A vártnál kedvezöbben alakuló svéd gazdasági adatok után erösödést mutatott a svéd korona. A kereskedelmi mérleg többlete szeptemberben 3,3 milliárdról 8,2 milliárdra emelkedett, meghaladva ezzel a 7,5 milliárdos elörejelzést. A termelöi árak éves szinten 5,0%-os emelkedést mutattak, miközben a szakemberek csupán +4,8%-os értékre számítottak a legutóbbi +4,2% után. Érdemes a short oldalon piacra…
Bérköveteléseik alátámasztására csütörtök hajnaltól újabb, ezúttal harminc órás sztrájkba léptek a mozdonyvezetők Németországban. A MÁV tájékoztatása szerint a sztrájk a nemzetközi vonatok közlekedését hivatalosan nem érinti, de késések nem zárhatók ki.
Rendhagyó reklámkampánnyal indította meg a Nagy Párbeszéd címû programját a kormány, a reformokat magyarázó eseménysorozatot Gyurcsány Ferenc hirdeti az interneten, egyebek mellett azzal: “Gyere az egérrel az arcom közepéig”.
Jobban jár az a vásárló, aki a számítógépe előtt klikkelve pipálja ki a karácsonyi bevásárlólistát, mint aki a hagyományokhoz ragaszkodva mély lélegzetet vesz, és beleveti magát a boltok ünnepi forgatagába - ezt a tanulságot szűrte le egy brit fogyasztóvédelmi csoport novemberi kiadványában.
Újabb nagy kőolajipari vállalat számolt be profitjának csökkenéséről: ezúttal a Royal Dutch Shell jelezte, hogy a többiekhez hasonlóan a kőolaj-és földgáz kitermelés visszaesése, a költségek emelkedés...
Súlyosan megsérült az a gyalogos, akit a Moszkva téren gázolt el a 22-es autóbusz - közölte Mezei László, a BKV fődiszpécsere. Az autóbusz a végállomás felé haladva a gyalogosátkelő után pár méterrel gázolta el a járókelőt.
Magyarországon egy vezérigazgató fizetése évi bruttó 27,7-47,7 millió forintos sávban mozog. A nagy tőkeerejű tőzsdei cégek első számú irányítói azonban ennél jóval többet kapnak. Keresetük a vállalat sikeres működése esetén bónusszal és egyéb jutalékkal évi 500-600 millió forint is lehet - írja a Világgazdaság.
Akár milliós kereset és nincs elvárt szakmai végzettség. Ki ne szeretne ilyen állásajánlatra jelentkezni? Az interneten apróhirdetéseket böngészve találni ilyen csábító megfogalmazásokat főként üzletkötői munkára. Álruhás álláskeresőként ezúttal három ilyen pozíciót teszteltünk. Amint kiderült, nem mind arany, ami fénylik...
Bemutatják Salgótarján után pénteken Budapesten is az Anettka című operát. Fehér Anettka közben maga sem tétlenkedik: a Népszabadság információi szerint oratóriumot irat a miniszterelnök őszödi beszédéből.
Várhatóan meghosszabbítja a nyomozást a Zuschlag-ügyben az ügyészség. A vádhatóság az eredeti időpontig - november 17-ig nem tudja befejezni az ügyet, a főügyészhelyettes tájékoztatása szerint, további bizonyítási eljárásokat kell lefolytatniuk. Azt nem árulta el, hogy mi miatt húzódik az ügy.
Ismét kitolja a főváros a 4-es metró átadásának határidejét, az építkezés költségeit pedig 18 milliárd forinttal csökkentik. Így számos, a közlekedésfejlesztéssel együtt tervezett beruházás meghiúsul.
A Springfield (SPF) új interaktív weblapot hozott létre, amelynek segítségével a katalógus lapozgatása mellett zenét hallgathatnak és beszélgethetnek a felhasználók. A honlaphoz egy beszélgetőprogram is kapcsolódik, Springfield Mess néven.
Ma erösödést mutat az EUR-CHF, és hamarosan tesztelheti az 1,6828-as abszolút csúcsot. Bár nem kizárt, hogy visszaesik az árfolyam 1,6668-ra, kedvezöek a kilátások. Ellenállások találhatók 1,6736-nál és 1,6772-nél. In-GFX
Törökországban kapott ki a Liverpool, a Valencia pedig a Rosenborg otthonában szenvedett vereséget. A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján ezt a két mérkőzést leszámítva be tudták gyűjteni az esélyesek a három pontot. A cím védője 200. BL mérkőzésén győzni tudott a legrangosabb európai kupasorozatban, a gyengén rajtoló Milan 4-1-gyel küldte haza a Sahtar Donyeck gárdáját.
