2007. október 29. hétfő

okt. 29
16:45
Átadták a Rátz Tanár Úr Életműdíjat (HírTV)
Öt vidéki és három budapesti pedagógus kapta idén a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az elismeréseket a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át hétfőn az alapító cégek vezetői. Az egymillió forint jutalommal járó díjat minden évben azok nyerik el, akik a reálszakos oktatásban figyelemreméltó teljesítményükkel hozzájárultak a hazai természettudományos képzés színvonalának emeléséhez.
okt. 29
16:45
Székely Tamás az Országos Egészségbiztosítási Pénztár új főigazgatója (Metropol)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Székely Tamást nevezte ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójának - közölte a Kormányszóvivői Iroda hétfőn az MTI-vel.
okt. 29
16:46
Kattints rá Nagyi! (Piac és Profit)
November elején a Budapesti Művelődési Központot határainkon innen és túlról érkező, lelkes időskorú tanulók használják majd találkozási pontként: november 6-án és 7-én kerül ugyanis sor a nemzetközi "Kattints rá, Nagyi!" találkozóra.
okt. 29
16:47
Szellem tartja rettegésben a gyerekeket a játszótéren - videóval (BorsOnline)
Szellemek mozgatják a hintát egy argentin játszótéren, legalábbis egyelőre nincs más biztos magyarázat arra, hogy az alábbi felvételen látható üres hinta vajon miért leng ki saját magától. A jelenség előtt még a helyszínre érkezett tudósok is döbbenten állnak, aki persze megpróbáltak felállítani valami kézzelfogható, fizikális magyarázatot a látottakra, de képtelenek voltak.
okt. 29
16:47
Soha ennyi medikus! (Kripto Akadémia)
Jelentősen megugrott az orvosszakma iránti érdeklődés az amerikai fiatalok körében: az amerikai orvostudományi egyetemek szervezete szerint az Egyesült Államokban minden eddiginél nagyobb számban jelentkeztek erre az évre orvostanhallgatónak.
okt. 29
16:49
Clinton és Giuliani az elnökjelöltség legesélyesebb várományosai (Kripto Akadémia)
Hillary Clinton New York-i szenátor és Rudy Giuliani volt New York-i polgármester a demokrata, illetve a republikánus párti elnökjelöltség legesélyesebb várományosa a 2008-as választás előtt. Az elnökválasztások kimenetelét immár 20 éve nagy pontossággal előrejelző úgynevezett Iowai Elektronikus Piac szerint - amelyet az Iowai Egyetem professzorai működtetnek politikai információk "értékesítésére"…
okt. 29
16:51
Az elnökválasztási kampány egyik slágertémája lehet a felsőoktatási reform (Kripto Akadémia)
A gyorsan emelkedő költségek miatt a 2008-as elnökválasztási kampány egyik slágertémája lehet a felsőoktatási reform az Egyesült Államokban. Az amerikai felsőoktatási rendszer a legdrágább az egész világon. Generációk óta nyomasztja a családokat, hogy miből fizetik a gyerekek egyetemi oktatását. Az évek óta meredeken emelkedő költségek miatt most már ez a középosztály egyik legfőbb problémája,…
okt. 29
16:55
Tömegbaleset az M3-ason: hárman haltak meg (HírTV)
Két ember szörnyethalt abban a Toyotában, ami egy banánt szállító kamion alá szorult, majd kiégett hétfő délben az M3-ason Füzesabonynál, a kamionsofőr is életét vesztette - tudta meg a HavariaPress.
okt. 29
16:56
Emeli az üzemanyagok árát a MOL (Infostart)
Bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a MOL - értesült az MTI piaci forrásokból.
okt. 29
16:58
Sir Roger Moore a Művészetek Palotájában (Infostart)
Az ENSZ Gyermekalapja, a UNICEF javára ad jótékonysági koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hétfő és kedd este a Művészetek Palotájában. A programban narrátorként Sir Roger Moore működik közre, a karmester Kocsis Zoltán lesz.
okt. 29
16:58
Még több fuvarozónak kell fizetnie a főutakon (Infostart)
Januártól már a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek után is fizetni kell a kijelölt főutakon - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szóvivője. A tárca a bevételeket 175 kilométer fő- és mellékúthálózat burkolatának felújítására fordítja.
