2007. október 4. csütörtök

okt. 4
11:29
Az NFL-főnök a legbefolyásosabb ember a sportvilágban (Infostart)
Roger Goodell, a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) főigazgatója lett a sportvilág legbefolyásosabb személyisége az amerikai BusinessWeek magazin felmérése szerint. Az NFL urát Tiger Woods golffenomén és David Stern NBA-főnök követi a rangsorban.
okt. 4
11:29
Fidesz: Bajnai "Hajdú-Bét-es barátai" végzik az uniós források kommunikációját (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint Bajnai Gordon önkormányzati miniszter "Hajdú-Bét-es barátai" végzik az uniós források kommunikációját. Erről Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A politikus azt mondta: a nyilvánosságra került információkból kiderül, hogy az uniós források kommunikációjára kiírt hárommilliárd forintos pályázaton két olyan cég is a…
okt. 4
11:30
Együttműködés a partneri hálózat fenntartásáért a BKF-en (HírTV)
Rendhagyó és egyedülálló együttműködési megállapodást írtak alá a Kőbányai Önkormányzatok területén működő nevelési és oktatási intézmények vezetői, képviselői és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) október 3-án.
okt. 4
11:31
Beomlott egy négysávos út San Diegóban (Kripto Akadémia)
Földcsuszamlás következtében ötven méter hosszan beomlott egy út és összedőlt egy luxusvilla San Diego egyik legelőkelőbb negyedében. A kaliforniai metropolisz La Jolla nevű kerületében négy és fél méter mély gödör maradt a négysávos út helyén. A mélyedés kiterjed az út menti villák felé, az egyik bele is omlott. Legalább öt további épület megsérült és húszból kitelepítették a lakókat. Helyi idő…
okt. 4
11:32
Nehéz BL meccsek jönnek (HírExtra)
Csak a Bajnokok Ligájában érdekelt csapatokra vár nehéz mérkőzés a hétvégén az európai kézilabdakupákban érdekelt magyar klubok közül, a többiek a továbbjutás esélyével lépnek pályára. A Pick Szeged - amely szerdán szenzációs játékkal remekül rajtolt a szlovén Velenje otthonában (29-17) - az idegenben is veszélyes bosnyák Boszna Szarajevót fogadja.
okt. 4
11:32
A 2007-10-04 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2007-10-04 10:46:00
okt. 4
11:34
USD-JPY Erösödés (HírTV)
Az USD-JPY-nak a hét közepén sikerült kitörnie sávjából felfelé, és csúcsot ért el 116,79-nél. További nyereségekkel számolnak 117,90-19,35-ig. Támogatás 116,40-nél található. 116,15-nél elönyben részesíthetik a longokat. A cél a 117,65-ös érték. in-GFX
okt. 4
11:35
Szanyi: "Gyurcsány nélkül is menni fog, ha úgy hozza az élet" (Alternatív Energia)
A normaszöveg elkészülte előtt "nem érdemes" arról beszélni, hogy a szocialista frakció felsorakozik-e a miniszterelnök által bejelentett hétpontos intézkedési csomag mellett; ugyanakkor "Gyurcsány nélkül is menni fog, ha úgy hozza az élet" - nyilatkozta Szanyi Tibor (MSZP) a Népszabadságnak. A lap csütörtöki számában megjelent interjúban a politikus kiemelte: az, hogy a frakció kiáll a kormányfő…
okt. 4
11:38
Britney a csúcson (HírExtra)
Amerikában közel száznyolcvanezren töltötték le digitális formátumban Britney Spears Gimme More című dalát megjelenésének első hetében, s ezzel szerdán a letöltési lista élére ugrott.
okt. 4
11:38
Az NFL-főnök a legbefolyásosabb ember a sportvilágban (Metropol)
Roger Goodell, a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) főigazgatója (képünkön) lett a sportvilág legbefolyásosabb személyisége az amerikai BusinessWeek magazin felmérése szerint. A lista első pár helyére neves sportolók is felkerültek.
okt. 4
11:38
Open Casting - távozott az irodavezető (Kreatív Online)
Távozott a szereplőválogatással foglalkozó Open Casting irodavezetője. Nemesdédi Szilvia három évig volt az ügynökség irodavezetője, utódját egyelőre nem nevezték ki.
okt. 4
11:38
Rózsa Norbi: kigyógyultam a depresszióból! (BorsOnline)
Atlanta olimpiai bajnoka, Rózsa Norbern frissen tetovált tarkójára az van írva, hogy a „Magyar föld fia”. Az utóbbi idôben a depresszójáról elhíresült úszó hogylétérôl és az új tetoválásról mesélt lapunknak.
