Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma a Parlamentben fogadta Hans-Dietrich Genscher volt német alkancellárt és külügyminisztert. A megbeszélésen a politikusok véleményt cseréltek többek között a németországi és a magyarországi reformfolyamat eddigi eredményeiről.
Csak kőkemény feltételekkel voltak hajlandók szerződtetni a Lindsay Lohant a Dare To Love Me című film producerei. A Star magazin értesülései szerint a drog- és alkoholbotrányairól elhíresült színésznő kénytelen rendszeres drogtesztnek alávetnie magát, továbbá kap egy új testőrt és egy kísérőt, aki a nap 24 órájában vele van.
A hírhedten örnpusztító életet élő Amy Winehouse megígérte, hogy a jövőben nem fog alkoholizálni a koncertjei előtt. A Sun beszámolója szerint a 24 éves énekesnő azt követően tett fogadalmat, hogy európai turnéjának berlini nyitányán jól láthatóan részeg volt.
Vagyonosodási vizsgálatot rendelt el az adóhatóság Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével, és Kubatov Gábor pártigazgatóval szemben – közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. A Fidesz politikai ügynek tekinti, az MSZP és az APEH cáfol. Az adóhivatal abban sem biztos, hogy nem átlagos szja-vizsgálatról van szó, aminek egy speciális formája a vagyongyarapodási vizsgálat. Utasíthatja-e bármilyen…
A mellékvonalak számának és ezzel párhuzamosan a MÁV veszteségei csökkentésének lehetőségeiről tartott csütörtökön sajtótájékoztatót az SZDSZ Új Generáció elnöke a budapesti Nyugati Pályaudvaron.
Az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket léptetett életbe az iráni hadsereg elitegységével és a Forradalmi Gárdával szemben. A szankciókról, amelyek célja nyilvánvalóan az, hogy Washi...
A négyes metró befejezésének határideje újra csúszik, ezúttal egy fél évet, így az első szakasz várhatóan 2011 nyarára lesz kész. Wintermantel Zsolt, a városüzemeltetési bizottság alelnöke szerint „Demszky Gábor csak beszélni szeret a metróról, mert építeni nem tudja”. Így továbbra is nagy kérdés, mikor szállhatunk fel végre a vadiúj metrónkra.
A dollár jegyzéseit délelött megterhelték a délutáni amerikai adatokkal kapcsolatos aggodalmak. A délelött csúcspontját a német ifo-index közzététele jelentette, mely októberben 104,2 pontról 103,9 pontra csökkent, miközben 103,7 pontos értékkel számoltak. Az adatok megerösítik a tartós német fellendülést. Összességében csalódást okoztak a várva várt délutáni amerikai adatok. Az amerikai 1.…
A csütörtökön kiadott amerikai makroaadatok - a tartós cikkek szeptemberi rendelésállománya és a munkanélküli segélyért először folyamodók számának heti adata - nyomán a piacok egyre biztosabb...
Törökország türelme fogytán van az iraki határvidéken ismétlődő kurd behatolásokkal kapcsolatban - jelentette ki csütörtökön Abdullah Gül török államfő. Gül egy ankarai gazdasági értekezleten leszögezte: Ankara eltökélt szándéka, hogy megtesz minden szükséges lépést ennek a fenyegetésnek a felszámolására.
Erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon; csütörtök délután az euró/forint árfolyam 250,80/251,05 volt a szerdai 251,90/252,10 után. Már reggel is 251,05/...
Mintegy 300 métert zuhant a stájer hegyekben szerencsétlenül járt magyar alpinista, amikor elsodorta a lavina. Valószínűleg azonnal meghalt, holttestét orvosszakértők vizsgálják. A helyszínen tartózkodik a soproni hegymászó családja is. P. Péter társával együtt túrázott szombaton a stájer hegyekben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,33 pontos csökkenéssel, 27.280,67 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,29 százalékos gyengülés...
Gyújtogatás miatt csaptak föl a lángok Kaliforniában - közölték csütörtökön a rendőrök és Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) munkatársai. A hatóságok 70 ezer dollár (mintegy 12,5 millió forint) nyomravezetői díjat ajánlottak föl annak, aki segít a gyújtogató vagy gyújtogatók nyomára jutni.