okt. 29
17:06
Élete végéig rács mögött marad a sorozatgyilkos (Blikk)
Életfogytiglani szabadságvesztésre és kényszer-gyógykezelésre ítélték Moszkvában a "bitcai rém" néven elhíresült sorozatgyilkost. Alekszandr Picsuskint 48 rendbeli gyilkosságban és három gyilkossági kísérletben találtak bűnösnek. Az ítélet nem jogerős.
okt. 29
17:06
Prospero - a titokzatos gerillázó (Kreatív Online)
A Filmsziget megbízásából a Prospero Communication gondozza Koltai Róbert Megy a gőzös című film kampányát, amely egy nagy port kavart médiahackkel kezdődött. A megbízó nem írt ki tendert a feladatokra, hanem felkérte az ügynökséget a kommunikációs stratégia megtervezésére és kivitelezésére, valamint a médiaügyekre és a reklámanyagok grafikai előkészítésre.
okt. 29
17:08
Ki van itt? (Spa Trend Online)
Moszkva városából ad ízelítőt Gaya Arutyunyan Ki van itt? - Egyszerű dualizmus című festészeti, és Bogdan Bobrov Moszkvicski című fotótárlatával kedden, a K. Petrys Ház galériájában, az Én városom/My City fesztiválsorozat keretében.
okt. 29
17:11
Hatvan járatát törli a skandináv légitársaság (HírTV)
A SAS skandináv légitársaság hétfőn törölte több mint hatvan járatát, miután ideiglenesen kivonta a forgalomból 27 kanadai gyártású repülőgépét. A Bombardier cég Q400-as típusú repülői a futómű hibás működése miatt maradnak a földön. Magyarországi járatokat ez a leállás nem érinti.
okt. 29
17:13
"Senki sem hiszi el, hogy az APEH elfogulatlan" (Privátbankár)
Az APEH által végzett vagyonosodási vizsgálatoknak nincs meg a törvényi hátterük - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke.
okt. 29
17:13
Kocsis Sanyi a negyedikről ugrott a halálba (BorsOnline)
Az ember azt hinné, hogy a kiváló sportemberek élete – a sikerekbôl fakadóan – csak boldog lehet. Nos, a többszörös világbajnok búvárúszó, Savanya Norbert a minap bevallotta, aktív pályafutását követô kilátástalansága okán kétszer kísérelt meg öngyilkosságot. Az olimpiai bajnok Rózsa Norbert is megpróbálta eldobni magától az életet.
okt. 29
17:15
Egyre éleződik az elnökválasztási kampány az Egyesült Államokban (Infostart)
Hillary Clinton New York-i szenátor és Rudy Giuliani volt New York-i polgármester a demokrata, illetve a republikánus párti elnökjelöltség legesélyesebb várományosa a 2008-as elnökválasztás előtt.
okt. 29
17:17
EUR-USD A vártnál alacsonyabb EuroCOIN-Indikátor (HírTV)
Az októberi EuroCOIN-Indikátor szerint jelentösen alábbhagyott az EU-s gazdasági növekedés. A Center for Economic Policy Research által közzétett EU-s konjunktúra-mérö 0,66 pontról 0,64 pontra csökkent. Az EUR-USD ennek ellenére visszahódította az 1,44-es értéket, és megközelítette az 1,4435-ös ellenállást. In-GFX
okt. 29
17:17
Halállal végződött a családi vita (Blikk)
okt. 29
17:18
Drágul a benzin szerdától (Privátbankár)
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol - értesült az MTI piaci forrásokból. A Mol legutóbb október kö...
okt. 29
17:20
Olvasnivaló: Nyerő receptekkel a tartós fogyásért (Mindmegette)
Ha van a tarsolyodban néhány finom recept - amelyért rajong a kedvesed, vagy amit minden alkalommal követelnek a vendégségbe érkező barátok - ne habozz! Küldd el nekünk, és nyerj nagyszerű ajándékokat Béres Alexandrától! Elindult a Súlykontroll receptverseny 2. fordulója.
okt. 29
17:20
Kormányzati negyed: folytatódó versenypárbeszéd (Alternatív Energia)
Hétfőn folytatódott a hat pályázó konzorciummal a kormányzati negyed felépítéséről és üzemeltetéséről szóló, pénteken megkezdett versenypárbeszéd - mondta az MTI-nek Láng Balázs, a projekt kommunikációs vezetője.