okt. 4
11:40
Megvan az első magyar arany a sanghaji speciális olimpián (Metropol)
Lichtenberger Gábor úszó 100 m háton aratott diadalával megszerezte a magyar speciális olimpikonok első aranyérmét a Sanghajban zajló XII. nyári világjátékokon.
okt. 4
11:40
Azonosították a rendőrt, aki engedte bántani Révész Máriuszt (Infostart)
Gyanúsítottként hallgatott ki az ügyészség egy rendőrt a fideszes Révész Máriusz ügyében. A politikust a tavaly őszi nagygyűlés után, az Astoriánál bántalmaztak a rendőrök. A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerint a tiszthelyettes nem vett részt a bántalmazásban, csak végignézte azt.
okt. 4
11:40
Már hárman előzetesben a Zuschlag-ügyben (Alternatív Energia)
A bíróság harminc napra elrendelte a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottja, Katus Ferenc előzetes letartóztatását - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese csütörtökön. A Szegedi Városi Bíróság harminc napra helyezte előzetes letartóztatásba a gyanúsítottat - mondta a bíró újságíróknak az ügyben döntő nyomozási bírói ülést követően.
okt. 4
11:41
Megszűnő magyar-román határ (Piac és Profit)
Jövőre készül el Szatmárnémetiben az a központ, amely határok nélkül segíti a kisvállalkozásokat. Az unió 170 ezer euróval segít.
okt. 4
11:41
Előzetes letartóztatásba helyezték Katus Ferencet (Blikk)
okt. 4
11:41
Meghalt a féléves szlovákiai sziámi iker (HírTV)
Csütörtökön reggel meghalt az egyik szlovákiai sziámi iker: a testvérétől szeptember 14-én különválasztott, féléves Marek Müller állapota már több mint egy hete válságos volt, életét gyakorlatilag csak műszerek és gyógyszerek biztosították. Minderről a műtétet és a kezelést végző pozsonyi gyermekkórház honlapja számol be.
okt. 4
11:43
Elhunyt a MIH főigazgatója (HírExtra)
Súlyos betegség után elhunyt Zsohár István altábornagy, a Magyar Köztársaság Információs Hivatalának főigazgatója - tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája a távirati irodát csütörtökön.
okt. 4
11:45
Mozgó nőgyógyászati szűrés Szabolcsban (Metropol)
A mozgó nőgyógyászati szűrés évente legalább tíz-húsz méhnyakrákos beteg életét menti meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az idén október 15-én indul a mozgó szűrés.
okt. 4
11:45
Szász János filmjével nyit a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál (Spa Trend Online)
Szász János Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című filmjével nyit a 43. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál csütörtökön - tudatta a Magyar Filmunió. Szász János rendezése az október 10-ig tartó filmünnep versenyprogramjába kapott meghívást - írta Papp Csaba Zoltán, a filmunió munkatársa közleményében. A Csáth Géza művei alapján készült film 14 vetélytárssal együtt indul a chicagói fődíjért, az Arany…
okt. 4
11:45
PDSZ-levél a parlamenti képviselőknek a kötelező óraszámemelés visszavonásáért (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) levélben fordult csütörtökön az országgyűlési képviselőkhöz a pedagógusok kötelező óraszámemelésének visszavonása érdekében - közölte Kerpen Gábor elnök. Az érdekvédő elmondta, hogy a parlament hétfőn tárgyal a szakszervezet népi kezdeményezéséről. Hangsúlyozta: továbbra is azt szeretnék, ha feltétel nélkül visszavonnák a pedagógusok kötelező…
okt. 4
11:45
A kínaiakkal kezdünk (HírExtra)
Péntektől vasárnapig Magdeburgban rendezik a nemzetközi szövetség által 12 év szünet után újra indított asztalitenisz csapat Világkupát, a magyarok a nők versenyében lesznek érdekeltek.
okt. 4
11:47
Katus is előzetesben! (Privátbankár)
A bíróság harminc napra elrendelte a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottja, Katus Ferenc előzetes letartóztatását - közölte Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese. A Szegedi...
okt. 4
11:47
Esély Európában címmel tartanak konferenciát Gödöllőn (HírTV)
Ma a 11 órától kezdődik az a konferencia, melyet a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ tart Esély Európában címmel. A kistérségi konferenciát Gödöllőn, a Szent István Egyetem kollégiumában tartják, melyben szó lesz a HEFOP támogatási rendszerről, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) tevékenységéről.
okt. 4
11:48
Hajnalék vendégségben (HírExtra)
Hajnal Tamás csapata, a szezont szenzációsan kezdő újonc Karlsruhe a Schalke 04 vendége lesz a német labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában. A Karlsruhe a harmadik helyen áll a tabellán, a gelsenkricheniek a második pozíciót foglalják el.