A schengeni csatlakozásról, Nyugat-Balkánnal kapcsolatos kérdésekről, az Ukrajnának és Szerbiának nyújtandó Uniós vízumkönnyítésről, illetve energiapolitikai kérdésekről is egyeztettek a visegrádi tagállamok külügyminiszterei csütörtöki csehországi találkozójukon.
Kilép a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjából pénteki hatállyal Tóth András újfehértói polgármester. Ezt a Fidesz-frakció közölte csütörtökön. A képviselő a nap folyamán levélben közölte a Fidesz parlamenti frakciójának vezetésével, hogy pénteki hatállyal kilép a frakcióból - olvasható a közleményben. A frakció tájékoztatása szerint Tóth András döntését személyes okokkal magyarázta, amelyeket…
Az MSZP szerint nem zárható ki, hogy a Fidesz csalással gyűjtötte össze a népszavazási kérdéseihez szükséges aláírásokat. A Fidesz ugyanakkor azt közölte: az aláírásgyűjtéskor a jogszabályok szigorú tiszteletben tartásával jártak el. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint nem törvényellenes, ha egy párt adatbázissal rendelkezik szimpatizánsairól, ám az ellenkezik a hatályos törvényekkel, ha…
Csak a jövő hétre derül ki, hogy mekkora bevételkiesést okozott a személyszállítást végző MÁV-START Zrt- nek a csütörtök reggeli, kétórás figyelmeztető sztrájk - mondta el a Mávinform vezetője Kavalecz Imre.
Ismert emberekkel, így vezető politikusokkal is külön revizorok foglalkoznak az adóhatóságnál. Az APEH szóvivője elmondta: van 3-4 olyan adóellenőr, akik csak "VIP-ügyfeleket" ellenőriznek, mert egy átlagos adóellenőr lehet, hogy nem birkózna meg a feladattal.
Elhunyt Mérei Vera logopédus, gyógypedagógus, Mérei Ferenc pszichológus özvegye, Szondi Lipót tanítványa, a pszichológus több művének fordítója - közölte a család.
Felemásra sikeredett Romario bemutatkozás játékos-edzőként. Csapata, a Vasco da Gama ugyan 1-0-ra nyert a mexikói America ellen a dél-amerikai kupa negyeddöntőjének szerdai visszavágóján , összesítésben azonban a mexikóvárosi együttes jutott tovább.
Britney Spears szerdán megkezdte azt a szülői konfliktuskezelő programot, amelyben állítólag volt férjével együtt vesz részt a Beverly Hills Hotelben - olvasható a People amerikai sztármagazin honlapján.
Két új buszt is tesztel a következő egy hétben a BKV a főváros utcáin. A közlekedési társaság ugyanis szeretne tisztában lenni a piacon lévő modellekkel. Bár vesznek majd új buszokat, egyáltalán nem biztos, hogy éppen ezeket.
Nem a gyógyításról, vagy az ellátás színvonalának javításáról szól az egészségbiztosítási rendszer átalakításának törvényjavaslata, hanem egy parlamenti küszöböt alig elért párt, az SZDSZ lenyúlási kísérlete - mondta Pesti Imre csütörtöki tájékoztatóján.
Spanyolországban törvényjavaslat készül a polgárháború és a Franco-diktatúra áldozatainak rehabilitálására - írja aktuális számában a Mallorca Magazin. A tervezet eltüntetné az országból a diktátort ábrázoló szobrokat, emlékműveket is.
Jól képzett próbavásárlók élethű helyzetekben, meghatározott szempontok és ütemterv szerint névtelenül, ügyfélként értékelik az ügyfélkiszolgálást. Így feltárják a hibákat, és idejében javíthat.
Két magyar továbbjutott, kettő pedig kiesett a chicagói ökölvívó világbajnokság második napján szerdán. A 75 kilósok között Szili István egy guayanai, 91 kilóban Darmos József egy haiti ellenfélen lépett túl. Az 57 kilogrammos Rácz Sándor és a plusz 91 kilós Kurtucz Csaba is venezuelai bokszolótól kapott ki.
