2007. október 19. péntek

okt. 19
12:44
Bajban az építőipar! (Piac és Profit)
Az építőiparban egyre kevesebb új céget alapítanak, de egyre többet szüntetnek meg. A kibocsátás csökkent, miközben a cégekre rájár az APEH.
okt. 19
12:44
Árkartellel gyanúsítanak több borászt (Infostart)
Áregyeztetés gyanúja miatt eljárást indított több Bács-Kiskun megyei borászati vállalkozás ellen a Gazdasági Versenyhivatal.
okt. 19
12:44
Alexandra doppintesztre küldte fogyi-csapatát (BorsOnline)
Negatív lett a doppingteszt – mutatta elégedetten Béres Alexandra azt az okiratot, amely egyértlemûen bizonyítja: a Norbi által gyanúsnak talált tabletták nem tartalmaznak doppinglistán szereplô anyagokat. A nagy fogyás csatározása a két tréner között háborúvá fajult, így Szandi csapatát elküldték vizsgálatra, hogy végre lecsituljanak a kedélyek.
okt. 19
12:45
A nagyvállalatok javaslatot tettek a szövetségnek (F1világ)
A Forma-1-es nagyvállalatok benyújtották a motorszabályokról alkotott jövőbeli elképzeléseiket az FIA-nak, amely reményeik szerint elnyeri a szövetség tetszését, és végre pont kerülhet az ügy végére.
okt. 19
12:54
Egyesülő intézmények: újabb létszámcsökkentés Pécsett (Infostart)
Újabb létszámleépítéssel járhat a pécsi gyermekkórház és a gyermekklinika összevonása. Molnár Dénes, a Pécsi Gyermekklinika igazgatója az InfoRádiónak elmondta: az intézkedés megoldást jelentene a klinika túlzsúfoltságára. A tervek szerint 2008. január elsejétől a két intézmény egyesül.
okt. 19
12:54
Arany- A csúcsot elérö olajár támogatja a nemesfémet (HírTV)
Miután az EUR-USD ma új csúcsot ért el, a dollár pedig tartósan gyengének mutatkozik, az arany újabb 27 éves csúcsot ért el 771,50 dollárnál. Az olaj novemberi kontraktusa új csúcsot ért el 90,02 dollárnál, ami az elmúlt 5 napon belül a 4. csúcsot jelenti. A kereskedök tartós spekulatív aranyvételekröl számolnak be. A gyenge dollár mellett a politikai stabilitással kapcsolatos aggodalmak is…
okt. 19
13:00
Hova menjünk a hétvégén? Kulturális ajánló (Infostart)
Japán táncbemutató, új magyar dráma és finn elektronikus zene is várja az érdeklődőket a vasárnap véget érő Őszi Fesztivál programjában.
okt. 19
13:00
Több száz liter üzemanyag folyt az M3-asra (HírTV)
Több száz liternyi üzemanyag folyt ki az M3-as autópálya fővárosi kivezető szakaszára pénteken dél körül egy kamionból. A jármű karambolozott egy személykocsival, és bár senkinek nem esett baja, a kamion üzemanyagtartálya végigrepedt. A tűzoltók a kifolyt üzemanyagot már leszórták homokkal, a végleges takarítás a közterület-fenntartók feladata lesz.
okt. 19
13:00
Utcai tárlat nyílt a Bartók Béla úton (Spa Trend Online)
Utcai tárlat nyílt pénteken Újbudán; a magyar festészet napjához kapcsolódó rendezvényen a Bartók Béla úton lévő üzletek kirakataiban számos képzőművész alkotását láthatják a járókelők a Gellért tértől egészen a Kosztolányi Dezső térig.
okt. 19
13:02
Harc a fejfájás ellen (HírTV)
Szinte minden embernek fájt már életében a feje. A fejfájás nem önálló betegség, hanem tünet. Lehet valamilyen testi betegség, például gyomorrontás, székrekedés, lázas betegség, magas vérnyomás kísérő jele, de jelentkezhet lelki okok miatt is.
