2007. október 25. csütörtök

okt. 25
13:33
2,5 millió Pandáért (HírExtra)
Két és fél millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki Kökényesi Antal, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az emődi kislány megtalálása érdekében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t csütörtökön.
okt. 25
13:34
Kósa az ellenzék reménye? (Privátbankár)
A magyar ellenzék titkos vezetője címmel Kósa Lajosról közölt fényképes portrét csütörtökön a Süddeutsche Zeitung. A liberális német napilap az írás b...
okt. 25
13:35
Veres János expozéja (HírExtra)
A pénzügyminiszter elmondta, hogy a felsőoktatás támogatása 226 milliárd forint lesz 2008-ban, 5,8 százalékkal több az ideinél. Az érdekegyeztető tárgyalások várható eredményeként megvalósuló bérfejlesztéssel együtt a támogatások további bővülése 2,5 százalékpont, így a helyi önkormányzatok 2008. évi támogatása 5,3 százalékkal nő.
okt. 25
13:36
Bevarrták a szájukat az örömlányok (HírExtra)
Bevarrta a száját tíz örömlány Bolíviában éhségsztrájkja újabb lépéseként. El Alto prostituáltjai akciójukkal azt követelik, hogy újra megnyílhassanak az örömtanyák és bárok, amelyeket a minap bezáratott a polgármester lakossági követelésre.
okt. 25
13:38
Audi mobiltelefon (HírExtra)
Mindentudó mobiltelefont mutatott be az Audi a tokiói autókiállításon. A német autógyár Mobile Device elnevezésű mobiltelefon modellje autókulcs, navigációs rendszer és médialejátszó is egyben.
okt. 25
13:42
Cser-Palkovics az aláírásgyűjtésről (HírExtra)
A szociális népszavazást megelőző aláírás-gyűjtés első szakaszában 321.805 aláírás gyűlt össze. Ezért köszönetet mondunk mindenkinek, aki aláírásával, vagy önkéntes munkájával hozzájárult ahhoz, hogy az emberek demokratikus körülmények között dönthessenek az ország jövőjét érintő legfontosabb kérdésekről.
okt. 25
13:42
Teherautójával kötéltáncolt (Blikk)
okt. 25
13:42
USD-CHF Ismét csökkenö trendben (HírTV)
Az USD-CHF árfolyama ma visszaesett 1,17 alá. Chart-technikailag szabaddá vált az út 1,1660-ig, majd 1,6340-30-ig. Ha sikerül átlépni az 1,1785-ös értéket, semlegessé válnának a nem túl kedvezö kilátások. In-GFX
okt. 25
13:44
E-mail: az erőforrás zabáló szörny? (Piac és Profit)
Az egyre növekvő beérkező elektronikus levéláradat miatt egyre több vállalat drasztikus lépésre szánja el magát.
okt. 25
13:45
Őzet akartak lőni, de a medve kapta el a vadászokat – fotóval (BorsOnline)
„Nyúl vitte a puskát” eset forgott fenn Svédországban, amikor két helyi vadász őzet akart lőni, de medve elől kellett menteniük megtépázott irhájukat.
okt. 25
13:45
Milliárdokhoz juthatnak a lovasok (Privátbankár)
A ló és lovas zászlóshajó program keretében 2013-ig akár mintegy 26 milliárd forint támogatást nyerhetnek el az Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjain pályázók - mondta...
okt. 25
13:45
Volt főrendőrök a piacon: valósággal verekednek értük (Infostart)
Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány nem kívánta kommentálni azt a hírt, hogy Leisztinger Tamás üzletember cégeinek biztonsági főnöke. A Magyar Hírlap megkeresését azzal utasította el a volt rendőri vezető, hogy már nem közszereplő, így nem köteles válaszolni a kérdésekre.
okt. 25
13:47
Csillagok csatája (HírExtra)
Az idén Kelet-Nyugat All Star női mérkőzés lesz a fő eseménye a december 30-i E.on Kézilabda Gálának, melynek a Syma csarnok ad otthont. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón elhangzott, a női csillagok csatáján pályára lépő csapatokat a szurkolók alakíthatják ki a www.kezilabdagala.hu internetes oldalon leadott szavazataikkal.
