2007. október 21. vasárnap

okt. 21
10:27
"A cél: ismét berendezni a kifosztott kastélyokat" (Infostart)
A második világháború alatt és után kifosztott kastélyok berendezését is igyekszik visszaszerezni a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, hogy a helyreállított épületeket kívül-belül egykori állapotukban lehessen bemutatni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Varga Kálmán igazgató.
okt. 21
10:33
Saját bizalmasait ültetheti a kulcspozíciókba a kínai elnök (Infostart)
Befejeződött vasárnap a Kínai Kommunista Párt 17. kongresszusa, miután a küldöttek megválasztották a 200 fős központi bizottságot, és elfogadták a párt következő öt évre szóló programját.
okt. 21
10:33
Férfi röplabda CEV Kupa: kikapott a Kecskemét (Metropol)
A Kecskemét három játszmában vereséget szenvedett az Arona Tenerife otthonában a férfi röplabda CEV Kupa első fordulójában, a 16 közé jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
okt. 21
10:38
Időközi választást tartanak Nagycenken (HírTV)
Időközi önkormányzati választást tartanak a Győr-Moson-Sopron megyei Nagycenken. Polgármestert és képviselő-testületet is választhatnak a helyiek, ugyanis július 28-án feloszlatta magát a korábbi testület. Hárman indulnak a polgármesteri posztért, a képviselői helyekre 21-en pályáznak.
okt. 21
10:39
Meleg a Harry Potter egyik szereplője (Adó1százalék)
A Roxfort varázslóképző iskola igazgatója, Albus Dumbledore meleg - jelentette ki J. K. Rowling, a Harry Potter könyvek szerzője.
okt. 21
10:43
Az ingatlanadó megingatta a külföldi befektetőket (Piac és Profit)
A szeptember közepén, Budapesten megrendezett Reevolutio Szakkiállításon Iryna Pylypchuk, a CB Richard Ellis (CBRE) európai vezető elemzője tartott prezentációt, "Miért érdemes ingatlanba fektetni Közép- és Délkelet-Európában?" címmel. Az előadást kerekasztal-beszélgetés követte szakértők részvételével.
okt. 21
10:43
Ôsz végén támadásba lendülnek a vírusok (BorsOnline)
Egy bô hét, és beköszönt az utolsó ôszi hónap, a november. A szervezet ilyenkor sokkal kiszolgáltatottabb a kórokozóknak – nem véletlen, hogy az influenza vírus is a hideg beköszöntekor támad. A magas lázzal járó betegséget szinte lehetetlen megúszni, hiszen cseppfertôzéssel a levegôben terjed. Ha a metrókocsiban, a közértben, vagy a munkahelyen egy fertôzött ember tüsszög-köhög, a környezetében…
okt. 21
10:44
Előkelő helyen a CEU üzleti iskolája a nemzetközi rangsorban (Infostart)
Tovább javított tavalyi előkelő helyezésén a Közép-Európai Egyetem Üzleti Iskolája (CEU Business School): amelynek speciális MBA programja 11. lett a világ legjobb üzleti iskoláinak hasonló programjai között.
okt. 21
10:44
Ötven tűzoltó fékezte meg a szabolcsi raktártüzet (HírTV)
Két tűzoltó is megsérült a rakamazi almatároló oltásakor. A Szabolcs megyei településen még tegnap este csaptak fel a lángok egy almatárolóban, ahol 15 ezer gyümölccsel teli fakonténer volt.
okt. 21
10:44
Egy ember meghalt! - Cserbenhagyásos gázolás történt! (Adó1százalék)
Gyalogosokat gázolt egy autó a járdán Vaján, egy ember a helyszínen meghalt, egyet súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A baleset nem sokkal éjfél előtt történt a Mátészalkához közeli településen, ahol egy útvonal elválasztónak ütközött autó a járdára csapódott, s ott két helyi lakost elgázolt - mondta Fülöp…
okt. 21
10:49
Olasz madárcsempészeket kaptak el (Blikk)
okt. 21
10:49
"A gárda a rend és a törvény betartására akarja tanítani a romákat" (Alternatív Energia)
A gárda a rend és a törvény betartására akarja tanítani a romákat címmel közölt írást a Der Standard osztrák liberális lap hétvégi számában. Az újság beszámolt arról, hogy a Magyar Gárda vasárnapi esketési ceremóniája az első azoknak a radikális-jobboldali rendezvényeknek a sorában, amelyeket az 1956-os évforduló alkalmából szerveztek a fővárosban. A radikális csoportok a zavargások által kísért,…
okt. 21
10:55
Áron alul adták el a somogysárdi bázis lovait (HírTV)
50-60 ezer forintért, azaz húsár alatt adták el a somogysárdi bázis lovait.
