Az egészségügyi miniszter a biztosítók ügynökeként viselkedik, a magánbiztosítók érdekeit képviseli a magyar társadalommal szemben - reagált Horváth Ágnes pénteki tájékoztatójára a Fidesz. Pesti Imre, a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusa szerint SZDSZ-modell jött létre.
A rendőri azonosítók kérdésévek, a közterületeken való hang- és képrögzítés és a térfigyelő kamerák elhelyezésének módját is tartalmazza a kormány előterjesztése a rendőrségi törvény módosítására.
A Cool Star mai adásában a világpremier másnapján újra bemutatták a 24 című sorozat vadonatúj, hetedik évadjának előzetését, amelyet a Nox énekesnője, Péter-Szabó Szilvi teljes extázisban nézett végig, majd kijelentette: totál megfertőződött a 24-gyel!
30 tűzoltót ajánlott föl Görögország pénteken az Egyesült Államoknak, hogy segítsenek megfékezni a dél- kaliforniai erdőtüzeket. A napok óta pusztító lángokban eddig legalább kilencen vesztették életüket, és több mint 1400 ház lett a tűz martaléka.
A hetvenes évek stílusában készült Fábry Sándor eheti műsora - tudhatta meg a kitartó néző a Showder "lekonferálásaiból". És persze észrevehette maga is, hiszen az évtized kedvelt táncdalait énekelték a kor híres előadói, továbbá - rajtuk kívül - akkori sztárok járulhattak a Nagy Sómen (showman - Fábry Sándor) elé. Ám a hiányérzet végig kísérte a műsort.
Két hónapig tartó felmérést végez a BKV a közösségi közlekedés népszerűsítésének érdekében - jelentette be pénteken a BKV kommunikációs főosztályának vezetője. Zelenák Tibor hozzátette: 400 olyan háztartás utazási szokásait mérik fel, ahol a közösségi közlekedést nem, vagy csak kevésbé veszik igénybe.
A közönség 50%-a nem értett egyet a hídfoglalókkal, míg további 27%-uk csak a módszerüket utasítja el - derült ki a Szonda Ipsos és közszolgálati tévé híradójának gyors közvéleménykutatásából. A megkérdezettek többsége (52 %) szakszerűnek és megfelelőnek ítélte a rendőrség fellépését.
A kormány elfogadta, és hamarosan benyújtja az Országgyűlésnek a rendőrségi törvény módosításáról szóló javaslatot - mondta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) államtitkára a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
Az idén eddig 30.436 szja-val kapcsolatos vizsgálatot végzett az APEH, ebből 9.716-ból lett vagyonosodási vizsgálat, a feltárt adókülönbözet 38 milliárd forint
Az izraeli védelmi miniszter engedélyezte, hogy leállítsák az áram- és benzinszállítást a Gázai övezetbe, hogy elejét vegyék a palesztin rakétatámadásoknak. A szankció akkor lép életbe, ha a Hamász újból rakétákkal lövi Izraelt. Az izraeli hadsereg újabb légitámadást is végrehajtott gázában: palesztin kórházi források szerint 3-an haltak meg.
Az emberiség túlélését veszélyezteti az a tempó, amellyel az elmúlt 20 évben fogyasztjuk a Föld természeti kincseit - figyelmeztet 1400 kutató az ENSZ számára készített jelentésében.
Két magyar állampolgárt félemlítettek meg és raboltak ki Szlovákiában- értesült a Független Hírügynökség a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányságtól. A 40 éves férfit és 21 éves élettársát a közép-szlovákiai Füleksávoly településen támadták meg még szerdán, röviddel éjfél után egy családi házban, ahol a pár ideiglenesen lakik.
A világ legnagyobb napelemgyára épül Szingapúrban, az ott évente gyártott napenergiát hasznosító berendezések összesített áramtermelő kapacitása eléri majd a másfél gigawattot, ami háromnegyed...