okt. 19
13:03
Újabb Audi Cabrio-t gyártanak győrött - képek (Privátbankár)
Az Audi A3 Cabriolet sorozatgyártása az év végén indul az Audi Hungaria Motor Kft.-nél Győrött - mondta a vállalat kommunikációs vezetője pénteken
okt. 19
13:04
AUD-CHF Váltás (HírTV)
Az AUD-CHF-et ma 1,0485-ön jegyzik. Az elmúlt 4 napban folyamatosan mérséklödött a lefelé mutató nyomás. Miután napi minimumot ért el 1,0384-nél, egy erös váltással ismét 100 pipes nyereségre tett szert a devizapár. 3. napja tesztelték az 1,04-es értéket, de a devizapár megfeneklett az értéknél. A korrekciós potenciál 1,0400-ig tart, vélik az elemzök. Ellenállás 1,0536-nál található. Az érték…
okt. 19
13:08
Újabb Audi Cabriot gyártanak Győrött - képek (Privátbankár)
Az Audi A3 Cabriolet sorozatgyártása az év végén indul az Audi Hungaria Motor Kft-nél Győrött - mondta a vállalat kommunikációs vezetője pénteken
okt. 19
13:10
Bankkártya az életbiztosításhoz (Privátbankár)
A piacon elsőként bankkártyát kínál befektetési egységhez kötött életbiztosításokhoz az Aviva Életbiztosító Zrt. és a UniCredit Bank Hungary Zrt. - hangzott el a két társaság pénteki sajtótájékoztatój...
okt. 19
13:10
USD-CAD Mérséklödik a csökkenö dinamika (HírTV)
13.00 órakor teszik közzé a szeptemberi kanadai fogyasztói árakat, melyeknél +2,5%-os értékkel számolnak a legutóbbi +1,7% után. A BoC tegnapi pénzpolitikai jelentése megerösítette, hogy középtávon stabilan 4,50%-on marad az alapkamat. Kamat-pesszimistaként csengtek az inflációs elörejelzések lefelé való módosításával kapcsolatos utalások. Érdekes kérdés, hogy a fogyasztói árak is megerösítik-e…
okt. 19
13:14
Sztriptíz táncos volt Brad Pitt - fotókkal (BorsOnline)
Brad Pitt sem volt mindig szupersztár. A színész múltjából sötét titkokra derült fény: Pitt állítólag alamizsnáért a fenekét mutogatta az egyetemen a lányoknak.
okt. 19
13:16
Bush aprócska retorikai fogása a "harmadik világháborúról" (Infostart)
Washington enyhíteni próbál az Egyesült Államok és Irán között a napokban kialakult feszültségen. A Fehér Ház sajtótitkára szerint George Bush amerikai elnök kijelentése, hogy ha Irán atomfegyverhez jut, az a harmadik világháborúhoz vezethet, csupán szónoki fordulat volt.
okt. 19
13:21
Madeleine-ügy: a brit miniszterelnök is szóvá tette Lisszabonban (Infostart)
A Madeleine McCann utáni nyomozásról beszélgetett a brit és a portugál miniszterelnök. Gordon Brown azután tárgyalt José Socratessel, hogy kiderült: a portugál rendőrségnek nincs elég bizonyítéka ahhoz, hogy vádat emeljen a májusban eltűnt kislány szülei ellen.
okt. 19
13:21
Kanadai fogyasztói árak: +2,5%- elörejelzés: +2,5% (HírTV)
Szeptemberi kanadai fogyasztói árak: +2,5%- elörejelzés: +2,5%- elözö havi érték: +1,7%. Részletek következnek… in-GFX
okt. 19
13:23
Az igazi da Vinci: szombatra várják a százezredik látogatót (HírTV)
Várhatóan szombat délután érkezik meg a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (MODEM) kiállítóterébe Az igazi da Vinci kiállítás százezredik látogatója. A szerencsés látogató értékes ajándékot kap – mondta el Piros Éva, a MODEM sajtóreferense.