Mintha a szabad ég alatt állnánk, úgy zúdul a nyakunkba az égi áldás a piros metró Örs vezér terén lévô végállomásán. A szakemberek november végére ígérik a munka befejezését, addig építkezési területre hasonlít az állomás. Az épülô négyes metróra kicsit többet kell várni, fôleg, hogy a hírek szerint fél évvel csúszhat a 2010. végi átadás.
Várhatóan nem tudja befejezni a Zuschlag-ügy nyomozását a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az előzetesen kitűzött határidőig, november 17-ig, mert a bizonyítási eljárás elhúzódik. Erről a megyei főügyész-helyettes számolt be.
Törökország türelme fogytán van az iraki határvidéken ismétlődő kurd behatolásokkal kapcsolatban - jelentette ki csütörtökön Abdullah Gül. A török államfő egy ankarai gazdasági értekezleten leszögezte: Ankara eltökélt szándéka, hogy megtesz minden szükséges lépést ennek a fenyegetésnek a felszámolására. Közben a török haderő közölte, hogy a török erők újabb kurd gerillatámadást vertek vissza.
Tizenöt raklapnyi átcímkézett édesipari terméket és kávét találtak az ellenőrök egy fővárosi, Gubacsi úti raktárban - értesült az InfoRádió. A Fővárosi és Pest megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság helyettes vezetője megerősítette információnkat.
Simple & Smart Magyarország néven folytatja tevékenységét a sales, a marketing, a gyártás és a tréning területén különböző szolgáltatásokat kínáló Simple Consulting. A cég az eddigi négy divízió után egy kiadói részleggel bővült.
Prof. Dr. Ernst Messerschmid, az Institut for Raumfahrtsysteme, Universität Stuttgart intézetigazgatója tart előadást az ELTE Informatkai Karán október 30-án.
Várhatóan szünetelteti télen a Malév New York-i és torontói járatát, így azokat az utasokat, akik már megváltották jegyeiket egy másik légitársaság szállítja el.
Az USD-CAD ma ismét levesztette nyereségeinek egy részét. A kanadai dollárnak jól jött az emelkedö olajár. A Light Sweet Crude típusú olaj árfolyama 1,58 dollárral 88,68 dollárra emelkedett. Továbbra is kedvezötlenek a chart-technikai kilátások. A cél a 0,9596-os érték. Figyelembe kell venni, hogy túlvásárolt a devizapár, és a befektetök kockázatkerülés címén megszüntethetik shortjaikat. In-GFX
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher szerdán megtehette első köreit a Ferrari idei modelljével, az F2007-es kódszámra keresztelt világbajnok versenygéppel az olaszországi Fioranóban.
A jövő évi költségvetés egy eredményes konszolidációs program lezáruló szakaszának büdzséje, amely megalapozza a következő évek gyorsabb növekedését - jelentette ki Veres János.
A jövő évi költségvetés valószínűleg végrehajtható lesz, de komoly kockázati tényezők húzódnak a törvényjavaslatban, például a társadalombiztosítás büdzséjében - mondta el a 2008-as költségvetési törvényjavaslat csütörtöki általános vitájában az Állami Számvevőszék elnöke.
Nógrád megye önkormányzata és a megyei kórház pert indított az egészségügyi miniszter márciusi ágyszámelosztási határozata miatt. A közigazgatási per csütörtökön kezdődött a Fővárosi Bíróságon.
Szingapúr készen áll arra, hogy a jövő évben megrendezze az első éjszakai versenyt a Forma-1-ben, miután arra engedélyt kapott a Motorsport Világtanács szerdai ülésén, erősítette meg a futam promótere.
Quimby-fesztivált rendeznek november 2-án és 3-án az Almássy Téri Szabadidő Központban, a népszerű szórakozóhely házzáró sorozata keretében. A szabadidő központ, amely jövőre lenne 25 éves, végleg bezár az év végén. Huszonöt részes házzáró fesztiváljának 13. programja, a "Quimby Family tugedör plusz" november első péntekén és szombatján este hét órakor kezdődik.
