2007. október 7. vasárnap

okt. 7
19:30
9 nap, 6 válogatott meccs (HírExtra)
Október 8. és 17. között összesen hat találkozón lépnek pályára a magyar labdarúgó-válogatottak. Az U19-es nemzeti együttes Sisa Tibor szövetségi edző vezetésével hétfőn kezdi el szereplését a székesfehérvári és tatabányai négycsapatos Európa-bajnoki selejtezőtornán, ahol Kazahsztán, Wales és Svájc ellen lép pályára.
okt. 7
19:30
Részegek rongálták meg a Monet-festményt (HírTV)
Részegek megrongálták Claude Monet francia impresszionista festő egyik híres képét a párizsi Musée d'Orsay-ban , jelentette be vasárnap a francia kulturális minisztérium. Az eset vasárnapra virradó éjjel történt. A tettesek, mintegy 10 centiméter hosszan beszakították az Argeneuil-i híd című vásznat.
okt. 7
19:31
Rablókat fogtak Makón (Blikk)
okt. 7
19:36
A kislány vérnyomait találták a strandon? (HírExtra)
A május elején Portugáliában elveszett brit kislány, Madeleine vérnyomait fedezték fel hetekkel az eltűnés után egy portugáliai strandon - állítja egy gyermekrablási ügyekre szakosodott detektív. Erről adott hírt vasárnap az Observer és a Sunday Express című brit vasárnapi lap.
okt. 7
19:41
Felturbózzák a hoteleket a futóversenyek (Piac és Profit)
A Budapest Sportiroda (BSI) által szeptember első és utolsó hétvégéjén szervezett két futóverseny 21 ezer vendégéjszakát generált - közölte Kocsis Árpád versenyigazgató közleményében.
okt. 7
19:41
NATO hétvége a fővárosban (HírTV)
A szombati konferencia után futóversennyel lazítottak az észak-atlanti szövetség nyugat-balkáni partnerországai. Sem a konferencián, sem a futóversenyen nem lehetett megkerülni a Koszovó kérdését. Az ENSZ által adott moratórium ugyanis kevesebb, mint két hónapon belül lejár.
okt. 7
19:46
Jótékonyságból meztelenkedtek (HírExtra)
Franciaországban 12 farmer és hatuk felesége meztelenül állt modellt egy jótékonysági naptár fényképeihez. Az egészet a nejek találták ki, mert torkig voltak már azzal, hogy állandóan bugrisnak nézzék őket, csak azért, mert farmerfeleségek.
okt. 7
19:51
El akarja szakítani a kormány a fiatalokat a szüleiktől (Infostart)
Segélyt nyújt az olasz kormány azoknak a fiatal férfiaknak az önálló életkezdéshez, akik eddig nem tudtak - vagy nem akartak - elköltözni a szüleiktől.
okt. 7
19:51
Finnországban a legtöbb a "dolgozó lány" (HírExtra)
A finnországi Aland régióban volt a legmagasabb, az olaszországi Puglia vidékén a legalacsonyabb a dolgozó nők részaránya az Európai Unióban 2005-ben a 15 és 64 év közötti életkorú női lakosság körében - derül ki az Eurostat, az európai statisztikai hivatal adataiból.
okt. 7
19:51
Keresztmetszet: Nem hagyják (videó) (HírTV)
Nem hagyják Hogy újra szóljon a csengő. Ragaszkodnak az üres iskolaépületekhez a Győr környéki települések. Várni, csak várni Potyogó betondarabok között. Tíz éve képtelenek felújítani egy 45 lakásos társasházat. Le is út, fel is út! Megváltozott finanszírozás, megváltozott esélyek. Becsukja kapuit egy átmeneti otthon Pécsett. ...
okt. 7
19:58
Munkahelyi étkeztetés: 6,3 milliárdos üzlet (Privátbankár)
A magyarországi munkahelyi étkeztetési piac vezetője, az Eurest Étteremüzemeltető Kft. 6,3 milliárd forint árbevételt ért el a szeptember végén zárult pénzügyi évben, szemben az egy é...