okt. 21
10:55
Kilenc török katonát öltek meg kurd lázadók (Kripto Akadémia)
Kilenc török katona vesztette életét kurd lázadókkal folytatott összecsapások során Törökország délkeleti részében, az iraki határ közelében - közölték vasárnap török katonai források. A szombat esti incidens Hakkari tartományban történt, ahol nagy létszámú török katonai egységek próbálják megakadályozni, hogy a függetlenségért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadói Irakból átszivárogjanak…
okt. 21
11:00
Gyalogosokat gázolt egy autó Vaján - egy halott, egy súlyos sérült (Infostart)
Gyalogosokat gázolt egy autó a járdán Vaján, egy ember a helyszínen meghalt, egyet súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap.
okt. 21
11:00
Gázolás, öngyilkosság, vagy figyelmetlenség? (Adó1százalék)
A helyszanen életét vesztette az a 70 éves férfi, akit tegnap este gázolt el egy kocsi Bács-Kiskunban az 51-es főúton. A férfi eddig ismeretlen okból kilépett a vele szembe közlekedő autó elé.
okt. 21
11:06
Talmácsi győzni tudott Malajziában (HírTV)
Talmácsi Gábor megnyerte a Malajziai GP-t, legnagyobb vetélytársa, Hector Faubel harmadik lett.
okt. 21
11:16
Milliárdos értékek négy keréken (BorsOnline)
Nem maradhatott Budapest igazi autóparádé nélkül, így az Automobil kiállítás lefújása után gyakorlatilag a helyére ugrott be, a tavalyis sikeres Luxusautó Show.
okt. 21
11:17
„A kormány tartsa be a törvényeket” (HírTV)
A Fegyveres és Rendvédelmi dolgozók felszólítják a kormányt, hogy haladéktalanul tartsa be a törvényeket és érdemi egyeztetések nélkül, a munkavállalók érdekeinek figyelmen kívül hagyásával ne hozzon döntéseket.
okt. 21
11:17
Madarat tolláról, csempészt csomagtartójáról... (Adó1százalék)
Védett madarakat próbáltak becsempészni Magyarországra két határállomáson is szombaton éjjel, a vámosok felfedezték az összesen mintegy 9 millió forint értékű madártetemet, illetve élő madarakat - mondta el Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője. A szóvivő ismertetése szerint a nagylaki határátkelőhelynél szombaton éjjel belépő két olasz személygépkocsit…
okt. 21
11:22
Teherán szerint nem változik Irán nukleáris politikája (Infostart)
Nem változik Irán nukleáris politikája atomügyekben illetékes főtárgyalójának lemondása után - jelentette ki vasárnap Mohammad Ali Hoszeini, az iráni külügyminisztérium szóvivője, tagadva azokat a nemzetközi médiában megjelent találgatásokat, amelyek szerint Ali Laridzsáni és Mahmúd Ahmadinezsád államfő vitája állna a főtárgyaló távozásának hátterében.
okt. 21
11:23
Gyurcsány: a blog az életem részévé vált (Adó1százalék)
A blog az életem részévé vált - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a HipeRV-nek, a Reklámvonal hipermédia különszámának. Az újság arra kereste a választ, hogy miért nem jó blogot írni, mik a blogírás hátulütői.
okt. 21
11:33
Talma megnyerte a Malajziai Nagydíjat! (Blikk)
A magyar versenyző tíz pontra növelte előnyét a valenciai zárófutam előtt.
okt. 21
11:42
Könnyebben vállalhatunk munkát Lengyelországban (Piac és Profit)
Lengyelországban október 26-án lép életbe az új rendelet, amelynek értelmében a munkáltatónak a jövőben kevesebbet kell fizetnie a külföldiek munkavállalási engedélyéért.
okt. 21
11:43
Magyar lavinaáldozat: kevés az esély, hogy életben találják (Infostart)
Az osztrák hegyi mentők szerint kevés az esély arra, hogy életben találhatják azt a magyar állampolgárt, akit szombaton maga alá temetett a lavina a stájerországi Hochschwab hegységben.
okt. 21
11:44
Lassan feladják a reményt - Nem találják az eltűnt magyar hegymászót (Adó1százalék)
Az osztrák hegyi mentők szerint kevés az esély arra, hogy életben találhatják azt a magyar állampolgárt, akit szombaton maga alá temetett a lavina a stájerországi Hochschwab hegységben. Az ORF rádió stájerországi adása szerint vasárnap reggel két kis csoportot előre küldtek a szerencsétlenség feltételezett körzetébe, hogy felmérjék, egyáltalán folytatni tudják-e nagyobb erőkkel a kutatást. A…
okt. 21
11:50
Forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban (HírTV)
Vasárnaptól forgalomkorlátozásokra számíthatnak az autósok Budapesten az október 23-ai megemlékezések miatt. A budai alsó rakparton a Halász utcai lejárótól a Margit híd budai lejárójáig tartó szakaszt a Jövőkép 56 című óriáskiállítás miatt zárták le.