Hibásnak nevezte az igazságügyi miniszter Sólyom László helyzetértékelését a tavaly októberi eseményekkel kapcsolatban csütörtökön a parlamentben. Takács Albert napirend előtti felszólalásában emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt nem a rendőrség lépett fel először erőszakosan, és nem is ők "mérték a legnagyobb csapást" az alkotmányos demokráciára.
Az európai nyitás óta némiképp emelkedett az EUR-JPY árfolyama. A vételi oldalon brit bankok álltak. Ellenállás 163,30-nál található. Mivel ma nem jelennek meg brit adatok, korlátozott lehet a további emelkedö potenciál. In-GFX
A Malév várhatóan szünetelteti télen New York-i és torontói járatát, így azokat az utasokat, akik már megváltották jegyeiket egy másik légitársaság szállítja el.
Fanzone.hu címen szurkolói közösségi portált indított a Ringier Kiadó, amely tenderen választott online ügynökséget a portál fejlesztésére. A Nemzeti Sport márkához kötött oldalak a szurkolóknak és sportrajongóknak ajánl kapcsolattartási és tartalommegosztási szolgáltatásokat.
Magyarország eddigi legnagyobb legókiállítása nyílt meg csütörtökön délelőtt a Sugár Üzletközpontban. A tárlaton óriás legómodellek, távirányítós autósverseny, és játszóasztalok tucatjai várják a látogatókat. A belépés mindenki számára ingyenes - tájékoztattak a szervezők.
Miamiban nyaral Gisele Bundchen és aktuális barátja, Tom Brady. A modell apró bikiniben mutogatta a világ legdrágább, a Forbes magazin szerint 26 milliárd forintot érô testét, de nem lehetett nem észrevenni, hogy a szépség mennyire lefogyott.
Az Európai Unió bizottsága nem engedheti meg, hogy Magyarország az időre játsszon - jelentette ki az osztrák gazdasági miniszter az OMV-Mol üggyel kapcsolatban.
Hosszú időn át folyamatosan bántalmazta, majd 2006 májusában egy késsel mellbe szúrt feleségét, súlyos sérülést okozva ezzel az a férfi, akit csütörtökön jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.
Az AIG/Lincoln ingatlanfejlesztő október elején megnyitotta a Market Central Ferihegy bevásárlóparkot. A kereskedelmi park bevezetésének feladataihoz a beruházó tenderen választott ügynökségeket.
Kína cáfolja azokat a híreket, amelyek szerint saját fejlesztésű vadászrepülőket adna el Iránnak. Az orosz és az izraeli sajtóban csütörtökön megjelent beszámolók szerint Irán szerződést írt alá kéttucatnyi kínai fejlesztésű, J-10 típusú harci repülőgép beszerzésére, ami a két ország közötti fokozottabb katonai együttműködés jelének tekinthető, miközben az iráni atomprogram miatt az iszlám…
Vagyonosodási vizsgálatot rendelt el az APEH Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója ellen - jelentette be csütörtökön az ellenzéki párt szóvivője. Szijjártó Péter szerint ez egyértelmű jele annak, hogy a kormány politikai célokra használja fel az állami hatóságokat.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo megerősített, az ő hatására döntött úgy az olaszok vezetősége, hogy meghosszabbítja Felipe Massa szerződését a 2010-es idény végéig.
Új weboldalt indított a Sanoma Budapest újmédia-divíziója FN Szemtanú néven. A site-ra az olvasók tölthetnek fel olyan képeket, videókat és szövegeket, melyek közül a kiválasztottakat a FigyelőNet is közli. A kiadó nem fizet a beküldőknek, ellentétben a Magyar Távirati Irodával (MTI), amely az átvett és a publikált anyagokért honoráriumot ad.
Kohei Yoshiyuki, japán fotós még a 70-es években készített egy képsorozatot a tokiói éjszakában szeretkező hetero- és homoszexuális honfitársairól. A park című kiállítás egyrészt görbe tükör, másrészt nyers pillanatfelvétel magáról az életről és annak torzulásairól.
Vagyonosodási vizsgálatot rendelt el az adóhatóság Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével, és Kubatov Gábor pártigazgatóval szemben - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. "A kormányszóvivő ugyan tagadta, hogy a miniszterelnök politikai célokra használna fel állami hatóságokat a vele nem rokonszervező emberek és politikai vetélytársai elcsendesítése vagy megfenyegetése érdekében, erre azonban…