Öt-tíz százalékkal, tehát a várható inflációnál nagyobb mértékben drágulhat januártól a lakosságnak az áram ára - ekkora emelkedést javasol a Magyar Energia Hivatal. Az árampiaci szereplők költségei jövőre 5 százalékkal emelkednek - a szervezet elnöke egy keddi konferencián ezzel indokolta a szükséges drágulást.
Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés azt a koncepciót, amellyel a távfűtés versenyképességét kívánják javítani, s amelynek alapján november végéig elkészülhet a fővárosi távfűtés új díjmechanizmusa.
Egy munkás meghalt, egy súlyosan, 11 pedig könnyebben megsérült kedden, amikor robbanás történt egy olaszországi lőszergyárban. A Rómától 40 kilométerre délkeletre lévő Colleferróban az üzem fő épülete félig rombadőlt, és tűz is keletkezett, amit a tűzoltók egy óra alatt megfékeztek.
Az IWF csökkentette a legfontosabb ipari országokra vonatkozó 2008-as növekedési elörejelzéseit. A hivatalosan jövö szerdán megjelenö World Economic Outlook szerint 2008-ra nézve 4,8%-os GDP-emelkedéssel számolnak az eddigi 5,2%-os érték után. In-GFX
A Fidesz elnöke szerint a kormányzat maffiamódszerekkel tünteti el a Magyarországra érkező európai uniós forrásokat. Orbán Viktor az InfoRádiónak azt mondta, hogy az ország nyakig úszik a korrupcióban. A kormányszóvivő szerint a Fidesz elnökének a bíróság előtt kell alátámasztania, amit mondott.
Berlin blues című előadásának bemutatójához kapcsolódva kétnapos fesztivált rendez péntektől a Budapesti Kamaraszínház a teátrum környékén; az esemény keretében a tervek szerint fölépítik, majd lebontják a "berlini falat".
Továbbra is az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jelenti a legsúlyosabb terrorista fenyegetést az Egyesült Államokra nézve - állapította meg a washingtoni Fehér Ház kedden közzétett jelentésében.
A világbajnoki címvédő Fernando Alonso a mai nap találkozott a modenai kerületi ügyésszel Olaszországba, hogy választ adjon néhány még tisztázatlan kérdésre a kémügyben.
Idén a két felvételi eljárás miatt két felvételi tájékoztató jelenik meg, vagyis külön, október 15-én megjelenő kiadvány tartalmazza majd a korábban keresztfélévesnek nevezett, februárban induló képzéseket.
A számítógépes hálózat a megoldás a Kabai-ügy megismétlődésének elkerülésére a bíróságok igazgatását irányító Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke szerint. Lomnici Zoltán szerint ha minden bírónak lesz számítógépe, nem fordulhat elő, hogy ne tudjanak arról, ha egy elítélt ellen egy másik bíróság elfogatóparancsot adott ki.
Tolna megyében a legrosszabb a pszichiátriai és pszichológiai szakrendelések elérhetősége - derült ki az Egészségbiztosítási Felügyelet (EbF) kedden közzétett vizsgálatából. Ebben a megyében a betegek csak hétköznap 8 és 16 óra között kereshetik fel ezen szakrendelőket, és - Budapesten kívül - mindössze négy megyében lehet mentális problémákkal a hétvégén is szakorvoshoz fordulni - írta…
A falu összes közintézményét, sőt még a helyi boltot és a kocsmát is akadálymentesítették a Vas megyei Pósfán, hogy a település egyetlen, kerekes székes lakója kényelmesebben közlekedhessen. A teljes akadálymentesítés mindössze néhány százezer forintjába került a pósfai önkormányzatnak.
A budapesti bankközi devizapiacon kedden délután 249,70/80 volt az euró/forint árfolyam, a hétfői 249,95/250,00 forint után. Délelőtt 250,60-ig is felment az euró árfolyama, majd megfordult a trend, é...
December 31-ig megmarad a Nagycsaládosok Országos Egyesületének eddigi kedvezménye a fővárosi állatkertben. A javaslat - amelyet a Fidesz frakcióvezetője és helyettese nyújtott be -, megkapta az elegendő számú szavazatot a Fővárosi Közgyűlés keddi rendkívüli ülésén.
Victoria Beckham Európába ruccant és hozta magával az új amerikai stílust. Párizsban mutatta be a "legmenőbb" divatot, de minden bizonnyal nem azt a hatást érte el, amire számított, hacsak nem a sokkolás volt a célja. A madám ugyanis Szezám utca Nagymadarának öltözött be.