okt. 21
11:55
Lavina temetett be egy magyar hegymászót (Blikk)
Az osztrák hegyi mentők szerint kevés az esély arra, hogy életben találhatják azt a magyar állampolgárt, akit szombaton maga alá temetett a lavina a stájerországi Hochschwab hegységben.
okt. 21
11:55
Gázmérgezést kaptak a barlangban diszkózó gyerekek (Blikk)
okt. 21
11:55
Gázmérgezés Oroszországban! (Adó1százalék)
Tíz gyereket gázmérgezéssel kórházba kellett szállítani vasárnapra virradó éjszaka, miután társaikkal szombaton este egy Moszkva környéki barlangban akartak diszkót rendezni, s belélegezték a barlangban felgyülemlett gázokat.
okt. 21
12:11
Az utolsó pillanatban akadályozták meg a kormányfő elleni merényletet (Infostart)
A Fatah egyik sejtje merényletet akart elkövetni Ehud Olmert ellen, a támadást azonban a Sin Bét megakadályozta - ez az izraeli belbiztonsági szolgálat vezetője jelentette be. A merényletet augusztusban akarták elkövetni, amikor az izraeli kormányfő Jerikóba tartott, hogy találkozzék Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.
okt. 21
12:11
Vagyonfelélés és iskolabezárás (HírTV)
Vagyonfelélés, iskolabezárás, tragikus közlekedési viszonyok - ezek jellemzik leginkább a kistelepüléseket a baloldali polgármestereik szerint. A magyar-szlovák határ melletti Vámosszabadin is drasztikus az elszegényedés, miközben az őslakosok száma apad. A település szocialista vezetője sérelmezi, hogy a kormány az őket érintő döntésekről nem egyeztet a kistelepülések irányítóival.
okt. 21
12:16
Gyôzike: A pacalra rá sem bírok nézni! (BorsOnline)
Brit kutatók megdöbbentô bejelentést tettek: megállaptották, hogy a túlsúly a legnagyobb halálos kockázat, veszélyesebb, mint a dohányzás. A cigarettázók életét ugyanis tíz évvel kurtítja meg szenvedélyük, míg az elhízottak 13 évvel rövidebb életre számíthatnak. Tény, sok kövér ember durálta már neki magát a fogyókúrának karcsú filmsztárok láttán, a jó pédával elöl járó hírességek azonban…
okt. 21
12:22
Estére derül ki a svájci választások előzetes eredménye (HírTV)
Várhatóan este 7 órára lesz meg a svájci parlamenti választások előzetes eredménye. Az alpesi országban már délben bezárták a szavazóhelyeket. A választásokon a jogosultak majdnem fele adta le voksát.
okt. 21
12:28
MSZP a Magyar Gárdáról: ha nem vigyázunk, a történelem megismétli önmagát (Alternatív Energia)
Ha nem vigyázunk, a történelem megismételheti önmagát - mondta Burány Sándor, az MSZP budapesti tanácsának elnöke a Magyar Gárda vasárnap délutáni avatását megelőzően "A történelem megismétli önmagát! Még visszafordulhattok" címmel megnyílt plakátkiállításon, Budapesten. "Kérek minden civil szervezetet, minden jó érzésű embert, minden demokratát, határolódjanak el azoktól a szélsőséges…
okt. 21
12:30
Reszkess Mini: itt az Audi A1 (Privátbankár)
A BMW Minije rekordokat döntöget egymás után. Ennek akar véget vetni az Audi: Tokióban bemutatták az új A1-est. Új formák, hibridmotor; minden, ami kell
okt. 21
12:32
Tizenhárom halottat követelt egy amerikai légi csapás Bagdadban (Infostart)
Legkevesebb tizenhárom halottat követelt egy amerikai légi csapás Bagdad síita negyedében vasárnap - közölték az iraki hatóságok. Az amerikai hadsereg közlése szerint hat milicistával végeztek a művelet során.
okt. 21
12:39
Több mint ötven tálibbal végeztek Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Több mint ötven feltételezett tálib harcossal végeztek az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció katonái a hét végi súlyos harcokban Afganisztánban. Húsz tálibot öltek meg amerikai katonák az ország keleti részén. Ebben a csatározásban 11 civil is megsérült, mert a kormányellenes fegyveresek "élő pajzsként" használták fel a szóban forgó polgári személyeket. A koalíciós erők vasárnapi közleményükben…
okt. 21
12:40
Újabb település kapott szennyvíztelepet (Piac és Profit)
Európai uniós és hazai forrásból megvalósult, négy település szennyvízkezelését megoldó folyékony hulladékkezelőt adtak át Zselickisfaludon.