okt. 25
13:47
IAB, PwC - szárnyal az amerikai internetes reklámköltés (Kreatív Online)
Közel tízmilliárdos volt az amerikai online reklámpiac 2007 első felében, a második negyedév pedig bevonult a történelembe azzal, hogy először lépte át az ötmilliárd dolláros álomhatárt – többek között ez derül ki az Interactive Advertising Bureau (IAB) és a PricewaterhouseCoopers (PwC) által készített Internet Advertising Revenue Reportból (IARR).
okt. 25
13:47
Meg kell válni a szocialista alapítványnak a Népszabadságtól? (HírTV)
A szocialista párt Szabad Sajtó Alapítványának meg kell válnia a Népszabadság-részvényeitől, ha az Országgyűlés elfogadja a pártfinanszírozás átláthatóságáról szóló törvény benyújtott változatát, amit Puch László és Tóbiás József MSZP-képviselők jegyeznek.
okt. 25
13:49
Ellentétek a költségvetés körül (HírExtra)
A 2008. évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájában az MSZP vezérszónoka azt hangsúlyozta csütörtökön a parlamentben: a javaslat egyszerre tesz eleget a költségvetési, a megélhetési és a társadalmi egyensúly megteremtése iránti igénynek.
okt. 25
13:52
27 év után kapták meg az esküvői fotóikat (HírExtra)
Könnyfakasztó ajándékkal kedveskedett egy nyolcvanéves ohiói fotográfus Karen és Mark Cline 27. házassági évfordulójára: megkapták tőle az esküvőjükről készült fotókat, amelyekből akkoriban nem tudtak rendelni, mert olyan szegények voltak.
okt. 25
13:52
Megtalálták a magyar alpinista holttestét (HírTV)
Csütörtökön megtalálták a szombaton szerencsétlenül járt magyar alpinista holttestét Észak-Stájerországban - mondta Németh Krisztina ausztriai konzul.
okt. 25
13:56
Jövő évi vállalásaink (Privátbankár)
Magyarország kész arra, hogy a jövő évtől részt vállaljon a dél-afganisztáni megfigyelő-összekötő-kiképző feladatokat végző NATO-egységek munkájában, és erről egyeztetéseket kezdett a...
okt. 25
13:56
Lassan helyreáll a a vasúti forgalom (Alternatív Energia)
Az elővárosi és a regionális forgalomban délután kettő óra körül, a távolsági és gyorsvonati forgalomban az esti órákra normalizálódhat a vasúti közlekedés - közölte a MÁV. A Mozdonyvezetők Szakszervezete kétórás csütörtöki figyelmeztető sztrájkját követően az elővárosi forgalomban a nagyobb torlódások elkerülése érdekében járatok maradtak ki a menetrendből, de az utasok elszállításáról a MÁV…
okt. 25
13:57
Fának ütközött a rendőrkapitány (HírExtra)
Közlekedési balesetet szenvedett csütörtökön a Nógrád megyei Szécsény rendőrkapitánya - közölte a rendőrség az MTI-vel. A szabadságát töltő Sebestyén Szilárd alezredes egyik hozzátartozója autóját vezette a 22-es számú főúton, amikor Érsekvadkert közelében a gépkocsi árokba csúszott, és fának ütközött.
okt. 25
13:57
Megtalálták a magyar lavinaáldozat holttestét Ausztriában (Blikk)
okt. 25
13:59
A Fidesz szerint bukott a "politikusok népszavazása" (HírExtra)
A Fidesz szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai döntései a politikai közélet tisztaságával foglalkozó fideszes és MSZP-s népszavazási kérdésekről azt üzenik, hogy amíg az emberek népszavazása a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj ügyében sikerrel halad, addig a politikusoké majdnem teljes egészében megbukott.