Ősszel dönthet a Parlament a női kvótáról. A törvénymódosítást Sándor Klára és Magyar Bálint nyújtotta be. Javaslatuk már az SZDSZ berkein belül is vihart kavart: nem mindenki érzi úgy, hogy szabályozással kéne növelni a női szerepvállalást és szerephez jutást a politikában.
Horn Gyula állapota változatlan, további gyógykezelése indokolt - nyilatkozta Grósz Andor, az Állami Egészségügyi Központ főigazgató-helyettese az MTI megkeresésére kedden. Hozzátette: Horn Gyula családjának kérésére ad tájékoztatást, de ennél többet nem mondhat.
A Védegylet hét éve javasolta először a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa intézményének létrehozását. A Sólyom László által készített tervezet többször is az Országgyűlés elé került. Hétfőn délben, ötpárti egyeztetés után aláírták a törvényjavaslatot. Schiffer Andrást kérdeztük a Védegylettől.
Európában vannak még országok, ahol nem dőlt el, hogy Nyugathoz vagy Kelethez fognak tartozni, ezek közé tartozik Magyarország is – mondta Orbán Viktor az Európai Unió és Oroszország kapcsolatáról tartott beszédében kedden Prágában.
Hosszú börtönnel sújtható bűncselekménnyé fogja nyilvánítani a brit kormány a szexuális indíttatású gyűlöletkeltést. Jack Straw igazságügy-miniszter a londoni alsóházban közölte: a tervezet elfogadása után hétévi szabadságvesztést kockáztatnak azok, akik bárkit szexuális irányultsága miatt szóban vagy írásban megfenyegetnek.
Miután megállapodott 1,4020-30-nál, ismét jelentösen emelkedett az EUR-USD árfolyama, és megközelítette az 1,41-es értéket. A kereskedök szerint a nemzetközi devizaalapok 1,4000 fölött növelték EUR-longjaik számát. Ellenállás 1,4100-10-nél és 1,4145-60-nál, míg támogatás 1,4060-nál található. In-GFX
Ma tovább folytatódott az ERUSD konszolidációja. A dollár délelött erösödést mutatott. Az eurót megterhelték az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet kommentárjai, melyek szerint továbbra is magasak az árstabilitást érintö veszélyek, de még mindig bizonytalanság övezi a jelzálogpiaci krízis hatásait. Augusztusban majdnem a várt szerint alakult a brit kereskedelmi mérleg, hiszen deficitje 6,853…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175,00 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel, 27.704,10 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 40,1 milliárd forintot ért el, a vezető részvények a Mo...
Az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern a várható szinergiák fényében változatlanul a Mol-lal való összeolvadást tartja a legjobb megoldásnak - jelentette ki a cég vezetésének bécsi sajtóértekezletén Wolfgang Ruttenstorfer, a vállalat vezérigazgatója.
A világbajnoki címvédő Fernando Alonso ugyan nem szerepel a vádlottak listáján, a mai nap találkozott a modenai kerületi ügyésszel Olaszországba, hogy választ adjon néhány még tisztázatlan kérdésre a kémügyben.
A DotAsia vállalat kedden Hongkongban megkezdte a .asia domainnév forgalmazását, amely révén egyszerűsíthető lesz az ázsiai országok számára szánt céges honlapok internetes címe. A DotAsia nevű nonprofit cég 73 ázsiai és óceániai ország képviselőit tömöríti, és a .asia domainnevet kezelő, engedélyező és népszerűsítő szervezet.
Magyarország célja, hogy Szingapúr stratégiai partnerévé váljon, ebben kiemelkedő szerepe lehet a logisztikai, technológiai, kutatás-fejlesztési területeknek - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a magyar-szingapúri üzletember találkozón.
Véradó buli elnevezéssel ötödik alkalommal rendezik meg az őszi nagy véradó- és egészségnapot szombaton Veszprémben, a Pannon Egyetem aulájában - mondta az Országos Vérellátó Szolgálat közép-dunántúli régiójának igazgatója sajtótájékoztatón kedden Veszprémben.