okt. 21
12:44
Aláírásgyűjtés: kérdésenként csaknem 300 ezer aláírás gyűlt össze (+videó) (HírTV)
Kérdésenként csaknem 300 ezer aláírást gyűjtött a Fidesz és a KDNP a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezésekhez 48 óra alatt - jelentette be Tarlós István, a kampány politikai irányítója.
okt. 21
12:55
Nalbandian Federert is legyűrte Madridban (HírTV)
A spanyol Rafael Nadal és a szerb Novak Djokovics utáni sikereket követően a döntőben a svájci Roger Federert is legyűrte David Nalbandian a 2,45 millió dollár összdíjazású, madridi fedettpályás férfi tenisztornán. Az argentin csillag az első játszmát elbukta, a folytatásban azonban remekelt, előbb egyenlített, majd a döntő szettet is behúzta.
okt. 21
12:55
Nyolcmillió forintos négyzetméterár! Létezik! (Adó1százalék)
Nyolcmillió forintos négyzetméterárért kelt el egy 298 négyzetméteres lakás Hongkongban, ami rekord. Az ingatlan ára összességében 14,1 millió dollár volt, 2,5 milliárd forint. A lakás persze vadonatúj és luxusjellegű, ám még a legdrágább "luxusméreg" ára sem vetekedhet vele. A rekord mindazonáltal várhatóan nem lesz hosszú életű, mivel Hongkongban megingathatatlanul emelkednek az ingatlanárak.
okt. 21
13:00
Kázmér: Gazdasági visszaélések miatt távolították el Havas Szófiát (HírTV)
Havas Szófiát, az MSZP országgyűlési képviselőjét, gazdasági visszaélések elkövetése miatt távolították el a Szent János Kórház orvosigazgatói posztjáról – mondta el a Lánchíd Rádiónak Kázmér Tibor, a János Kórház főigazgatója.
okt. 21
13:11
Utolsó felvonás: McLarenek és Ferrarik párharca (HírTV)
Felipe Massa megelőzte a világbajnok-esélyeseket a Forma 1-es brazil nagydíj időmérő edzésén. Lewis Hamilton lett a második, míg Fernando Alonso csak a negyedik rajtkockát szerezte meg, így Kimi Raikkönen mögül rajtol majd a spanyol a ma esti mindent eldöntő futamon.
okt. 21
13:14
Anyjukra hajaznak a sztárcsemeték - fotókkal (BorsOnline)
Szüleik divathóbortja áldozatai lettek a hollywoodi hírességek gyerekei. A sztárcsemeték személyiségében persze a nagyosra ondolált frizurák okozzák a legkisebb torzulást, igaz, némelyikük olyan fazont kapott mamájuk stylistjától, hogy nem látszik, fiúcska, vagy kislány pózol a szépséges anyuka oldalán.
okt. 21
13:16
Három kisgyermek is megsérült a XVI. kerületi balesetben (HírTV)
Hat ember, köztük három gyerek sérült meg egy balesetben vasárnap délben Budapesten. A baleset a XVI. kerületi József utcában történt.
okt. 21
13:31
Élő pajzsként használják a civileket a tálibok (Infostart)
Tálib fegyveresek "élő pajzsként" használtak fel civileket Afganisztán keleti Kunár tartományában amerikai erőkkel vívott csatározásukban - közölte vasárnap a NATO Afganisztánban harcoló erőinek szóvivője. Ennek ellenére a kormányellenes fegyveresek ötven harcosukat vesztették el a hét végi harcokban.
okt. 21
13:32
Női röplabda NB I-es ligabajnokság: Vasas-siker (Metropol)
A Vasas három játszmában nyert a Miskolc ellen a női röplabda NB I-es ligabajnokság egyetlen vasárnapi mérkőzésén.
okt. 21
13:43
Törökországban az alkotmány módosításáról tartanak népszavazást (HírTV)
A vasárnapi népszavazás legfontosabb kérdése az államfő közvetlen választása. A jobbközép kormányfő és az új elnök is az igenre buzdította a törököket, az ellenzéki pártok viszont a nemre.
okt. 21
13:43
Üzemi tanácsot választanak a kkv-k (Piac és Profit)
Ismét üzemi tanácsokat választanak azokon a munkahelyeken, ahol lejár a tisztségviselőknek a 2004 őszi választásokon megszerzett hároméves mandátuma.

Keresés