okt. 7
20:02
Szenzáció! Mesterhetes a bajnokságban (HírExtra)
A holland futballtörténelemben példátlan módon hét gólt szerzett Afonso Alves, a Heerenveen brazil légiósa az Almelo ellen 9-0-ra megnyert bajnokin.
okt. 7
20:07
Vak vezet látókat (HírExtra)
Óriási várakozás előzi meg Szegeden a hétfőn reggel nyíló, a vakok életét bemutató kiállítást. A városban az érdeklődés miatt másodszorra rendezik meg az interaktív tárlatot.
okt. 7
20:17
Rendőrautók üldözték a 11 éves gyorshajtót (Infostart)
Hosszú autós üldözés után a louisianai rendőrség letartóztatott egy 11 éves fiút, aki 160 kilométeres óránkénti sebességgel menekült a hatóságok elől.
okt. 7
20:18
Lovasverseny fogyatékosoknak (HírExtra)
Miskolcon értelmi fogyatékos, hiperaktív és autista fiatalok indulhattak azon a versenyen, amelyet a Magyar Parasport Szövetség szervezett vasárnap. Az országos döntőt regionális versenyek előzték meg, így most Miskolcon az ország legjobbjai mutathatták be tudásukat.
okt. 7
20:21
A TV2 lefokozva? (Spa Trend Online)
Nem mondanám, hogy megújult az Activity, mert Szulák Andreával soha nem érződött fáradtnak, viseltesnek. Hogy ez a vonzó személyiségű műsorvezetőnek mi energiájába került, arról csak ő tudna mesélni, de tény, Szulák Andrea ideális irányítója volt a játéknak, egy személyben elmegyógyintézeti ápoló és cirkuszi állatszelídítő tapintatosan és szeretni valóan. Ezzel csak arra akarok utalni, hogy az ő…
okt. 7
20:24
Kísérlet a lépcsőházban (HírExtra)
Kísérletképpen lépcsőházon belüli szelektív hulladékgyűjtés lesz Budapesten, a Gazdagréti lakótelepen, amelynek sikere esetén aztán akár országszerte elterjedhet ez a környezetvédelmi gyakorlat.
okt. 7
20:34
Megnyílt az őszi tárlat (HírExtra)
Másfélszáz alkotó 246 festményét, szobrát, grafikáját láthatja a közönség a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában, a vasárnap nyílt ötvennegyedik őszi tárlaton; a kiállítás fődíját, a Tornyai-plakettet Nagy Gábor festőművész kapta.
okt. 7
20:38
Lajárató kampányra panaszkodik a Mol (Infostart)
Megemlékezéseket tartottak országszerte és a határon túl is az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján. A Mol-csoport kommunikációs igazgatója szerint az osztrák OMV lejárató kampányt indított a magyar kormány és a vállalat vezetése ellen. Aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott a szentpétervári vívó-világbajnokságon. A nap legfontosabb hírei 2007. október 6-án, szombaton.
okt. 7
20:40
Hitelközvetítőket keresnek (Piac és Profit)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) visszatérítendő támogatások programjában (Jeremie-program) 2007. október 15-étől jelentkezhetnek a mikrohitelezés közvetítésére a pályázati kiírásnak megfelelő szervezetek.
okt. 7
20:44
Szerelmi bánatában öngyilkosságot kísérelt meg a botrányhős énekes (Infostart)
Öngyilkosságot kísérelt meg a rehabilitációs intézetben Pete Doherty, amikor megtudta, hogy egykori szerelmének, Kate Mossnak új barátja van. Most már azonban kijött a kábítószer elvonóról, és állítólag jól van.
okt. 7
20:46
Negyedikek lettünk az éremtáblán (HírExtra)
A magyar csapat két-két arany- illetve bronzéremmel zárta a szentpétervári vívó-világbajnokságot.