Törvény, vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettére is alkalmas lehet a Toroczkai László által megvalósított cselekmény, ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtöki határozata értelmében az illetékes ügyészségre teszik át a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen a rendzavarás szabálysértés miatt indult ügyet. Toroczkai László a határozat kihirdetése után…
Az Európai Parlament (EP) elfogadta csütörtökön az unió jövő évi költségvetésének első olvasatát. A parlament a tagállamok kormányainak elképzeléséhez viszonyítva jelentősen növeli a 2...
Több pénzt adna az Európai Parlament az Unió jövő évi büdzséjéhez. A testület csütörtöki plenáris ülésén azt javasolta, hogy az EU bruttó nemzeti jövedelmének 0,99 százalékát fordítsák a közös költségvetésre. A Tanács viszont a GDP 0,95 százalékát fordítaná erre. A Bizottság 0,97 százalékot javasolt.
Halott nőt emeltek ki csütörtökön délben a tűzoltók a Tisza Kőtelek mellett húzódó szakaszából. A rendőrség a szolnoki tűzoltók segítségét kérte a parttól pár méterre lévő holttest kiemeléséhez - tudta meg az Objektív Hírügynökség.
Debrecenben a megyei bíróság épületének első emeletén - előzetes szóváltást követően - egy kisebb csoport összeverekedett, egymást ütötték, rugdosták csütörtökön dél körüli időben - értesült az Objektív Hírügynökség a Debreceni Rendőrkapitányságtól.
Gyakorlatilag a korábban, írásban tett megjegyzéseiket ismételték meg három kereskedelmi rádió vezetői csütörtökön, a MR2-Petőfi Rádió struktúraváltása kapcsán a médiahatósággal folytatott egyeztetésen - tudta meg a találkozó több résztvevőjétől az MTI.
Fél év alatt legalább 35 alkalommal raboltak motoros rablók luxus divatüzletekben Londonban. Legutóbb szerdán támadtak egyre az elegáns Mayfair negyedben, a Bond Streeten. Négyen voltak, két kismotorral érkeztek Sonia Rykiel dizájner exkluzív butikjába az üvegajtón keresztül.
Nemzeti kormányra és nemzeti egységet képviselő miniszterelnökre van szüksége Magyarországnak, és ha komolyan akarjuk venni a demokráciát, együtt kell fejet hajtani a pesti srácok emléke előtt - mondta Rogán Antal V. kerületi polgármester a Vértanúk terén, a Nagy Imre szobornál tartott ,56-os megemlékezésen csütörtökön.
A csütörtök délutáni testületi ülés napirendjén szereplő, tíz képviselő által jegyzett sürgősségi indítvány eredményeként feloszlatta magát a Pest megyei Törökbálint képviselő-testülete, s ezzel mind a testület, mind pedig Keller László szocialista polgármester megbízatása lejárt. A 2006-os önkormányzati választáson az MSZP jelöltje, Keller László szerezte meg a polgármesteri posztot, az…
Mihail Hodorkovszkijra, a Jukosz kőolajipari konszern volt főrészvényesére újabb fegyelmi büntetést rótt ki a csitai fogház vezetése nyolc nappal büntetése felének letelte előtt, így nem helye...
Demonstrálnak a sertéstartók november 15-én, mivel úgy ítélik meg, hogy helyzetük teljesen ellehetetlenült - tájékoztatta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára az MTI-t .
Veszélybe sodorhatják a magyarországi bioetanol-termelési terveket a magas gabonaárak - mondta a Reutersnek a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke. Zsemberi László, aki a Magyarországon 3...
Nincsen tömegtámogatása azoknak a radikális szerveződéseknek, amelyek manipulatív eszközöket használnak fel akciójukhoz rossz nyugati példák alapján - mondta az InfoRádió által megkérdezett politikai kommunikációs szakértő azzal kapcsolatban, hogy a napokban több közszereplő és újságíró kapott a pénteki hídlezárásra mozgósító SMS-t.
Csekély haladás mutatkozott Oroszország és a NATO-tagállamok között az amerikai rakétaelhárító rendszer elemeinek közép-európai telepítését övező nézeteltérés rendezésében a védelmi miniszterek hollandiai találkozóján, ámbár Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár méltatta a találkozó "pozitív légkörét".