okt. 19
13:23
A GE Money Lengyelországban terjeszkedik tovább (Privátbankár)
A Budapest Bank főrészvényese, az amerikai GE Money, a General Electric ipari óriáskonszern pénzügyi részlege megkapta az EU bizottságának jóváhagyását ahhoz, hogy 855 millió dollárért megvásárolja Le...
okt. 19
13:26
Megértő fül várja majd panaszainkat a MÁV-ról (Infostart)
A MÁV-tól független fogyasztóvédelmi szakember fogadja majd a jövőben az utasok panaszait és javaslatait - értesült az InfoRádió. Az utasjogi biztosnak már szeptembertől dolgoznia kellene.
okt. 19
13:37
Ál-cápauszony lehet az új csemege (HírTV)
Egy japán cég ál-cápauszonyt kezd árulni Kínában, mert a valódi, szinte megfizethetetlen csemege és a cápák, közel állnak a kihaláshoz. A társaság vezetői pénteken fejezték be kétnapos kínai termékbemutatójukat.
okt. 19
13:39
Tiltakoznak a WPP díjazottja ellen (HírTV)
Tiltakoznak a Word Press Photo kiállítás első díjazottja ellen a tavaly október 23-ai megmozdulások résztvevői. A tavalyi brutális rendőri erőszak áldozatai szerint a képek magukért beszélnek, a fotókat magyarázó kísérőszövegeket viszont manipulatívnak és több helyen sértőnek tartják.
okt. 19
13:41
Hangos spamektől tele a mailbox (Piac és Profit)
A kéretlen levelek sajnos ma már elválaszthatalanok az e-mailezéstől. Mind az üzleti, mind az otthoni felhasználók postafiókját elárasztják az idegen címről érkező reklámok, tőzsdei tippek. A legtöbb operációs rendszer és levelezőprogram tartalmaz ugyan spamszűrőt, ám ezek vagy "biztosra utaznak" és sok spamet is beengednek, vagy olyan szigorúak, hogy sok jó levél is a szűrők áldozatául eshet.
okt. 19
13:43
EUR-CAD Kordában tartott kanadai infláció (HírTV)
Szeptemberben a várakozásoknak megfelelöen 2,5%-kal emelkedtek a kanadai fogyasztói árak a legutóbbi +1,7%-os érték után. Ezzel szinte biztosra vehetö, hogy egyelöre nem változtatnak a kanadai alapkamaton. A magban is a várt szerint alakult az infláció. Az EUR-CAD-ot 1,3842-ön jegyzik. Támogatás 1,3800-nál, míg ellenállás 1,3942-nél és 1,3973-nál található. In-GFX
okt. 19
13:43
Gyurcsány: Kiss Péter készíti elő a hivatalos Fico-találkozót (Alternatív Energia)
A portugál elnökség rendhagyó taktikájának köszönhető a lisszaboni EU-csúcson hajnalban elért áttörés, amellyel tető alá került az Európai Unió reformszerződése - közölte pénteken lisszaboni sajtóértekezletén a magyar kormányfő. Gyurcsány Ferenc szerint a portugálok addig nem invitálták vacsorára az állam- és kormányfőket, amíg azok egyetértésre nem jutottak a vitás kérdésekben. A magyar szlovák…
okt. 19
13:48
Zuschlag-ügy: Göncz Kinga is tanúvallomást tett (Infostart)
Göncz Kinga jelenlegi külügyminiszter, az ifjúsági, családi, szociális és esélyegyenlőségi tárca volt vezetője néhány hete tanúvallomást tett Kecskeméten a Zuschlag-ügyben - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
okt. 19
13:48
Új rendszer: létszámleépítés a tűzoltóknál (HírTV)
Kevesebb tűzoltó és mindössze, egy autó marad majd egy-egy városban, a rendszer átalakítása után. Új, feladatarányos elosztást vezetnének be, amely a többi között, létszámleépítéssel is jár majd. Komlón például műszakonként, 10 tűzoltó és két autó helyett, csak 1 lenne szolgálatban.