okt. 7
20:46
A Fidesz jelöltje nyert a Szeghalmon (Alternatív Energia)
A Fidesz jelöltje nyert a szeghalmi időközi önkormányzati képviselő választáson vasárnap. A sárréti városban azért kellett időközi önkormányzati képviselő-választást tartani a kilences számú választókerületben, mert a korábbi, szintén fideszes képviselő összeférhetetlenség miatt lemondott mandátumáról. Oláh Ernő címzetes főjegyző elmondta: a 742 választásra jogosult polgár közül 218 adott le…
okt. 7
20:56
Két kulcsfontosságú tanú megtagadta a vallomástételt Diana halála ügyében (Infostart)
Nem hajlandó tanúvallomást tenni Diana hercegnő halála ügyében két kulcsfontosságú tanú: az a lesifotós, aki az utolsó képet készítette a hercegnőről a Ritz Szálloda előtt és annak a taxinak a sofőrje, amely a feltételezések szerint karambolozott a Dianát szállító Mercedesszel a párizsi alagútban.
okt. 7
20:57
Hetven halott a harcokban (HírExtra)
Legkevesebb hetven ember életét vesztette felkelők és biztonsági erők közötti harcokban Pakisztán északnyugati, törzsek uralta vidékén, közel az afgán határhoz.
okt. 7
21:02
Az idei negyedik start (HírExtra)
Két távközlési műholdat állított Föld körüli pályára Dél-Amerikából az európai hordozórakéta. Az Ariane-5 magyar idő szerint október 5-én 23:28-kor indult volna Francia Guyanából, Kourou-ból, ha tíz másodperccel a visszaszámlálás vége előtt meg nem szakad a folyamat.
okt. 7
21:07
Magyar nevektől hangos a Bundesliga (HírExtra)
Huszti Szabolcs és Hajnal Tamás volt a német labdarúgó-bajnokság, a Bundesliga 9. fordulójának hőse. A vasárnapi német sportlapok, valamint a legtekintélyesebb országos napilapok sporttudósításaikban nem győzték magasztalni a két magyar labdarúgót, kiemelve: Husztinak és Hajnalnak döntő érdeme volt csapataik előző napi győzelmében.
okt. 7
21:17
Az "élelmiszerár-sokk" ellenére "zuhanni" fog az infláció (Infostart)
Az éves szeptemberi magyarországi infláció több százalékpontos zuhanására számítanak a hét második felében esedékes adatsorról kiadott első előrejelzéseikben vezető londoni befektetési házak, azzal együtt is, hogy értékeléseik szerint a térséget évtizedek óta nem látott élelmiszerár-sokk érte.
okt. 7
21:18
Nem lett kisebb a kamionforgalom (HírExtra)
Alig csökkent a kamionforgalom azokon a településeken, ahol a kamionok már csak úgy hajthatnak át, hogy megveszik az autópálya-matricát. A fuvarozók szerint azért, mert sok helyre másképpen nem tudnak eljutni. Megoldás lenne, ha a Magyarországon csak áthaladó kamionokat a határon vonatra raknák - RTL Klub.
okt. 7
21:22
Öt ember meghalt egy lövöldözésben Amerikában (Kripto Akadémia)
Legkevesebb öt ember halt meg egy lövöldözésben vasárnap az Egyesült Államokban, a Wisconsin állambeli Cransonban - közölte egy helyi tisztségviselő. A tragédia részletei egyelőre nem ismertek. A lövöldözés helyszínének környékét lezárták. A mintegy kétezer lakost számláló település Wisconsin északkeleti részén található.
okt. 7
21:29
Ismeretlen eredetű robbanás, négy sérült (HírExtra)
Robbanás történt vasárnap Isztambulban, az egyelőre ismeretlen eredetű detonációban többen megsérültek - jelentette az Anadolu török hírügynökség.