okt. 4
11:49
Élelmiszerbiztonsági fórum volt az EKF-en (HírTV)
Élelmiszerlánc, élelmiszerbiztonság címmel tartottak szakmai fórumot október 3-án az Eszterházy Károly Főiskolán (EKF).
okt. 4
11:51
Ruha- és állatcsempészt fogtak a vámosok (Alternatív Energia)
Harmincöt millió forint értékű hamis márkajelzésű ruhát és egy élő cerkófmajmot próbáltak az országba csempészni a röszkei és a gyulai átkelőnél, a külföldi csempészek ellen eljárás indult - tudatta a vámőrség csütörtökön. A gyulai átkelőnél szerdán jelentkezett belépésre egy bolgár férfi egy teherautóval, és az okmányok alapján 365 csomag ruházati terméket szállított Törökországból Szlovákiába. A…
okt. 4
11:51
EUR-USD Az EKB sajtókonferenciája (HírTV)
Az EUR-USD ma maga mögött hagyta 1,4078-as minimumát. Lehetséges, hogy túlzottan aggódnak: az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet a mai kamatdöntés után kritizálhatja az euró erösségét. Bár számos politikus rossz szemmel nézi a deviza erössségét, lehet, hogy az EKB csak az 1,45-ös érték fölötti jegyzések esetén nyilatkozik negatívan. EUR-pozitív lenne, és lendületet hozna a devizapárnak, ha nem…
okt. 4
11:52
Beomlott egy négysávos út (Blikk)
okt. 4
11:53
„Házaspárközi” veseátültetés (HírTV)
Nagy-Britanniában végrehajtották az első páros, méghozzá "házaspárközi" veseátültetést - adta hírül csütörtökön a BBC brit közszolgálati rádió weboldala. Egy angol férj egyik veséjét egy skót férj kapta, cserébe a skót férj feleségének egyik veséjét operálták be az angol feleségnek.
okt. 4
11:53
Bevándorlók DNS-vizsgálata az anyai vorrokonság megállapítására (Kripto Akadémia)
A jogi bizottság ellenvetését követően a francia szenátus alapvető módosításokkal elfogadta csütörtökön az új bevándorlási törvénytervezet azon passzusát, amely engedélyezi a családegyesítés keretében Franciaországba érkező bevándorlók DNS-vizsgálatát. A legfőbb módosítás, hogy az önkéntes alapon, a francia állam költségére 18 hónapig kísérleti jelleggel bevezetendő DNS-vizsgálat kizárólag az…
okt. 4
11:54
Elrabolták és megölték a három katonát (HírExtra)
Iszlamista fegyveresek megöltek Pakisztánban három katonát abból a mintegy 230-ból, akiket túszként fogva tartanak augusztus vége óta. Az ország északnyugati részén, az afgán határ közelében fekvő Dzsandola városban, egy benzinkút közelében találtak a hatóságok a három holttestre, mindegyiken számos, lövedék ütötte sebbel.
okt. 4
11:55
Horváth Éva iskolájában színész barátnője is tanít (Blikk)
Budapest- Először csak kollegák voltak, mostmár barátnők is Horváth Éva (28) és Orosz Barbara (27). A két szépség a Cool televízióban ismerkedett meg egymással, ahol mindketten műsort vezetnek, igaz nem együtt. Éva és Barbara mindenesetre hamar rájöttek, hogy sok közös vonásuk van.
okt. 4
11:56
Török: A szocialista politikusok 2009-ig kivárnak Gyurcsány leváltásával (Infostart)
Gyurcsány Ferenc MSZP-n belüli támogatottságát leginkább a riválisok megosztottsága és a tehetetlenség biztosítja, a székére pályázó szocialista politikusok biztosan kivárnak 2009-ig az elmozdításával - vélekedett az InfoRádiónak nyilatkozva Török Gábor, a Vision Consulting igazgatója.
okt. 4
11:58
Szülés helyett a mentőautóban szexelt a rohammentős (Vital)
tovább
okt. 4
11:58
100 millió dollárért vásárol fegyvert Kínától Irak (HírTV)
Irak 100 millió dollár értékben vásárol könnyű katonai felszerelést rendőrségének Kínától, mert az Egyesült Államok nem tudja ellátni őket elég fegyverrel - jelentette be Dzsalal Talabani iraki elnök a Washington Post amerikai napilap csütörtöki számában.
okt. 4
11:58
Todt: A Ferrarinak nincs titkolnivalója (F1világ)
A Ferrari ügyvezető igazgatója, Jean Todt elmondta, csapatának nincs titkolnivalója, így nem aggódik amiatt, hogy a kémügy egyik főszereplője, Nigel Stepney a héten elhintette, az olaszoknak is voltak információi a rivális McLarenről.
