A Mozdonyvezetők Szakszervezete által október 25-én reggel 6 és 8 óra között meghirdetett munkabeszüntetés több mint 600 személyszállító vonatot, az összes járat közel 20 százalékát érintheti.
Kártalanítja Egyiptomban rekedt, illetve onnan késve hazahozott utasait az OTP Travel - mondta az InfoRádiónak a cég ügyvezető igazgatója. Molnár Judit hozzátette, hogy most már minden ügyfelük hazaérkezett Sarm-es-Sejkből, illetve kiutazott oda.
A britek számára nem túl hízelgő eredménnyel zárult egy uniós közvélemény-kutatás. A Notre Europe nevű szervezet felmérése kimutatta, hogy az európai népek annál jobban kedvelik egymást, minél jobban megismerik a másik kultúráját – kivéve a briteket.
Egyelöre nem értenek egyet az elemzök abban, hogy reagál az EUR-USD a 16.00 órai használt ingatlaneladásokra. Míg abban biztosak, hogy az adatok gyengén alakulnak, (az 5,5 millióról 5,26 millióra való csökkenéssel számolnak), ami megterhelheti a dollárt, néhányan attól tartanak: annyira kedvezötlenül alakulnak az adatok, hogy egyre inkább aggódnak majd az amerikai recessziótól. Ha így lesz, a…
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméinek ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréséért emlékplakettet adományozott Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége szerdán. A kitüntetést a Legfelsőbb Bíróság épületében Mádi Jenő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnöke és Farkas János László, az 56-os Szövetség Országos elnöke nyújtotta…
Bíróság elé állítják csütörtökön Toroczkai Lászlót, akit rendzavarás és gyülekezési joggal való visszaélés miatt vettek őrizetbe - közölte internetes honlapján a rendőrség. A Hatvannégy...
Bíróság elé állítják csütörtökön Toroczkai Lászlót, akit rendzavarás és gyülekezési joggal való visszaélés miatt vettek őrizetbe - közölte internetes honlapján a rendőrség.
Ismét hitelkártya-reklámok miatt bírságolt bankokat a Gazdasági Verseny Hivatal (GVH): megtévesztő hirdetéseik miatt a Raiffeisen Bank 9 millió, a Budapest Bank pedig 12 millió forint bírságot...
A Nemzetközi Automobil Szövetség mai közleményében hivatalosan is megerősítette, 2008-tól további tíz évre befagyasztják a motorfejlesztéseket a Forma-1-ben.
A milliós juttatásokat élvező szakszervezeti vezetők, saját előjogaikat féltve, ellenzik a vasúti reformot - áll a Szabad Demokraták Szövetségének szerdai közleményében.
A bécsi magyar főkonzul szerint a stájerországi mentőcsapat a rendkívül rossz idő ellenére elindul a lavina áldozatául esett magyar hegymászó keresésére. A hegyi mentők szerint arra nagyon kevés az esély, hogy az öt napja lavina által betemetett alpinistát életben találják.
Szerdai ülésén elfogadta, és még a héten a parlament elé terjeszti a kormány az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot - jelentette be a kormányszóvivő, Budai Bernadett. Korábban ellentétes álláspontot fogalmazott meg a kormány és az ellenzék a Parlamentben tartott egészségügyi reformról szóló vitanapon.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden összesen 55 embert állított elő, 42 embert szabálysértés, tízet bűncselekmény miatt - tudatta a rendőrség szerdán.
A Nemzetközi Automobil Szövetség mai közleményében hivatalosan is megerősítette, szigorítani fog a motorfejlesztésekre vonatkozó megszorításokon, és 2008-tól további tíz évig semmilyen változtatás nem lesz engedélyezett az erőforrásokon.
Azonosították a Sydney egyik parkjában, október 11-én megtalált, kofferbe gyömöszölt hullát. Az áldozat a mindössze kétesztendős, ausztrál, a neve Dean Shillingsworth, akit édesanyja ölt meg.
Októberben 1,5 pontról -1,0 pontra esett vissza a belga üzleti hangulat indexe, miközben 1,2 pontos értékkel számoltak az indexnél, melynek elöjelzö funkciót tulajdonítanak az EU-s indexszel kapcsolatban. Az EUR-USD nyugodtan reagált az adatokra, és tovább emelkedett árfolyama. In-GFX
A rendőrség a napokban az átirattal együtt megküldi az ügyészségnek a felvételt a Budaházy Györgyként hétfőn a Szabadság téren felszólaló férfiről - mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Hozzátette: Budaházy György kényszerintézkedésének esetleges megváltoztatásáról a nyomozási bíró és nem a rendőrség jogosult dönteni.
A kormány 2,8 százalékos GDP-növekedéssel és 4,5 százalékos inflációval számolva tervezi a jövő évi költségvetést, amely eredményszemléletben 4,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt tartalmaz.
A kormány 2,8 százalékos GDP-növekedéssel és 4,5 százalékos inflációval számolva tervezi a jövő évi költségvetést, amely eredményszemléletben 4,1 százalékos GDP arányos államháztartási hiányt tartalmaz, összege 1.123 milliárd forint - jelentette be szerdán Veres János pénzügyminiszter, az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának ülésén. A bizottság általános vitára…
Év eleje óta nem hoz döntést etikai ügyekben az orvosi és a gyógyszerész kamara - hangzott el a Magyar Orovosi Kamara (MOK) és a Magyar Gyógyszerészeti Kamara (MGYK) közös szerdai sajtótájékoztatóján. Arra a kérdésre a kamarák vezetői nem tudtak választ adni, hogy hány ügy halmozódott fel.