okt. 29
17:22
Fidesz: 70-75 milliárd pluszforrást az egészségügybe! (Alternatív Energia)
A Fidesz 70-75 milliárd forint átcsoportosítását javasolja az egészségügyi ágazat javára a 2008-as költségvetésben - mondta Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa hétfői sajtótájékoztatóján.
okt. 29
17:27
USD-CAD 37 éves csúcson a kanadai dollár árfolyama (HírTV)
A kanadai dollár ma 37 éves csúcsot ért el a zöldhasúval szemben. Az USD-CAD árfolyama 0,9550-re esett vissza. A piaci megfigyelök szerint a visszaesés a magas olajárra és a gyenge dollárra vezethetö vissza. In-GFX
okt. 29
17:39
Leépít a legnagyobb gyógyszercég (Privátbankár)
Európa vezető gyógyszeripari cége, a több mint 100 ezer embert foglalkoztató brit GlaxoSmithKline komoly munkaerő-csökkentésre készül - írja a brit sajtó. A vállalat jelentős, évi 700 millió a...
okt. 29
17:41
Rétvári: "Zuschlag-klónok" a pénz közelében (Infostart)
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség azt kéri Lamperth Mónika szociális és munkaügyi minisztertől, hogy vonja vissza azt a júniusban hozott rendeletet, amelyben szabad kezet ad a Gyermek és Ifjúsági Konferenciának (GYIK) az ifjúsági támogatások odaítélésében.
okt. 29
17:43
Megjelentek az NHH új ADSL-árai (Piac és Profit)
A kiskereskedelmi árakon alapuló rögzített nagykereskedelmi árak immár két és fél éve szolgálják a verseny serkentését.
okt. 29
17:45
Gerjednek a dubai lovak Robbie Williamsre (BorsOnline)
Betiltották a brit pop fenegyerek koncertjét Dubaiban, mert a méregdrága versenylovak nem bírják elviselni a hangos zenebonát.
okt. 29
17:50
Keskeny sávban a forint (Privátbankár)
Rendkívül keskeny sávban alakult a forint árfolyama a budapesti bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama egész nap 250,55 és 251,00 forint között mozgott, négy óra után 250,55/65 forinton állt az euró...
okt. 29
17:52
Első fokon szabadságvesztésre ítélték a volt szocialista alpolgármestert (Infostart)
Vezető beosztású hivatalos személy által folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében bűnösnek mondta ki Kaszab Csaba volt szocialista alpolgármestert a Fővárosi Bíróság (FB); az ítélet nem jogerős.
okt. 29
17:53
EUR-JPY Változatlan mértékben emelkedö német fogyasztói árak (HírTV)
Októberben éves szinten változatlanul 2,4%-kal emelkedtek a német fogyasztói árak. Havi szinten 0,2%-os plusz mutatkozott a legutóbbi 0,1% után. Az emelkedésért legföképpen az élelmiszerek árai járultak hozzá, míg a benzinárak csökkenést mutattak. EU-harmonizált alapon októberben 0,2%-os, illetve 2,7%-os emelkedés mutatkozik. Az EUR-JPY alig reagált az adatokra. In-GFX
okt. 29
17:55
Záró kommentár (HírTV)
A dollár ma ismét gyengülést mutatott a többi fö devizával szemben. Továbbra is megterhelik a devizát a legutóbbi gyenge amerikai adatok. Az EUR-USD új abszolút csúcsot ért el 1,4438-nál, majd visszaesett, és zárták a hétvégi gapet. A meglehetösen adatszegény nap csúcspontját a brit adatok jelentették. Míg az M4-es pénzmennyiség szeptemberben a várakozásoknak megfelelöen változatlanul 12,8%-kal…
okt. 29
17:55
Már biztos: télen nem repül a Malév New Yorkba és Torontóba (Privátbankár)
A Malév költséghatékonysági okokból bérbe adja B767-200ER típusú repülőgépét, így a téli időszakban az érintett New York-i és torontói járatát szünetelteti - közölte a Magyar Légiközlekedési Zrt.
okt. 29
17:58
Egyiptom atomerőműveket építene (HírTV)
Atomerőműveket akar építeni Egyiptom - jelentette be az ország elnöke hétfőn. Hoszni Mubarak azt mondta: a napokban teszi közzé az erről szóló rendeletet.
