Pénzbírsággal és hulladékszedéssel büntetné a közterületen szemetelőket az MDF - jelentette be Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum budapesti elnöke. A párt tervei szerint egy felvilágosító kampány után 2009-től vezetnék be a szemétbírságot. Az MDF a lakóközösségeket, a kereskedelmi- és vendéglátóhelyeket is kötelezné, hogy tartsák tisztán saját portájukat. Almássy Kornél elmondta: a…
Másfél hét múlva hozzák nyilvánosságra a kötelező gépjármű-biztosítások (kgfb) új tarifáját. A jövő évi díjak ismeretében az autósoknak, motorosoknak egy hónapjuk lesz arra, hogy eldöntsék, váltanak vagy maradnak a mostani társaságnál. A kötelezővel kapcsolatos szabályok közben változtak is.
A vatikáni Svájci Gárda tagjainak legfőbb feladata a pápa védelme, legalábbis az lenne. A minap ugyanis egy ember kijátszotta őket és harangozott egyet a Szentatyának. Az egészben az a legcikibb, hogy az illető részeg volt, ráadásul meztelen.
Kártérítési pert indított az Il Ferro ellen több mint száz károsult, amiért az autóreklámmal foglalkozó cég február óta nem fizet; a keresetlevelet - amelyben a felperesek azt szeretnék elérni, hogy az Il Ferro fizesse vissza a befizetett díjakat, valamint kapják meg a megígért havi összeget, késedelmi kamattal együtt - pénteken nyújtották be a Fővárosi Bíróságra.
A reggeli emelkedés után megfordult az EUR-SEK mozgásának iránya, és visszaesett 9,1703-ra. Az elemzök szerint a negatív trend ellenére sem került veszélybe az alsó oldal 9,1400-nál. Az elemzök középtávon a svéd korona erösödésével számolnak. A csökkenö munkanélküliségi adatok és az emelkedö árak arra utalnak, hogy a Riksbank október 30.-i ülésén emeli alapkamatát. Ellenállás 9,1832-nél,…
Negatív lett a doppingteszt – mutatta elégedetten Béres Alexandra azt az okiratot, amely egyértlemûen bizonyítja: a Norbi által gyanúsnak talált tabletták nem tartalmaznak doppinglistán szereplô anyagokat. A nagy fogyás csatározása a két tréner között háborúvá fajult, így Szandi csapatát elküldték vizsgálatra, hogy végre lecsituljanak a kedélyek.
Fegyveres rendőrök kényszerítették pénteken otthonaik elhagyására azt a százezer indonézt, akik egy kitörni készülő vulkán közelében élnek. A falusiak visszaszöknek otthonaikba. Az 1731 méter magas Moun Kelut Jáva szigetén található, és kedden került a legmagasabb veszélyeztetettségi kategóriába.
Az MSZP frakciója támogatja a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről szóló 2004-es törvény felülvizsgálatát célzó törvényjavaslatot - jelentette ki pénteken Orosz Sándor a környezetvédelmi bizottság szocialista alelnöke.
Újabb létszámleépítéssel járhat a pécsi gyermekkórház és a gyermekklinika összevonása. Molnár Dénes, a Pécsi Gyermekklinika igazgatója az InfoRádiónak elmondta: az intézkedés megoldást jelentene a klinika túlzsúfoltságára. A tervek szerint 2008. január elsejétől a két intézmény egyesül.
100 darab GPS-t ajánlott fel az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) egy nyíregyházi építési vállalkozó. Lakatos Mihály a Független Hírügynökségnek azt mondta: a családjában előfordult olyan haláleset, hogy a riasztott mentő nem találta meg időben a megadott címet.
Miután az EUR-USD ma új csúcsot ért el, a dollár pedig tartósan gyengének mutatkozik, az arany újabb 27 éves csúcsot ért el 771,50 dollárnál. Az olaj novemberi kontraktusa új csúcsot ért el 90,02 dollárnál, ami az elmúlt 5 napon belül a 4. csúcsot jelenti. A kereskedök tartós spekulatív aranyvételekröl számolnak be. A gyenge dollár mellett a politikai stabilitással kapcsolatos aggodalmak is…
A kanadai pedofil, akit az interneten körözött az Interpol, nem tanúsított ellenállást a pénteki letartóztatás közben, viszont a nevén kívül egy szót sem mondott a nyomozóknak.
A majdani hivatalos Gyurcsány-Fico találkozót alaposan elő kell készíteni, ellenőrizni kell a júniusi találkozó 14 pontjának teljesítését is - véli a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP).
Több száz liternyi üzemanyag folyt ki az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakaszára pénteken dél körül egy kamionból. A jármű karambolozott egy személykocsival, és bár senkinek nem esett baja, a kamion üzemanyagtartálya végigrepedt. A tűzoltók a kifolyt üzemanyagot már leszórták homokkal, a végleges takarítás a közterület-fenntartók feladata lesz.