okt. 19
13:49
Göncz Kinga minden kérdésre válaszolt az ügyészségen (Alternatív Energia)
Göncz Kinga jelenlegi külügyminiszter, az ifjúsági, családi, szociális és esélyegyenlőségi tárca volt vezetője néhány hete tanúvallomást tett Kecskeméten a Zuschlag-ügyben - közölte Daróczi Dávid. A kormányszóvivő a Népszabadság cikkével kapcsolatban hangsúlyozta: Göncz Kinga is tartotta magát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kéréséhez, vagyis minden kérdésre megadta a választ.
okt. 19
13:53
Könnygázzal és gumibottal lakoltattak ki Spanyolországban (+videó) (HírTV)
Csak könnygázzal és gumibottal tudták kilakoltatni a bevándorlókat a spanyol rendőrök egy Madrid közelében lévő nyomortelepről. A verekedésben és kődobálásban tucatnyi ember megsebesült. Spanyolországban a kormány programot dolgozott ki a Kelet-európai és afrikai bevándorlók által létrehozott városszéli nyomortanyák felszámolására.
okt. 19
13:55
Új bankkártya a láthatáron: szabad a pénzünk (Privátbankár)
Magyarországon egyedülálló bankkártyával jelentkezett az Aviva és az Unicredit. Itthon és külföldön azonnal hozzáférhető az életbiztosítás keretében befektetett kiegészítő megtakarítás
okt. 19
13:55
EUR-GBP További erösödés (HírTV)
A kedvezö brit adatok után is töretlen az EUR-GBP erösödése. A brit GDP a 3. negyedévben 3,3%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +3,1%-os elörejelzést. Az EUR-GBP-t 0,6975-ön jegyzik. A heti-, és a havi MACD is vételeken áll. A napi-MACD hamarosan vételi jelet adhat ki. Ennek ellenére elég gyenge a dinamika. Ha sikerül átlépni a 0,6995-ös értéket, megközelíthetik a 0,7030-as értéket. Támogatás…
okt. 19
13:59
Ötödik napja ég az erdő Budaörsnél (HírTV)
Az erős szél már ötödik napja újra és újra fellobbantja a lángokat a budaörsi erdőben. Eddig már csaknem 3 hektár égett le, az oltás költségei pedig elérik az egymillió forintot.
okt. 19
14:00
Ugyanaz a Fidesz-forgatókönyv - Astoria, Terror Háza, gyertyagyújtás (Alternatív Energia)
Október 23-án az Astoriánál tartja nagygyűlését a Fidesz, majd a Terror Házához vonul a tömeg, ahol gyertyagyújtással emlékeznek 1956 hőseire.
okt. 19
14:00
Iparűzési adó: mennyit buktak idáig a pereskedők? (Adózóna)
Fellélegezhet a kormány és az önkormányzatok többsége is, miután az Európai Bíróság a múlt héten úgy döntött: nem ellentétes az uniós előírásokkal az iparűzési adó. Pórul jártak viszont az iparűzési adó eltörléséért pereskedő cégek.
okt. 19
14:04
Bomba robbant a Fülöp-szigetek fővárosában is (HírTV)
A Manila egyik bevásárlóközpontjában elkövetett merényletben 8-an haltak meg, 70-en pedig megsebesültek.
okt. 19
14:06
Horváth Ágnessel tárgyalt Sólyom László (HírTV)
Az államfő pénteken az egészségügyi reformról, és a tervezett új biztosítási rendszerről tárgyalt Horváth Ágnes, egészségügyi miniszterrel - tette közzé a köztársasági elnök sajtóirodája.
okt. 19
14:08
Mit tehet egy rendőr? - az igazoltatási kézikönyvből kiderül (Infostart)
Megjelent a rendőrség igazoltatási zsebkönyve. A kiadvány célja, hogy az állampolgár megismerje, mit tehet egy rendőr, és mit nem egy igazoltatás során. Az országos rendőrfőkapitány szerint ezzel a kiadvánnyal is erősíteni szeretnék a bizalmat az állampolgárok és rendőrök között.