A pénztárak alapvetően a megyék mentén épülnek fel, kivéve Budapesten és Pest megyében, amelyek négy területre bomlanak. A 18 megyével együtt így összesen 22 területre indulhat meg a licit - mondta a tervezett egészségbiztosítási rendszert ismertetve Horváth Ágnes, a „Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?” című vitanap elején.
A nem vényköteles, azaz az OTC-termékek kommunikációjának magyar és nemzetközi tapasztalatait osztják meg egymással a november 14-én zajló OTC konferencia résztvevői. A Professional Publishing Hungary (PPH) második rendezvényén többek között George Christodoulides, a Synovet kutatócég brit ügyvezetője is előad.
Pénteken nyílik meg a Szépművészeti Múzeum "Picasso, Klee, Kandinszkij" című kiállítása, amely a svájci Rupf-gyűjtemény anyagából válogatva mutatja be a klasszikus avantgarde legkiemelkedőbb művészeit.
Egy hónapja forog Al Pacino és Robert De Niro legújabb közös filmje, a Righteous Kill, amelyre a Szemtôl szemben óta, azaz 12 éve vár a moziszeretô közönség. A két kiváló színész együtt játszott a Keresztapa második részében, ám abban nem volt közös jelenetük, most viszont olyan rendôröket alakítnak, akik ugyanazon az ügyön dolgoznak.
A Raiffeisen Bank 9 millió, a Budapest Bank pedig 12 millió forintos bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól, megtévesztő hitelkártya hirdetések miatt. A pénzintézetek azt ígérték az ügyfeleknek, hogy 42, illetve 45 napig kamatmentesen használhatják hitelkártyájukat, de mint kiderült, nem tájékoztatták az embereket egyértelműen ennek feltételeiről.
Az OTP, a K&H, az Erste és a Citibank után két újabb bankot bírságolt meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megtévesztő hitelkártya hirdetéseik miatt. A Raiffeisen Bankot és a Budapest Bankot egy piactisztító vizsgálatsorozat részeként vonta eljárás alá a versenyhatóság.
Törökország a légierejét is bevetette szerdán az észak-iraki hegyekben rejtőző törökországi kurd szakadárok ellen: harci repülőgépek és helikopterek támadtak célpontokat a határvidéken - jelentette az Anadolu török hírügynökség.
Összesen ötvenöt embert állítottak elő különböző okokból a rendőrök Budapesten október 23-án. A legtöbb tüntetőt az Alkotmány utcában, illetve később a Kálmán Imre utcában fogták el a rendőrök. A rendőrség közlése szerint a kedden megtartott 59 rendezvényt és megemlékezést nem tudták megzavarni erőszakos csoportok.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elfogadhatatlannak tartja a 2008-as költségvetés több - az oktatásra vonatkozó - elemét, ezért mielőbbi érdemi tárgyalást kezdeményez az oktatási tárcá...
Két Molotov-koktélt dobtak éjszaka Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő családi házára a Fejér megyei Adonyban. Ezt a politikus mondta el szerdán. Az MSZP elítéli, ami történt, és párt szóvivője szerint minden parlamenti pártnak ugyanígy kell tennie.
Megterhelik a zöldhasú jegyzéseit a Merrill Lynch gyenge negyedéves adatai, melyek szerint a 3. negyedévben a jelzálogpiaci krízisre való tekintettel 7,9 milliárdos veszteséget szenvedett el. Az elemzök 4,5 milliárdos értékkel számoltak. A 3. negyedévre nézve így összességében 2,24 milliárdos veszteség mutatkozik. Az USD-JPY az adatok hatására megfeneklett 114,60-nál, majd visszaesett 114,09-re.…
Frankfurt péntektől három napra Budapestre költözik: a Majna-parti város irodalmi programokkal, várostervezési szimpóziummal, fotókiállítással és koncertekkel mutatkozik be a magyar fővárosban.
Az MBA szerint az október 19-i héten nem változott az amerikai jelzáloghitelek száma. Legutóbb még +0,7%-os értékröl adtak számot. Az USD-CHF árfolyama napi minimumra esett vissza az adatok hatására. In-GFX
Két ajánlat érkezett a szerdai határidőire a Fradi pályára kiírt tenderre. A 100 százalék Fradi című újság értesülései szerint egy angol és egy belga pályázati anyag érkezett be a Kincstári Vagyonigazgatóság által kiírt tenderre.
Kevesebb gomba terem az erdőkben, vannak, akik szerint a Mecsekből már több gombafaj el is tűnt. Az erdők fennmaradása szempontjából létfontosságú gombák elfogyhatnak a gombaszedők túlbuzgósága miatt, a klímaváltozás hatására, de az sem kizárt, hogy a csökkenés oka az, hogy a turisták által behozott idegen fajták kiszorítják az őshonos gombákat.
Client service directort keres a McCann Erickson, miután Kollár Csaba november 1-jén távozik a cégtől – értesült a Kreatív Online. A vezető egyelőre nem adott információt arról, hogy hol folytatja munkáját.
A Nyíregyházi Főiskolán záráshoz közeledik a Minőségi oktatás hatékony vezetéssel európai dimenzióban című kétéves pályázati program. A projekt az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával a Humánerőforrás Operatív Program keretében 110 millió forintos támogatással segíti a felsőoktatási intézmények minőségorientált működését.