Szombaton a torkát fájlalta, vasárnap reggel pedig meghalt egy 15 éves lány a Borsod megyei Sályon. A család állítja, nem kaptak megfelelő orvosi ellátást. Ha a lány kórházba került volna, még mindig élne. Egyelőre nem lehet tudni, felelős-e valaki a lány haláláért, a halál pontos okát a boncolás állapítja majd meg. A család mindenképpen tesz feljelentést.
Sokszínű színházi előadássorozattal várja hétfőtől a közönséget a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ (KIKK); a Balaton-parti városban az ország számos jelentős színtársulatát is vendégül látják az új évadban - közölte Kiss László, a kultúrközpont igazgatója pénteken.
Tiltakozó akciókat, több területen ágazati sztrájkot, és tüntetést hirdet a jövő hónap végére a Liga Szakszervezetek, amiért a kormány üzleti biztosítókat akar bevonni az egészségbiztosítási rendszerbe.
A szegedi egyetem kutatói kidolgoztak egy olyan kezelési eljárást, amely jelentősen javíthatja a pikkelysömörös betegek életminőségét. A beavatkozás gyors, akár ambulánsan is elvégezhető.
A két legjelentősebb dárfúri lázadószervezet bejelentette pénteken, hogy nem vesz részt az ENSZ és az Afrikai Unió közvetítésével Líbiában rendezendő béketárgyalásokon, ami végleg szertefoszlatja a négy és fél éve tartó nyugat-szudáni válság gyors rendezésének reményét.
Az első nap után a világranglista második helyén álló ukrán Vaszilij Ivancsuk 2,5-1,5-re vezet Lékó Péter ellen a Munkácson zajló, tizenkét játszmából álló rapid párosmérkőzésen. Az első felvonást a magyar nagymester kezdte világossal, a felek a 84. lépésben egyeztek meg a döntetlenben.
Iraki és török miniszterek tárgyaltak pénteken Ankarában, hogy megbeszéljék: milyen lépéseket tegyenek az Irak északi részén bujkáló Kurd Munkáspárt (PKK) tagjai ellen. Közben egy magas rangú amerikai katonai parancsnok közölte, hogy csapatai nem terveznek semmilyen akciót a terrorista szervezetnek tekintett csoport ellen.
A napok óta ismert forgatókönyv szerint, de hivatalos bejelentés nélkül zárta le néhány száz tüntető az Erzsébet hidat. A demonstrálók aztán egész délelőtt kergetőztek a rendőrökkel a Belvárosban. A tömegközlekedés megbénult, több kilométeres volt a dugó a belvárosban. Reggel óta 82 embert állítottak elő a rendőrök a fővárosban az Erzsébet hídi blokád miatt.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) újabb 30 millió euró összegű keretmegállapodást kötött az UniCredit Bankkal Budapesten a kis- és középvállalkozások, illetve az önkormányzatok beruházásainak finanszírozására - tudatta közleményében pénteken a pénzintézet.
Az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűz áldozatairól emlékeztek meg pénteken a Gyásztéren, az egykori határőr laktanya közelében felállított emlékműnél.
Ingyen gyógyít egy mosonmagyaróvári állatorvos. A doktor olyan kutyákat, macskákat és más állatokat lát el térítésmentesen, amelyeknek gazdái nem tudják kifizetni a kezeléssel járó költségeket.
Nyugalom volt pénteken este nem sokkal nyolc óra előtt a Ferenciek terén, ahol több kisebb csoportban emberek beszélgettek. A téren rendőri intézkedés nem történt. Utoljára hét óra előtt igazoltattak több embert az Erzsébet híd lábánál a rendőrök, miután egy húsztagú csoport a híd járdájára vonult, majd azt tíz perc után elhagyta.
A daruk vonulását megfigyelő gyalogos túrával zárul vasárnap a zöldturizmus éve jegyében meghirdetett Tisza-tavi természetjáró nyolcpróba - tájékoztatta a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Irodájának munkatársa pénteken az MTI-t.