okt. 25
14:01
Autókat tördelt a csaló (HírExtra)
Több autót - köztük egy rendőrségi járművet - is összetört csütörtökön gépkocsijával egy zuglói házkutatásról elmenekülő férfi, akit mintegy félmilliárdos csalással gyanúsít a rendőrség - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
okt. 25
14:03
Bevarratták a szájukat az örömlányok (Blikk)
okt. 25
14:03
Jól van az újszíves kisfiú (HírExtra)
Jó általános állapotban van az a hétéves kisfiú, akin egy héttel ezelőtt, az országban elsőként végeztek gyermekként szívátültetést - jelentette be Ofner Péter, a Gottsegen Görgy Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 25
14:03
Délelötti kommentár (HírTV)
A dollár ma gyengülést mutatott. A zöldhasú jegyzéseit terhelte, hogy aggódnak: a délutáni adatok is csalódást okoznak, és hamarosan ismét csökkentik az amerikai alapkamatot. Az EUR-USD átlépte az 1,43-as értéket, míg az USD-CHF árfolyama visszaesett 1,1700 alá. A figyelmet a 14.30 órai adatok vonják magukra. Az amerikai tartós fogyasztási javakra beérkezett megrendeléseknél +1,5%-os értékkel…
okt. 25
14:05
A folyamatos játék Guinness-rekordját döntenék meg Csömörön (HírTV)
Huszonnégy órás pinpongbajnokságra készülnek a csömöriek szombaton. A helyi asztalitenisz klub a folyamatos játék Guinness-rekordját szeretné megdönteni ezzel. A programon bárki részt vehet; a szervezők legalább 100-150 amatőr és profi játékost várnak.
okt. 25
14:08
Négymilliárd forintos kötvényt ad ki Komárom-Esztergom (Privátbankár)
Négymilliárd forintos kötvény kibocsátásáról döntött csütörtöki közgyűlésén Komárom-Esztergom Megye Közgyűlése a tavaly és az idén felvett hitelek kiváltására, valamint az uniós források igénybevételé...
okt. 25
14:08
Fidesz: durva támadás az államfő ellen (Alternatív Energia)
Balog Zoltán fideszes képviselő szerint a kormánypártok rendkívül durva támadást intéztek a köztársasági elnök ellen. Erről csütörtöki közleményében írt az ellenzéki képviselő.
okt. 25
14:09
Székely Éva az utánpótlásképzésért (HírExtra)
Székely Éva telefonos köszöntése mellett a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) jelképesen kiosztott két és fél millió forintot csütörtökön, az olimpiai bajnok úszó "Sírni csak a győztesnek szabad" című könyvéről elnevezett, és többek között annak bevételeiből is finanszírozott pályázat nyerteseinek.
okt. 25
14:09
APEH-vizsgálat Orbán ellen (Blikk)
A Fidesz szerint politikai célokra használják fel a hatóságokat.
okt. 25
14:09
Az Egyesült Államokban csökken a rákos halálesetek száma (Metropol)
A témával foglalkozó intézetek közös számítása szerint 2002-től már évi 2,1%-kal csökken a rákos halálesetek száma, ami kétszerese az 1992 óta megfigyelt mértéknek. A férfiaknál a csökkenés még nagyobb mértékű, évente 2,6 százalék, a nőknél azonban még csak 1,8%.
okt. 25
14:14
Egy szörny az ágyban a francia focista (BorsOnline)
Claude Makalele, a Chelsea futballistája titokban csalta a feleségét, a szupermodell Noemie Lenoirt, adta hírül az egyik brit bulvárlap.
okt. 25
14:14
Jól van az első szívátültetett kisfiú - képekkel! (Infostart)
Jó állapotban van az a hétéves kisfiú, akin egy héttel ezelőtt, az országban elsőként végeztek gyermekként szívátültetést - jelentette be Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója.
okt. 25
14:14
Egyelőre bizonytalan a hematológiai intézet sorsa (Infostart)
Egyelőre nem tudni mi lesz a sorsa a Hematológiai és Immunológiai Intézetnek. Az intézet az Egészségügyi Minisztérium tulajdonában van, ám egyelőre nem tudni, megmaradhat-e, és ha igen, milyen feltételek mellett.
okt. 25
14:14
Megtalálták a magyar hegymászó holttestét (Infostart)
Ausztriában megtalálták annak a magyar hegymászónak a holttestét, akit szombaton sodort el a lavina a stájerországi Hochshcwab hegységben.
okt. 25
14:14
Megtalálták a magyar hegymászót (HírExtra)
Megtalálták csütörtökön annak a magyar hegymászónak a holttestét, akit a hét végén temetett maga alá a lavina a stájerországi Hochschwab hegységben.