okt. 19
14:09
Junk food reklámok - Anglia tovább szigorítana (Kreatív Online)
Alan Johnson brit egészségügyi miniszter további szigorításokat tervez az egészségtelen ételek és üdítőitalok reklámjainak szabályozásában - írja a BrandRepublic. Johnson szerint az eddigi szabályozás kiskaput hagy nyitva a hirdetők számára, ezért van szükség a szigorításra.
okt. 19
14:09
McCain bírálta Putyin kijelentését (HírTV)
Elítéli Vlagyimir Putyin kijelentését a republikánus elnökjelöltségre pályázó John McCain szenátor. Az orosz elnök, egy televíziós show műsorban felszólította Washingtont, hogy határozza meg az iraki kivonulás dátumát, mert a bagdadi vezetés, addig nem siet saját védelmi erejének kiépítésével.
okt. 19
14:11
Coppola: csalódtam Pacino-ban! (BorsOnline)
A veterán filmrendezô, Fracis Ford Coppola Hollywood legnagyobbjait bírálta a GQ magazinnak adott interjújában.
okt. 19
14:14
Elaludt a krokodiltámadás után (Blikk)
okt. 19
14:20
Délelötti kommentár (HírTV)
Az EUR-JPY-t nyitó érétkén jegyzik. A CAD-JPY ismét erösödést mutat. Az európai tözsdék jóvátették kezdeti veszteségeiket, és a nyitó értékeken állnak. Ez a tendencia megmutatkozik a tipikus magas-, és alacsonykamatú devizáknál is. Az alacsony kamatú devizák nyereségeinek vége Az S&P500 és a Dow Jones futuerese még mínuszon áll. A Nasdaq-Future a Google kiváló negyedéves adatai után emelkedést…
okt. 19
14:25
Kihallgatták Göncz Kingát (Blikk)
Göncz Kinga jelenlegi külügyminiszter, az ifjúsági, családi, szociális és esélyegyenlőségi tárca volt vezetője néhány hete tanúvallomást tett a Zuschlag-ügyben - közölte a kormányszóvivő.
okt. 19
14:25
Elfogták a kanadai pedofilt Thaiföldön (+videó) (HírTV)
A 32 éves tanár az Interpol feltételezése szerint 12 fiút erőszakolt meg Vietnamban és Kambodzsában, az esetekről készített kétszáz fotót pedig feltette az internetre. A képeken maga a férfi is szerepelt, arcát azonban digitálisan eltorzította.
okt. 19
14:26
Háromezer milliárd a kis- és középvállalkozásoknak (Alternatív Energia)
A következő hét évben csaknem háromezer milliárd forint támogatást lehet majd generálni a kis- és középvállalkozások számára - mondta Budai Bernadett pénteken Székesfehérváron, a kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón.
okt. 19
14:30
Leader konferencia a Károly Róbert Főiskolán (HírTV)
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából a Magyarországi Leader Központ Leader - Fejlesztési stratégiák készítése helyben címmel Leader+ konferenciát szervez október 24-26. között Gyöngyösön, a Károly Róbert Főiskolán. A konferenciát Hiesz György, Gyöngyös polgármestere, valamint Molnár Katalin a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület elnöke nyitja meg.
okt. 19
14:32
Egy eldobott csikk kerüljön három doboz cigibe (Privátbankár)
Pénzbírsággal és hulladékszedéssel büntetnénk a közterületen szemetelőket - jelentette be Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum budapesti elnöke
okt. 19
14:41
EUR-CZK Új minimumon az árfolyam (HírTV)
Az euró bevezetésével kapcsolatban türelemre intett a cseh Jegybank, hiszen a deviza elhamarkodott bevezetése nem lenne túl elönyös a bank szempontjából. A gazdaságnak elöbb saját erejéböl el kell érnie az eurózónához való közeledést. A bank szerint jelenleg a cseh gazdaság még nincs abban a helyzetben, hogy teljesítse a konvergenciákat. Az EUR-CZK közben új minimumot ért el 27,229-nél. Az…

Keresés