A Közép-európai Kulturális Intézetben kiállítás nyílt, mely a 15 évvel ezelőtt elhunyt szerb írófejedelemnek, Borislav Pekicsnek állít emléket. Borislav Pekics a versen kívül minden irodalmi műfajban otthon volt, életműve hatalmas, hagyatéka még hatalmasabb.
Megfenyegette az Európai Bizottság pénteken azokat a cégeket, amelyek brüsszeli értékelés szerint jogtalan állami támogatáshoz jutnak, hogy amennyiben azokat nem fizetik vissza gyorsan, nem juthatnak hozzá jogos pénzükhöz sem.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) orosz követe pénteken megerősítette, hogy Moszkva változtatásokat szeretne a választási megfigyelők munkájában. A reformtervezetről már beszámolt több nyugati lap is. A tudósítások szerint Moszkva így akarja csökkenteni a szervezet megfigyelőinek számát a decemberi orosz választásokon.
Vlagyimir Putyin orosz államfő pénteken a kubai rakétaválsághoz hasonlította a Kelet-Európába telepítendő amerikai rakétavédelmi pajzs tervét. Az orosz elnök ugyanakkor jelezte, hogy most nincs az 1962-es válsággal egyenértékű krízis.
Újabb 24 hódot engedtek el pénteken a Duna-Dráva Nemzeti Park területén. A WWF Magyarország hódvisszatelepítési programjában tíz alatt már 221 állat érkezett hozzánk Németországból. A programot azért indították, mert 150 éve teljesen kipusztultak Magyarországon ezek az állatok.
Az 1 százalékos SZDSZ - hatalma megtartásáért - a Fidesszel is hajlandó lenne koalícióra lépni, ha az ellenzéki pártot nem Orbán Viktor vezeti. A liberális párt ügyvivője ezt a stop.hu internetes újságnak adott interjúban az SZDSZ lehetséges szavazóinak összetételével magyarázta.
Elképzelhető, hogy felesége ölte meg az egyik francia parlamenti képviselőt, hogy megszerezze annak mandátumát. A francia hatóságok most halottszemlét és boncolást terveznek.
Az indiai Silaungban 1730 gitáros játszotta el Bob Dylan Knocking On Heaven,s Door című szerzeményét pénteken azzal a céllal, hogy új Guinness-rekordot állítson fel.
Mind az egyszázalékos, mind a zárszámadási, mind a költségvetési törvényjavaslat olyan előterjesztés, amely nem bírja az egyházak támogatását - mondta a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke sajtótájékoztatón pénteken, Békésen.
Orbán Viktor és Kubatov Gábor vagyonosodását vizsgálja az APEH. A Fidesz szóvivője Gyurcsány Ferenc támadásáról beszél. A kormány és az APEH szóvivője tagadja a politikai utasítást. A tavalyi rendőri fellépést kritizálta október 23-ai beszédében a köztársasági elnök. A rendészeti miniszter nem tűrte a kritikát. A Fidesz szerint példátlan, ahogy a parlamentben Takács Albert Sólyom László...
A holokauszt irodalmi feldolgozásáért, a korszakra való emlékezés ébren tartásáért Kertész Imrének ítélte oda az idei Marion Samuel-díjat pénteken az augsburgi Emlékezés Alapítvány.
A látványos, víziószerű előadásaitól híres kanadai Cirque du Soleil (Napcirkusz) október 30-án és 31-én mutatja be rendhagyó produkcióját az Arénában. Az akrobatika, a technika, a fény és a zene ötvözése révén Delirium címmel álomvilágot idéző színpadi előadást láthatnak a nézők. A produkciót 36 művész 6 zenész, 12 kitűnő táncos, 6 énekes, 9 akrobata és 3 színész kelti életre. A montreali…
Két tehenet és két kecskét talált a dél-afrikai rendőrség egy Fiat Unóban. A sofőrt egy idegen jelentette fel, aki látta, amint a férfi az egyik tehenet a csöpp autóba tuszkolja.