A Fidesz elnöke is részt vett az erdélyi Krasznamihályfalván Tőkés László református püspök, független jelölt európai parlamenti kampányának első rendezvényén.
A MiZo Pécs 2010 utolsó mérkőzésén magabiztosan verte az ausztrál Canberra Capitals gárdáját, ezzel az ötödik helyen zárta a jekatyerinburgi női kosárlabda Világligát. A klub honlapjának tudósítása szerint a baranyaiak végig vezetve, nagy különbségű győzelmet arattak.
Ingyenes képzést biztosít a közszférából elbocsátottaknak az Európai Unió és a kormányzat által indított Új Pálya elnevezésű program. A kétmilliárd forint keretösszegű projekt részletei a www.ujpalya.hu világhálós oldalon érhető el.
Az SZDSZ mindig a program alapján köt koalíciót - mondta Fodor Gábor, környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Hozzátette: minden olyan párttal együtt tudnak működni, amellyel hasonló a Magyarországról alkotott képük
Az erdélyi magyarok olyan embert küldjenek az Európai Parlamentbe, aki rendíthetetlen, hitelesen képviseli a magyar nemzet egészét, kiáll az autonómia ügyéért - mondta szombaton Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Krasznamihályfalván, ahová Tőkés László református püspököt kísérte el erdélyi kampánykörútján.
Szávay Blanka legyőzte nővérét, a tenisz-világranglistán huszadik helyen álló Ágnest a Kecskemét melletti Ballószögi Lovaspályán rendezett amatőr fogathajtó verseny, a KÉSZ Kupa női döntőjében.
Sokmillió eurós jachtok, színaranyból készült mobiltelefon, haute couture kutyáknak - ilyesmiket kínáltak azon a moszkvai kiállításon, amelyet csak névre szóló meghívóval lehetett felkeresni. Az Extravaganza című bemutatót ötödször rendezték meg, ezúttal a Kreml lábánál lévő Manyezs kiállítócsarnokban.
A fideszes Iván László szerint 2008 a válság éve lesz a nyugdíjasok számára, mert a megélhetési költségek növekedését nem követik a nyugdíjak. Mint mondta, a 2008-as költségvetésben a n...
Több vidéki nagyvárosban - így Szolnokon, Debrecenben és Veszprémben - is fokozottan készülnek a rendőrök a Mindenszentekkor várható nagyobb tömegre a temetők környékén, különösen, hogy idén négynapos hétvége követi november 1-ét.
Nem minősül gyermekpornográfiának Sir Elton John fotógyűjteményének egyik darabja, amelyet egy hónapja foglalt le a brit rendőrség. Nan Goldin "Klara és Edda hastánc közben" című felvétele két ruhátlan kislányt ábrázol. Az észak-angliai Gateshead Baltic Centre nevű kortárs művészeti központjában állították volna ki további 148 képpel együtt.
Bár a hétvégénk a szombati munkanap miatt ezúttal csak egy napos, mégis 25 órás a pihenés. Vasárnap hajnali háromkor ugyanis egy órával visszafordul az idő kereke, és visszakapjuk a márciusban kölcsönadott 60 percünket.
A rendőrség teljes szélességében lezárta a XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasor Moszkva tér-Pasaréti úti szakaszát, ahol a villamossínek felújítása során második világháborús bombákat találtak - értesült a HavariaPress.
Szombaton reggel tűz ütött ki a budapesti Radisson SAS Béke Hotelben, de a tűzoltóknak sikerült eloltani a hotel tetőterében égő gépészeti berendezést. A vendégeket biztonsági okokból kikísérték a VI. kerületi, Teréz körúti szállóból, de a tűz senkit nem veszélyeztetett.
A napokban megkezdődött az uniós támogatások a kifizetése a gazdáknak; a 4700 gépfejlesztési pályázatból 4200-ban hoztak eddig határozatot, és még ebben a hónapban 42 milliárd forintot utal át az agrártárca.
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Bács-Kiskun megyei Pálmonostorán, mert Cseszkó László polgármester június 26-án lemondott tisztségéről. Cseszkó László, független jelöltként második polgármesteri ciklusát kezdte 2006-ban. Lemondását a képviselő-testületen belüli széthúzással indokolta.
Tízmillió forint értékű, mintegy négy kilogrammnyi marihuánát találtak a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) nyomozói egy személygépkocsiban a hegyeshalmi határátkelőhelynél.A közlemény szerint a kábítószerre akkor bukkantak rá, amikor a határátkelőnél átvizsgáltak egy magyar rendszámú személyautót.
A Kapos Volán buszvezetői jövő kedden sztrájkkal tiltakoznak a korkedvezményes nyugdíjazásról szóló rendelet ellen. A jogszabály szerint ugyanis csak az a sofőr hagyhatja idő előtt abba a munkát, aki 1992 előtt gyártott buszt vezet.
Nem csak Magyarországon kavart vihart a képviselôk költségtéritése. Tony Blair volt kormányfô például tavaly 35 millió forintot vett fel ezen a címen, felháborítva ezzel a brit közvéleményt.
A 168 000 halálos áldozatot követelő szökőár után csaknem három évvel Indonéziában újjáépítették a romba dőlt házak 83 százalékát és a tönkrement utak 50 százalékát.