Utcai tárlat nyílt pénteken Újbudán; a magyar festészet napjához kapcsolódó rendezvényen a Bartók Béla úton lévő üzletek kirakataiban számos képzőművész alkotását láthatják a járókelők a Gellért tértől egészen a Kosztolányi Dezső térig.
Szinte minden embernek fájt már életében a feje. A fejfájás nem önálló betegség, hanem tünet. Lehet valamilyen testi betegség, például gyomorrontás, székrekedés, lázas betegség, magas vérnyomás kísérő jele, de jelentkezhet lelki okok miatt is.
Az AUD-CHF-et ma 1,0485-ön jegyzik. Az elmúlt 4 napban folyamatosan mérséklödött a lefelé mutató nyomás. Miután napi minimumot ért el 1,0384-nél, egy erös váltással ismét 100 pipes nyereségre tett szert a devizapár. 3. napja tesztelték az 1,04-es értéket, de a devizapár megfeneklett az értéknél. A korrekciós potenciál 1,0400-ig tart, vélik az elemzök. Ellenállás 1,0536-nál található. Az érték…
FBI-ügynökök közel kétmillió dollár (több mint 350 millió forint értékű) készpénzt foglaltak le egy David Copperfield illuzionista tulajdonában lévő Las Vegas-i raktárban - jelentette csütörtökön a helyi sajtó.
Több száz liternyi üzemanyag folyt ki az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakaszára pénteken dél körül egy kamionból. A jármű ugyanis karambolozott egy személykocsival, és bár senkinek nem esett baja, a kamion üzemanyagtartálya végigrepedt. A tűzoltók a kifolyt üzemanyagot már leszórták homokkal, hogy ne csússzon, a végleges takarítás a közterület-fenntartók feladata lesz.
A piacon elsőként bankkártyát kínál befektetési egységhez kötött életbiztosításokhoz az Aviva Életbiztosító Zrt. és a UniCredit Bank Hungary Zrt. - hangzott el a két társaság pénteki sajtótájékoztatój...
A Spinoza Színházban bemutatott A piros bicikli és a Radnóti Színház előadása, a Castel Felice kapott meghívást a lengyelországi Poznanban pénteken kezdődő Nemzetközi Színházi Fesztiválra. "A történelem sebei " alcímmel megrendezett színházi seregszemlére olyan alkotásokat hívtak, melyek a huszadik századi történelmi vészkorszakokra reflektálnak.
13.00 órakor teszik közzé a szeptemberi kanadai fogyasztói árakat, melyeknél +2,5%-os értékkel számolnak a legutóbbi +1,7% után. A BoC tegnapi pénzpolitikai jelentése megerösítette, hogy középtávon stabilan 4,50%-on marad az alapkamat. Kamat-pesszimistaként csengtek az inflációs elörejelzések lefelé való módosításával kapcsolatos utalások. Érdekes kérdés, hogy a fogyasztói árak is megerösítik-e…
Brad Pitt sem volt mindig szupersztár. A színész múltjából sötét titkokra derült fény: Pitt állítólag alamizsnáért a fenekét mutogatta az egyetemen a lányoknak.
Washington enyhíteni próbál az Egyesült Államok és Irán között a napokban kialakult feszültségen. A Fehér Ház sajtótitkára szerint George Bush amerikai elnök kijelentése, hogy ha Irán atomfegyverhez jut, az a harmadik világháborúhoz vezethet, csupán szónoki fordulat volt.
A lakossági kereslet jelentős visszaesése miatt a lakáspiaci forgalom idén egyértelműen csökkent, az év egészében várhatóan 32 ezer lakásra adnak ki használatba vételi engedélyt, ami körülbelül 10 ezerrel kevesebb, mint két évvel ezelőtt.
"Biztatónak" tartja Ehud Olmert izraeli miniszterelnök moszkvai tárgyalásait, amelynek során Vlagyimir Putyin elnökkel elsősorban az iráni nukleáris program ügyét vitatták meg - közölte pénteken az izraeli kormányszóvivő.
A Madeleine McCann utáni nyomozásról beszélgetett a brit és a portugál miniszterelnök. Gordon Brown azután tárgyalt José Socratessel, hogy kiderült: a portugál rendőrségnek nincs elég bizonyítéka ahhoz, hogy vádat emeljen a májusban eltűnt kislány szülei ellen.
A rendőrség harmadszor is határidő-hosszabbítást kért, mert nem tudta befejezni a nyomozást Salgótarján fideszes alpolgármesterének diplomaügyében - közölte az MTI megkeresésére a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.