Britney Spears és húga Jamie Lynn csak egy kávéra álltak meg egy malibui bevásárlóközpont előtt, de a jól értesült fotósok már vártak a testvérpárra. A paprazzik tömegétőll szinte lépni nem tudó Spears lányoknak azonban nem csak a riporterekkel kellett megküzdeniük, egy ismeretlen nő ugyanis rájuk támadt, és kevésen múlt, hogy Jamie Lynn nem verekedett össze a hölgyeménnyel.
Egyhangúlag elfogadta a Fővárosi Közgyűlés azt a csomagot, amely versenyképesebbé teheti a távfűtést az egyedi fűtésmódokkal szemben. A képviselők döntöttek arról is, hogy igazságügyi szakértő és a műszaki egyetem szakemberei is részt vesznek az állami támogatással megvalósult tavalyi útfelújítások kivizsgálásában.
Egyhangú szavazással elfogadta Fővárosi Közgyűlés keddi rendkívüli ülésén azt a koncepciót, amellyel a távfűtés versenyképességét kívánják javítani, s amelynek alapján november végéig elkészülhet a fővárosi távfűtés új díjmechanizmusa.
Már szerdán szimpátiaszavazást rendez a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége: a tét az, hogy adnak-e lehetőséget Rudi Zoltánnak, hogy pályázat nélkül újrázzon a közmédium elnöki posztján - értesült testületi tagoktól az MTI. A szerda délután kezdődő elnökségi ülés előtt informális találkozón felmérik, ki állna a pályázat nélküli hosszabbítás mellé, és ki írna ki inkább nyílt…
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány felkarolja a kubai politikai menekülteket - tájékoztatta az MTI-t kedden telefonon Kató Ernő, a szervezet fejlesztési igazgatója. A 28 fős csoport zömében egyedülálló felnőtt férfiakból áll, de kisebb részben találhatók közöttük gyerekek és hölgyek is - mondta Kató Ernő.
Egy német harckocsi belecsúszott az Elba vizébe egy éjszakai hadgyakorlaton. Egy katona eltűnt, a három másik kiúszott, jelentette be kedden a német hadsereg.
A tavalyi várnai nemzetközi filmfesztivál kínálatából ad válogatást a pénteken kezdődő Bolgár Filmnapok rendezvénye, az alkotásokat a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban vetítik - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmarchívum kedden az MTI-t.
Csaknem 25 ezer autóhitel dőlt be az első félévben idén. A bankok és lízingszervezetek szerint még legalább ennyien kényszerülnek majd év végéig visszaadni autóikat, mert nem tudják fizetni a kölcsönök törlesztőrészleteit. Ez 25 százalékkal több, mint tavaly volt.
A hosszú távú nemzetstratégia kidolgozásáról is tárgyal a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), amelynek gazdasági albizottsága a határon túli magyarokat érintő költségvetési kérdésekkel is foglalkozott keddi budapesti ülésén.
Tizedik, jubileumi születésnapját ünnepli jövő hétvégén a Fittparádé, Debrecenben, a Főnix csarnokban. Két nap alatt 22 sportversenyt rendeznek, melyekben 6 és 60 év között mindenki találhat magának sportos, egészséges szórakozást.
Közép- és Kelet-Európa jövőbeni privatizációira is árnyékot vet az osztrák OMV által a MOL átvételére tett ellenséges próbálkozás - mondta a magyar olajipari cég elnöke a Financial Timesnak.
Bajnai Gordon szerint ha kell, a börtönig üldözik azokat, akik "szélhámossággal, csalással megpróbálják a nagy lehetőséget elvenni az országtól, hogy felzárkózzon az EU fejlettebb részéhez"; az önkormányzati és területfejlesztési miniszter erről kedden Cegléden egy regionális hulladéklerakó átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt. Hangsúlyozta, hogy az uniós források elosztásával…
Ha a zempléni térségbe erőművek épülnének, azok szétroncsolnák a tájat; erről Sólyom László köztársasági elnök beszélt kedden Sárospatakon tartott sajtótájékoztatóján.
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) havi összesítése szerint a befektetési alapok összvagyona szeptemberben 4 százalékkal nőtt, a hónap vég...
Rendhagyó, szőlő nélküli szüreti vigasságot rendeznek szombaton Zalaegerszegen a Göcseji Falumúzeumban – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Vándor László igazgató.
A szlovákiai magyar párt tiltakozik a pozsonyi kulturális miniszter kijelentései ellen, melyek szerint az 1945 és 1948 közti időszakban nem nemzetiségük miatt telepítettek ki magyarokat Szlovákiából.