okt. 4
11:58
Veres: 2009-től csökkenhetnek a vállalkozások terhei (Infostart)
A konvergencia-program végrehajtásának köszönhetően - elsősorban a fekete- és szürkegazdaság visszaszorításával - nyílhat lehetőség a következő években a járulékok és adók, illetve 2009-től a vállalkozások terheinek csökkentésére, és az ország felzárkózásának folytatására - mondta Veres János pénzügyminiszter a Perfekt Zrt. tanévnyitó ünnepségén csütörtökön Budapesten.
okt. 4
11:59
Venus szenvedett (HírExtra)
Az első helyen kiemelt amerikai Venus Williams bejutott a tokiói keménypályás tenisztorna elődöntőjébe, miután két szettben verte az ausztrál Alicia Molikot. A férfiaknál a 207 centis horvát Ivo Karlovic óriási csatában, három rövidítéses játszmában jutott túl a dél-koreai Li Hjung Tajkon.
okt. 4
12:00
Újra a fővárosban játsszák a Wass Albert-darabot (HírTV)
A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház előadása Wass Albert Jönnek! és Adjátok vissza a hegyeimet című kisregényei alapján készült. A produkció megrázta Erdélyt, bemutatása óta a közönség kézről kézre adja a színházat. A közönség legközelebb október 6-án szombaton 19 órakor láthatja a XII. kerületi MOM Művelődési Házban.
okt. 4
12:01
Nemzeti gyásznap szombaton (Metropol)
1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét.
okt. 4
12:04
Jagger nem bírja abbahagyni (HírExtra)
Mick Jagger nem gondol még a visszavonulásra, folytatja a felvételeket és koncertezést a Rolling Stonesszal. A világ legrégibb rock and roll együttesének frontembere a BBC honlapján nyilatkozott erről a website olvasóinak kérdéseire válaszolva.
okt. 4
12:06
Soltész: a kormányfő az APEH-en keresztül ijesztgeti a vállalkozásokat (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint aggályos, hogy az APEH vezetése egy október 8-ra tervezett gyűlésre - ahol felszólal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is - kötelezően odarendeli az Adóhivatal dolgozóinak nagyobb részét - közölte Soltész Miklós országgyűlési képviselő Budapesten, az adóhivatal épülete előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc nem kérheti az APEH…
okt. 4
12:08
2009-től levegőhöz jutnak a vállalkozók (Privátbankár)
A konvergencia program végrehajtásának köszönhetően nyílhat lehetőség a következő években a járulékok és adók, illetve 2009-től a vállalkozások terheinek csökkentésére - mondta Veres János.
okt. 4
12:08
Az Országgyűlés elé viszi a haláladó ügyét az MDF (Alternatív Energia)
Országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be az MDF az örökösödési illeték eltörléséért - jelentette be Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke csütörtökön Budapesten tartott sajtóértekezletén. A javaslat kötelezné a kormányt, hogy az év végéig terjessze a parlament elé a "haláladó" megszüntetéséről szóló törvénymódosítást. A jogszabály 2009-től lépne hatályba. Az örökösödési illeték az…
okt. 4
12:09
Akár norvég gáz is érkezhet Magyarországba (Infostart)
Hosszabb távon reálisnak tartja a MOL Nyrt. kutatás-termelési ügyvezető igazgatója, hogy a társaság Norvégiából is gázt szállítson Magyarországra, noha jelenleg ennek feltételei nem adottak.
okt. 4
12:09
NOK-SEK Új éves csúcs (HírTV)
Ma tovább emelkedett a NOK-SEK árfolyama, és új éves csúcsot ért el 1,2021-nél. A norvég koronának jól jön a Norvégia és Svédország közti kamatkülönbség és a magas olajár. Elönyben részesíthetik az emelkedö árfolyam melletti vételeket 1,2040-nél stoppal 1,1863-nál. A cél az 1,2217-es érték. in-GFX
okt. 4
12:10
Britney látogathatja a gyerekeit (HírExtra)
Látogathatja gyermekeit Britney Spears, és a hónap végén tovább folytatódik a per a két kisfiú felügyeleti jogáért. Az ügyben eljáró Los Angeles-i bíróság szerdai döntése értelmében a 25 éves popsztár meglátogathatja gyermekeit volt férje, Kevin Federline otthonában.
okt. 4
12:11
Ötven éves a Szputnyik (HírTV)
Fél évszázada, 1957. október 4-én lőtték fel az akkori Szovjetunióból a Szputnyik-1-et, a világ első pályára állított műholdját. Oroszországban több rendezvénnyel ünneplik a kerek évfordulót csütörtökön. A szovjet űrprogram veteránjai virágot vittek a Szputnyik atyjának tartott Szergej Koroljov sírjára.

Keresés