okt. 25
14:16
Egyre gyorsabban nő a károsanyag-kibocsátás (Infostart)
A legfrissebb adatok szerint a vártnál gyorsabban emelkedik a légkör szén-dioxid koncentrációja. A szakemberek úgy vélik: ennek oka legalább 65 százalékban az, hogy a gazdasági növekedés - főként az ázsiai térségben - a prognosztizáltnál gyorsabb.
okt. 25
14:16
Rózsaszín receptek (HírExtra)
Táplálkozási tanácsokat és recepteket tartalmazó füzetet bocsátott ki a Magyar Rákellenes Liga az emlőrákos betegeknek és azoknak, akik szeretnének egészségesen étkezni. A kiadvány szlogenje: "Mert hiszem, hogy van holnap!"
okt. 25
14:18
Fidesz: a politikusok kudarca, a választók sikere az OVB döntése (Infostart)
A politikusok kudarcának és a választópolgárok sikerének tartja az Országos Választási Bizottság napokban hozott döntéseit a Fidesz szóvivője. Az MSZP üdvözölte a testület határozatait.
okt. 25
14:20
A Kajak-Kenu Szövetség már készül (HírExtra)
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége - egy tartózkodással - elfogadta a 2008-as olimpiai felkészülési tervet és válogatási elveket, amelyeket Angyal Zoltán szövetségi kapitány dolgozott ki.
okt. 25
14:22
Halálra rugdosta, 12 évet kapott (HírExtra)
Egy születésnapi ünneplést követően halálra rugdalta ismerősét az a bácsalmási fiatal, akit jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön.
okt. 25
14:25
Őrült árverések (Blikk)
Még egy használt fogkeféért is képesek milliókat fizetni.
okt. 25
14:25
Erdogan: mi döntünk (HírExtra)
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő csütörtökön határozottan kijelentette, hogy Törökország és nem más fog dönteni az észak-iraki katonai beavatkozásról. Erdogan ezt Bukarestben mondta tudósítóknak, arra reagálva, hogy az amerikai külügyminiszter óvatosságra intette Ankarát az ügyben.
okt. 25
14:25
Hiba a sablonos kísérőlevél pályázáskor (HírTV)
Az önéletrajz mellett a motivációs levél képviseli a pályázót először a cég előtt. Az ideális kísérőlevél jó szórólaphoz hasonlítható. A pályázók ötletes, figyelemfelkeltő, precíz bemutatkozó sorokkal növelhetik esélyüket egy személyes beszélgetésre. A szarvashibák elkerülésére néhány tanács.
okt. 25
14:26
Topolánszky "részletes vallomást" tett. (Alternatív Energia)
Tanúként hallgatta meg a Zuschlag-ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az egykori ifjúsági és sportminisztérium helyettes államtitkárát - közölte a megyei főügyészhelyettes. Topolánszky Ákost, aki a jelenlegi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc által korábban vezetett minisztériumban a kábítószerügyi helyettes államtitkár posztját töltötte be, a pályázati rendszer működéséről és a…
okt. 25
14:27
Szekeres: Jövőre indulhatnak az újabb magyar katonák Afganisztánba (HírTV)
Már jövőre elkezdődhet a magyar hadsereg újabb szerepvállalása Afganisztánban - közölte Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A NATO védelmi miniszterek hollandiai találkozóján részt vevő tárcavezető azt mondta: a kiképzési és felderítő feladatokat ellátó újabb magyar misszió a déli Uruzgan tartományban, az ott szolgálatot teljesítő holland erőket segítené.
okt. 25
14:31
Richard Gere: Soha többé nem dolgozom együtt Julia Roberts-szel! (BorsOnline)
A hollywoodi veterán, Richard Gere kijelentette, hogy nincs az a pénz, amiért újra egy vásznon szerepelne Julia Roberts-szel. A színész szerint egy újabb páros mozi Juliával hatalmas bukás lenne.
okt. 25
14:31
Még mindig rejtély a daganatos megbetegedések oka (HírExtra)
Az ÁNTSZ vizsgálata szerint nem a pincében lévő transzformátorállomás okozott daganatos megbetegedéseket egy nagykanizsai lakóházban, és az itt történt halálesetek száma sem több a statisztikai átlagnál - hangzott el csütörtökön az eredményt ismertető nagykanizsai sajtótájékoztatón.

Keresés