Várhatóan szombat délután érkezik meg a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (MODEM) kiállítóterébe Az igazi da Vinci kiállítás százezredik látogatója. A szerencsés látogató értékes ajándékot kap – mondta el Piros Éva, a MODEM sajtóreferense.
A Budapest Bank főrészvényese, az amerikai GE Money, a General Electric ipari óriáskonszern pénzügyi részlege megkapta az EU bizottságának jóváhagyását ahhoz, hogy 855 millió dollárért megvásárolja Le...
A MÁV-tól független fogyasztóvédelmi szakember fogadja majd a jövőben az utasok panaszait és javaslatait - értesült az InfoRádió. Az utasjogi biztosnak már szeptembertől dolgoznia kellene.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) nem korrupcióellenes ügynek, hanem alkotmányos kérdésnek tekinti a polgármesterek jogállásának kérdését; erről a testület pénteki budapesti ülésén állásfoglalást fogadtak el.
Megunták az eltűnt mélygarázs-építők után maradt két gödröt, ezért a nagykanizsai önkormányzat úgy döntött, egy éves várakozás után betemetik főtéren kiásott mélygarázs-alapokat. A héten megkezdett munkát néhány hete egy "látványtemetés" előzte meg.
Kész felvenni a harcot a területe ellen irányuló mindenféle támadással szemben az észak-iraki kurd régió - közölték az autonóm Kurdisztán hatóságai pénteken
A szegénység kezelésére szolgáló programot dolgoz ki a Fidesz a Kisgazda Polgári Szövetséggel, valamint több civil szervezettel közösen; ez a Fidesz készülő programjának részét képezi majd - mondta Iván László, a legnagyobb ellenzéki párt szegénységügyi munkacsoportjának vezetője pénteken Budapesten.
Egy japán cég ál-cápauszonyt kezd árulni Kínában, mert a valódi, szinte megfizethetetlen csemege és a cápák, közel állnak a kihaláshoz. A társaság vezetői pénteken fejezték be kétnapos kínai termékbemutatójukat.
Nyilatkozatban bírálta a szlovák parlamentnek a Benes-dekrétumok érvényességét megerősítő határozatát a csehországi Coexistentia-Együttélés politikai mozgalom.
Tiltakoznak a Word Press Photo kiállítás első díjazottja ellen a tavaly október 23-ai megmozdulások résztvevői. A tavalyi brutális rendőri erőszak áldozatai szerint a képek magukért beszélnek, a fotókat magyarázó kísérőszövegeket viszont manipulatívnak és több helyen sértőnek tartják.
A kéretlen levelek sajnos ma már elválaszthatalanok az e-mailezéstől. Mind az üzleti, mind az otthoni felhasználók postafiókját elárasztják az idegen címről érkező reklámok, tőzsdei tippek. A legtöbb operációs rendszer és levelezőprogram tartalmaz ugyan spamszűrőt, ám ezek vagy "biztosra utaznak" és sok spamet is beengednek, vagy olyan szigorúak, hogy sok jó levél is a szűrők áldozatául eshet.
Pénzbüntetéssel és szemétszedéssel is büntetné 2009-től a közterületen szemetelőket az MDF. Az ellenzéki párt szerint, szükség esetén a lakóközösségeket, valamint a kereskedelmi- és vendéglátóhelyeket is bírságolni kellene - mondta Almássy Kornél, a párt alelnöke pénteken a budapesti Nyugati téren tartott tájékoztatóján.
Szeptemberben a várakozásoknak megfelelöen 2,5%-kal emelkedtek a kanadai fogyasztói árak a legutóbbi +1,7%-os érték után. Ezzel szinte biztosra vehetö, hogy egyelöre nem változtatnak a kanadai alapkamaton. A magban is a várt szerint alakult az infláció. Az EUR-CAD-ot 1,3842-ön jegyzik. Támogatás 1,3800-nál, míg ellenállás 1,3942-nél és 1,3973-nál található. In-GFX
A portugál elnökség rendhagyó taktikájának köszönhető a lisszaboni EU-csúcson hajnalban elért áttörés, amellyel tető alá került az Európai Unió reformszerződése - közölte pénteken lisszaboni sajtóértekezletén a magyar kormányfő. Gyurcsány Ferenc szerint a portugálok addig nem invitálták vacsorára az állam- és kormányfőket, amíg azok egyetértésre nem jutottak a vitás kérdésekben. A magyar szlovák…
A Magyar Adományozói Fórum második alkalommal adta át a Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó díjat A díjazottak között szerepel a Magyar Telekom, a Kereskedelmi és Hitelbank Nyrt., a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt., valamint különdíjban részesült a Magyar Posta.
Göncz Kinga jelenlegi külügyminiszter, az ifjúsági, családi, szociális és esélyegyenlőségi tárca volt vezetője néhány hete tanúvallomást tett Kecskeméten a Zuschlag-ügyben - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.