okt. 7
21:31
Nádas Pétert dícséri a a The New York Times (Spa Trend Online)
Nádas Péter a paranoia mesteri szellemidézője - írta a The New York Times Book Review a Tűz és tudás (Fire and Knowledge) címmel az Egyesült Államokban megjelent, elbeszéléseket és esszéket tartalmazó kötet kapcsán. A liberális lap rangos könyvkritikai melléklete vasárnapi számában "könnyedén csodálatosnak" nevezi az elbeszéléseket. Az esszéket azonban egy kissé "rágósnak" tartja, olyannak,…
okt. 7
21:42
Joga van-e egy szülőnek megcsonkíttatni a beteg gyermekét? (Infostart)
Éles etikai vitát vált ki várhatóan Nagy-Britanniában az a per, amelynek a célja eldönteni: kioperálhatják-e egy súlyos agyvérzés nyomán fogyatékossá vált 15 éves kislány méhét csak azért, hogy könnyítsenek az életén.
okt. 7
21:45
100 fiatalból 150 diák (HírExtra)
Száz, 20 és 24 év közötti életkorú fiatalra Prágában és környékén 150 diák "esik", míg a közép-csehországi régióban csak négy - derül ki az Eurostat, az európai statisztikai hivatal adataiból.
okt. 7
21:56
Tabudöntögetés több száz érdeklődővel (HírExtra)
Több száz érdeklődőt vonzott az Inkontinencia Betegegyesület Margitszigeti Tabudöntögető Fontana Napja vasárnap a Margitszigeten. Az egyesület azért érzezte úgy, hogy szükség van erre a figyelemfelkeltő rendezvényre, mert bár félmillió ember vannak vizeletvisszatartási és -ürítési zavarai, szemérmességből 90 százalékul nem kezelteti magát.
okt. 7
22:07
Lövöldözés, legkevesebb öt halott (HírExtra)
Legkevesebb öt ember halt meg egy lövöldözésben vasárnap az Egyesült Államokban, a Wisconsin állambeli Cransonban - közölte egy helyi tisztségviselő.
okt. 7
22:09
Megható képek egy kis delfin születéséről (Infostart)
Ritkán követhető figyelemmel, hogyan születik egy kis delfin, még a fogságban tartott állatok világra jövetelét sem sikerül gyakran megörökíteni.
okt. 7
22:28
Sólyom a harmadik állomásra érkezett (HírExtra)
Megérkezett Borsod megyébe Sólyom László köztársasági elnök, aki országjáró sorozatának harmadik állomásán a következő két napot az Aggteleki Nemzeti Park területén tölti.
okt. 7
22:43
Az öt gólt szerző Milan visszatalált a régi ösvényre (Infostart)
A Milan az elmúlt időszakban sokszor okozott kellemetlen meglepetést híveinek. Most azonnal remek teljesítménnyel rukkolt ki: Rómában 5-1-re kiütötte a Laziót. Két nappal azután, hogy klubelnök, Silvio Berlusconi kijelentette, válságban van a csapat
okt. 7
22:49
Buszt lopott a 10 éves fiú (HírExtra)
Tízéves fiúcska lopott iskolabuszt az Egyesült Államokban, és olyan ügyesen vezette, hogy a rendőrség csak 80 kilométeres hajsza után tudta megállítani.
okt. 7
23:05
Az utolsó percben egyenlítettek (HírExtra)
Az utolsó percben egyenlített hazai pályán a Liverpool a Tottenham ellen az angol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában.
okt. 7
23:32
Heti kitekintés (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2007-10-07 22:54:00
okt. 7
23:37
Magabiztos hazai győzelem (HírExtra)
A Pick Szeged 39-24-re nyert a vendég bosnyák Boszna Szarajevo ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2. fordulójában.
okt. 7
23:38
A világ legjobb freestyle-játékosai Budapesten (+képriport) (HírTV)
A világ legjobb kosarasai Magyarországon mottóval rendezték meg október 7-én a Papp László Budapest Sportarénában az And1 Mixtape Tour magyarországi tornáját. Az And1 nevű csapat olyan utcai kosárlabdázókból áll, akik elsősorban a látványelemekre helyezik a hangsúlyt a bemutatóik során.

Keresés