A pontversenyben éllovas finn Marcus Grönholm pénteki búcsúja után szombaton a címvédő francia Sébastien Loeb is kiesett a Japán-ralin, a világbajnokság 14. futamán. Az első nap után második, háromszoros győztes, Citroen C4 WRC-vel versenyző klasszis autója a 13. gyorsasági szakaszon megcsúszott és kisodródott a síkos pályáról.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) következő csúcstalálkozójának napirendjén valószínűleg szerepel majd, hogy a dollárt, annak tartós gyengesége miatt egy valutakosáron alapuló, sta...
Figyelmeztető sztrájkot tart november 7-én a Vasutasok Szakszervezete és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz) a szárnyvonalak tervezett bezárása elleni tiltakozásul - jelentették be az érdekképviseletek vezetői szombaton Budapesten.
Nem emelnek vádat Orlando Bloom amerikai filmszínész ellen amiatt, hogy egy gépkocsibalesetben két ember sérülését okozta - jelentette be pénteken a Los Angeles-i ügyészség. A Karib-tenger kalózai nagysikerű filmek 30 éves szívtiprója a baleset okozása után azzal védekezett a rendőrségen, hogy paparazzók üldözték.
S. Hegyi Lucia divattervező lesz a vendége az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) a színházi kosztüm és az öltözködési divat kapcsolatát elemző programsorozatának hétfőn a Merlin Nemzetközi Színházban - tájékoztatta a szervező intézmény az MTI-t.
Konszolidáltabbá vált az állam és az egyházak viszonya az oktatás finanszírozása terén - mondta Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője az MTI-nek.
Visszavonta az Első Hazai Dolgozói Egészségpénztár tevékenységi engedélyét, egyidejűleg a kassza felszámolását kezdeményezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A felügye...
Tovább folytatódik a digitális levélszemét evolúciója: a legújabb az mp3 formátumba csomagolt reklámüzenet. Az új típusú kéretlen reklámlevél (spam) első példánya Európában bukkant fel a múlt héten.
Péntek óta újabb rekordot tudhat magáénak Roger Federer, a férfi teniszezők világranglistájának éllovasa: a bázeli torna negyeddöntőjében aratott sikere pályafutása 544. győzelme volt, s ezzel az aktív játékosok között immár a legtöbb diadallal büszkélkedhet.
Törökország közelebb került egy hadművelethez az Irak északi részén megbújó kurd lázadók ellen a pénteki ankarai török-iraki tárgyalások kudarca után - írták a török lapok. "Az iraki javaslatok jelentéktelenek. Küszöbön áll egy határon átnyúló művelet" - áll a Zaman című kormánypárti napilap szombati szalagcímében.
Féltonnás második világháborús bombát halásztak ki Lyon kelet-francia városban a Rhone folyóból szombaton. A két méter hosszú bomba 220 kiló robbanóanyagot tartalmaz.
Asturias Hercege-díjat kapott Al Gore, Michael Schumacher, Bob Dylan és a jeruzsálemi Jad Vasem emlékmúzeum. Spanyolország egyik legrangosabb kitüntetését péntek este adták át Oviedóban ünnepélyes külsőségek között Fülöp koronaherceg, felesége Letízia és Zsófia királynő jelenlétében.
A vártnál nagyobb fennakadásokat okoz a franciaországi repülőtereken az Air France légitársaság légi kísérőinek harmadik napja tartó sztrájkja. A sztrájk a Budapestre induló járatok egy részét is érinti.
Összefogás nélkül könnyen el lehet veszíteni mindazt, amit eddig megvalósított a Romániai Magyar Demokrata Szövetség - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke a szervezet Szatmár megyében megtartott kampánynyitó rendezvényét.
A kormány meg kívánja szüntetni a vasúti szárnyvonalakat, felettünk, mögöttünk, a fejünk fölött igyekeznek döntéseket hozni - mondta Szarvas város fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő azon a demonstráción, amelyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi csoportja szervezett a szarvasi vasútállomás elé.
A Démász-Szeged Vízisport Egyesületnél bejelntették, hogy a jövô évi pekingi olimpián egy-három aranyéremre számítanak. Az egyesület tagja – többek között – Janics Natasa és Vajda Attila is, így van miért bizakodnia a szegedieknek.
A hagyományos fényterápiás eljárásoknál lényegesen hatékonyabb lézeres kezelést alkalmaznak a genetikai eredetű krónikus bőrbetegség, a pikkelysömör kezelésére - az országban egyedüliként - a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján - közölte Gyulai Roland egyetemi docens szombaton, a Tisza-parti városban.
Kiállítás nyílt Henry Moore (1896-1986) 28 szobrából Londonban a Kew Gardensben. Az angol művész monumentális művei a szabadban érvényesülnek igazán. Szükségük van arra, hogy lélegezzenek, hogy beolvadjanak a természetbe, mint most a Királyi Botanikus Kertbe.
A Renault istálló finn újonca, Heikki Kovalainen határozottan cáfolja azon híreszteléseket, melyek már tényként közlik, hogy helyet cserél Fernando Alonsóval, és a McLaren Mercedes színeiben folytatja pályafutását 2008-ban.