménye miatt indult eljárás egy létavértesi 48 éves férfi ellen - közölte az MTI-vel kedden Juhászné Kiss Katalin rendőr százados.
okt. 9
21:30
Szakértő: Továbbra is ellentmondásos a kormány terve (Infostart)
Az egészségügyi szakértő szerint szűkülhet az ingyenes ellátások köre a kormány által elkészített biztosítási koncepció értelmében, a tárca államtitkára azonban ezt cáfolja.
okt. 9
21:30
Koszovó kikiáltja függetlenségét (Infostart)
Ha decemberben siker nélkül telik le a szerbek és albánok közötti tárgyalásokra kiszabott idő, akkor Koszovó kikiáltja függetlenségét Szerbiától - jelentette be Londonban Agim Ceku koszovói kormányfő.
okt. 9
21:36
Az SZDSZ nem támogatja a Gyurcsány-tervet (Infostart)
Az SZDSZ ügyvivői testülete nem tartja időszerűnek a kormányfő hétfőn bejelentett népszavazási kezdeményezését, mert bízik abban, hogy a tisztább közélet megvalósítására tett hétpontos javaslatról a parlamenti pártok egyezségre tudnak jutni. Ezt a párt ügyvivője közölte.

Keresés