okt. 29
17:59
Templom nyílt a kocsmában (Blikk)
okt. 29
18:02
Fidesz: a hitel nem megoldás a kkv-k számára (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a gazdasági miniszter által bejelentett Új Magyarország Vállalkozói Program hitelkonstrukciója nem jelent megoldást a kis- és középvállalkozások (kkv) problémáira. Erről Szatmáry Kristóf, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt hétfőn az MTI-nek.
okt. 29
18:03
Szili letiltotta Balla Veres Jánoshoz intézett interpellációját (HírTV)
Szili Katalin letiltotta Balla György, fideszes képviselő Veres Jánoshoz intézett interpellációját. A házelnök szerint a "Ha Zuschlag János visszafizeti a pénzt akkor lehet-e pénzügyminiszter?" című interpelláció nem vonatkoztatható a kormány munkájára.
okt. 29
18:04
Kisiskolás korban kezdik az internetezést Magyarországon (Metropol)
Viszonylag korán, jellemzően tízéves kor alatt kezdik el használni a magyar gyerekek az internetet. A 15 évesnél fiatalabb gyerekek internethasználati szokásairól készült első magyarországi felmérés eredményei szerint a korcsoportba tartozó internetezők többnyire szülői felügyelet mellett játszanak a világhálón vagy gyerekeknek szóló oldalakat látogatnak.
okt. 29
18:05
Álmos hétfő a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,07 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 27.262,14 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma alacsony, 14,7 ...
okt. 29
18:07
Sarkozy környezetvédelmi reformcsomagot jelentett be (Infostart)
Teljes körű környezetvédelmi reformprogramot jelentett be a francia köztársasági elnök. Nicolas Sarkozy leállítaná az autópálya-építést, új adókat vetne ki a környezetvédelmet leginkább szennyező gépkocsikra, valamint a - nem az autópályán közlekedő - teherautókra. A politikus emellett három éven belül ötödére csökkentené az energiafogyasztást, de az atomenergiáról nem mond le.
okt. 29
18:14
Elfogadták a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénymódosítást (HírTV)
Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénymódosítást. A Polgári Törvénykönyvet (Ptk.) egészítették ki ide vonatkozó részekkel.
okt. 29
18:19
Első fokon börtönre ítélték a szocialista politikust (HírTV)
Vesztegetés miatt első fokon két év börtönre ítélték Kaszab Csabát, Kőbánya volt szocialista alpolgármesterét, aki jelenleg is a kerületi MSZP elnökségének tagja. Az ítélet ellen a vádlott védője fellebbezett.
okt. 29
18:30
A legjobbak között a Széchenyi Kártya (Piac és Profit)
A 2007-es Európai Vállalkozás Díj zsűrije meghozta döntését és a 13 döntős projekt közé választotta a Széchenyi Kártya konstrukciót.
okt. 29
18:31
Radioaktív szennyezés Ukrajnában (Blikk)
okt. 29
18:33
Felismerhetetlenné égtek az autók az M3-ason - képriport (Infostart)
Hárman meghaltak, amikor több autó ütközése után kigyulladt egy parafint szállító teherautó az M3-as sztrádán.
okt. 29
18:37
Milyen szakembereket keresnek a franciák? (Privátbankár)
Két listát állított össze a francia gazdasági minisztérium a keresett szakmákról: egyet arról, hogy mely területeken van szakemberhiány Franciaországban, s egyet arról, hogy milyen állásokat ajánlanak...
okt. 29
18:41
Törökország a köztársaság megalapítását ünnepli (HírTV)
A köztársaság megalapításának 84. évfordulóját ünnepli hétfőn Törökország. Abdullah Gül török államfő és Tayip Erdogan miniszterelnök megkoszorúzta a modern, szekuláris török állam alapítójának, Kemal Atatürknek a síremlékét. Az ünnepség katonai parádéval folytatódott. Hétfőn újabb török katona vesztette életét az iraki határ közelében, kurd lázadók aknája végzett vele. ...
okt. 29
18:42
Eladó a Neckermann (Privátbankár)
Pénzügyi befektetőknek kívánja eladni jelenlegi tulajdonosa az idegenforgalomban és kiskereskedelemben érdekelt német Neckermann céget, mert nem termel nyereséget neki. Az eladó, az Ar...
okt. 29
18:48
Nem biztonságos a landolás Ferihegyen? (Privátbankár)
A légiirányítók egyik szakszervezete szerint Ferihegyen pontatlanul működik egy mérőműszer, ami veszélyeztetheti a leszálló gépek biztonságos földet érését, a HungaroControl Zrt. azon...

Keresés